Dylan Thomas (1914 - 1953)

BEING BUT MEN

Being but men, we walked into the trees
Afraid, letting our syllables be soft
For fear of waking the rooks,
For fear of coming
Noiselessly into a world of wings and cries.

If we were children we might climb,
Catch the rooks sleeping, and break no twig,
And, after the soft ascent,
Thrust out our heads above the branches
To wonder at the unfailing stars.

Out of confusion, as the way is,
And the wonder that man knows,
Out of the chaos would come bliss.

That, then, is loveliness, we said,
Children in wonder watching the stars,
Is the aim and the end.

Being but men, we walked into the trees.

________

[The Poems of Dylan Thomas, New Directions Publishing, 2003]

Photo: 10th August 1946 Dylan Marlais Thomas by Francis Reiss / Getty Images

    ҉

Csak mint ember

Csak mint ember mentünk a fák közé,
félve ejtvén néhány halk szótagot,
nehogy felébresszük a varjakat
s nehogy felérjük
nesztelen harsos szárnyak édenét.

Még mászhatnánk, ha lennénk gyermekek,
álmukban fogva varjakat, nem törve gallyat
s e szelíd emelkedés után
kidugnánk fejünk faágak fölé
csodálni sok hibátlan csillagot.

A kuszaságból emelkedőben,
ha még csodálkozni tudunk,
a káoszból leszen az Üdv.

Mondánk: ott fogan meg a Gyönyörű,
és gyermekként bámulni csillagot:
maga a cél s a vég.

Csak mint ember, mentünk a fák közé.

Erdődi Gábor fordítása

_______

Dylan Thomas: A csontnak partjain, Bp., 1995

Previously / Korábban:

• Especially When the October Wind  / Kiváltképp ha az októberi szél 
• And Death Shall Have no Dominion / És nem vesz erőt rajtuk a halál 
• Poem in October / Októberi vers

 
 

Dylan Thomas

(27 October 1914 – 9 November 1953) 

Especially When the October Wind 

Especially when the October wind
With frosty fingers punishes my hair,
Caught by the crabbing sun I walk on fire
And cast a shadow crab upon the land,
By the sea's side, hearing the noise of birds,
Hearing the raven cough in winter sticks,
My busy heart who shudders as she talks
Sheds the syllabic blood and drains her words.

Shut, too, in a tower of words, I mark
On the horizon walking like the trees
The wordy shapes of women, and the rows
Of the star-gestured children in the park.
Some let me make you of the vowelled beeches,
Some of the oaken voices, from the roots
Of many a thorny shire tell you notes,
Some let me make you of the water's speeches.

Behind a pot of ferns the wagging clock
Tells me the hour's word, the neural meaning
Flies on the shafted disk, declaims the morning
And tells the windy weather in the cock.
Some let me make you of the meadow's signs;
The signal grass that tells me all I know
Breaks with the wormy winter through the eye.
Some let me tell you of the raven's sins.

Especially when the October wind
(Some let me make you of autumnal spells,
The spider-tongued, and the loud hill of Wales)
With fists of turnips punishes the land,
Some let me make you of the heartless words.
The heart is drained that, spelling in the scurry
Of chemic blood, warned of the coming fury.
By the sea's side hear the dark-vowelled birds. 

Lee Miller: Dylan Thomas

Vogue Studio, London, December 1946

(Source)

Kiváltképp ha az októberi szél 

Kiváltképp ha az októberi szél
Fagyos ujjakkal bünteti hajam,
Ráklábu nap fog el, tűzön megyek
S árnyék-rákot vetek a földre még,
Tengerparton, hol madárraj zajong,
Holló krákog, botra űzte a tél,
Nehéz szívem borzong, amíg beszél:
Szótag-vért és ömlő szavakat ont.

Szavak tornyába zárva látom én:
A láthatáron járva, mint a fák,
Nők szó-árnya suhan a park füvén
Csillagmozgású gyermekhad fut át.
Magánhangzó bükkökből vágom őket,
Vagy kemény tölgyhangzókból, tövises
Bozótok gyökereiből, de lesz
Olyan is, mit víz beszédéből szőttem.

Páfrány-cserép mögött az óra leng,
Mondja az óra-szót - ideg-jelentést
Repít nyeles korong, reggelt jelent és
Szelet ráng a kakas ugrálva fent.
Mezők jeleiből formálom őket,
Jelző fűből, mely jelzi, mit tudok,
S férges téllel áttöri szemgolyód -
Mások meg a holló bűnéből nőttek.

