Friedrich Hölderlin (20 March 1770 – 7 June 1843)

Hälfte des Lebens

Mit gelben Birnen hänget
Und voll mit wilden Rosen
Das Land in den See,
Ihr holden Schwäne,
Und trunken von Küssen
Tunkt ihr das Haupt
Ins heilignüchterne Wasser.

Weh mir, wo nehm ich, wenn
Es Winter ist, die Blumen, und wo
Den Sonnenschein,
Und Schatten der Erde?
Die Mauern stehn
Sprachlos und kalt, im Winde
Klirren die Fahnen.

~

Half of Life 

With its yellow pears 

And wild roses everywhere 

The shore hangs into the lake, 

O gracious swans, 

And drunk with kisses 

You dip your heads 

In the sobering holy water. 

Ah, where will I find 

Flowers, come winter, 

And where the sunshine 

And shade of the earth? 

Walls stand cold 

And speechless, in the wind 

The wheathervanes creak.  

Translation by Richard Sieburth 

 ~

AZ ÉLET FELÉN

Sárga körtékkel és vad
rózsákkal omlik
a tóba a hegy;
óh drága hattyúk,
csókmámorosan
merül fejetek
a szentjózan vízbe.

Jaj nekem, hol kapok, ha
tél lesz, virágokat és
ragyogó napot
és földi árnyat?
Hidegen állnak
a néma falak, a szélben
zörög a szélkakas. 

 Szabó Lőrinc fordítása

*** 

 An Neuffer

Im März 1794

Noch kehrt in mich der süße Frühling wieder,
Noch altert nicht mein kindischfröhlich Herz,
Noch rinnt vom Auge mir der Tau der Liebe nieder,
Noch lebt in mir der Hoffnung Lust und Schmerz.

Noch tröstet mich mit süßer Augenweide
Der blaue Himmel und die grüne Flur,
Mir reicht die Göttliche den Taumelkelch der Freude,
Die jugendliche freundliche Natur.

Getrost! es ist der Schmerzen wert, dies Leben,
So lang uns Armen Gottes Sonne scheint,
Und Bilder beßrer Zeit um unsre Seele schweben,
Und ach! mit uns ein freundlich Auge weint.

ÉLETÉLVEZET

Bennem még egyre lágy tavasz remeg föl,
   s nem lett szivem gyermeki kedve vén,
szerelem harmata csordul még a szivemből,
   s még sajog s repes bennem a remény.

Megenyhülök, ha szemem ott legel még
   a kék égen, a zöldellő réteken,
és nyájasan felém nyújtja gyönyöre kelyhét
   a Természet, ifjúi istenem.

Ez vígaszom! Sok kínt megér az élet,
   míg, árvák, isten napja süt nekünk,
ringatja szebb korok képét bennünk a lélek,
   s egy baráti szem együtt sír velünk.

Rónay György fordítása

***

Lebenslauf

[The Course of Life]

Größeres wolltest auch du, aber die Liebe zwingt
All uns nieder, das Leid beugt gewaltiger,
Doch es kehret umsonst nicht
Unser Bogen, woher er kommt.

Aufwärts oder hinab! herrschet in heiliger Nacht,
Wo die stumme Natur werdende Tage sinnt,
Herrscht im schiefesten Orkus
Nicht ein Grades, ein Recht noch auch?

Dies erfuhr ich. Denn nie, sterblichen Meistern gleich,
Habt ihr Himmlischen, ihr Alleserhaltenden,
Daß ich wüßte, mit Vorsicht
Mich des ebenen Pfads geführt.

Alles prüfe der Mensch, sagen die Himmlischen,
Daß er, kräftig genährt, danken für alles lern,
Und verstehe die Freiheit,
Aufzubrechen, wohin er will.

~

ÉLETÚT

Vágytál többre is, ám a szerelem letör

mindnyájunkat, a kín jobban alányomaszt,

   mégsem tér oda, honnét

      indult, hasztalanúl utunk.

Fölfelé vagy alá! még a nagy éjben is,

hol jövő napokat gondol a Természet,

   Orkusz zordon ölén is

      nem rend, nem jog uralkodik?

