Jorge Luis Borges (24 August 1899 – 14 June 1986)

EVERNESS

One thing alone does not exist: Oblivion.
God saves the metal and he saves the dross,
And his prophetic memory guards from loss
The moons to come, and those of evenings gone.
Everything is: the shadows in the glass
Which, in between the day's two twilight, you
Have scattered by the thousands, or shall strew
Henceforward in the mirrors that you pass.
And everything is part of that diverse
Crystalline memory, the universe;
Whoever through its endless mazes wanders
Hears door on door click shut behind his stride,
And only from the sunset's farther side
Shall view at last the Archetypes and the Splendors.

Translated by Richard Wilbur

EVERNESS

Sólo una cosa no hay. Es el olvido
Dios, que salva el metal, salva la escoria
Y cifra en Su profética memoria
Las lunas que serán y las que han sido.
Ya todo está. Los miles de reflejos
Que entre los dos crepúsculos del día
Tu rostro fue dejando en los espejos
Y los que irá dejando todavía.
Y todo es una parte del diverso
Cristal de esa memoria, el universo;
No tienen fin sus arduos corredores
Y las puertas se cierran a tu paso;
Sólo del otro lado del ocaso
Verás los Arquetipos y Esplendores.

(Twentieth-Century Latin American Poetry: A Bilingual Anthology, University of Texas Press, 1996)

 

 

EVERNESS

Nemlétező csak egy van. A felejtés.
Az Isten gondol érccel és salakkal,
prófétai Emlékezete nem csal,
a múlt s jövendő holdja Abban elfér.
Leltára teljes. Arcodból a tükröd,
mit két alkony közt ezer változatban
mutatott tegnap, s holnap visszatükröz,
megőrződik híven és változatlan.
Memóriája más-más üvegében
a mindenség látszik részben-egészben.
Keserves folyosói folytatódnak,
kapui sorra zárulnak előtted;
az alkony másik oldalát keresd meg,
az Őstípust s a Fényt ott láthatod csak.

Takács Zsuzsa fordítása

J.L.Borges: A homály dícsérete

Fotó: Ferdinando Scianna/ Magnum Photos: Jorge Luis Borges in Villa Palagonia, 1984

          Ferdinando Scianna/ Magnum Photos: Jorge Luis Borges  reflected in the glass of a table, Sicily, 1984







Korábban / Previously:

• Elegy / Elégia 
• The Labirinth / A Labirintus 
• The Library of Babel (excerpt 1) / Bábeli könyvtár (részlet 1)
• The Library of Babel (excerpt 2) / Bábali könyvtár (részlet 2)
• Invocation to Joyce / Invokáció Joyce-hoz 
• The Art of Poetry / Ars Poetica 
• Another Poem of Gifts (excerpt) / Újabb költemény az ajándékokról (részlet) 
• Borges y Yo / Borges and I / Borges meg Én
• Calle Desconocida / Unknown Street / Ismeretlen utca
• El Sur / The South / A Dél
  

 

J. L. Borges

(August 24, 1899 – June 14, 1986)

ELEGY

Oh destiny of Borges
to have sailed across the diverse seas of the world
or across that single and solitary sea of diverse names,
to have been a part of Edinburgh, of Zurich, of the two Cordobas,
of Colombia and of Texas,
to have returned at the end of changing generations
to the ancient lands of his forebears,
to Andalucia, to Portugal and to those counties
where the Saxon warred with the Dane and they mixed their blood,
to have wandered through the red and tranquil labyrinth of London,
to have grown old in so many mirrors,
to have sought in vain the marble gaze of the statues,
to have questioned lithographs, encyclopedias, atlases,
to have seen the things that men see,
death, the sluggish dawn, the plains,
and the delicate stars,
and to have seen nothing, or almost nothing
except the face of a girl from Buenos Aires
a face that does not want you to remember it.
Oh destiny of Borges,
perhaps no stranger than your own.

