(4 December 1875 – 29 December 1926)
Die Sonette an Orpheus
13.
Sei allem Abschied voran, als wäre es hinter
dir, wie der Winter, der eben geht.
Denn unter Wintern ist einer so endlos Winter,
daß, überwinternd, dein Herz überhaupt übersteht.
Sei immer tot in Eurydike-, singender steige,
preisender steige zurück in den reinen Bezug.
Hier, unter Schwindenden, sei, im Reiche der Neige,
sei ein klingendes Glas, das sich im Klang schon zerschlug.
Sei - und wisse zugleich des Nicht-Seins Bedingung,
den unendlichen Grund deiner innigen Schwingung,
daß du sie völlig vollziehst dieses einzige Mal.
Zu dem gebrauchten sowohl, wie zum dumpfen und stummen
Vorat der vollen Natur, den unsäglichen Summen,
zähle dich jubelnd hinzu und vernichte die Zahl.
Rainer Maria Rilke, Sommer 1913. Foto: pa/akg
Szonettek Orpheuszhoz
II. rész
13.
Mindig előzd meg a búcsút, mintha a multad
volna, akár ez a tél, mely messze-siet.
Mert jöhet egy tél s végtelen télbe borulhat,
mindent áttelel és túléli majd a szived.
Légy Eurüdikébe-halott, bukj zengve a mélybe
s szállj föl a dallal, a dicsérettel - örök
légy a tünők közt, légy a mulás menedéke,
tiszta üveg, mely cseng, bár maga összetörött.
Légy, s ne feledd, hogy a nemlét is mire késztet
lendületednek végokaként, hiszen érzed:
egyszeri ez, csak itt lehet messzire szállnod.
Annyira gazdag a Természet s még rejtve világa,
számold e végtelen összegek néma sorába
ujjongva önmagad és töröld el a számot.
Szabó Ede fordítása
Rainer Maria Rilke versei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983
..............................................................................................................................................................................................................................
