Rainer Maria Rilke - from “The Notebooks of Malte Laurids Brigge”

Denn Verse sind nicht, wie die Leute meinen, Gefühle (die hat man früh genug),--es sind Erfahrungen.  Um eines Verses willen muß man viele Städte sehen, Menschen und Dinge, man muß die Tiere kennen, man muß fühlen, wie die Vögel fliegen, und die Gebärde wissen, mit welcher die kleinen Blumen sich auftun am Morgen.  Man muß zurückdenken können an Wege in unbekannten Gegenden, an unerwartete Begegnungen und an Abschiede, die man lange kommen sah,--an Kindheitstage, die noch unaufgeklärt sind, an die Eltern, die man kränken mußte, wenn sie einem eine Freude brachten und man begriff sie nicht (es war eine Freude für einen anderen--), an Kinderkrankheiten, die so seltsam anheben mit so vielen tiefen und schweren Verwandlungen, an Tage in stillen, verhaltenen Stuben und an Morgen am Meer, an das Meer überhaupt, an Meere, an Reisenächte, die hoch dahinrauschten und mit allen Sternen flogen, --und es ist noch nicht genug, wenn man an alles das denken darf.  Man muß Erinnerungen haben an viele Liebesnächte, von denen keine der andern glich, an Schreie von Kreißenden und an leichte, weiße, schlafende Wöchnerinnen, die sich schließen.  Aber auch bei Sterbenden muß man gewesen sein, muß bei Toten gesessen haben in der Stube mit
dem offenen Fenster und den stoßweisen Geräuschen.  Und es genügt auch noch nicht, daß man Erinnerungen hat.  Man muß sie vergessen können, wenn es viele sind, und man muß die große Geduld haben, zu warten, daß sie wiederkommen.  Denn die Erinnerungen selbstes noch nicht.  Erst wenn sie Blut werden in uns, Blick und Gebärde, namenlos und nicht mehr zu unterscheiden von uns selbst, erst dann kann es geschehen, daß in einer sehr seltenen Stunde das erste Wort eines Verses aufsteht in ihrer Mitte und aus ihnen ausgeht.

(Rainer Maria Rilke: Die Aufzeichnungen des Malte Laurids Brigge)

Rainer Maria Rilke, Villa Strohl-Fern, Roma, 1904. 

"Mert a vers nem valami érzés, ahogy az emberek hiszik -- érzelmeink éppen elég korán jelentkeznek -- , hanem tapasztalat. Egyetlen versért látnunk kell számos várost, embert és mindenféle mást, ismerni kell az állatokat, érezni, miként repülnek a madarak, és megtanulni a hajnalban kifeslő virágok mozdulatait. Várni kell, hogy emlékezni tudjunk ismeretlen tájak útjaira, váratlan találkozásokra, a búcsúzás percére, melyről tudjuk, hogy közeledik, homályba burkolt gyermekkori napokra, a szülőkre, akiket meg kellett bántanunk, ha valami örömet szereztek egymásnak, s mi nem értettük őket, mert ez az öröm valaki másnak szólt, gyermekbetegségekre, melyek életünkbe annyi különös, mélységes változást hoztak - csendes, elrejtett szobákban töltött napokra -, tengerparti hajnalokra, és egyáltalán, minden tengerre - idegen ég alatt sötétlő éjszakákra, melyek elsuhanva, millió csillaggal szárnyaltak tovább -, és mindez még nem elég, bárhogy őrzöd emlékezetedben. Várni kell, hogy emlékezni tudjunk sok szerelmes éjre, melyek mindegyike különbözött a többitől - vajúdó asszonyok sikoltozására és habfehér gyermekágyas anyákra, akik gyógyuló sebükkel szenderegnek. Várni kell, hogy haldoklókra is emlékezhessünk, s halottak mellett virrasztva, a kitárt ablakon belüktető neszekre is. De még az sem elég, ha vannak emlékeink. Ha megsokasodtak, meg kell tanulni, hogy mind elfelejtsd, és várni, kitartó türelemmel várni, hogy feltámadjanak megint. Mert az emlék nem minden ám. Ha minden emlék vérünkbe szívódott, ha tekintetünkben s mozdulatainkban is eleven már, ha névtelen, és nem tudni, mennyi az emlék, és mennyi vagyok én - akkor talán az emlékek méhéből valamely ritka órában feltámad egy vers első szava és elkülönül."

- Malte Laurids Brigge feljegyzései - részlet, fordította Görgey Gábor

(Forrás: Rainer Maria Rilke: MALTE LAURIDS BRIGGE FELJEGYZÉSEI ÉS MÁS SZÉPPRÓZAI ÍRÁSOK, Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2002, 274-275.o.)

Verses are not, as people think, feelings (those one has early enough) -- they are experiences. For the sake of a single verse,

one must see many cities, men, and things. One must know the animals,

one must feel how the birds fly

 

and know the gesture with which the little flowers open in the morning. One must be able to think back to roads in unknown regions, to unexpected meetings and to partings one had long seen coming; to days of childhood that are still unexplained, to parents whom one had to hurt when they brought one some joy and did not grasp it (it was a joy for someone else); to childhood illnesses that so strangely begin with such a number of profound and grave transformations,

to days in rooms withdrawn and quiet

 

and to mornings by the sea, to the sea itself, to seas,

 

to nights of travel that rushed along on high and flew with all the stars—and it is not yet enough if one may think of all this.

One must have memories of many nights of love, none of which was like the others, of the screams of women in labor,

 

and of light, white, sleeping women in childbed, closing again.

But one must also have been beside the dying,

 

must have sat beside the dead in the room with the open window and the fitful noises. And still it is not enough to have memories. One must be able to forget them when they are many, and one must have the great patience to wait until they come again.

For it is not yet the memories themselves. Not till they have turned to blood within us, to glance, and gesture, nameless, and no longer to be distinguished from ourselves -- not till then can it happen that in a most rare hour the first word of a verse arises in their midst and goes forth from them.

From “The Notebooks of Malte Laurids Brigge” 

Illustration by Ben Shahn (1898 - 1969), color lithograph on paper image, 1968

..............................................................................................................................................................................................................................