Így tudom. Soha, ti, mennyeiek s világ-

fönntartók ugyanis, mint a földi okos,

   mesterek, sima úton

      óva bizony nem vittetek.

Éljen át, aki él, szólnak az égiek,

mindent, s érte erőt nyerve, tanulja meg

   a hálát, s oda merjen

      menni, merre kivánkozik.

Rónay György fordítása

_____

[Friedrich Hölderlin versei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980]

[Friedrich Hölderlin, Hymns and Fragments, translated and introduced by Richard Sieburth,  Princeton University Press]

Friedrich Hölderlin

( 20. März 1770; † 7. Juni 1843)

Hyperions Schicksalslied
Hyperion's Fate Song

        Ihr wandelt droben im Licht
           Auf weichem Boden, selige Genien!
              Glanzende Götterlüfte
                 Rühren euch leicht,
                    Wie die Finger der Künstlerin
                       Heilige Saiten.
        
        Schicksallos, wie der schlafende
           Säugling, atmen die Himmlischen;
              Keusch bewahrt
                 In bescheidener Knospe,
                    Blühet ewig
                       Ihnen der Geist,
                          Und die seligen Augen
                             Blicken in stiller
                                Ewiger Klarheit.
        
        Doch uns ist gegeben,
           Auf keiner Stätte zu ruhn,
              Es schwinden, es fallen
                 Die leidenden Menschen
                    Blindlings von einer
                       Stunde zur andern,
                          Wie Wasser Voll Klippe
                             Zu Klippe geworfen,
                                Jahr lang ins Ungewisse hinab.


Brod und Wein

1.

Rings um ruhet die Stadt; still wird die erleuchtete Gasse,
     Und mit Fackeln geschmückt, rauschen die Wagen hinweg.
Satt gehn heim von Freuden des Tags zu ruhen, die Menschen,
     Und Gewinn und Verlust wäget ein sinniges Haupt

Wolzufrieden zu Haus; leer steht von Trauben und Blumen,
     Und von Werken der Hand ruht der geschäftige Markt.
   Aber das Saitenspiel tönt fern aus Gärten; vielleicht, daß
     Dort ein Liebendes spielt oder ein einsamer Mann
Ferner Freunde gedenkt und der Jugendzeit; und die Brunnen

     Immerquillend und frisch rauschen an duftendem Beet.
Still in dämmriger Luft ertönen geläutete Glocken,
     Und der Stunden gedenk rufet ein Wächter die Zahl.
Jetzt auch kommet ein Wehn und regt die Gipfel des Hains auf,
     Sieh! und das Ebenbild unserer Erde, der Mond,

Kommet geheim nun auch, die schwärmerische, die Nacht kommt,
     Voll mit Sternen, und wohl wenig bekümmert um uns
Glänzt die Erstaunende dort, die Fremdlingin unter den Menschen
     Über Gebirgeshöhn traurig und prächtig herauf.

  Friedrich Hölderlin, Pastell von Franz Karl Hiemer, 1792

HÜPERIÓN SORSDALA

Fönt jártok ti a fény
  puha földjén, boldog Géniuszok!
    Sugárzó isteni szellők
      érintgetnek titeket: szent
        húrokon így művésznő
           ujja ha játszik.

Sorstalan, így, alvó csecsemőként
  lélegeznek az égiek;
    szűzi-szerényen,
      bimbón őrzik:
        múlhatatlan
          virul ott a szellem,
            boldog szemeikből
              pillant csöndes,
                 tiszta öröklét.

Nékünk más adatott. Ne lehessen
  nyugvásunk helye.
    Tűnnek, buknak
      a szenvedők,
        vakon, egy
          óráról a másra, mint
            a víz verődik
              kőről kőre,
                 éveken át a bizonytalanba.

