V. Mayakovsky (1893-1930)

FIRST OLD WOMAN. I remember like today...
FIRST OLD MAN. No, I remember like today!
SECOND OLD WOMAN. You remember like today, but I remember like it was before.
SECOND OLD MAN: And I remember like today what it was like before.
THIRD OLD WOMAN. And I remember what it was like even before that, a long, long time ago.
THIRD OLD MAN. And I remember like today and like it was before.
ORGANISER. Be quiet, eyewitnesses. No quarreling! Make way for the children, comrades! This way, comrades! Quickly! Hurry up!

From: Vladimir Mayakovsky, The Bedbug, Scene Nine- excerpt

 

D. Shostakovich, V. Meyerhold, (seated)

V. Mayakovsky and A. Rodchenko (standing)

rehearsing Mayakovsky's play The Bedbug, 1929

1-я старуха.  Как сейчас помню...
1-й старик.  Нет — это я помню, как сейчас!
2-я старуха.  Вы помните, как сейчас, а я помню, как раньше.
2-й старик.  А я как сейчас помню, как раньше.
3-я старуха.  А я помню, как ещё раньше, совсем, совсем рано.
3-й старик.  А я помню и как сейчас и как раньше.
Распорядитель.  Тихо, очевидцы, не шепелявьте! Расступитесь, товарищи, дорогу детям! Сюда, товарищи! Скорее! Cкорее!! 

Клоп (Маяковский), 1928

Vladimir Mayakovsky

(Russian, July 19, 1893 – April 14, 1930)

Lilichka
Лиличка!
(instead of a letter)

Tobacco smoke has consumed the air.
The room
is a chapter in Kruchenykh’s inferno.
Remember -
beyond that window
in a frenzy
I first stroked your hands.
You sit here today
with an iron-clad heart.
One more day
you’ll toss me out,
perhaps, cursing.
In the dim front hall my arm,
broken by trembling won’t fit right away in my sleeve.
I’ll run out,
throw my body into the street.
I’ll rave,
wild,
lashed by despair.
Don’t let it happen
my dear,
my darling,
let us part now.
After all
my love
is a heavy weight
hanging on you
no matter where you go.
Let me bellow a final cry
of bitter, wounded grievance.
If you drive a bull to exhaustion
he will run away,
lay himself down in the cold waters.
Besides your love
I have
no ocean
and your love won’t grant even a tearful plea for rest.
When a tired elephant wants peace
he lies down regally in the firebound sand.
Besides your love
I have
no sun,
but I don’t even know where you are and with whom.
If you tortured a poet like this,
he
would berate his beloved for money and fame,
but for me
no sound is joyous
but the sound of your beloved name.
I won’t throw myself downstairs
or drink poison
nor can I put a gun to my head.
No blade
holds me transfixed
but your glance.
Tomorrow you’ll forget
that I have crowned you,
that I burned my flowering soul with love,
and the whirling carnival of trivial days
will ruffle the pages of my books…
Would the dry leaves of my words
force you to a stop
gasping for air?
At least let me
pave with a parting endearment
your retreating path.

26 May 1916, Petrograd

LILIKÉNEK

LEVÉL HELYETT

Dohányfüst cserzi a levegőt.
Szobám:
Krucsonih poklából egy fejezet.
Emlékszel-e,
az ablak előtt
hogy ültünk először,
s én önfeledten hogy simogattam a kezed?
Ülünk ma is,
szíved vasban.
S holnap talán
kidobsz, szitkozódva, gyalázva:
rohanok az előszobába,
remegő karom alig leli,
hol a kabát ujja,
és testem elnyeli
a förgeteg utca.
Szörnyedek,
mordulok,
kétségbeesem s majd felfordulok.
Minek ez a játék? -
Édességem,
százszorszépem,
búcsúzzunk el másképp,
s mert szerelmem
nehéz
súly, kolonca
rajtad örökké,
bárhova tűnnél:
végső jaját hadd üvöltse-sikoltsa
utánad most a keserűség.
Munkája végén a hajszolt ökör elmegy,
s hideg
vizekbe fekszik, ahol alhat.
Nekem csak egy
tengerem van,
a te szerelmed,
de attól könny sohasem könyörög ki nyugalmat.
Ha pihenni vágyik a fáradt elefánt,
királyian végigterül a napvert homokon.
Fölöttem csak
a te szerelmed
lángol nap gyanánt,
de hogy kivel és hol vagy, nem tudom.
Ha költőt kínoznál ennyire,
az,
kedvesét, pénzre és dicsőségre váltaná fel,
de nekem,
mindabból, ami csengés, rím, vigasz,
csak a te drága neved csengője kell.
A lépcsőházban nem vetem le magamat,
mérget nem iszom,
s ravaszt se húzok meg halántékomon:
tekinteted
kése marad
fölöttem az egyetlen hatalom.
Holnap már azt se tudod,
hogy koronám fejeden ragyogott,
hogy virág-lelkem fölperzseltem érted,
s a gyors napok szárnyas karneválja
prédául dobja verseim a szélnek.
Vagy megállít szavaim avara,
mialatt mohón
lihegsz majd valahová?

