Oscar Wilde (Irish, 1854-1900)

.

THE ARTIST

ONE evening there came into his soul the desire to fashion an image of THE PLEASURE THAT ABIDETH FOR A MOMENT. And he went forth into the world to look for bronze. For he could think only in bronze.

But all the bronze of the whole world had disappeared, nor anywhere in the whole world was there any bronze to be found, save only the bronze of the image of THE SORROW THAT ENDURETH FOR EVER.

Now this image he had himself, and with his own hands, fashioned, and had set it on the tomb of the one thing he had loved in life. On the tomb of the dead thing he had most loved had he set this image of his own fashioning, that it might serve as a sign of the love of man that dieth not, and a symbol of the sorrow of man that endureth for ever. And in the whole world there was no other bronze save the bronze of this image.

And he took the image he had fashioned, and set it in a great furnace, and gave it to the fire.

And out of the bronze of the image of THE SORROW THAT ENDURETH FOR EVER he fashioned an image of THE PLEASURE THAT ABIDETH FOR A MOMENT. 

[Source: Poems in Prose by Oscar Wilde] 

 A MŰVÉSZ

Egy este elfogta a vágy, hogy megmintázzon egy szobrot, a Pillanat gyönyörének szobrát. Útnak indult, hogy hozzá bronzot kerítsen. Elgondolni sem tudta másból.

    Akkorra azonban az egész világ bronzkészlete kifogyott, sehol a világon nem maradt egy darabnyi sem, egyetlen szobor, a Végtelen szomorúság kivételével.

    Ezt a szobrot pedig ő maga mintázta, a két kezével, és annak az egyetlen lénynek a sírjára állította, akit az életben a legjobban szeretett. A legjobban szeretett lény sírjára állította a maga mintázta szobrot, hadd szolgáljon emlékül az emberi szeretetnek, amely nem pusztul el, és jelképül az emberi szomorúságnak, mely örökkévaló. De ezen az egy szobron kívül nem maradt több bronz az egész világon.

    Fogta hát a maga mintázta szobrot, és egy nagy kemencébe, a lángok közé vetette.

    A bronzból pedig, a Végtelen szomorúság anyagából, megmintázta a Pillanat gyönyörének szobrát.

Lázár Júlia fordítása

[Ír költők antológiája, Budapest, Kozmosz Könyvek, 1988]

.............................................................................................................................................................................................................................

Seamus Heaney (Irish, born 1939)

.
SONG

A rowan like a lipsticked girl.
Between the by-road and the main road
Alder trees at a wet and dripping distance
Stand off among the rushes.

There are the mud-flowers of dialect
And the immortelles of perfect pitch
And that moment when the bird sings very close
To the music of what happens.

[Source: Internet Poetry Archive]

Seamus Heaney by Irish photojournalist Bobbie Hanvey

DAL

A berkenye rúzsozott lány.
A főút és a mellékút között
Messzi nyirkos sásmezőkön
Nedves égerfák merednek.

Tájszólás mocsárvirágai,
Telten zengő örökzöldek.
És az a pillanat, mikor a madár
Szinte azt énekli, ami van.

Gerevich András fordítása

[Forrás: Nagyvilág Folyóirat, 2009. november]
..............................................................................................................................................................................................................................

Imre Oravecz (Hungarian, b. February 15, 1943)

.