(1964)

Translated by Donald A.Yates


THE LABYRINTH

Zeus, Zeus himself could not undo these nets
Of stone encircling me. My mind forgets
The persons I have been along the way,
The hated way of monotonous walls,
Which is my fate. The galleries seem straight
But curve furtively, forming secret circles
At the terminus of years; and the parapets
Have been worn smooth by the passage of days.
Here, in the tepid alabaster dust,
Are tracks that frighten me. The hollow air
Of evening sometimes brings a bellowing,
Or the echo, desolate, of bellowing.
I know that hidden in the shadows there
Lurks another, whose task is to exhaust
The loneliness that braids and weaves this hell,
To crave my blood, and to fatten on my death.
We seek each other. Oh, if only this
Were the last day of our antithesis!

Translated by John Updike

 Fotó: E. Comesana, 1969

ELÉGIA
[ELEGÍA]

Ó, Borges sorsa:
hajózott a világ tengerein,
vagy az egyetlen, magányos, többnevű tengeren,
járt Edinburghban, Zürichben, a két Córdobában,
Kolumbiában és Texasban,
visszatért múló nemzedékek múltán
nemzetségének ősi földjére,
Andalúziába, Portugáliába meg ama grófságokba,
ahol szász küzdött dán ellen, s vérük keveredett,
eltévedt a nyugodt, vörös londoni labirintusban,
megöregedett sok-sok tükörben,
kereste hiába szobrok márványtekintetét;
vizsgált kőnyomatokat, enciklopédiákat, atlaszokat,
látta mindazt, amit emberek látnak,
halált, szürke hajnalt, pusztát,
hunyorgó csillagot,
és nem látott semmit, vagy szinte semmit,
csupán egy Buenos Aires-i lány arcát,
egy arcot, melynek nincs szüksége, hogy emlékezzenek rá.
Ó, Borges sorsa,
tán nem különösebb a tiednél.

Bogotá, 1963
Asztalos Lajos fordítása


A LABIRINTUS
[EL LABERINTO]

Még Zeusz sem ismerné ki magát
az én helyemben, e kőrengetegben.
Hogy ki mindenki voltam, elfeledtem;
sorsom, hogy sivár falak közt utált
utam rójam. Egyenes folyosók,
amik idővel kör alakúakká
görbülnek. Kőből néhány ócska korlát,
amiket a sok év elkoptatott.
Néhány félelmetes nyomot találtam
a sápadt porban. Konkáv délutánok
panaszos bőgést vagy rég elkiáltott
bőgés visszhangját sodorják utánam.
Tudom, az árnyékban vár Valaki,
e Hadészt alkotó hosszú magányok
elcsigázója, ki vérre sóvárog,
s ki halálom falánkan figyeli.
Keressük egymást. De jó volna, ha
a várakozás véget érne ma.

Imreh András fordítása

Fotó: Alicia D'Amico, 1963

________

J. L. BORGES: A homály dicsérete, költemények

Jorge Luis Borges

(August 24, 1899 – June 14, 1986) 
.

The universe (which others call the Library) is composed of an indefinite and perhaps infinite number of hexagonal galleries, with vast air shafts between, surrounded by very low railings. From any of the hexagons one can see, interminably, the upper and lower floors. The distribution of the galleries is invariable. Twenty shelves, five long shelves per side, cover all the sides except two; their height, which is the distance from floor to ceiling, scarcely exceeds that of a normal bookcase. One of the free sides leads to a narrow hallway which opens onto another gallery, identical to the first and to all the rest. To the left and right of the hallway there are two very small closets. In the first, one may sleep standing up; in the other, satisfy one’s fecal necessities. Also through here passes a spiral stairway, which sinks abysmally and soars upwards to remote distances. In the hallway there is a mirror which faithfully duplicates all appearances. Men usually infer from this mirror that the Library is not infinite (if it were, why this illusory duplication?); I prefer to dream that its polished surfaces represent and promise the infinite … 

- excerpt from "The Library of Babel" 

