Thomas Bernhard (1931-1989)

"Körülbelül egyszer egy héten szabad volt a Hipping-birtokon éjszakáznom, előtte azonban még egy kannában haza kellett vinnem azt a két liter tejet amit a Hipping-birtokon kaptunk. Többnyire, ősszel mindenképp, már egész sötét volt ilyenkor, és mégiscsak egy fél kilométert kellett futnom, először körülbelül félútig le a patakhoz, aztán a másik oldalon megint fel. Akkor féltem. A Hipping-birtoknál nekifutottam, és rohantam, amilyen gyorsan tudtam le a patakhoz, hogy azzal a lendülettel, amit a tüdőmmel szembeni kíméletlenség árán elértem, olyan gyorsan, ahogy csak lehet, a másik oldalon ismét fel-, és így hazajussak. Nagyanyám már várt a tejre és felforralta. Különös diadalt jelentett számomra ezeken a tejfutásokon mindig, hogy futás közben a jobb kezemben tartott tejeskannát egy lendülettel körbeforgattam, a fejem fölé és megint le, úgy, hogy a tej, bár a kannának nem volt teteje, nem tudott kifolyni. Egyszer megpróbáltam valamivel lassabban. A tej rámömlött. Katasztrófát sejtettem.

Néha hetekig Hippingben voltam, a lovászok mellett aludtam új barátommal együtt, a két Hippinger fiú közül az idősebbikkel, akit Hippinger Hansinak hívtak. A szobákban csak ágyak voltak felállítva, a falara kampók voltak felerősítve sorban, amelyeken a legkülönfélébb lószerszámok lógtak. A dunyhák nehezek voltak, de lószőrökön feküdtünk, ma már tudom, hogy ez mit jelent. Fél ötkor keltünk a lovászokkal. A kakasok kukorékoltak, a befogott lovak megrázták magukat. A konyhában elfogyasztott reggeli után, amely kávéból és ugynevezett tejeskalácsból állt, indultunk kifelé. Megismertem a paraszti munkát.

A  távolban, dél körül, felfedeztem nagyapámat, toronyiránt odafutottam hozzá. Nyáron csak vászonöltönyt és pamutkalapot hordott. Soha nem indult el sétapálca nélkül. Megértettük egymást. Néhány lépés vele, és meg voltam mentve. (...) Ezeken a sétákon alapvető beszédtilalom volt érvényben, amelyet nagyapám csak ritkán oldott fel. Ha neki volt kérdése, vagy nekem. Ő volt számomra a nagy magyarázó, az első, a legfontosabb, lényegében az egyetlen. Az állatokra és a növényekre rámutatott a botjával, minden ilyen módon kiemelt állathoz és minden ilyen módon a középpontba állított növényhez kiselőadást fűzött. Fontos, hogy tudjuk, mit látunk. Lassanként tudnunk kell legalább megnevezni mindent. Tudnunk kell, honnan ered. Mi az. Másfelől utálta az olyan embereket, akik mindent tudnak, vagy tudni vélnek. Azok a legveszélyesebbek. (...)

Leült egy fatönkre, és azt mondta: Mindig a legfőbbet szem előtt tartani! De mi volt a legfőbb? Ha körülnéztünk csak a nevetségesség és a szánalmasság vett körül bennünket.  Ez elől a nevetségesség és szánalmasság elől csak elmenekülni érdemes. A legfőbbet szem előtt tartani! Attól kezdve mindig a legfőbbet tartottam szem előtt. De nem tudtam, mi a legfőbb. Vajon ő tudta? Vele a séták folyamatosan csak természettudományból, filozófiából, matematikából. geometriából, tanításból álltak, ami boldoggá tett. Milyen kár, mondta, hogy mindazzal, amit tudunk, nem jutunk előbbre. Az élet egy tragédia, legjobb esetben komédiává tehetnénk.