Engedd legalább, hogy
búcsúzni csókjaimat terítsem
távozó lépteid alá. 

Szabó Lőrinc fordítása

_________

Majakovszkij versei, Európa Könyvkiadó, Bp., 1973 

Fotó:  Vladimir Mayakovsky and Lili Brik (1918)
 

Vladimir Mayakovsky (July 19, 1893 – April 14, 1930)

 Alexander Rodchenko: Mayakovsky with Scottie (1924)

BUT COULD YOU?

I blurred at once the chart of trite routine,
by splashing paint with one swift motion,
I showed upon a plate of brawny glutin
the slanting cheekbones of the ocean.
Upon the scales of tinny fishes
new lips summoned, though yet mute.
And could you
play
right to the finish
a nocturne on a drainpipe flute?

S TI TUDNÁTOK-E?

Az életet vászonra csaptam:
freccsentve színét száz szerdának;
egy tál kocsonyán vigyorgattam
zord pofáját az óceánnak.
Új csókerdőt láttam lobogni
a bádog hal pikkely-során!
S ti
tudnátok-e
noktürnt fújni
a vízcsatorna-fuvolán?

Tamkó Sirató Károly fordítása

______

Mayakovsky, ed. Herbert Marshall (Hill and Wang, 1965)

Majakovszkij versei, Európa Könyvkiadó, Bp., 1973

.

Vladimir Mayakovsky (Russian, July 19, 1893 – April 14, 1930)

.
YOU

You came —
determined,
because I was large,
because I was roaring,
but on close inspection
you saw a mere boy.
You seized
and snatched away my heart
and began
to play with it —
like a girl with a bouncing ball.
And before this miracle
every woman
was either a lady astounded
or a maiden inquiring:
“Love such a fellow?
Why, he'll pounce on you!
She must be a lion tamer,
a girl from the zoo!”
But I was triumphant.
I didn’t feel it —
the yoke!
Oblivious with joy,
I jumped
and leapt about, a bride-happy redskin,
I felt so elated
and light.

[The Bedbug and Selected Poetry, translated by Max Hayward and George Reavey]

Vladimir Mayakovsky and Lily Brik

Yalta, 1926
Source: Getty Images

TE

Eljöttél —
sietve,
s lármák,
testek mögött
egy kisfiúra
esett tekinteted.
Megfogtad őt,
elvetted a szívét,
és játszani kezdtél vele,
mint kisleány,
ha labdát levegőbe vet.
És mind elámul,
minthogyha csodát látna —
hol egy asszony bámul,
hol meg egy leány.
"Ilyent szeretni?
Hisz ez ráugrik a nyakára!
Állatszelídítőnő bizonyára,
az Állatkertből jött talán!"
De én örülök.
Nincs rajtam
iga!
Az örömtől csaknem megbomoltan
ugráltam,
mint lakodalmas indián, vígan —
a jókedv elöntött,
és könnyű voltam.