BÁBELI KÖNYVTÁR

- részlet -

Az univerzumot (amelyet mások Könyvtárnak neveznek) meghatározatlan és talán végtelen számú, hatszög alakú galéria alkotja, melyeknek közepén alacsony korláttal körülvett nagy szellőzőaknák vannak. Minden hatszögből láthatók lefelé és felfelé az emeletek – sehol sincs végük. A galériák beosztása egyforma. Kettőt kivéve minden oldalon öt – összesen húsz – hosszú polc takarja a falakat a földtől a mennyezetig; magasságuk alig haladja meg egy átlagos könyvtáros magasságát. Az egyik szabad falrész keskeny előtérbe nyílik, az előtér pedig egy másik, az előzőhöz és a többihez hasonló galériába. Az előtértől jobbra és balra egy-egy parányi helyiség van. Egyikben állva lehet aludni, a másikban szükségét végezheti az ember. Itt kanyarog a csigalépcső a távoli mélység és távoli magasság felé. Az előtérben tükör áll, amely híven kettőzi mindazt, ami előtte van. A tükör létéből az emberek arra következtetnek, hogy a Könyvtár nem végtelen – ha valóban az volna, minek e csalóka kettőzés? –, magam azonban inkább arról álmodozom, hogy a finoman csiszolt felületek a végtelent sejtetik-ígérik… 

Boglár Lajos fordítása

____
In: J.L.Borges: Körkörös romok  
Fotó

J.L. Borges - Invocation to Joyce

Scattered over scattered cities,
alone and many
we played at being that Adam
who gave names to all living things.
Down the long slopes of night
that border on the dawn,
we sought (I still remember) words
for the moon, for death, for the morning,
and for man’s other habits.
We were imagism, cubism,
the conventicles and sects
respected now by credulous universities.
We invented the omission of punctuation
and capital letters,
stanzas in the shape of a dove
from the libraries of Alexandria.
Ashes, the labor of our hands,
and a burning fire our faith.
You, all the while,
in cities of exile,
in that exile that was
your detested and chosen instrument,
the weapon of your craft,
erected your pathless labyrinths,
infinitesmal and infinite,
wondrously paltry,
more populous than history.
We shall die without sighting
the twofold beast or the rose
that are the center of your maze,
but memory holds the talismans,
its echoes of Virgil,
and so in the streets of night
your splendid hells survive,
so many of your cadences and metaphors,
the treasures of your darkness.
What does our cowardice matter if on this earth
there is one brave man,
what does sadness matter if in time past
somebody thought himself happy,
what does my lost generation matter,
that dim mirror,
if your books justify us?
I am the others. I am those
who have been rescued by your pains and care.
I am those unknown to you and saved by you.

Translated by Norman Thomas di Giovanni

(source)

James Joyce, 1928

 Photo: Berenice Abbott

(source)

INVOKÁCIÓ JOYCE-HOZ
[INVOCACIÓN A JOYCE]

Szétszórva szétszórt városokban,
magányosan és sokan,
azt játszottuk, az első Ádám vagyunk,
aki a dolgoknak nevet adott.
Az éjszaka tágas lejtőségén,
mely a hajnallal határos,
szavakat kerestünk (emlékszem még)
a holdra, a halálra, a reggelre
s az ember más szokásaira.
Voltunk az imagizmus, a kubizmus,
titkos összejövetelek és szekták,
a hiszékeny egyetemek tiszteletének tárgyai.
Föltaláltuk a központozás hiányát,
a nagybetűk elhagyását,
az alexandriai könyvtárosok
galambot formázó strófáit.
Hamu, kezünk fáradsága
és izzó tűz - a hitünk.
Te kovácsoltál eközben
a száműzetés városaiban,
s száműzetésben, amely
gyűlölt s választott szerszámod volt,
művészeted fegyvere,
megalkottad merész labirintusaidat,
végtelenül kicsivé s véget nem érővé,
csodálatosan hitvánnyá
s a történelemnél népesebbé tetted őket.
Úgy halunk majd meg, hogy meg se láttuk
e kétlényegű szörnyet vagy a rózsát,
mely útvesztődben a középpont,
de őrzi még talizmánjait az emlékezet,
Vergilius-visszhangjait,
s így az éjjel utcáin ott maradnak
káprázatos poklaid,
sok mondatritmusod és metaforád,
árnyékod aranya.
Mit számít gyávaságunk, ha van e földön
akár csak egy ember derék,
mit számít a bánat, ha volt már az időben
valaki, ki boldognak mondta magát,
mit számít elveszett nemzedékem,
e homályos tükör,
ha könyveid igazolják őt.
Én - a mások vagyok. Mindazok, kiket
megszabadított megszállott szigorod.
Azok vagyok, akiket nem ismersz és megváltasz.

