Wystan Hugh Auden (21 February 1907 – 29 September 1973)

RECITATIVE

If the muscle can feel repugnance, there is still a false move to be made;
If the mind can imagine tomorrow, there is still a defeat to remember;
As long as the self can say "I", it is impossible not to rebel;
As long as there is an accidental virtue, there is a necessary vice:
And the garden cannot exist, the miracle cannot occur.
For the garden is the only place there is, but you will not find it
Until you have looked for it everywhere and found nowhere that is not a desert;
The miracle is the only thing that happens, but to you it will not be apparent,
Until all events have been studied and nothing happens that you cannot explain;
And life is the destiny you are bound to refuse until you have consented to die.
Therefore, see without looking, hear without listening, breathe without asking:
The Inevitable is what will seem to happen to you purely by chance;
The Real is what will strike you as really absurd;
Unless you are certain you are dreaming, it is certainly a dream of your own;
Unless you exclaim – "There must be some mistake" – you must be mistaken.

from For the Time Being: A Christmas Oratorio by W.H.Auden (1941-1942)


RECITATIVO

Ha izmod vonakodik, még mindig marad egy hamis mozdulatod;
ha holnapba lát is a szem, még mindig marad egy kudarc, ami eszedbe jut,
mindaddig, míg valaki azt mondhatja, hogy "Én", fel nem lázadni lehetetlen;
mindaddig, míg lehet véletlen erény, van bűn, amely szükségszerű:
és nem létezhet a kert, és nem eshet meg a csoda.
Mert nincs más hely, csak a kert, meg mégse találod,
amíg nem kerested mindenütt úgy, hogy seholse találtad, csak a pusztaságban;
mert nem is történik más, csak a csoda, de fel nem tárul előtted,
míg át nem értettél mindent, ami történt, és semmi sem történhet, aminek ne tudnád a magyarázatát;
s az élet az a végzet, amit nem tudsz vállalni, amíg a halált el nem fogadod.
Ennélfogva láss, de ne nézz, hallj, de ne hallgass, mondj, de ne kérdezz:
ez az Elkerülhetetlen, amiről úgy érzed, merőben esetleges;
az a Valódi, ami valóban döbbenetesen elhihetetlen;
amíg csak bizonyos nem vagy benne, hogy álmodsz, bizonnyal a te álmod ez az egész;
amíg csak nem kiáltod: "Valami tévedés lesz" – biztos, hogy részed a tévedés.

Somlyó György fordítása

__________
Wystan Hugh Auden válogatott versei (130. old.)
Kozmosz Könyvek, 1980

Fotó: W.H. Auden, 1930 - Cecil Beaton / NPG

.

W. H. Auden (21 February 1907 – 29 September 1973)

 W.H.Auden by Cecil Beaton, 1953

© Cecil Beaton Studio Archive, Sotheby's London

via NPG

Bucolics II.
Woods
for Nicolas Nabokov

Sylvan meant at savage in those primal woods
Piero di Cosimo so loved to draw,
Where nudes, bears, lions, sows with women's heads
Mounted and murdered and ate each other raw,
Nor thought the lightning-kindled bush to tame
But, flabbergasted, fled the useful flame.

Reduced to patches owned by hunting squires
Of villages with ovens and a stocks,
They whispered still of most unsocial fires,
Though Crown and Mitre warned their silly flocks
The pasture's humdrum rhythms to approve
And to abhor the licence of the grove.

Guilty intention still looks for a hotel
That wants no details and surrenders none;
A wood is that, and throws in charm as well,
And many a semi-innocent, undone,
Has blamed its nightingales who round the deed
Sang with such sweetness of a happy greed.

Those birds, of course, did nothing of the sort,
And, as for sylvan nature, if you take
A snapshot at a picnic, O how short
And lower-ordersy the Gang will look
By those vast lives that never took another
And are not scared of gods, ghosts, or stepmother.

Among these coffins of its by-and-by
The Public can (it cannot on a coast)
Bridle its skirt-and-bargain-chasing eye,
And where should an austere philologist
Relax but in the very world of shade
From which the matter of his field was made.

Old sounds re-educate an ear grown coarse,
As Pan's green father suddenly raps out
A burst of undecipherable Morse,
And cuckoos mock in Welsh, and doves create
In rustic English over all they do
To rear their modern family of two.