Tandori Dezső fordítása


KENYÉR ÉS BOR
/részlet/
1

Körben fényes a város, a fénylő utcasor alszik,
  lobban a fáklyavilág elsuhanó kocsikon.
Telten, a nap gyönyörét indul kipihenni az ember,
  vesztett, nyert-e vajon, méri tűnődve az ész,
s megbékél; odakint tovatűnt a virág meg a szőlő,
  nem sürög emberi kéz, nyugszik a fürge piac.
Ám egy távoli húr megpendül a kerteken át, ott
  tán szerető dala szól, vagy csak férfimagány
méláz ifjukorán meg a messze baráton; a kútban
  frissen csobban a víz, illatos ágyra szitál,
halkan kong a harang az alkonyodó levegőben,
  óráink idejét szertekiáltja az őr.
Moccan a szél most, megbolygatja a fákat a berken.
  Nézd csak! A föld rokona, távoli mása, a hold
ott kél rejtekezőn; s amaz Álmodozó, jön az éj már;
  csillaggal tele és mit sem törődve velünk,
ámuló, idegen e világban, felragyog, íme
  pompásan, szomorún, nagy hegyek íve fölött.

Nemes Nagy Ágnes fordítása

________

Friedrich Hölderlin versei

Európa Könyvkiadó, Lyra Mundi, Bp., 1980, 37., 80. o.

Friedrich Hölderlin (1770-1843)

Friedrich Hölderlin

VULKAN

Jetzt komm und hülle, freundlicher Feuergeist,

  Den zarten Sinn der Frauen in Wolken ein,

    In goldne Träum' und schütze sie, die

      Blühende Ruhe der Immerguten.

Dem Manne laß sein Sinnen, und sein Geschäft,

  Und seiner Kerze Schein, und den künftgen Tag

    Gefallen, laß des Unmuts ihm, der

      Häßlichen Sorge zu viel nicht werden,

Wenn jetzt der immerzürnende Boreas,

  Mein Erbfeind, über Nacht mit dem Frost das Land

    Befällt, und spät, zur Schlummerstunde,

      Spottend der Menschen, sein schröcklich Lied singt,

Und unsrer Städte Mauren und unsern Zaun,

  Den fleißig wir gesetzt, und den stillen Hain

    Zerreißt, und selber im Gesang die

      Seele mir störet, der Allverderber,

Und rastlos tobend über den sanften Strom

  Sein schwarz Gewölk ausschüttet, daß weit umher

    Das Tal gärt, und, wie fallend Laub, vom

      Berstenden Hügel herab der Fels fällt.

Wohl frömmer ist, denn andre Lebendige,

  Der Mensch; doch zürnt es draußen, gehöret der

    Auch eigner sich, und sinnt und ruht in

      Sicherer Hütte, der Freigeborne.

Und immer wohnt der freundlichen Genien

  Noch Einer gerne segnend mit ihm, und wenn

    Sie zürnten all', die ungelehrgen

      Geniuskräfte, doch liebt die Liebe.

Projekt Gutenberg-DE

~

VULKÁN

Most jöjj, nyájas Tűzszellem el és boríts

  a nők törékeny lelke fölé ködöt

    s aranyló álmot, és a mindig

      jók viruló pihenését óvd meg.

A férfinak hagyd műveit és eszét,

  gyertyája fényét, és a jövő napot

    kedvére add, de túl sokat ne

      rój ki a kedvszegő gondból rá,

ha most a folyton vak dühü Boreas,

  ősellenségem éjjel a tájra tör

    fagyával, és csúfunkra szörnyű

      éneke harsog az álomórán,

földúlja kedves városaink falát,

  a csöndes berket, szorgosan épített

    sövényt, s a mindent tönkretévő

      még dalaimban is űzi lelkem,

míg egyre tombol enyhe folyónk fölött,

  sötét felhői terhe lezúdul, úgy,

    hogy forr a völgy, s mint lomb ha hullik,

      szikla görög le az omló dombról.

A földi lények legkegyesebbike

  az ember: ám magára tekint, ha künn

    vihar dúl, biztos házban eszmél

      és pihen ő, a szabadnak termett.

És mindig áldón és örömest vele

  van egy jó szellem; mert ha az oktalan

    géniuszok föl is dühödnek

      ellene, a Szeretet szeret még.

Rónay György fordítása

Friedrich Hölderlin versei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980
Válogatta és szerkesztette Rónay György

.............................................................................................................................................................................................................................