Ertl István fordítása

 

Jorge Luis Borges at his office in the old National Library building, 

in downtown Buenos Aires, in 1973.

Photo: Horacio Villalobos

_________

Jorge Luis Borges, A homály dícsérete (1969)

J. L. Borges

(August 24, 1899 – June 14, 1986)

The Art of Poetry

[ARTE POÉTICA]

To gaze at a river made of time and water

And remember Time is another river.

To know we stray like a river

and our faces vanish like water.

To feel that waking is another dream

that dreams of not dreaming and that the death

we fear in our bones is the death

that every night we call a dream.

To see in every day and year a symbol

of all the days of man and his years,

and convert the outrage of the years

into a music, a sound, and a symbol.

To see in death a dream, in the sunset

a golden sadness—such is poetry,

humble and immortal, poetry,

returning, like dawn and sunset.

Sometimes at evening there’s a face

that sees us from the deeps of a mirror.

Art must be that sort of mirror,

disclosing to each of us his face.

They say Ulysses, wearied of wonders,

wept with love on seeing Ithaca,

humble and green. Art is that Ithaca,

a green eternity, not wonders.

Art is endless like a river flowing,

passing, yet remaining, a mirror to the same

inconstant Heraclitus, who is the same

and yet another, like the river flowing.

Translated by Anthony Kerrigan

 Jorge Luis Borges, Self-portrait

ARS POETICA

[ARTE POÉTICA]

Nézni a folyót, mely idő meg víz,

és tudni, hogy az idő is folyó,

s hogy elveszünk mi is, mint a folyó,

s az arcok is elfutnak, mint a víz.

Az ébrenlétről tudni: másik álom,

mely csak álmodja álmát, s a halál,

melytől a test retteg, az a halál,

a minden-éji, mit úgy hívnak, álom.

Napról, évről érezni, puszta jelkép,

jelképe csak a napnak és az évnek,

s a bajt úgy venni, mit hoznak az évek,

mintha kósza hír lenne, zene, jelkép.

Halálban álmot látni, s ha az alkony

jő, benne bús aranyt, ez a költészet,

szegény és halhatatlan. A költészet,

mely visszatér, mint a hajnal s az alkony.

Esténként néha felmerül egy arc,

ránkvillantja egy homályos tükör,

a művészet, akár ez a tükör,

s mit felvillant, a mi arcunk az arc.

Mondják, Ulysses, unva a csodákat,

sírt örömében, látva Ithakát,

a zöldet s jámbort. Ilyen Ithakát

idéz a művészet, nem a csodákat.

Olyan, akár a végtelen folyó,

mely megy s marad, s tükrében ugyanaz

a Hérakleitosz látszik, ugyanaz

s mindig más, mint a végtelen folyó.

Somlyó György fordítása

______
J.L. Borges válogatott művei, A homály dícsérete (költemények)

J.L.Borges

"I want to give thanks to the divine
Labyrinth of causes and effects
For the diversity of beings
That form this singular universe,
For Reason, that will never give up its dream
Of a map of the labyrinth,
For Helen’s face and the perseverance of Ulysses,
For love, which lets us see others
As God sees them,

(...)

For the fact that the poem is inexhaustible
And becomes one with the sum of all created things
And will never reach its last verse
And varies according to its writers

(...)

For the intimate gifts I do not mention,
For music, that mysterious form of time."

