Szerb Antal (Budapest, 1901. május 1. – Balf, 1945. január 27.)

Szerb Antal

Két levél 1943-ból:

Szerb Antal írta a munkaszolgálatból Nemes Nagy Ágnesnek

Egy nagyon sürgős, létfontosságú feladat. Néhány vers kéne.

Kedves Ágneske,

visszaélve eddigi szíves ügybuzgalmával, további szívességeket kell kérnem. Úgy volt, hogy egynapi szabadságot kapok, és magam elintézhetem ezeket a dolgokat, de nem sikerült a szabadságot megkapnom, és most Magában van minden bizalmam. A köv. versek eredeti szövegére lenne szükségem:
Lafordue: L'hiver qui vient
Poe: Ulalume

Ez eddig nem nehéz, ezt könnyen megtalálja az Egyetemi Könyvtárban. Na de most jön a nehéz: keresse meg a köv. versek eredetijét, melyeket én csak Kosztolányi fordításában ismerek:
V. Hugo: Az éj, az éj, az éj (bent van az Illyés-féle antológiában is)

Carducci: Ritornel
(Így hangzik:
Ó sápadt orgona,
A csillagok a tengerárba hullnak
s kihül szivem a vágyak otthona,
- ez az egész.)

Kedves Ágneske, és mindez ráadásul elég hamar kellene nekem. Ha szép kis írásával leírja a verseket, azt hiszem, nem is kell legépelni, csak arra kérném, hogy a papirosnak csak az egyik oldalára írjon.
Amennyiben valami nehézség merül fel, hívjon fel telefonon; talán péntek este is otthon vagyok, de szombat délután minden valószínűség szerint, továbbá vasárnap délelőtt.
Egyébként úgy hírlik, és nagyon bízom benne, hogy rövidesen leszerelnek bennünket.
Ágneske, tudom, hogy nagy és unalmas feladatot rovok Magára, röstellem is, de mit csináljak...

Elnézését kérem és
kezét csókolom
Szerb Antal

1943. X. 6. 

(forrás) 

Szerb Antal utolsó levele családjához: 
 
Édeseim,

végtelenül szomorú vagyok; nemcsak tervetek nem sikerült, hanem még a csomagokat sem kaptuk meg. Általában ez a hely, ahol most vagyunk, Balf, átkozott egy hely és minden tekintetbe nagyon rosszul megy nekünk. És most már nincs más reménységem, mint az, hogy a háborúnak nemsokára vége lesz; csak ez tartja még bennem a lelket.

Most már sötét is van, meg hangulatom sincs, hogy többet írjak. Bízzatok benne ti is, hogy nemsokára találkozunk és szeressétek szerencsétlen

Tónitokat

Balf, 1944. XII. 16.

(forrás: Nyáry Krisztián)

Szerb Antalt, 1945. január 27-én, az auschwitzi tábor felszabadításának napján, a balfi munkatáborban magyar nyilasok puskatussal agyonverték.

"Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
ez volt a múlt, emez a vad jelen, -
hordozd szivedben. Éld e rossz világot
és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
hogy más legyen."

1944. február 29.

 (Radnóti Miklós)

Nemes Nagy Ágnes

(1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.)

SZOBROKAT VITTEM

    

Szobrokat vittem a hajón,
hatalmas arcuk névtelen.
Szobrokat vittem a hajón,
hogy álljanak a szigeten.
Az orr s a fül porca között
kilencvenfokos volt a szög,
különben rajtuk semmi jel.
Szobrokat vittem a hajón,
és így süllyedtem el.

I CARRIED STATUES

I carried statues on the ship,

their enormous anonymous faces.

I carried statues on the ship

to the island, to take their places.

Between the ear and the nose

was an angle of ninety degrees,

for the rest their faces were blank.

I carried statues on the ship,

and in that way I sank.

Translated by Bruce Berlind

 Nemes Nagy Ágnes sírja Budapesten. Farkasréti temető
Jovánovics György alkotása

KÖZÖTT

A levegő nagy ruhaujjai.
A levegő, amin szilárdan
támaszkodik madár s madártan,        
az érvek foszló szélein a szárny,     
egy percnyi ég beláthatatlan 
következményű lombjai,
az élő pára fái, felkanyarodva
akár a vágy, a fenti lombba,
percenként hússzor lélegezni
a zúzmarás, nagy angyalokat.
      
És lent a súly. A síkon röghegyek
nagy, mozdulatlan zökkenései,   
amint feküsznek, térdenállnak   
az ormok és a sziklahátak,     
a földtan szobrai,      
a völgy egy percnyi figyelem-lazulás,    
aztán megint a tömbök és a formák,      
meszes csonttól körvonalig     
kővé gyűrődött azonosság.
        
Az ég s a föld között.
 