Now here, now there, some loosened element,
A fruit in vigor or a dying leaf,
Utters its private idiom for descent,
And late man, listening through his latter grief,
Hears, close or far, the oldest of his joys,
Exactly as it was, the water noise.

A well-kempt forest begs Our Lady's grace;
Someone is not disgusted, or at least
Is laying bets upon the human race
Retaining enough decency to last;
The trees encountered on a country stroll
Reveal a lot about a country's soul.

A small grove massacred to the last ash,
An oak with heart-rot, give away the show:
This great society is going smash;
They cannot fool us with how fast they go,
How much they cost each other and the gods!
A culture is no better than its woods.

August 1952

-Wystan Hugh Auden, Collected poems, Vintage International, Vintage Books, 1991

Bukolikák
2.
ERDŐK 

Vadonnak mondták, mit úgy szeretett
rajzolni rég Piero di Cosimo,
hol egymást hágta, ölte, ette meg
tigris, bocs, emse, csupasz őslakó;
nem óvták ott bokor villám-tüzét,
hasznos lángtól futottak szanaszét.

Az úri irtovány, a maradék
a kalodás, kemencés faluba
susogta még nomád tüzek hirét,
ám bamba nyáját Mitra, Korona
rét lomha ritmusára bízta csak,
gyűlöltetvén mi erdei-szabad.

Oly szállodát a bűn ma is keres,
mely adatot nem kér, és nem is ád;
im az erdő! s hozzá mily kellemes;
nem egy ál-szűz átkozta tanuját,
a csalogányt, ki közben odafent
mohó vágyról édes dalt énekelt.

A madár gondja persze másmilyen -
s ha már az erdő hű természetét
lesed, csinálj fényképet pikniken,
mily törpe banda ül a sok derék
lény közt, ki mind sértő gúny nélkül ád,
s nem fél eget, lidércet, mostohát.

E jövendő koporsók közt a nép
fékezheti (mint tengernél sose)
szoknyákon, árun kapkodó szemét;
zord filológushoz mi illene
jobb nyughelyül, mint épp ez árnyvilág,
mely adta mestersége anyagát.

Ős hangokon tanul a durva fül,
mig Pán zöld atyja sebtében kopog
megfejthetetlen morzét; walesiül
csufolkodnak a pajkos kakukok,
nyers-angolul galambok hírlelik
két-gyerekes modern ház gondjait.

Néhány elem lazul, hol ott, hol itt,
pompás gyümölcs, haldokló falevél
közli bukása kellő érveit,
késett ember, kit késő bánat ér,
ős örömet hall távol és közel,
s mint rég, a víz neszére fölfigyel.

Egy jólfésült erdő Miasszonyunk
kegyelmét kéri; tán mégis akad,
ki még fogadni mer, hogy nyomorult
fajunk tisztességéből fönnmarad.
Egy-egy fa, mit sétán az ember ér,
a táj lelkéről sokat elbeszél.

A kőrisfáig irtott kis liget,
a korhadt szívü tölgy leleplezi:
nagy társadalmunk széthull, tönkremegy,
nem csaphatnak be gyors győzelmei,
s nem, hogy közért, s az Égért mit adott!
Erdőinél egy kultúra se jobb.

Fodor András fordítása

_____
Wystan Hugh Auden válogatott versei, Kozmosz Könyvek, 1980

.

W. H. Auden: Lullaby

Lay your sleeping head, my love,

Human on my faithless arm;

Time and fevers burn away

Individual beauty from

Thoughtful children, and the grave

Proves the child ephemeral:

But in my arms till break of day

Let the living creature lie,

Mortal, guilty, but to me

The entirely beautiful.

Soul and body have no bounds:

To lovers as they lie upon

Her tolerant enchanted slope

In their ordinary swoon,

Grave the vision Venus sends

Of supernatural sympathy,

Universal love and hope;

While an abstract insight wakes

Among the glaciers and the rocks

The hermit’s sensual ecstasy.

Certainty, fidelity

On the stroke of midnight pass

Like vibrations of a bell,

And fashionable madmen raise

Their pedantic boring cry:

Every farthing of the cost,

All the dreaded cards foretell,

Shall be paid, but from this night

Not a whisper, not a thought,

Not a kiss nor look be lost.

Beauty, midnight, vision dies:

Let the winds of dawn that blow

Softly round your dreaming head

Such a day of sweetness show

Eye and knocking heart may bless,

Find the mortal world enough;

Noons of dryness see you fed

By the involuntary powers,

Nights of insult let you pass

Watched by every human love.