Kezdetben volt

                          a te, volt az ott, volt az akkor, volt a kék égbolt, volt a napsütés, volt a tavasz, volt a meleg, volt a rét, volt a virág, volt a fa, volt a fű, volt a madár, volt az erdő, volt a bátorság, volt a határozottság, volt a könnyedség, volt a bizalom, volt az odaadás, volt a gazdagság, volt az öröm, volt a derű, volt a nevetés, volt az ének, volt a beszéd, volt az imádság, volt a dícséret, volt a tisztelet, volt az egyetértés, volt az édesség, volt a tisztaság, volt a szépség, volt az igenlés, volt a hit, volt a remény, volt a szeretet, volt a jövő, aztán a teből ő, az ottból itt, az akkorból most, a kék égboltból fekete füst, a napsütésből eső, a tavaszból tél, a melegből hideg, a rétből mocsár, a virágból kóró, a fából hamu, a fűből avar, a madárból préda, az erőből gyengeség, a bátorságból gyávaság, a határozottságból bizonytalanság, a könnyedségből nehézkesség, a bizalomból gyanakvás, az odaadásból önzés, a gazdagságból szegénység, az örömből bánat, a derűből ború, a nevetésből sírás, az énekből kornyikálás, a beszédből dadogás, az imádságból káromlás, a dicséretből átok, a tiszteletből megvetés, az egyetértésből viszály, az édességből keserűség, a tisztaságból szenny, a szépségből varangy, az igenlésből tagadás, a hitből kétkedés, a reményből kétségbeesés, a szeretetből gyűlölet, a jövőből múlt lett, és kezdődött elölről az egész. 

[Oravecz Imre: 1972. szeptember, Pécs, Jelenkor, 2003, 3. kiadás]

Imre Oravecz

IN THE BEGINNING

                                      there was you, there was there, there was then, there was blue sky, there was sunshine, there was spring, there was warm, there was meadow, there was flower, there was tree, there was grass, there was bird, there was forest, there was courage, there was determination, there was gracefulness, there was trust, there was giving, there was richness, there was pleasure, there was gaiety, there was laughter, there was song, there was talk, there was prayer, there was praise, there was respect, there was harmony, there was sweetness, there was cleanliness, there was beauty, there was affirmation, there was faith, there was hope, there was love, there was future, then the you became she, the there became here, then became now, blue sky became black smoke, sunshine became rain, spring became winter, warm became cold, meadow became swamp, flower became dry stalk, tree became ash, grass became stubble, bird became prey, strength became weakness, courage became cowardice, determination became vagueness, gracefulness became awkwardness, trust became suspicion, giving became selfishness, richness became poverty, pleasure became sorrow, gaiety became sadness, laughter became weeping, song became squawking, talk became stuttering, prayer became swearing, praise became cursing, respect became scorn, harmony became discord, sweetness became bitterness, cleanliness became filth, beauty became a toad, affirmation became negation, faith became doubt, hope became despair, love became hate, future became past, and the whole thing began all over again.

             -- Excerpts from When You Became She by Imre Oravecz, translated from the Hungarian by Bruce Berlind

..............................................................................................................................................................................................................................

Nádasdy Ádám (Hungarian, born Febr. 15, 1947)

Féltérden
On one knee (tr. by David Hill)

Tudom, Uram, hogy rettentő pimaszság
rád gondolnom is, nemhogy szólni hozzád,
s azt képzelnem: pont én kellek neked.
Nem is oly rég úgy jártam még az utcán,
hogy elfogadtam volna, hogy lesújts rám –
most meg a cinkosommá tettelek.

Eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem:
találsz-e te gyönyörűséget bennem –
úgy elfoglal, hogy megtaláltalak.
Önző vagyok, mohó, s főleg pojáca,
de te járattál olyan iskolába,
ahol ilyesmiket tanítanak.

Nem jövök közelebb. Inkább ne lássam
arcod sosem, mint hogy magam kivágjam
s gyökértelenül sodródjam feléd;
énnekem fáznom kell és epekednem,
nem úgy, mint aki ül a tenyeredben
s megszokta szépen markod melegét.

Én szolgáltalak volna áhítattal,
melletted álltam volna éjjel-nappal:
nem ment. S ha bőröm féli is fegyelmed,
a kíséreted nagyon kell szavamhoz.
Szemem téged keres, ha elkalandoz;
a vállam szárnyakat; kezem kegyelmet.

Nádasdy Ádám

..............................................................................................................................................................................................................................

