-
Song
When rain, (sings light) rain has devoured my house
And wind wades through my trees,
The cedars fawn upon the storm with their huge paws.
Silence is louder than a cyclone
In the rude door, my shelter.
And there I eat my air alone
With pure and solitary songs
When rain, (sings light) rain has devoured my house
And wind wades through my trees,
The cedars fawn upon the storm with their huge paws.
Silence is louder than a cyclone
In the rude door, my shelter.
And there I eat my air alone
With pure and solitary songs
While others sit in conference.
Their windows grieve, and soon frown
And glass begins to wrinkle with a multitude of water
Till I no longer see their speech
And they no longer know my theatre.
Rivers clothe their houses
And hide their naked wisdom.
Their conversations
Go down into the deep like submarines:
Submerge them, with their pale expressions, in my storm.
And hide their naked wisdom.
Their conversations
Go down into the deep like submarines:
Submerge them, with their pale expressions, in my storm.
But I drink rain, drink wind
Distinguish poems
Boiling up out of the cold forest:
Lift to the wind my eyes full of water,
My face and mind, to take their free refreshment.
Thus I live on my own land, on my own island
And speak to God, my God, under the doorway
When rain, (sings light) rain has devoured my house
And winds wade through my trees.
And speak to God, my God, under the doorway
When rain, (sings light) rain has devoured my house
And winds wade through my trees.
Dal
Mikor az eső (zengi a fény) az eső fölfalta a házam
És szél gázol fáim között,
Kapkodnak nagy mancsaikkal a cédrusok.
A csönd hangosabb, mint a ciklon
Az ajtón, mely megóv.
Lám, itt eszem magányosan a levegőt
Tiszta, társtalan dalokkal.
És szél gázol fáim között,
Kapkodnak nagy mancsaikkal a cédrusok.
A csönd hangosabb, mint a ciklon
Az ajtón, mely megóv.
Lám, itt eszem magányosan a levegőt
Tiszta, társtalan dalokkal.
Míg mások tárgyaláson ülnek.
Ablakaik elkomorulnak, hovatovább fenyegetően,
Ráncot vet az üveg, úgy dől a víz rá;
Nem látom végül azt sem, hogy beszélnek,
És nem is sejtik már színházasdimat.
Ablakaik elkomorulnak, hovatovább fenyegetően,
Ráncot vet az üveg, úgy dől a víz rá;
Nem látom végül azt sem, hogy beszélnek,
És nem is sejtik már színházasdimat.
Folyamok húznak paplant házaikra
Fedik el pucér okosságukat.
Témáik oly
Mélyenjárók, mint a tengeralattjárók;
Süllyeszd el őket, viharban és sápadt nagyképüket is velük!
Fedik el pucér okosságukat.
Témáik oly
Mélyenjárók, mint a tengeralattjárók;
Süllyeszd el őket, viharban és sápadt nagyképüket is velük!
Mert én esőt iszom, szelet iszom,
Meglátom, ahogy a
Hideg erdőből kifordulnak a versek;
Szélbe emelem vízteli szemem
És arcom és agyam és beszívom a frissítőjük.
Meglátom, ahogy a
Hideg erdőből kifordulnak a versek;
Szélbe emelem vízteli szemem
És arcom és agyam és beszívom a frissítőjük.
Így élek tulajdon földemen, tulajdon szigetemen,
S Istenhez szólok, Istenhez a kapubolt alatt,
Mikor az eső (zengi a fény) eső fölfalta a házam
És szél gázol fáim között.
S Istenhez szólok, Istenhez a kapubolt alatt,
Mikor az eső (zengi a fény) eső fölfalta a házam
És szél gázol fáim között.
Illyés Gyula fordítása
[Forrás: terebess.hu]
Photo by Miguel Grinberg
Egy másik fordításban:
Ének
Hull az eső, halkan énekel. Elnyeli házamat
S a fákon keresztül zúg a szél.
Csak a cédrusok hízelegnek a viharnak, hatalmas mancsaikkal.
A csend mégis hangosabb, mint a durva ajtók
Forgószele, a csend az én menedékem,
Ott egyedül falom a levegőt, egyedül
Tiszta és magános énekekkel.
Míg mások konferenciákon üléseznek,
Ablakaik búsulnak és szemöldöküket ráncolják.
Az üveg is ráncosodni kezd a vizek mögött,
Nem látom már beszédüket,
S ők sem ismerik színjátékomat.
Vizekbe öltöznek házaik,
S elrejtőznek a meztelen bölcsességek.
Tárgyalásaik
Mélybe merülnek, mint a tengeralattjárók.
Sápadt kifejezéseik lemerülnek viharomban.
Én pedig ízlelem az esőt, kortyolgatom a szeleket,
Költeményeket válogatok
A hűvös erdők párái közül,
Esőáztatta szemem a szélbe emelem,
Arcomat és szívemet is, hogy felüdítse őket a szabadság.
Így élek saját földemen, saját szigetemen,
Beszélgetek Istennel, az én Istenemmel a kapuívek alatt,
Míg hull az eső, halkan énekel, elnyeli házamat,
És fáimon keresztül zúg a szél.
Csanád Béla fordítása
[Thomas Merton: Sirató a büszke világért - Válogatott versek
Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest]
..............................................................................................................................................................................................................................