A Hippinger Hansival bensőséges barátság kötött össze. Annyi idős volt, mint én, nagyapám elismerte értelmi képességeit, és szellemi pályát jósolt neki. Tévedett, Hansinak végül át kellett vennie a gazdaságot, és el kellett temetnie szellemi ambícióit. Ha ma meglátogatom, kezet rázunk, és nincs mit mondanunk egymásnak. Az emlékezet azonban azt mutatja, hogy életünk több évén keresztül, nem is a legjelentéktelenebb években, hanem talán a legdöntőekben egy szív és egy lélek voltunk, ahogy mondják. Szövetség a környezet ellen, amelynek szépségét és gonoszságát egyformán ismertük. A legsúlyosabb titkokat őriztük, a legelképesztőbb terveket gyártottuk. Folyamatosan azokra a kalandokra törekedtünk, amelyek álmaikban megvalósulásra vártak. Kitaláltunk magunknak egy világot, amelynek a bennünket körülvevő világhoz semmi köze nem volt. A szénában kuksoltunk, és tudósítottuk egymást külső körülményeinkről és belső félelmeinkről. Versengve dolgoztunk, a szántóföldön, a tehénistállóban, a disznóknál és a tyúkok között, és egy úgynevezett egyfogatún már ötévesen hordtuk a tejet a tejgazdaságba. A tejjel lementünk, aztán egy kanna savóval jöttünk vissza. Szüleinek szigorúsága rám is érvényes volt, a Hipping-birtokon fegyelem és rend uralkodott, az emberek saját magukkal sem bántak olyan jól, mint a jószággal. Az apa minden alkalommal egy régi bőrszíjjal verte meg a fiát, amelyikkel ő maga már ötven évvel ezelőtt megismerkedhetett a saját apja révén. (...) Mégis a paradicsom volt. És én, amíg ebben a paradicsomban éltem, ennek a ténynek teljesen tudatában voltam. A feltétel nélküli szigor közben mégis biztonságban voltunk, otthon éreztük magunkat. (...) A viharok csak rövid ideig tartottak, a nyíltság, amellyel a Hipping-birtokon mindent tisztáztak, abszolút szükségszerűség volt, nem tűrt ködösítést. Egy pofon, egy szíjcsapás, és az ügy el volt intézve. A következő étkezés már megint teljesen normális állapotban zajlott. Vasárnap voltak a legjobb túrós palacsinták, amelyeket valaha ettem, nagy tepsikben érkeztek közvetlenül az asztalra. Ez volt a csúcspont."

Thomas Bernhard, Egy gyerek (részletek), fordította: Sarankó Márta

________

Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások

AbOvo, 2007

Fotó: Erika Schmied

 

.

Thomas Bernhard (February 9, 1931 – February 12, 1989)

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt 
(Behind The Trees There Is A Different World)

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt,
der Fluß bringt mir die Klagen,
der Fluß bringt mir die Träume,
der Fluß schweigt wenn ich am Abend in den Wäldern
vom Norden träume...

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt,
die mein Vater vertauscht hat für zwei Vogel,
die meine Mutter heimtrug in einem Korb,
die mein Bruder im Schlaf verlor, als er sieben Jahre alt war und müde…

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt,
ein Gras, das nach Trauer schmeckt, eine schwarze Sonne,
ein Mond der Toten,
eine Nachtigall, die nicht aufhört zu klagen
von Brot und Wein
und Milch in großen Krügen
in der Nacht der Gefangenen.

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt,
sie gehen in langen Furchen hinunter
in die Dörfer, in die Wälder der Jahrtausende,
morgen fragen sich nach mir,
nach der Musik meiner Gebrechen,
wenn der Weizen fault, wenn nichts von gestern
geblieben ist, von ihren Zimmern, Sakristeien und Wartesälen.

Ich will sie verlassen. Mit keinem
will ich mehr sprechen
sie haben mich verraten, der Acker weiß es, die Sonne
wird mich verteidigen, ich weiß,
ich bin zu spät gekommen...

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt,
dort ist ein anderer Kirtag,
im Kessel der Bauern schwimmen die Toten und um die Tümpel
schmilzt leise der Speck von den roten Skeletten,
dort träumt keine Seele mehr von Mühlrad,
und der Wind versteht
nur den Wind...

