"Le bonheur des termites c'es d'avoir eu a lutter contre un ennemi implacable, aussi intelligent, plus fort, mieux armé qu'eux: la fourmi. La fourmi appartenant au miocene (tertiaire moyen), voila deux ou trois millions d'années que les termites rencontrerent l'adversaire qui ne devait plus laisser de répit. Il est à présumer que s'ils ne s'y étaient pas heurtés, ils auraient obscurément végété, au jour le jour, en petites colonies, insouciantes, précaires et molles. Le premier contact fut naturellement désastreux pour le misérable insecte larviforme et toute sa destinée se transforma. Il fallut renoncer au soleil, s'évertuer, se serrer, se terrer, se murer, organiser l'existence dans les ténèbres, bâtir des forteresses et des magasins, cultiver des jardins souterrains, assurer l'alimentation par une sorte d'alchimie vivante, forger des armes de choc et de jet, entretenir des garnisons, assurer le chauffage, la ventilation et l'humidité indispensables, multiplier à l'infini afin d'opposer à l'envahisseur des masses compactes et invincibles ; il fallut surtout accepter la contrainte, apprendre la discipline et le sacrifice, mères de toutes les vertus, en un mot, faire sortir d'une misère sans égale les merveilles que nous avons vues.
Où en serait l'homme s'il avait, comme le termite, rencontré un adversaire à sa taille, ingénieux, méthodique, féroce, digne de lui? Nous n'avons jamais eu que des adversaires inconscients, isolés ; et depuis des milliers d'années nous ne trouvons contre nous d'autre ennemi sérieux que nous-memes. Il nous a appris bien des choses, les trois quarts de ce que nous savons; mais il n'était pas étranger, il ne venait pas du dehors et ne pouvait rien apporter que nous n'eussions déjà. Il est possible que, pour notre bien, il descende quelque jour d'une planète voisine ou surgisse du côté où nous ne l'attendons plus, à moins que, d'ici- là, ce qui est infiniment plus probable, nous ne nous soyons détruits les uns les autres."
Maurice Maeterlinck: La Vie de la Nature (La Vie des Termites / La Morale de la Termitière III.), Editions Complexe, 1997
RMN
A termeszek állama
A termeszeknek az volt a szerencséjük, hogy egy könyörtelen, náluknál
jobban fölfegyverkezett, erősebb és éppoly értelmes ellenség ellen
kellett küzdeniük, mint ők maguk. Ez az ellenség a hangya. Minthogy a
hangya fellépte a miocén korba (a tertiär közepébe) esik, a termesz
körülbelül két-három millió éve találkozott ellenfelével, s az soha
többé nem engedte nyugodni. Joggal tehetjük fel, hogy ha ez a találkozás
nem történik meg, kicsiny, gondtalan, lágy és satnya apró csoportokban
tengődtek volna tovább napjainkig. Az első találkozás természetesen
végzetes volt a nyomorúságos, bábszerű rovarra nézve, s ettől fogva
egész sorsa átalakult. Le kellett mondania a napvilágról, bujkálnia,
szorongnia. Falakat kellett emelnie, meg kellett szerveznie a
sötétségben való létezés lehetőségeit, erődöket és raktárakat építenie,
föld alatti kerteket művelnie, a szerves alchimiával biztosítania
élelmezését, közelre és távolra ható fegyvereket kovácsolnia,
helyőrségeket tartania, biztosítania a fűtést, a szellőztetést, a
nélkülözhetetlen nedvességet, szaporodnia a végtelenségig, hogy az
elözönlő hódítóval tömör és győzhetetlen tömegeket tudjon
szembeállítani. Különösen pedig meg kellett nyugodnia a kényszer
nyomásában, meg kellett tanulnia a fegyelmet és az önfeláldozást, minden
erény szülőanyját, egyszóval meg kellett csinálnia a hasoníthatatlan
nyomorból azt a csodát, amit ma látunk nála.
Hol lenne ma az ember, ha hozzá méltó ellenféllel találkozott volna, mely ugyanolyan találékony, ugyanolyan tapasztalt, ugyanolyan kegyetlen, mint ő? Nekünk csak néhány öntudatlan ellenfelünk akadt mindig, és évezredek óta csak önmagunkkal állunk szemben, mint komoly ellenségünkkel. Ez az ellenség ugyan sok mindenre megtanított – legalább háromnegyed részét neki köszönhetjük annak, amit tudunk –, de mégsem volt idegen, nem jött kívülről, nem hozhatott semmit, amink már ne lett volna. Elképzelhetjük, hogy a méltó ellenség egy szép napon majd valamelyik szomszéd bolygóról fog leszállni, vagy onnan bukkan fel, ahonnan legkevésbé várjuk, ha ugyan addig utolsó szálig mi magunk le nem gyilkoljuk egymást, ami sokkalta valószínűbb.
_________
Forrás:
Maurice Maeterlinck: A termeszek élete. Fordította Szlochányi Károly.
Forrás:
Maurice Maeterlinck: A termeszek élete. Fordította Szlochányi Károly.
Budapest, Franklin Társulat, é. n., 83–84.
(Kétezer, 2011. június)
.