______________
[-from Another Poem of  Gifts by Jorge Luis Borges, translated by Alan Dugan]

Gracias quiero dar al divino
Laberinto de los efectos y las causas
Por la diversidad de las criaturas
Que forman este singular universo,
Por la razón, que no cesará de sonar
Con un plano del laberinto,
Por el rostro de Elena y la perseverancia de Ulises,
Por el amor, que nos deja ver a los otros
Como los ve la divinidad,

(...)

Por el hecho de que el poema es inagotable
  Y se confunde con la suma de las criaturas
  Y no llegará jamás al último verso
  Y varía según los hombres

(...)

Por los íntimos dones que no enumero,
Por la música, misteriosa forma del tiempo. 

__________

[J. L. Borges: Otro Poema de Los Dones]

"Köszönetet szeretnék mondani
az okok és okozatok isteni labirintusának
a változatos teremtményekért,
melyek benépesítik e különös világot,
az értelemért, mely örökösen
a labirintus térképéről álmodik,
Heléna arcáért és Odüsszeusz kitartásáért,
a szerelemért, amiben úgy látunk másokat,
ahogy az istenség láthatja őket,

(...)

a tényért, hogy a költészet kimeríthetetlen
és elvegyül a teremtmények összességével
és sosem fog eljutni utolsó soráig
és minden ember számára más,

(...)

a meghitt ajándékokért, amiket nem is említek,
a zenéért, mely az idő titokzatos alakja."

 _____________

J.L. Borges: Újabb költemény az ajándékokról, - részlet

Somlyó György fordítása
[In: A homály dícsérete]

Jorge Luis Borges

(August 24, 1899 – June 14, 1986)

Borges and I

The other one, the one called Borges, is the one things happen to. I walk through the streets of Buenos Aires and stop for a moment, perhaps mechanically now, to look at the arch of an entrance hall and the grillwork on the gate; I know of Borges from the mail and see his name on a list of professors or in a biographical dictionary. I like hourglasses, maps, eighteenth-century typography, the taste of coffee and the prose of Stevenson; he shares these preferences, but in a vain way that turns them into the attributes of an actor. It would be an exaggeration to say that ours is a hostile relationship; I live, let myself go on living, so that Borges may contrive his literature, and this literature justifies me. It is no effort for me to confess that he has achieved some valid pages, but those pages cannot save me, perhaps because what is good belongs to no one, not even to him, but rather to the language and to tradition. Besides, I am destined to perish, definitely, and only some instant of myself can survive in him. Little by little, I am giving over everything to him, though I am quite aware of his perverse custom of falsifying and magnifying things. Spinoza knew that all things long to persist in their being; the stone eternally wants to be a stone and the tiger a tiger. I shall remain in Borges, not myself (if it is true that I am someone), but I recognize myself less in his books than in many others or in the laborious strumming of a guitar. Years ago I tried to free myself from him and went from the mythologies of the suburbs to the games with time and infinity, but those games belong to Borges now and I shall have to imagine other things. Thus my life is a flight and I loose everything and everything belongs to oblivion, or to him.

I do not know which of us has written this page.

—Translated by James E. Irby 
 [In Labyrinths, New Directions, New York, 1964]

Borges by Gisèle Freund (1971)
Paris, Musée National d'Art Moderne - Centre Georges Pompidou