[W. H. Auden, As I Walked Out One Eveing: songs, ballads, lullabies, limericks, and other light verse. Vintage Books, 1995] 

ALTATÓ

Hajtsd karomra, édesem

alvó, védtelen fejed.

Idő és láz égeti

gyermeteg szépségedet,

és a földnek a gyerek

tiszavirág-életű -

ám karjaimban hajnalig

lélegezzen egy virág,

vétkes és halálra-szánt,

de mindétig gyönyörű.

Lélek s test határtalan:

a szeretőkre, akiket

megbűvölt lankáira dönt

a jólismert önkívület,

Vénusz látomást szakaszt,

csillag-összetartozást,

együtt-izzást és reményt,

míg sziklák és jégmezők

elvont képe rezgi föl

a remete gyönyörét.

Hűség, biztonság, ahogy

kong az éjfél, elriad,

mint ha elzúg a harang;

mennyi divatos bolond

fontoskodik és nyafog:

mindenért fizetni kell,

az összes vészjel erre int,

ám ezen az éjszakán

egy nézés, egy suttogás,

még egy csók se vesszen el.

Szépség, álom, perc halott.

Fújjon a hajnali szél

álmodó fejed köré

olyan édes pirkadást,

melyben áld a szív s a szem,

a múló világ elég,

szomjas délben nyugszanak

az önkénytelen erők,

s bántó éjen őriződ

minden földi szerelem.

Gergely Ágnes fordítása

______

Wystan Hugh Auden válogatott versei, p. 53-54., Kozmosz Könyvek, 1980 

Fotó: Yousuf Karsh (1972)

-

Randall Jarrell on W. H. Auden

W. H. Auden

(21 February 1907 – 29 September 1973)

WH Auden, 1963. / Photo: Cecil Beaton

 Corbis

*

As I Walked Out One Evening

As I walked out one evening,
Walking down Bristol Street,
The crowds upon the pavement
Were fields of harvest wheat.

And down by the brimming river
I heard a lover sing
Under an arch of the railway:
"Love has no ending.

"I'll love you, dear, I'll love you
Till China and Africa meet,
And the river jumps over the mountain
And the salmon sing in the street,

"I'll love you till the ocean
Is folded and hung up to dry
And the seven stars go squawking
Like geese about the sky.

"The years shall run like rabbits,
For in my arms I hold
The Flower of the Ages,
And the first love of the world."

But all the clocks in the city
Began to whirr and chime:
"O let not Time deceive you,
You cannot conquer Time.

"In the burrows of the Nightmare
Where Justice naked is,
Time watches from the shadow
And coughs when you would kiss.

"In headaches and in worry
Vaguely life leaks away,
And Time will have his fancy
To-morrow or to-day.

'Into many a green valley
Drifts the appalling snow;
Time breaks the threaded dances
And the diver's brilliant bow.

"O plunge your hands in water,
Plunge them in up to the wrist;
Stare, stare in the basin
And wonder what you've missed.

"The glacier knocks in the cupboard,
The desert sighs in the bed,
And the crack in the tea-cup opens
A lane to the land of the dead.

"Where the beggars raffle the banknotes
And the Giant is enchanting to Jack,
And the Lily-white Boy is a Roarer,
And Jill goes down on her back.

"O look, look in the mirror
O look in your distress;
Life remains a blessing
Although you cannot bless.

"O stand, stand at the window
As the tears scald and start;
You shall love your crooked neighbour
With your crooked heart."

It was late, late in the evening,
The lovers they were gone;
The clocks had ceased their chiming,
And the deep river ran on.

British poet W.H. Auden smoking cigarette. 1956

Alfred Eisenstaedt / LIFE 


*

Esti séta

Az út az esti sétán
lassan sötétedett,
köröttem, mint a búza
ringott a néptömeg.

S amint a hídhoz értem,
a telt folyó fölött,
szerelmes ének szállott:
"Drágám, a Vágy örök!

Szeretlek, mígcsak Kína
meg Afrika össze nem ér,
átszökken a víz a hegyormon,
az úton  a hal dala kél.

Szeretlek, mígcsak a tenger
meg nem szárad fenn valahol,
s a Göncöl,  mint libafalka,
az égen ríva lohol.

Elszállhatnak az évek,
de minket összefűz,
ó, Századok Virága,
az első földi tűz."