Else Lasker-Schüler (Jewish German, February 11, 1869 – January 22, 1945)

.
Dämmerung

Ich halte meine Augen halb geschlossen,
Graumütig ist mein Herz und wolkenreich.
Ich suche eine Hand, der meinen gleich...
Mich hat das Leben, ich hab es verstoßen
Und lebe angstvoll nun im Übergroßen
Im irdischen Leibe schon im Himmelreich.
Und in der Flühe war ich blütenreich
Und über Nacht froh aufgeschossen,
Vom Zauber eines Traumes übergossen –
Nun färben meine Wangen meine Spiegel bleich.

Else Lasker-Schüler  

Online Bibliography

ALKONYAT

Most így hagyom szemem, félig lezárva
Szivemen ónos-felhős szürkeség
Kezem társat keres: rokon kezét
Én és az élet: egymásból kizárva
És szorongok túl nagy távlatba tárva
És földi testben már enyém az ég.
Hordtam hajnalom virágözönét
S éjjel boldogan sarjadtam sudárra,
Záporozott rám egy álom varázsa -
Most tükrök sápasztják arcom szinét.

Tandori Dezső fordítása

[Else Lasker-Schüler: VILLOGÓ KAVICSON, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1972]

..............................................................................................................................................................................................................................

Sylvia Plath (American, October 27, 1932 – February 11, 1963)

- 

Last Words 

I do not want a plain box, I want a sarcophagus
With tigery stripes, and a face on it
Round as the moon, to stare up.
I want to be looking at them when they come
Picking among the dumb minerals, the roots.
I see them already -- the pale, star-distance faces.
Now they are nothing, they are not even babies.
I imagine them without fathers or mothers, like the first gods.
They will wonder if I was important.
I should sugar and preserve my days like fruit!
My mirror is clouding over --
A few more breaths, and it will reflect nothing at all.
The flowers and the faces whiten to a sheet.

I do not trust the spirit. It escapes like steam
In dreams, through mouth-hole or eye-hole. I can't stop it.
One day it won't come back. Things aren't like that.
They stay, their little particular lusters
Warmed by much handling. They almost purr.
When the soles of my feet grow cold,
The blue eye of my tortoise will comfort me.
Let me have my copper cooking pots, let my rouge pots
Bloom about me like night flowers, with a good smell.
They will roll me up in bandages, they will store my heart
Under my feet in a neat parcel.
I shall hardly know myself. It will be dark,
And the shine of these small things sweeter than the face of Ishtar.

  Sylvia Plath

           Végszavak

          Nem akarok egyszerű ládát, tigriscsíkos
          Szarkofág kell, arc legyen rajta,
          Holdkerek, hogy fölmeredhessek.
          Látni akarom majd, ha jönnek,
          Vájkálva néma sók közt, a gyökerek.
          Majd látom is őket - sápadt, csillag-távoli arcok.
          Most ők még semmik, még nem is csecsemők.
          Apa-anya nélkül képzelem őket, mint az első isteneket.
          Eltűnődnek majd, fontos voltam-e.
          Cukrozzam napjaim eltett gyümölcsként?
          Tükröm felhősödik -
          Még pár lélegzet, s nem ver vissza semmit.
          Minden virág s arc lepedővé fehérül.

          Nem bízom a lélekben. Gőzként szökik
          Álmokon, szem-száj üregén. Nem tarthatom fel.
          Egy nap nem jön vissza. A dolgok mások.
          Ők maradnak, kis részlet-ragyogásuk
          Fölmelegszik a sok érintéstől. Szinte dorombolnak.
          Ha a talpam áthül és fázik,
          Türkizem kék szeme vígasz.
          Maradjanak velem a rézedények! Piros lábasaim
          Viruljanak körülöttem, jószagú éji virágok.
          Bebugyolálnak majd, szivem odarakják
          A lábam alá, takaros dobozban.
          Alig ismerek magamra. Sötét lesz,
          S az apró dolgok fénye édesebb, mint Istar arca.