J. L. Borges - The Garden of Forking Path

BORGES Y YO

Al otro, a Borges, es a quien le ocurren las cosas. Yo camino por Buenos Aires y me demoro, acaso ya mecánicamente, para mirar el arco de un zaguán y la puerta cancel; de Borges tengo noticias por el correo y veo su nombre en una terna de profesores o en un diccionario biográfico. Me gustan los relojes de arena, los mapas, la tipografía del siglo XVIII, las etimologías, el sabor del café y la prosa de Stevenson; el otro comparte esas preferencias, pero de un modo vanidoso que las convierte en atributos de un actor. Sería exagerado afirmar que nuestra relación es hostil; yo vivo, yo me dejo vivir, para que Borges pueda tramar su literatura y esa literatura me justifica. Nada me cuesta confesar que ha logrado ciertas páginas válidas, pero esas páginas no me pueden salvar, quizá porque lo bueno ya no es de nadie, ni siquiera del otro, sino del lenguaje o la tradición. Por lo demás, yo estoy destinado a perderme, definitivamente, y sólo algún instante de mí podrá sobrevivir en el otro. Poco a poco voy cediéndolo todo, aunque me consta su perversa costumbre de falsear y magnificar. Spinoza entendió que todas las cosas quieren perseverar en su ser; la piedra eternamente quiere ser piedra y el tigre un tigre. Yo he de quedar en Borges, no en mí (si es que alguien soy), pero me reconozco menos en sus libros que en muchos otros o que en el laborioso rasgueo de una guitarra. Hace años yo traté de librarme de él y pasé de las mitologías del arrabal a los juegos con el tiempo y con lo infinito, pero esos juegos son de Borges ahora y tendré que idear otras cosas. Así mi vida es una fuga y todo lo pierdo y todo es del olvido, o del otro.

No sé cuál de los dos escribe esta página.

***

BORGES MEG ÉN
[BORGES Y YO]

Mindig minden a másikkal, Borgesszel történik. Én járok-kelek Buenos Airesben, gépiesen meg-megállok egy kapuboltozat vagy egy patio rácsa előtt. Borgesről postán szerzek híreket, nevével egy tanári pályázaton vagy valami életrajzi lexikonban találkozom. Szeretem a homokórákat, a térképeket, a XVIII. századi tipográfiát, a kávé ízét és Stevenson prózáját; a másik is osztja e kedvteléseimet, bár nem minden leereszkedés nélkül, aminek folytán azok kissé megjátszottnak látszanak. Túlzás volna azt állítani, hogy kapcsolataink rosszak. Én csak azért élek, azért vagyok még mindig életben, hogy Borges nyugodtan sodorhassa tovább irodalmának fonalát, engem viszont ez az irodalom igazol. Készséggel elismerem, hogy sikerült neki néhány valamirevaló lapot írnia, de énrajtam ezek a lapok mit sem változtatnak, bizonyára azért, mert ami jó, senkinek se a tulajdona, még az övé se, csakis a nyelvé és a hagyományé. Máskülönben az én sorsom az, hogy visszavonhatatlanul eltűnjek innen, és csak néhány pillanatomnak adatik meg tovább élnie, őbenne, a másikban. Lassan, de biztosan mindenemet átengedem neki, bár jól ismerem perverz rögeszméjét, amivel mindent meghamisít és eltúloz. Spinoza megértette, hogy minden a világon önnön létében akar tovább élni, a kő örökkétig kő akar maradni, és a tigris tigris. De énnekem Borgesben kell tovább élnem, nem önmagamban (amennyiben egyáltalán vagyok valaki). Pedig az ő könyveiben kevésbé ismerek magamra, mint nem egy más könyvben vagy némely gitár buzgó pengetésében. Évekkel ezelőtt megpróbáltam elszakadni tőle, lemondtam a külvárosi mitológiákról, a térrel és idővel játszottam, de most már ezek a játékok is Borgeshez tartoznak, és nekem valami mást kellene kitalálnom. Életem ilyesformán folytonos menekülés, amelynek során mindent elveszítek, és mindenem vagy feledésbe megy, vagy átmegy az ő tulajdonába.

Nem is tudom, kettőnk közül melyikünk írja e sorokat.

(Az alkotó, 1960)

Somlyó György fordítása

[In. Jorge Luis Borges válogatott művei V., Európa, Bp., 2000]

..............................................................................................................................................................................................................................

Jorge Luis Borges

(Argentine, August 24, 1899 – June 14, 1986)

.