Hinter den Bäumen ist eine andere Welt,
das Land der Fäulnis, das Land
der Händler,
eine Landschaft der Gräber laß hinter dir
und du wirst vernichten, grausam schlafen
und trinken und schlafen
von Morgen zum Abend, vom Abend zum Morgen
und nicht mehr verstehn, nicht den Fluß und nicht die Trauer;
denn hinter den Bäumen
        morgen,
und hinter den Hügeln,
        morgen,
ist eine andere Welt.

Thomas Bernhard, 1968 /  Foto: © Erika Schmied

A FÁK MÖGÖTT EGY MÁS VILÁG VAN

A fák mögött egy más világ van,

jajszókat hoz nekem a folyó,

álmokat hoz nekem a folyó,

hallgat a folyó, ha este az erdőkben

északról álmodom…

A fák mögött egy más világ van,

mit két madárért elcserélt apám,

mit egy kosárban anyám hazahordott,

mit álmában fivérem elveszített, mikor hétéves volt és fáradt…

A fák mögött egy más világ van,

bánat-ízesítette fű, fekete Nap,

halottak Holdja,

egy csalogány, mely panaszát zengi szüntelenül

borról és kenyérről,

s a nagy korsónyi tejről

a foglyok éjjelében.

A fák mögött egy más világ van,

lefelé mennek hosszú barázdákban

évezredek falvaiba, erdeibe,

holnap felőlem kérdeznek,

ínségem muzsikájáról,

ha rothad a búza, ha tegnapról

semmi nem maradt, szobájukról, sekrestyéjükről s várótermeikről.

Elhagyom őket. Már senkivel

nem akarok beszélni,

ők elárultak engem, tudja a szántó, a Nap

véd meg majd engem, tudom,

túl későn jöttem…

A fák mögött egy más világ van,

más búcsú van ott,

a parasztok kondérjában úsznak a holtak, s a tócsák körül

vöröslő csontvázakról halkan olvad a szalonna,

egy lélek sem álmodik ott a malomkerékről,

és a szelet

csak a szél érti meg.

A fák mögött egy más világ van,

a romlás földje, a kufárok

földje,

hagyd magad mögött a sírok vidékét

és megsemmisülsz, kegyetlenül alszol majd,

iszol és alszol

reggeltől estig, estétől reggelig,

és többé semmit nem értesz, sem a folyót, sem a bánatot:

mert reggel,

    a fák mögött,

és reggel

    a dombok mögött

egy más világ van.

Erdélyi Z. János fordítása

______________

Thomas Bernhard: A Hold kardja alatt. Összegyűjtött versek

Napkút Kiadó, Budapest, 2005

.

Thomas Bernhard (February 9, 1931 – February 12, 1989)

 

Thomas Bernhard, Obernathal 1982 © Sepp Dreissinger

"A nagyapák minden ember tanítói, tulajdonképpeni filozófusai, mindig ők rántják szét a függönyt, amit a többiek folyton összehúznak. Ha velük vagyunk együtt, látjuk, mi van valójában, nem a nézőteret látjuk csupán, de a színpadot is, és látunk mindent a színpad mögött. A nagyapák teremtik meg évezredek óta az ördögöt ott, ahol nélkülük csak a jóisten létezne. Általuk tapasztaljuk meg teljes egészében a színjátékot, nem csak nyomorúságos, hazug maradékaiban, komédiaként. A nagyapák dugják be az unoka fejét oda, ahol legalább valami érdekes, ha nem éppen valami elementáris látható, és folyamatosan a lényegre irányuló figyelmükkel, ők váltanak meg bennünket abból az ínségből, amelyben nagyapák nélkül kétségtelenül hamar meg kellene fulladnunk."