Devecseri Gábor fordítása

[Majakovszkij versei,  Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973]

Lily Brik, 1925

Photo: Alexander Rodchenko

ТЫ

 

Пришла -
деловито,
за рыком,
за ростом,
взглянув,
разглядела просто мальчика.
Взяла,
отобрала сердце
и просто
пошла играть -
как девочка мячиком.
И каждая -
чудо будто видится -
где дама вкопалась,
а где девица.
"Такого любить?
Да этакий ринется!
Должно, укротительница.
Должно, из зверинца!"
А я ликую.
Нет его -
ига!
От радости себя не помня,
скакал,
индейцем свадебным прыгал,
так было весело,
было легко мне.

Source

..............................................................................................................................................................................................................................

Vladimir Mayakovsky (Russian and Soviet, July 19, 1893 – April 14, 1930)

.

TO HIS BELOVED SELF,
THE AUTHOR DEDICATES THESE LINES

Four words,
heavy as a blow:
"... unto Caesar... unto god... "
But where can a man
like me
burry his head?
Where is there shelter for me?



If I were
as small
as the Great Ocean,
I'd tiptoe on the waves
and woo the moon like the tide.
Where shall I find a beloved,
a beloved like me?
She would be too big for the tiny sky!

On, to be poor!
Like a multimillionaire!
What's money to the soul?
In it dwells an insatiable thief.
The gold of all the Californias
will never satisfy the rapacious horde of my lusts.

Oh, to be tongued-tied
like Dante
or Petrarch!
I'd kindle my soul for one love alone!
In verse I'd command her to burn to ash!
And if my words
and my love
were a triumphal arch,
then grandly
all the heroines of love through the ages
would pass through it, leaving no trace.


Oh, were I
as quiet
as thunder
the I would whine
and fold earth's aged hermitage in my shuddering embrace.
If,
to its full power,
I used my wast voice,
the comets would wring their burning hands
and plunge headlong in anguish.

Whit my eyes' rays I'd gnaw the night —
if I were, oh,
as dull
as the sun!
Why should I want
to feed whit my radiance
the eart's lean lap!

I shall go by,
dragging my burden of love.
In what delirious
and ailing
night,
was I sired by Goliaths –
I, so large,
so unwanted?

(1916)

[Vladimir Mayakovsky, The Bedbug and Selected Poetry, edited with an introduction by Patricia Blake, translated by Max Hayward and George Reavey, Meridian Books, New York, 1960]

Vladimir Mayakovsky (1924)

by Alexander Rodchenko

VERS SZERETETT ÖNMAGAMHOZ

Négy szó.
Üt, mint a sulyok.
"Császárnak császárét, Istennek — Istenét."
De egy ilyennek,
mint én vagyok
— mi is enyém! —,
jut-e valahol egy sarok?

Kicsi vagyok, lehet,
akkorka csak,
mint a Nagy Óceán —
hullámok hátán nyújtózom fölfele
ölelkezni a holdhoz.
Hol terem hát részemre lány,
hozzám hasonló?
Hisz be sem férne a földi mennybe!

Vagyok tán koldus!
Olyan, mint Krőzus!
De mi a léleknek a pénz?
Happoló éhség lappang benne.
Vágyaim veszett hordájának
Kalifornia össz-aranya is kevés lenne.

Talán dadogok,
akár Dante
vagy Petrarca!
Lelkem egy nőért tűzben villog!
Verseimmel hamvasztom el!
Szavam
szerelmem —
diadalív:
— káprázatos,
minden idők imádott női
átlibeghetnek rajta.

Volnék tán
halk,
mint a mennydörgés —
siránkozva
ölelném át a föld roskadó remetelakát.
Én —
ha nekieresztem hatalmas hangomat —
száz üstökös tördeli szikra-kezét
s ijedtségében széthullatja magát.

Mikor fénnyel marom az éj szemét —
ó, ha lennék
sötét,
miként a nap!
De vágynék rá,
hogy megitassam ragyogásommal
a föld szikkadt ölét!

Vánszorgok,
roskadva önmagam alatt.
Vajon miféle éjszakában,
vad kórban,
lázban
milyen titánok fogantak engem,
hogy ily groteszk óriás lettem
és így nem illő — sehová sem?

Tamkó Sirató Károly fordítása


[Vlagyimir Majakovszkij válogatott versei, Kozmosz könyvek, Budapest, 1982]
..............................................................................................................................................................................................................................