Unknown Street

"The twilight of the dove"
the Hebrews called the fall of evening,
when darkness does not yet hinder our steps
and the oncoming night makes itself felt
like an old, longed-for music,
like a welcome downward path.
In that hour when the light has the fineness of sand,
I happened on a street unknown to me,
ample and broadly terraced,
whose walls and cornices
took on the pastel color of the sky
that nudged the horizon.
Everything — the drab houses,
the crude banisters, the doorknockers,
perhaps the hopes of a girl dreaming on a balcony —
all entered into my vain heart
with the clarity of tears.
Perhaps that moment of the silver evening
suffused the street with a tenderness,
making it as vivid as a verse
forgotten and now remembered.
Only later did I come to think
that the street of that afternoon was not mine,
that every house is a branching candlestick
where the lives of men burn
like single candles,
that each haphazard step we take
treads on Golgothas.

Translated by Alexander Coleman

*

Calle Desconocida

Penumbra de la paloma
llamaron los hebreos a la iniciación de la tarde
cuando la sombra no entorpece los pasos
y la venida de la noche se advierte
como una música esperada y antigua,
como un grato declive.
En esa hora en que la luz
tiene una figura de arena,
di con una calle ignorada,
abierta en noble anchura de terraza,
cuyas cornisas y paredes mostraban
colores blandos como el mismo cielo
que conmovía el fondo.
Todo — la medianía de las casas,
las modestas balaustradas y llamadores,
tal vez una esperanza de niña en los balcones-
entró en mi vano corazón
con limpidez de lágrima.
Quizá esa hora de la tarde de plata
diera su ternura a la calle,
haciéndola tan real como un verso
olvidado y recuperado.
Sólo después reflexioné
que aquella calle de la tarde era ajena,
que toda casa es un candelabro
donde las vidas de los hombres arden
como velas aisladas,
que todo inmediato paso nuestro
camina sobre Gólgotas. 

*

ISMERETLEN UTCA
[CALLE DESCONOCIDA]

A galamb félárnya.
Így nevezték héberül az est kezdetét,
mikor a homály nem gátolja a lépéseket
és az éj közeledtét hozza hírül
mint régvárt zenét,
mint enyhe lejtőt.
A gyöngéd homokszerű fénynek
ebben az órájában
lépteim egy ismeretlen utcába vezettek,
mely nyílt és terasz-szélességű,
ormain és falain oly lágy színeket mutatott,
mint maga az égbolt,
a megható háttér.
Minden: a házak tisztes közép-magassága,
a szerény oszlopok s a kapuk kopogtatói,
talán az is, hogy az erkélyen egy leányra vártam,
egy könnycsepp derűjével
hiú szívembe szövődött.
Talán ez az ezüstös óra,
gyöngédségével adott
ily varázst az utcának
és igazi utcává bűvölte már,
mint egy elfeledett és fellelt verset;
én csak utóbb jöttem rá,
milyen különös volt az a hely,
hol minden ház egy-egy kandeláber,
melyben az életek magányos lánggal égnek,
és hogy lábunk minden lépte
idegen Golgotákon tapos.

Franyó Zoltán fordítása

[Jorge Luis Borges Válogatott művei V. -  A HOMÁLY DICSÉRETE - Költemények]
..............................................................................................................................................................................................................................

J. L. Borges (August 24, 1899 – June 14, 1986)

.
EL SUR

Desde uno de tus patios haber mirado
las antiguas estrellas,
desde el banco de
la sombra haber mirado
esas luces dispersas
que mi ignorancia no ha aprendido a nombrar
ni a ordenar en contelaciones,
haber sentido el círculo del agua
en el secreto aljibe,
el olor del jazmín y la madreselva,
el silencio del pájaro dormido,
el arco del zanguán, la humedad
–esas cosas, acaso, son el poema.

One of the last portraits of the Maestro.

THE SOUTH

To have watched from one of your patios
the ancient stars,
from the bench of shadow to have watched
those scattered lights
that my ignorance has learned no names for
nor their places in constellations,
to have heard the note of water
in the cistern,
known the scent of jasmine and honeysuckle,
the silence of the sleeping bird,
the arch of the entrance, the damp
–these things perhaps are the poem.

-Translated by W. S. Merwin

Japan, 1983.