A sziklák roppanásai.       
Amint a nap átlátszó ércei      
már-már magukba, fémmé a követ,      
ha állat járja, körme füstölög,    
s köröznek fent a sziklafal fölött   
az égő paták füstszalagjai,     
aztán az éj a sivatagban,     
az éj, amint kioltja s kőmivolta   
magváig ér, fagypont alatti éj,    
s amint hasadnak és szakadnak    
a porcok, forgók, kőlapok,    
amint feszítik véghetetlen,         
széthasgató önkívületben      
a fehér s a fekete mindennapos      
néma villámcsapásai –
       
A nap s az éj között.
        
A szaggatások, hasgatások,      
a víziók, a vízhiányok,       
a tagolatlan feltámadások,      
a függőlegesek tűrhetetlen    
feszültségei fent és lent között –
      
Éghajlatok. Feltételek.
        
Között. Kő. Tanknyomok.       
Egy sáv fekete nád a puszta-szélen,      
Két sorba írva, tóban, égen,      
két sötét tábla jelrendszerei,      
csillagok ékezetei –

Az ég s az ég között.


BETWEEN

The great sleeves of air,
air on which the bird
and the science of birds bear
themselves, wings on the fraying argument;
incalculable result
of a moment's leafy silhouette
bark and branch of a haze living upwards
like desire into the upper leaves
to inhale every three seconds
those big, frosty angels.

Downweight. On the plain
the mountain's motionless shocks
as they lie or kneel
peaks and escarpments,
geology's figure-sculpture,
the glen's a moment's distraction
and once more the forms and rocks,
chalky bone to outline
into identity of pleated stone.

Between the sky and the earth.

Creaking of rocks. As
the sun's clear ores
into themselves almost, stone into metal, as
a creature steps on in his claws smoke,
and up above the escarpment
ribbons of burning hoof,
then night in the desert, night as
quenching and reaching
its stony core, night below zero, and as
the tendons, joints, plaques

split and tear, as
they are strained in endless
splitting ecstasy
by routine dumb lightning
in black and white —

Between the day and the night.

Aches and stabbings,
visions, voiceless aqueducts,
inarticulate risings,
unbearable tension
of verticals between up and down.
Climates. Conditions.
Between. Stone. Tanktraces.
A strip of black reed rimming the plain
written in two lines, in the lake, the sky,
two black plaques of signsystem,
diacritic on the stars —

Between the sky and the sky.

Translated  by Hugh Maxton

_________

Nemes Nagy Ágnes digitalizált művei

Ágnes Nemes Nagy (Hungarian, 1922-1991)

DEFEND IT

Defend it if you can, admit: it was worth it,
it was worth it, admit that it's good like this,
it was worth every uphill scramble,
the wise resolve, the striving,
the slow switch-blade knife,
that instructor of treachery,
admit, admit that it was worth it, the mind's
candy-striped flashy love
that slices into a dark room,
it was worth this choking
gasp of breath, this illusion
of reason, this mute word,
abstraction, distinction,
the heart that convulsively bursts into flame,
the heart in pot-bellied snow-clouds,
as if inside, while the snow stabs down,
a town were burning endlessly,
say to the moment it was worth it,
while unremittingly on the two shoulders,
on the two wrists, on the two feet
of the indefensible terror's
torn wounds they ooze open
spilling black blood —

Translated by Bruce Berlind

Ágnes NEMES NAGY

VÉDD MEG

Védd meg, ha bírod, mondd: megérte,
megérte, mondd, hogy így a jó,
megérte minden kaptató,
a bölcs szándék, törekedés,
a titkos élű, lassu kés,
orv pusztulásra oktató,
mondd, mondd, hogy megérte az elme
sötét szobába hasító
csíkosan villogó szerelme,
megérte ez a fulladó
lélegzetvétel, ez a képzelt
értelem, ez a néma szó,
absztrakció, distinkció,
a szív, a rángva gyulladó,
a szív, hasas hófellegekben,
minthogyha bent, míg vág a hó,
egy város égne véghetetlen,
megérte, mondd a pillanatnak,
míg a két vállon szüntelen,
a két csuklón, két lábfejen
a védhetetlen iszonyatnak
fekete vérrel csorduló
tépett sebei fölfakadnak —

[Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei, Osiris, Budapest, 2003] 

..............................................................................................................................................................................................................................

Ágnes Nemes Nagy (Hungarian, 1922–1991)

.
Fák

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.

És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

[Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei 2. jav. kiad., Osiris Kiadó, Budapest, 2003]

  Ágnes, Nemes Nagy

(1922-1991)

Trees

It's time to learn. The winter trees.
How head to toe they're clad in frost.
Stiff monumental tapestries.

It's time to learn that region where
the crystal turns to steam and air,
and where the trees swim through the mist
like something remembered but long lost.

The trees, and then the stream behind,
the wild duck's silent sway of wing,
the deep blue night, white and blind,
where stands the hooded tribe of things,
here one must learn the unsung deeds
of heroism of the trees.

Translated by George Szirtes

[Source: The Guardian, May 15, 2004]

.............................................................................................................................................................................................................................