         (1961)

          Tandori Dezső fordítása
[Sylvia Plath versei, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2002]
..............................................................................................................................................................................................................................

Boris Pasternak (Russian, February 10, 1890 – May 30, 1960))

-

Winter Night

Snow, snow the whole world over,
Sweeping it, end to end.
The candle burned on the table,
the candle burned.

Like a crowd of summer midges
flying to the flame,
droves of snowflakes swarmed
against the window pane.

Snow-blasts moulded circles,
arrows on the glass.
The candle burned on the table,
the candle burned.

Against the ceiling’s brightness
dark shadows falling,
crossed ankles, crossed wrists,
destinies crossing.

And two shoes dropped
with a thud to the floor,
and waxen tears dropped
from candle to dress.

And in the grey-white, snowy
darkness, all was lost.
The candle burned on the table,
the candle burned.

A draught from the corner
blew: temptation’s heat
raised, like an angel,
a crucifix of wings.

Snow all through February,
and time and again
the candle burned on the table,
the candle burned.

Translated by A. S. Kline

B. Pasternak: Twenty-Two Poems

TÉLI ÉJSZAKA

Förgeteg zúdít vastagon

havat a tájra.

Lobog, lobog az asztalon

a gyertya lángja.

Hópiheraj, mint láng körül

nyáron a lepke,

kerengve ablakomra gyűl

fehér seregbe.

És borul tőle ablakom

zúzos virágba.

Lobog, lobog az asztalon

a gyertya lángja.

Remegő árnyék imbolyog

a mennyezetre.

Keresztbefont lábak, karok,

sorsok - keresztbe.

És két cipő egymás után

koppan a földre.

És végigcsordul a ruhán

a gyertya könnye.

És zuhan a világ vakon

havas homályba.

Lobog, lobog az asztalon

a gyertya lángja.

Néha betör egy szélroham,

feléje nyargal,

s a láng szárnyat bont boldogan,

akár egy angyal.

Február zúdít vastagon

havat a tájra.

Lobog, lobog az asztalon

a gyertya lángja.

Rab Zsuzsa fordítása

[Borisz Paszternak versei, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1979]

..............................................................................................................................................................................................................................

Bertolt Brecht (German, February 10, 1898– August 14, 1956)

-

GROSSE ZEIT, VERTAN

Ich habe gewußt, daß Städte gebaut wurden
Ich bin nicht hingefahren.
Das gehört in die Statistik, dachte ich
Nicht in die Geschichte.

Was sind schon Städte, gebaut
Ohne die Weisheit des Volkes?



Buckower Elegien

NAGY IDŐK, ELSZÚRVA

Tudtam én, hogy városok épülnek
De nem utaztam oda.
Ez a statisztika dolga, gondoltam
Nem a történelemé.

Ugyan mit ér, ha városok épülnek
S a nép ép esze kimarad belőlük?

Garai Gábor fordítása

[Bertolt Brecht versei, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1976; Válogatta és szerkesztette Eörsi István]

..............................................................................................................................................................................................................................

Thomas Bernhard (Austrian, February 9, 1931 – February 12, 1989)

...

The brain is so unfree, and the system, into which the brain is born, is so free, the system so free and my brain so unfree, that system and brain are coming to an end. 


[...]


The reason of the dream fears the reason of love, the reason of power, the reason of death, for the sake of pure reason, which influences no one. ...

 
              -  from The Lunatics       The Inmates  by Thomas Bernhard /  transl. by James Reidel

Thomas Bernhard, 1978
Photo:  Joseph Gallus Rittenberg

Az elme oly korlátolt, és a rendszer, melybe az én elmém beleszületett, oly szabad, a rendszer oly szabad és elmém oly korlátolt, hogy rendszer és elme belepusztul.

 [...]