Kiváltképp ha az októberi szél
(Hadd tépjem őket Wales póknyelvű, hangos
Dombjairól mint őszi bűvös hangot)
Répaököllel büntet, vad vidék:
Hadd gyúrjam őket szívtelen szavakból -
Vértelen a szív: olvasott az ér gyors
Lüktetéséből s látta már a tébolyt.
Parti rigók sötét hangzói - hallod?

Képes Géza fordítása

 Lee Miller: Dylan Thomas 

London, December, 1946

(Source)

________

 [Dylan Thomas összegyűjtött versei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966]

.

Dylan Thomas

(27 October 1914 – 9 November 1953)

And Death Shall Have no Dominion

And death shall have no dominion.
Dead men naked they shall be one
with the man in the wind and the west moon.
When their bones are picked clean and the clean bones gone;
they shall have stars at elbow and foot.
Though they go mad they shall be sane;
though they sink through the sea they shall rise again;
though lovers be lost love shall not.
And death shall have no dominion.

And death shall have no dominion.
Under the windings of the sea
they lying long shall not die windily;
twisting on racks when sinews give way,
strapped to a wheel, yet they shall not break;
faith in their hands shall snap in two.
And the unicorn evils run them through;
split all ends up they shan't crack.
And death shall have no dominion.

And death shall have no dominion.
No more may gulls cry at their ears
or waves break loud on the seashores;
Where blew a flower may a flower no more
Lift its head to the blows of the rain;
Though they be mad and dead as nails,
Heads of the characters hammer through daisies;
Break in the sun till the sun breaks down,
And death shall have no dominion.


***


ÉS NEM VESZ RAJTUK ERŐT A HALÁL

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Olybá vétetnek majd a pőre holtak,
Mint lakói a szélnek s esti holdnak;
Míg csontvázuk letisztogatva korhad,
Csillag gyúl ki könyökön s lábfejen;
Ki elveszti eszét, majd észre tér,
Ki tengerbe vész, ismét partot ér;
Szeretők halnak, él a szerelem;
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Bár a tenger örvényei alatt
Nyugosznak, holtuk meddő marad;
Kínpadra vonva, hol az ín szakad,
S kerékre kötve, meg nem törhetők;
Kezük között kettéhasad a hit,
S orrszarvú bűnök testüket átdöfik;
Minden széthull, de ellenállnak ők;
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Nem hallják immár a sirály jaját
S a parton megtörő hullám zaját;
Hol virág lélegzett, fejét virág
Nem emeli az esős szélbe már;
Bár nincs eszük, s feküsznek mereven,
Lényegük általüt a százszorszépeken,
S nap felé tör, amíg csak a nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

Kálnoky László fordítása



______
[Dylan Thomas összegyűjtött versei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1966]

.

Dylan Thomas

(Welsh, 27 October 1914 – 9 November 1953)
 

Dylan Thomas, 1941
Photographer:  Bill Brandt

Poem in October

It was my thirtieth year to heaven

Woke to my hearing from harbour and neighbour wood   

      And the mussel pooled and the heron

                  Priested shore

            The morning beckon

With water praying and call of seagull and rook

And the knock of sailing boats on the net webbed wall   

            Myself to set foot

                  That second

      In the still sleeping town and set forth.

      My birthday began with the water-

Birds and the birds of the winged trees flying my name   

      Above the farms and the white horses

                  And I rose   

            In rainy autumn

And walked abroad in a shower of all my days.

High tide and the heron dived when I took the road

            Over the border

                  And the gates

      Of the town closed as the town awoke.

      A springful of larks in a rolling

Cloud and the roadside bushes brimming with whistling   

      Blackbirds and the sun of October

                  Summery

            On the hill’s shoulder,

Here were fond climates and sweet singers suddenly   

Come in the morning where I wandered and listened   

            To the rain wringing

                  Wind blow cold

      In the wood faraway under me.

      Pale rain over the dwindling harbour

And over the sea wet church the size of a snail   

      With its horns through mist and the castle   

                  Brown as owls

            But all the gardens

Of spring and summer were blooming in the tall tales   

Beyond the border and under the lark full cloud.   

            There could I marvel

                  My birthday

      Away but the weather turned around.

      It turned away from the blithe country

And down the other air and the blue altered sky   

      Streamed again a wonder of summer

                  With apples

            Pears and red currants

And I saw in the turning so clearly a child’s

Forgotten mornings when he walked with his mother   

            Through the parables

                  Of sun light

      And the legends of the green chapels

      And the twice told fields of infancy

That his tears burned my cheeks and his heart moved in mine.   

      These were the woods the river and sea

                  Where a boy

            In the listening

Summertime of the dead whispered the truth of his joy   

To the trees and the stones and the fish in the tide.