- Egy gyerek (részlet), fordította Sarankó Márta, In: Thomas Bernhard, Önéletrajzi írások (Autobiographische Schriften), Ab Ovo Kiadó, 2007

* * *

"Die Großväter sind die Lehrer, die eigentlichen Philosophen jedes Menschen, sie reißen immer den Vorhang auf, den die andern fortwährend zuziehen. Wir sehen, sind wir mit ihnen zusammen, was wirklich ist, nicht nur den Zuschauerraum, wir sehen die Bühne, und wir sehen alles hinter der Bühne. Die Großväter erschaffen seit Jahrtausenden den Teufel, wo ohne sie nur der liebe Gott wäre. Durch sie erfahren wir das ganze vollkommene Schauspiel, nicht nur den armseligen verlogenen Rest als Farce. Die Großväter stecken den Enkelkopf da hin, wo es mindestens etwas Interessantes, wenn auch nicht immer Elementares zu sehen gibt, und erlösen uns durch diese ihre fortwährende Aufmerksamkeit auf das Wesentliche aus der trostlosen Dürftigkeit, in welcher wir ohne Großväter zweifellos bald ersticken müssten."

- Thomas Bernhard, Ein Kind (Autobiographische Schriften, 1982)

Thomas Bernhard

(February 9, 1931 – February 12, 1989)

The year is like a thousand years ago,
we carry the jug and whip behind the cow,
we reap and know nothing of winter,
we drink cider and know nothing,
soon we will be forgotten
and these verses will fall like snow outside the house.

The year is like a thousand years ago,
we peer into the woods as if into the cowshed of the world,
we spin lies and weave baskets for apples and pears,
we sleep while our muddy shoes
rot outside the door.

The year is like a thousand years ago,
we know nothing,
we know nothing about the end,
about submerged cities, about the stream in which horses
and men are drowning.

[Thomas Bernhard, In Hora Mortis / Under the Iron of the Moon, tr. by James Reidel (Princeton University Press, 2006)]

Olyan az év, mint ezer év előtt,

cipeljük a korsót és verjük a tehén hátát,

kaszálunk s mit sem tudunk a télről,

mustot iszunk és semmit nem tudunk,

hamarosan felednek minket,

és széthullnak a versek, mint ház előtt a hó.

Olyan az év, mint ezer év előtt,

mintha  avilág istállójába, bámulunk az erdőbe,

szavunk hazug,  és almának, körtének kosarat fonunk,

szunnyadunk, míg koszlott cipőink

málladoznak a bejárat előtt.

Olyan az év, mint ezer év előtt,

semmit nem tudunk,

semmit nem tudunk a pusztulásról,

elsüllyedt városokról, áradatról, melybe lovak

és emberek fulladtak bele.

Erdélyi Z. János fordítása

__________

[Thomas Bernhard, A Hold kardja alatt, Összegyűjtött versek, Napkút Kiadó, Budapest, 2005]

Fotó: WestLicht (Obernathal 1967 © Johann Barth)

Thomas Bernhard (Austrian, February 9, 1931 – February 12, 1989)

...

The brain is so unfree, and the system, into which the brain is born, is so free, the system so free and my brain so unfree, that system and brain are coming to an end. 


[...]


The reason of the dream fears the reason of love, the reason of power, the reason of death, for the sake of pure reason, which influences no one. ...

 
              -  from The Lunatics       The Inmates  by Thomas Bernhard /  transl. by James Reidel

Thomas Bernhard, 1978
Photo:  Joseph Gallus Rittenberg

Az elme oly korlátolt, és a rendszer, melybe az én elmém beleszületett, oly szabad, a rendszer oly szabad és elmém oly korlátolt, hogy rendszer és elme belepusztul.

 [...]

Az álom értelme retteg a szeretet értelmétől, a hatalom értelmétől, a halál értelmétől, a tiszta értelem kedvéért, melyet senki nem ural. 

      - Az őrültek    A fegyencek (részletek), fordította Erdélyi Z. János


[In: Thomas Bernhard A HOLD KARDJA ALATT, Összegyűjtött versek, Napút Kiadó, Budapest, 2005]

..............................................................................................................................................................................................................................