Edgar Allan Poe

(American, January 19, 1809 – October 7, 1849)

.

ALONE

From childhood's hour I have not been
As others were – I have not seen
As others saw – I could not bring
My passions from a common spring.
From the same source I have not taken
My sorrow; I could not awaken
My heart to joy at the same tone;
And all I lov'd, I loved alone.
Then – in my childhood – in the dawn
Of a most stormy life – was drawn
From ev'ry depth of good and ill
The mystery which binds me still:
From the torrent, or the fountain,
From the red cliff of the mountain,
From the sun that 'round me roll'd
In its autumn tint of gold –
From the lightning in the sky
As it pass'd me flying by –
From the thunder and the storm,
And the cloud that took the form
(When the rest of Heaven was blue)
Of a demon in my view.

 *

ELDORADO

Gaily bedight,
A gallant knight,
In sunshine and in shadow,
Had journeyed long,
Singing a song,
In search of Eldorado.

But he grew old –
This knight so bold –
And o'er his heart a shadow
Fell as he found
No spot of ground
That looked like Eldorado.

And, as his strength
Failed him at length,
He met a pilgrim shadow –
"Shadow", said he,
"Where can it be –
This land of Eldorado?"

"Over the Mountains
Of the Moon,
Down the Valley of the Shadow,
Ride, boldly ride,"
The shade replied –
"If you seek for Eldorado!" 

 Last known daguerreotype of Edgar Allan Poe

KÜLÖN

Gyermekkoromtól fogva nem
Olyan vagyok, mint más. Szemem
Nem úgy lát, nem közös kutak
Habja bennem az indulat.
Nem közös forrásból ered
Bánatom. Gyújtva szívemet
Más fokra izzik örömöm.
S ha szeretek: azt is külön.
Ott – gyermekkoromban – a vad
Élet hajnalán: ott fakadt
Ez a varázs – a jó s hamis
Mélyekből –, mely kötöz ma is:
Forrásból lett, gyors patakból,
Sziklahegyen rőt falakból,
Napból, mely lekörözött
Őszi aranyfény között,
Villámból az ég alatt,
Amint elszállt, elszaladt,
Dörejből, vihar ha forrt,
S fellegből, mely olyan volt
(Bár kéklettek az egek)
Szemre, mint egy szörnyeteg.
 

Tellér Gyula fordítása

*

ELDORÁDÓ

Valaha rég
Egy drága-szép
Lovag nagy útra szállott.
Ment, mendegélt,
Száz útra tért,
Kereste Eldorádót.

Azóta agg
A szép lovag,
Szívében átok, átok.
Bármerre ment,
Se fönt, se lent
Nem lelte Eldorádót.

És végtire
Lankadt szíve
Egy árny eléje állott.
Szólt: "Áldalak,
Bús árny-alak,
Mutasd meg Eldorádót."

"Ott messzi túl,
A Hold kigyúl,
Az Árnyak völgye vár ott.
Vágtass el, el",
Az árny felel,
"Eléred Eldorádót."

Kosztolányi Dezső fordítása

____________________

Edgar Allan Poe összes versei /The Complete Poems,  Lazi Bt., Szeged, 2002

 *

Quoth the Raven, "Nevermore" 

-

Le Corbeau dit : « Jamais plus ! »

  -

S szólt a Holló: "Soha már!"

E. A. Poe: Le Corbeau (The Raven), translated by Stephané Mallarmé

Illustrated by Edouard Manet 

(Paris, 1875)

Edgar Allan Poe (January 19, 1809 – October 7, 1849)

DREAM-LAND

By a route obscure and lonely,
Haunted by ill angels only,
Where an Eidolon, named NIGHT,
On a black throne reigns upright,
I have reached these lands but newly
From an ultimate dim Thule —

From a wild weird clime that lieth, sublime,
      Out of SPACE — out of TIME.