De így szóltak az órák
zümmögve csendesen:
"Vigyázz, az álnok vén Időt
nem tiprod el sosem.

Lidérces odvak mélyén
hol pőrén áll a Jog,
az Idő vár, lesekszik –
csókolsz? Köhögni fog.

Kín és gond közt az élet
unottan elfolyik,
de az Idő ma-holnap
beváltja vágyait.

A szél a völgybe gázol,
és hóvihar kereng;
ki elmerül, ki táncol,
míg Ő azt mondja: Csend!

Ó, nézz, meredj a vízbe,
amint kezedre dől,
ámulj, örülj, hogy futhatsz
az álmaid elől:

az ágyban a puszta sóhajt,
a polcon reccsen a jég,
s a csorba pohárból ásít
a holtak földje feléd;

hol a koldus bankjegyet árul,
az ártatlan gyermek üvölt,
Jancsit megejti a bűbáj,
és Julcsát elejti a föld.

Ó, nézz hát a tükörbe,
ínséged tükre az;
az élet így is áldás,
habár áldást nem adsz.

Állj az ablakhoz – lám, a könny
arcodon átszalad.
Szeresd nyomorult szíveddel
nyomorult társadat!"

Az órák most megálltak,
kihalt az éji part.
A párok messze jártak,
a víz tovább rohant.

Gergely Ágnes fordítása

_________
Gergely Ágnes, Lélekvesztő
Európa Könyvkiadó, Bp., 1986
W. H. Auden, Collected Poems, 1991

Wystan Hugh Auden (21 February 1907 – 29 September 1973)

Wystan H. Auden, standing outside gate of his home.

Photographer: Harry Redl, 1969, Kirchstetten, Austria

MUSÉE DES BEAUX ARTS

by Wystan Hugh Auden

About suffering they were never wrong,
The Old Masters: how well they understood
Its human position: how it takes place
While someone else is eating or opening a window or just walking dully along;
How, when the aged are reverently, passionately waiting
For the miraculous birth, there always must be
Children who did not specially want it to happen, skating
On a pond at the edge of the wood:
They never forgot
That even the dreadful martyrdom must run its course
Anyhow in a corner, some untidy spot
Where the dogs go on with their doggy life and the torturer's horse
Scratches its innocent behind on a tree.
In Breughel's Icarus, for instance: how everything turns away
Quite leisurely from the disaster; the ploughman may
Have heard the splash, the forsaken cry,
But for him it was not an important failure; the sun shone
As it had to on the white legs disappearing into the green
Water; and the expensive delicate ship that must have seen
Something amazing, a boy falling out of the sky,
had somewhere to get to and sailed calmly on.

1940

Pieter Brueghel 

Landscape with the Fall of Icarus
c. 1558 (180 Kb); Oil on canvas, mounted on wood, 73.5 x 112 cm; 

Musees royaux des Beaux-Arts de Belgique, Brussels

MUSÉE DES BEAUX ARTS

A szenvedés felől sosem tévedtek ők,
a Régi Mesterek: milyen remekül
ismerték emberi rangját; hogy zajlik le, amíg
más épp táplálkozik, vagy ablakot nyit, vagy épp unottan jár egyedül,
hogy, míg a vének szenvedélyes áhítattal várják
a Csodás Születést, örökké lenni kell oly
gyerkőcöknek, akiknek semmi szükségük erre,
korcsolyázván az erdőszéli tavon:
sosem feledik ők,
hogy még a szörnyű mártírság is valahol a sarokban,
holmi kietlen zugban kell leperegjen,
hová a kutyák kullognak kutyalétükkel, hol a hóhér lova
egy fához dörzsöli ártatlan farát. 
Például Brueghel Icarusában: hogy fordul el minden,
rá sem hederítve, a pusztulástól; hallhatta pedig
a loccsanást az a pór, s a szörnyű kiáltást,
ám a kudarc neki mit se jelentett; a Nap éppúgy
izzott, amiként a fehér, zöld vízbe tünő lábszárra is
egyben; s a fínom-mívű, drága hajónak is, ámbár
látnia kellett holmi furát, egy ifjat lezuhanni az égből:
dolga akadt valahol, s békén továbbsuhant.

Jékely Zoltán fordítása

In ANGOL KÖLTŐK ANTOLÓGIÁJA, Magyar Könyvklub, Budapest, 2000

Válogatta, szerkesztette és az életrajzi jegyzeteket írta Kappanyos András

.............................................................................................................................................................................................................................