Barbu Fundoianu (Benjamin Fondane)

(November 14, 1898 – October 2, 1944)

Cântece simple: Mărior 

III

Din nou ne cheamă iarna la sobă, să vorbim.
Ciori au bătut văzduhul ca nişte cuie şi-mi
place-n urechi tăcerea cum scârţâie... Pesemne,
iar au pornit, în uliţi, căruţele cu lemne.
Amurg. De-ar bate-n uşă deodată, cineva,
desigur că i-aş spune: intră! şi ai intra.
Tăcerea-n noi şi-n seara căzută-ntre covoare,
ar fierbe ca un cântec călduţ, de samovare.
N-ai întreba nimica şi-ai aştepta răspuns —
Ţi-aş spune: o lumină din mine s-a ascuns.
Vrei să ţi-i pun la sobă pantofii de mătasă?
Ţi-aş spune: ai picioare ca iepuri mici de casă;
şi vorbele-ar rămâne limpezi şi grele-n noi,
ca ciorile surprinse de moarte într-un sloi.
Şi mi-ar fi poate frică să nu ghicesc ce-nseamnă
făptura ta, împinsă aicea dintr-o toamnă,
cu capu-n mâni visată, deştept, de-atâtea ori!...
 — Am bănuit că-i iarnă afară după ciori,
şi-aş fi voit să-l dărui cuiva, ca să-l ascunză,
sufletul, cât o umbră crescută sub o frunză.

1922, Din volmul „Privelişti”

Benjamin Fondane (c. 1935)

EGYSZERŰ ÉNEK: MĂRIOR

III

A tél ismét a tűzhöz — csöndes beszédre hí.
Az eget varjak ezre szegekkel verte ki.
A nyikorgó csönd újra jótékonyan borul rám,
úgy látszik, tűzifával jár a szekér az utcán.
Szürkül. Valaki hozzám ha most kopogna be,
nyitnám az ajtót: tessék! S belépnél rajta te.
A csönd itt forrna bennünk s a szőnyegek lágy bolyha
között, s az alkonyatban szamovárként dalolna.
Nem kérdeznél, de kérdőn tekintenél felém.
S én mondanám, hogy elbújt bennem egy röpke fénye.
Tegyem a kályha mellé kis selyemtopánkádat?
S szólnék: mint pici nyúlé, oly törékeny a lábad;
s oly tiszta, csöndes lenne a kettőnk szava már,
mint varjú, hogyha jégbe fagyasztja a halál.
S talán rettegnék tőle, nehogy még kitaláljam,
mit is jelent a lényed, s az ősz mért hagyott nálam,
amint így ébren álmodsz, s nézel a messzeségbe.
Gyanakodtam a kinti varjak miatt a télre, —
s hogy eldugja a lelkem, rábíztam volna másra,
hiszen csak akkorácska, mint egy falevél árnya.

1922

Majtényi Erik fordítása

_____

B. Fundoianu: A KÖLTÉS ÉS ÁRNYÉKA, Kriterion, 1972, 40. old.

Benjamin Fondane

Barbu Fundoianu (November 14, 1898 – October 2, 1944)

Victor Brauner: The Head of Benjamin Fondane, 1931

Man Ray, Portrait de Benjamin Fondane, 1928, photographie (©Man Ray Trust).
 

HERTA

I

În târg miroase a ploaie, a toamnă şi a fân.
Vântul nisip aduce, fierbinte, în plămân,
şi fetele aşteaptă în uliţa murdară
tăcerea care cade în fiecare seară,
şi factorul, cu gluga pe cap, greoi şi surd.
Căruţe fugărite de ploaie au trecut,
şi liniştea în lucruri de mult mucegăieşte.
În case oameni simpli vorbesc pe ovreieşte.
Gâşte, cu pantofi galbeni, vin lent după-un zaplaz;
auzi cum ploaia stinge fanarele cu gaz,
cum învecheşte frunza în clopote de-aramă –
auzi tăcereA lungă şi gri care e toamnă
şi diligenţa care vine din Dorohoi.
Pustiu, din ses, se urca cirezile de boi,
si cum mugesc, cu capul intors, de parc-ar suge –
cu ochii rosii, cuprins de spaima, muge.

IV

Bătrânii de la casa cea veche ne-au ieşit
în poartă, la grilajul de iederă coclit,
şi-aveau în ochi un zâmbet de iaz, de şes, cuminte.
Îţi mai aduci aminte? Îţi mai aduci aminte?
Livada zvârlea pietre în zarzări şi-n caişi.
Gutuie, după geamuri, cu pielea linsă, îşi
Spuneau cuvinte-n care se-mpreunau piane.
Divanul, ca o pară se înmuia, motane,
şi era bine-n vechiul fotoliu moldovean,
cu frunze de lemn smulse din lustru an de an.
Ne-ascund atât de bine albumele cu clampă
de-alamă, tinereţea! Trecutu-i lângă lampă
şi plină e oglinda cu cute în obraz.
E-aşa de lungă vremea de când nu mai e azi
şi stearpăşi molâie ca o convalescenţă. (...)

HERTA

I

A kisvárosban ősz-szag, esőszag, szénaszag.

A szél szállongó, forró homokkal fojtogat,

a piszkos utcán lányok – félénken előjönnek,

várják a rájuk hulló, a minden-esti csöndet,

várják a csuklyás postást, a roggyant-süketet.

Már elvonultak zápor hajszolta szekerek,

s itt a dolgok nyugalma kedvére penészedhet.

Egyszerű emberek bent zsidóul beszélgetnek.

Libák sárgás saruban kászálódnak elő;

hallani: a gázlánggal mint végez az eső,

hallani rézharangok díszének megvénültét,

s az őszt, e némaságot, véget nem érőt, szürkét,

s a delizsánszot – éppen jön Dorohoi felől.

S egy-egy csoport ökör amint a színre tör,

és felbőg nyújtott szájjal keresvén tán az emlőt –

rémülten, vörös szemmel a kisváros is felbőg.

IV

A vén ház vén lakói kitárták a kaput,

hol a rácson vadszőlő rozsdás indája fut,

s szemük mosolygó volt, mint réti tó csillogása.

Emlékszel még reája? Emlékszel még reája?

Kövek szálltak, barackot, szilvát célba vevők.

Kikent-kifent birsalmák az ablakod előtt

zongora-zengzetű szót váltottak egymás híván.

A kandúrt elringatta lágy körteként a dívány,

s játékszereid voltak az öreg moldvai

karosszékben a csillár letört fa-lombjai.

Rézkapcsos régi album, be híven el is rejted

az ifjúságot! Múltunk töpreng a lámpa mellett,

s arcodról ráncot ráncra gyűjt tükröd untalan.

Az idő is hogy megnyúlt, mióta nem ma van,

s mintegy lábadozásként meddőn és lustán tesped.
Esténként ugyanazt a postakocsit kell lesned,
s a kiszálló zsidók is mindig ugyanazok.
S tudják otthon: New Yorkba mikor mennek hajók,
s hogy a zátonyt vízhordta embercsontok belepték.
Világítótorony gyúl, zsaluk közt ijesztget még,
s vége. A rácsra rozsdás vadszőlő szára fut,
két fiatal kopogtat, s te tárod a kaput.
Szemed csöndes, mosolygó, mint tóvíz csillogása
a puszta síkon ősszel. Emlékszel még reája?

1922

Majtényi Erik fordítása

Société d'études Benjamin Fondane

_________
B. Fundoianu: A KÖLTŐ ÉS ÁRNYÉKA, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972
L'album de Benjamin Fondane

.