Adam Zagajewski

(born 21 June 1945)

If only we'd read poetry as carefully as the menus in expensive restaurants...

- 

Poetry is joy hiding despair. But under the despair - more joy.

—from Antennas in the Rain (Eternal enemies, translated from the Polish by Clare Cavanagh)

Gdybyśmy umieli czytać wiersze równie uważnie, jak studiujemy menu w drogiej restauracji.

-

Poezja jest radością, pod którą kryje się rozpacz. A pod rozpaczą znowu jest radość.

Ha ugyanolyan figyelmesen tudnánk olvasni a verseket, ahogyan az étlapot tanulmányozzuk egy drága étteremben...
-
A költészet öröm, ami alatt kétségbeesés rejtőzik. És a kétségbeesés alatt újból ott az öröm.

—Antennák esőben (Anteny w Deszczu), -részlet, Dabi István fordítása)

*****

A mások alkotta gyönyörűségben

Csakis a mások alkotta
gyönyörűségben találni vigaszt,
a mások zenéjében és költészetében.
Csakis mások menthetnek meg minket,
még akkor is, ha a magány ópiumként
bódít. A mások nem jelentenek poklot,
ha idejekorán megismered őket,
amikor homlokuk még álmoktól tiszta.
Így aztán folyton tűnődöm, magázzam-e
őket vagy tegezzem. Minden egyes magázás
merénylet a kétségtelen te ellen -
ugyanakkor egy idegen által írt vers
a komoly párbeszéd fedezetét kínálja.


Esti madárdal

Az óriás város felett, a szürkületbe veszve,
oly lassan lélegezve, akár az alvó,
te, ki valaha Homérosznak zengtél,
és Cromwellnek és talán még
Johanna szürke hamvainál is,
újra belekezdesz édes panaszodba,
csengő gyászdalodba; senki sem hallgat,
csak az orgona fekete levelei közt, hol
a láthatatlan művészek bújnak,
hatódott meg a fülemüle, kissé féltékenyen.
Senki sem hallgat, ez a város gyászolja
múltja nagy, káprázatos napjait,
mikor még ő is képes volt valódi
emberi hangon keseregni.


Lélek

Mi már nem használjuk a neved.
Már tudjuk, hogy kifejezhetetlen vagy,
vérszegény, nagyon törékeny és titkos
gyermekkori vétkek gyanúsítottja.
Tudjuk, hogy mostanság nem lakhatsz
sem a zenében, sem a fákban, midőn kihuny a nap.
Tudjuk - pontosabban úgy mondták nekünk -
hogy egyáltalán, sehol sem létezel.
És mégis, folyton halljuk fáradt hangod
egy visszhangban, egy panaszban és a levelekben,
melyeket a görög pusztaságból ír nekünk Antigoné.


A néma város

Képzelj el egy néma várost.
Semmit sem ért. Hallgatás uralja.
És a csendben a denevérek mint ión filozófusok,
röptükben váratlan, súlyos döntéseket hoznak,
amelyek elragadtatással töltenek el.
       Néma város. Felhőkkel borított.
       Még semmit sem tudni. Semmit.
       Hirtelen egy éles villám hasítja fel az éjt.
       Persze a plébános és a pópa máris
kékeslila bársonyt vonnak az ablak elé,
de mi kimegyünk, meghallgatni
az eső és a hajnal moraját.
A hajnal mindig mond valamit,
mindig.

Zsille Gábor fordításai

__________

Az év műfordításai, 2008 (Esti madárdal, Lélek)

További versek: Vigilia, Nagyvilág, Fókusz

.

Adam Zagajewski (Polish, b. June 21, 1945)

.
THE CITY WHERE I WANT TO LIVE

The city is quiet at dusk,
when pale stars waken from their swoon,
and resounds at noon with the voices
of ambitious philosophers and merchants
bearing velvet from the East.
The flames of conversation burn there,
but not pyres.
Old churches, the mossy stones
of ancient prayer, are both its ballast
and its rocket ship.
It is a just city
where foreigners aren’t punished,
a city quick to remember
and slow to forget,
tolerating poets, forgiving prophets
for their hopeless lack of humor.
The city was based
on Chopin’s preludes,
taking from them only joy and sorrow.
Small hills circle it
in a wide collar; ash trees
grow there, and the slim poplar,
chief justice in the state of trees.
The swift river flowing through the city’s heart
murmurs cryptic gretings
day and night
from the springs, the mountains, and the sky.

-translated from Polish by Clare Cavanagh

 Adam Zagajewski

A város, ahol élni szeretnék

E város csendes szürkületkor, midőn
feleszmélnek ájulásukból a sápadt csillagok,
és visszacsengenek a délidőből
a keleti bársonyt viselő, becsvágyó
filozófusok és kereskedők szavai.
Párbeszédek tüze lobog bennük,
és nem máglyáké.
Ódon templomok, a mohos köveken
hajdani imák, mik egyszerre megtartó
súlyok és csillagközi rakéták.
Igazságos város ez,
hol az idegeneket nem büntetik,
a sebes emlékezet
és a lassú feledés városa,
elviseli a költőket, és megbocsátja
a prófétáknak, hogy nincs humorérzékük.
E város alapjait Chopin
prelúdiumjaira helyezték, a dallamokból
csupán a bánatot s örömet véve.
Aprócska dombok fogják körbe
széles gyűrűben, vadkőrisek
nőnek ott és karcsú jegenyék,
a fák népének bírái.
Fürge folyó kanyarog a belvároson át,
éjjel-nappal mormolva
a források, a hegyek, az égi azúr
érthetetlen köszöntőjét.

Zsille Gábor fordítása
..............................................................................................................................................................................................................................