            And the mystery

                  Sang alive

      Still in the water and singingbirds.

      And there could I marvel my birthday

Away but the weather turned around. And the true   

      Joy of the long dead child sang burning

                  In the sun.

            It was my thirtieth

Year to heaven stood there then in the summer noon   

Though the town below lay leaved with October blood.   

            O may my heart’s truth

                  Still be sung

      On this high hill in a year’s turning.

Illustration: László Nagy
Nagy László illusztrációja  

OKTÓBERI VERS

   Már harminc év emelt az égnek,
Felvert a dokkon s a szomszédos erdőkön át
   S a kagylókelyhes, kócsagpapos
         Partokon
     Miséző hajnal
Vízmormolás, sirálysikoly meg szárcsa-szó
S hálós móló-falakra koccanó hajók zajával,
     Hogy lábraálljak
         Azonnal
    S az alvó városon útra váljak.

    Indult a nap: vizimadár-sereg
És szárnyas fák madárhada surrogta nevem
    Tanyák s fehér lovak felett
         S felkeltem
     A lucskos őszben
S baktattam mindennapjaimnak záporán.
De már az ár s a vizimadár letűnt, ahogy kiléptem
      Túl a mezsgyéken
         S kapuin át
A városnak, mely ébredezett éppen.

    Pacsirta-zuhatag a hömpölygő
Felhőben és bokrok csordultig füttyögő
    Rigóval és az októberi nap
         Nyári-mód
      A dombok vállán:
Lágy évszak kelt elő édesded dalosokkal
E reggelen, hol bandukoltam és figyeltem
     Záporba pergő
          Szeleket
    Az erdőn messze lent alattam.

    Fakó esőbe mosódott a móló
S a tengernyirkos templom, mely csigányi csak
    Ködökbe tolva szarvát és a kastély
         A barna bagoly –
      De minden kerten
Tavasz meg nyár virult mágus meséken át
A mezsgyén túl, pacsirtabujtató felhők alatt.
      Ím, csodálhattam
         Születésnapom,
    Habár ború kerített távolabb.

    De elkerült a fénylő táj felől.
És lent az új fuvalom és a kékre vált égbolt
    Ontotta már a nyári csodát,
         Sok almát
      Körtét és ribizkét –
S oly tisztán láttam bennük egy gyerek
Elfeledt reggeleit, midőn anyjával lépkedett
      A napsugár
          Árkádjain
    És zöld kápolnánk legendáiban

    A kétszer mondott gyerekkori tájon,
Hogy könnye elöntött s szive megmoccant szívemben:
    Ez a folyó volt, ez a tenger és az erdők,
         Hol a gyermek
      A holtak fülelő
Nyarában fáknak és halaknak és köveknek
Suttogta el boldogsága igazát.
      És a volt-varázs
         Élve zengett
    Az árban és dalos madárban.

    Ím, csodálhattam születésnapom,
Habár ború kerített távolabb. S a rég halott
    Gyerek igaz öröme lángolt és dalolt
          A napban.
     Már harmincadik
Évem emelt az égnek, álltam a nyári délben,
Míg a városra lombot szórt az októberi vér.
     Ó, bár szólna itt
          E szív igaza
    E dombtetőn az új évfordulón.

Tellér Gyula fordítása

Nagy László illusztrációja

_______________
Dylan Thomas Összegyűjtött Versei. 
Illusztrálta: Nagy László
Európa Könyvkiadó, Bp., 1966

Dylan Thomas (Welsh, October 27, 1914 – November 9, 1953)

.
LIFT UP YOUR FACE

Lift up your face, light
Breaking, stare at the sky
Consoling for night by day
That chases the ghosts of the trees
And the ghosts of the brain,
Making fresh what was stale
In the unsleeping mummery
Of men and creatures horribly
Staring at stone walls.
Lift up your head, let
Comfort come through the devil's clouds,
The nightmare's mist
Suspended from the devil's precipice,
Let comfort come slowly, lift
Up your hand to stroke the light,
Its honeyed cheek, soft-talking mouth,
Lift up the blinds over the blind eyes.

Out of unsleeping cogitations,
When the skeleton of war
Is with the corpse of peace,
(Notes not in sympathy, discord, unease),
The only visitor,
Must come content.
Therefore lift up, see, stroke the light.
Content shall come after a twisted night
If only with sunlight.


The Poems of Dylan Thomas

 

  Dylan Thomas (1941)

Photo by Bill Brandt

*

In Hungarian: Emeld föl arcod

Performace by Závory Andrea

Music: Bran

The poems were translated by Gábor Erdődi.

..............................................................................................................................................................................................................................