Bottomless vales and boundless floods,
And chasms, and caves, and Titan woods,
With forms that no man can discover
For the tears that drip all over;
Mountains toppling evermore
Into seas without a shore;
Seas that restlessly aspire,
Surging, unto skies of fire;
Lakes that endlessly outspread
Their lone waters — lone and dead, —

Their still waters — still and chilly
With the snows of the lolling lily.

By the lakes that thus outspread
Their lone waters, lone and dead,—

Their sad waters, sad and chilly
With the snows of the lolling lily,—

By the mountains — near the river
Murmuring lowly, murmuring ever,—

By the grey woods,— by the swamp
Where the toad and the newt encamp, —

By the dismal tarns and pools
    Where dwell the Ghouls,—

By each spot the most unholy —

In each nook most melancholy, —

There the traveller meets aghast
Sheeted Memories of the Past —

Shrouded forms that start and sigh
As they pass the wanderer by —

White-robed forms of friends long given,
In agony, to the Earth — and Heaven.

For the heart whose woes are legion
'Tis a peaceful, soothing region —

For the spirit that walks in shadow
'Tis- oh, 'tis an Eldorado!
But the traveller, travelling through it,
May not — dare not openly view it;
Never its mysteries are exposed
To the weak human eye unclosed;
So wills its King, who hath forbid
The uplifting of the fringed lid;
And thus the sad Soul that here passes
Beholds it but through darkened glasses.

By a route obscure and lonely,
Haunted by ill angels only,
Where an Eidolon, named NIGHT,
On a black throne reigns upright,
I have wandered home but newly
From this ultimate dim Thule. 

Edgar Allan Poe 

Daguerreotype by W.S. Hartshorn, Rhode Island, on November 9th, 1848; 
©1904 by C.T. Tatman

ÁLOMORSZÁG

Bús, magányos úton át,
Hol jó lélek sohse járt,
Hol az Éj, egy ős eidolón
Fenn uralg gyász-színü trónon,
Most érkeztem épp, egy távol
Ködös Óperenciából,
Világtalan vidékről, hol vad varázs terem,
Túl időn — túl teren.

Fenéktelen völgyek, folyók,
Szurdok, mosás, titán-bozót,
Formákkal, miket senki sem sejt,
Mert a harmat mindent elrejt;
Partnélküli tengerek,
S rájuk hulló meredek;
Tengerek, mik nem hevernek,
Tűz-egekre habot vernek;
Tavak, melyek hányják folyton
Holt vizük, mely holt és zordon,
Hűs vizük, mely halk és fáradt
S rajt a lenge liljomszálat.
 

S e tavaknál, mik így folyton
Holt vizet, mely holt és zordon,
Hűs vizet, mely halk és fáradt
S lengetnek lenge liljomszálat;
E hegyeknél — e folyóknál,
Lassan, egyre mormolóknál —
Vak bozótnál s hol a rossz
Béka és gyík táboroz —
E lápoknál és tarlóknál,
Hol manó jár —
Mindez átokvert helyekben —
Minden méla szögeletben —
Rémült utas mit lel itt?
Multja leples rémeit —
Szemfedős formákat, mellyek
Sóhajtanak s tovább mennek —
Holt barátaiért, kik rég be-
Költöztek a földbe — s az Égbe.
 

Ha szivünk száz sebe fáj
Ez nyugtató és enyhe táj,
S a sötét és árny-imádó
És a csupán árnyat látó
Szellem számára Eldorádó.
De szétnézni nyílt figyelemmel
Az utas benne nem bír, nem mer
S titkát halandó gyenge szem
Nem issza tárva sohasem,
Mert tiltja szigorú királya
Rojtos pillát emelni rája
S a vándor itt csak lopva lát
Fekete szemüvegen át.
 

Bús magányos úton át,
Hol jó lélek sohse járt,
Hol az Éj, egy ős eidólon,
Fenn uralg gyász-színü trónon,
Most érkeztem épp, e távol
Ködös Óperenciából.

Babits Mihály fordítása

[Edgar Allan Poe ÖSSZES VERSEI / THE COMPLETE POEMS, Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2002]

............................................................................................................................................................................................................................