Stefan George (12 July 1868 – 4 December 1933)

Wir schreiten auf und ab im reichen flitter

Wir schreiten auf und ab im reichen flitter
Des buchenganges beinah bis zum tore
Und sehen aussen in dem feld vom gitter
Den mandelbaum zum zweitenmal im flore.

Wir suchen nach den schattenfreien bänken
Dort wo uns niemals fremde stimmen scheuchten
In träumen unsre arme sich verschränken
Wir laben uns am langen milden leuchten

Wir fühlen dankbar wie zu leisem brausen
Von wipfeln strahlenspuren auf uns tropfen
Und blicken nur und horchen wenn in pausen
Die reifen früchte an den boden klopfen.

Föl s le járunk

Föl s le járunk sugarak özönében

a bükksornak csaknem a kapujáig,

s elnézzük a rácsnál, hogy kint a réten

a mandulafa másodszor virágzik.

Van még árnyéktalan pad. Ugye, jó itt?

Idegen hangtól szív itt sose retten.

Álmodó karunk összekulcsolódik.

Felüdülünk a tündöklő szinekben.

Hálásan érezzük, hogy mint eső, mint

szelid zápor, fény csurog, szinte csobban,

s csak akkor nézünk fel, mikor időnkint

az érett gyümölcs halkan földre koppan.

Szabó Lőrinc fordítása

_______

[In: Szabó Lőrinc: Örök barátaink I., 

Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 322. old.]

.

Stefan George (German, 12 July 1868 – 4 December 1933)

 .
Der Herr den Insel
[The Lord of the Island]

Die fischer überliefern dass im süden
Auf einer insel reich an zimmt und öl
Und edlen steinen die im sande glitzern
Ein vogel war der wenn am boden fussend
Mit seinem schnabel hoher stämme krone
Zerpflücken konnte; wenn er seine flügel
Gefärbt wie mit dem saft der Tyrer-schnecke
Zu schwerem niedrem flug erhoben: habe
Er einer dunklen wolke gleichgesehn.
Des tages sei er im gehölz verschwunden:
Des abends aber an den strand gekommen:
Im kühlen windeshauch von salz und tang
Die süsse stimme hebend dass delfine
Die freunde des gesanges näher schwammen
Im meer voll goldner federn goldner funken.
So habe er seit urbeginn gelebt.
Gescheiterte nur hätten ihn erblickt.
Denn als zum erstenmal die weissen segel
Der menschen sich mit günstigem geleit
Dem eiland zugedreht sei er zum hügel
Die ganze teure stätte zu beschaun gestiegen.
Verbreitet habe er die grossen schwingen
Verscheidend in gedämpften schmerzeslauten.

Stefan George (Fotografie von Jacob Hilsdorf, 1902/1903)

A sziget ura

Halászok mesélik, hogy messze délen
egy olajos, fűszeres szigeten,
hol drágakő szikrázik a homokban,
volt egy madár, amely a földön állva
csőrével magas törzsek koronáját
szét tudta verni; s ha bíborcsiga-
színű szárnyait nehéz, alacsony
repülésre nyitotta: hát akár
egy sötét felhő, egészen olyan volt.
Napközben, mondták, az erdőbe bújt,
esténkint pedig kisétált a partra
s az algaszagú és sós szélben oly
édesen dalolt, hogy a delfinek,
a dal barátai, mind odaúsztak
az aranytollas és szikrás vizekben.
Így élt, ősidők óta, és csak a
hajótöröttek látták, senki más.
Mert amikor az emberek fehér
vitorláit először vitte jó szél
a sziget partjaira, birodalmát
még egyszer belátni a dombra hágott,
s azt mondják, széttárta nagy szárnyait
és tompán sírva, jajgatva kimúlt.

Szabó Lőrinc fordítása

[Szerb Antal: Száz vers, Magvető, Bp. 2007]

..............................................................................................................................................................................................................................