A DÉL
[EL SUR]

Valamelyik udvarodból bámulni
a régesrégi csillagokat,
az árnyék
padján ülve bámulni
ezeket a szórt fényeket,
miket tudatlanságom nem tud megnevezni,
se elhelyezni a csillagképek között,
átérezni a rejtett
ciszterna vízkörét,
a jázmin- és loncillatot,
az alvó madár némaságát,
a tornác boltívét, a nedvességet
- ezekből áll talán a költemény.

Somlyó György fordítása

[J.L. Borges: A homály dícsérete]
..............................................................................................................................................................................................................................

Jorge Luis Borges (Argentine, August 24, 1899 – June 14, 1986)

.  
"The methodical task of writing distracts me from the present state of men. The certitude that everything has been written negates us or turns us into phantoms. I know of districts in which the young men prostrate themselves before books and kiss their pages in a barbarous manner, but they do not know how to decipher a single letter. Epidemics, heretical conflicts, peregrinations which inevitably degenerate into banditry, have decimated the population. I believe I have mentioned suicides, more and more frequent with the years. Perhaps my old age and fearfulness deceive me, but I suspect that the human species – the unique species – is about to be extinguished, but the Library will endure: illuminated, solitary, infinite, perfectly motionless, equipped with precious volumes, useless, incorruptible, secret.
      I have just written the word "infinite." I have not interpolated this adjective out of rhetorical habit; I say that it is not illogical to think that the world is infinite. Those who judge it to be limited postulate that in remote places the corridors and stairways and hexagons can conceivably come to an end  – which is absurd. Those who imagine it to be without limit forget that the possible number of books does have such a limit. I venture to suggest this solution to the ancient problem: The Library is unlimited and cyclical. If an eternal traveler were to cross it in any direction, after centuries he would see that the same volumes were repeated in the same disorder (which, thus repeated, would be an order: the Order). My solitude is gladdened by this elegant hope."

   
Translated by J. E. I.

 [J. L. Borges: The Library of Babel]

  

 J. L. Borges in Central Park, N.Y.C., 1969

Photographer: Diane Arbus

    "(...) a rendszeres írás eltereli figyelmemet az emberek mai helyzetéről. a bizonyosságtól, hogy minden meg van írva, megsemmisülünk, vagy elbizakodottá válunk. ismerek olyan helyeket, ahol az ifjak leborulnak a könyvek elé, és barbárul csókolgatják a lapokat, közben pedig egyetlen betűt sem képesek megfejteni. a járványok, eretnek viszálykodások, az óhatatlanul banditizmussá fajuló zarándoklatok jócskán megtizedelték a lakosságot. azt hiszem, már említettem az öngyilkosságokat, melyeknek száma évről évre több. talán az öregség és a félelem vezet félre, de azt gyanítom, hogy az emberi faj – az egyetlen – kihalóban van, és a könyvtár fennmarad: kivilágítva, magányosan, végtelenül, tökéletes mozdulatlanságban, értékes köteteivel, haszontalanul, ronthatatlanul, titkosan. 

     leírtam imént a szót: végtelenül. Nem csupán retorikai megszokásból iktattam ide; állítom, hogy nem illogikus végtelennek gondolni a világot. akik végesnek hiszik, azt tételezik fel, hogy a folyosók, lépcsők és hatszögek valahol a messzeségben felfoghatatlan módon megszűnnek, ami abszurdum. akik pedig határtalannak képzelik, elfelejtik, hogy a könyvek lehetséges száma nem végtelen. e régi problémára én azt a megoldást bátorkodom sugallni: a könyvtár határtalan és periodikus. ha egy örökké élő utazó bármely irányban átutazna rajta, évszázadok múltán meggyőződhetne róla, hogy egyazon kötetek ismétlődnek egyazon rendetlenségben (amely, így ismétlődve, renddé, a renddé válik). ez a nemes remény édesíti meg magányom."

mar del plata, 1941

Boglár Lajos fordítása

- részlet J. L. Borges Bábeli könyvtár c. novellájából

[In: Körkörös romok, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1972]

 Lori Nix

Library

..............................................................................................................................................................................................................................