Az álom értelme retteg a szeretet értelmétől, a hatalom értelmétől, a halál értelmétől, a tiszta értelem kedvéért, melyet senki nem ural. 

      - Az őrültek    A fegyencek (részletek), fordította Erdélyi Z. János


[In: Thomas Bernhard A HOLD KARDJA ALATT, Összegyűjtött versek, Napút Kiadó, Budapest, 2005]

..............................................................................................................................................................................................................................

Amy Lowell (American, February 9, 1874 - May 12, 1925)

~
Falling Snow

The snow whispers around me
And my wooden clogs
Leave holes behind me in the snow.
But no one will pass this way
Seeking my footsteps,
And when the temple bell rings again
They will be covered and gone. 

Hoar-Frost

In the cloud gray mornings
I heard the herons Flying
And when I came into my garden,
My silken outer-garment
Trailed over withered leaves.
A dried leaf crumbles at a touch,
But I have seen many Autumns
With herons blowing like smoke
Across the sky. 

Source: PoemHunter 

Selected Poems of Amy Lowell

Amy Lowell

Source: NYPL Digital Gallery

HÓHULLÁS

A hó susog körülöttem
És facipőm
Gödröket ír mögöttem a hóba.
De senki sem jön erre
Lábam nyomában,
S mire a szentély harangja csendül,
Nyomomat befújja, elnyeli a hó.

DÉR

Felhőszürke reggeleken

Hallottam, szállanak a gémek,

S ahogy kertembe léptem,

Selyemköpönyegem

Hervadt lombokba vágott csíkot.

A száraz levél egy sóhajra összemegy,

De én már sok Őszt láttam,

S a gémek csak húztak, el, mint a füst

Az égen át.

Gergely Ágnes fordításai

[In: Amerikai Költők Antológiája, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1990]

...............................................................................................................................................................................................................................

Elizabeth Bishop (American, February 8, 1911 – October 6, 1979

-

The Imaginary Iceberg

We'd rather have the iceberg than the ship,
although it meant the end of travel.
Although it stood stock-still like cloudy rock
and all the sea were moving marble.
We'd rather have the iceberg than the ship;
we'd rather own this breathing plain of snow
though the ship's sails were laid upon the sea
as the snow lies undissolved upon the water.
O solemn, floating field,
are you aware an iceberg takes repose
with you, and when it wakes may pasture on your snows?

This is a scene a sailor'd give his eyes for.
The ship's ignored. The iceberg rises
and sinks again; its glassy pinnacles
correct elliptics in the sky.
This is a scene where he who treads the boards
is artlessly rhetorical. The curtain
is light enough to rise on finest ropes
that airy twists of snow provide.
The wits of these white peaks
spar with the sun. Its weight the iceberg dares
upon a shifting stage and stands and stares.

The iceberg cuts its facets from within.
Like jewelry from a grave
it saves itself perpetually and adorns
only itself, perhaps the snows
which so surprise us lying on the sea.
Good-bye, we say, good-bye, the ship steers off
where waves give in to one another's waves
and clouds run in a warmer sky.
Icebergs behoove the soul
(both being self-made from elements least visible)
to see them so: fleshed, fair, erected indivisible.

Source: Yale Collection of American Literature, 

Beinecke Rare Book and Manuscript Library

Autor: Louise Crane

~

A képzeletbeli jéghegy

Nem a hajót: a jéghegyet akartuk.
Még ha az útnak véget is vetett.
Bár mint a szikla, állt csak moccanatlan,
körötte áramló márvány: a tenger.
Nem a hajót: a jéghegyet akartuk.
Igen, s ezt a lélegző hómezőt,
bár vitorláink a vizre feküdtek,
ahogy a hó feküdt rajt, olvadatlan.
Ó, szűz, úszó mező,
tudod-e: egy jéghegy pihent meg
nálad, s ébredve tán havad füvén legelhet?

E képért kérd akár szemünk világát...
A hajó mit se számít. A jéghegy fölmerül,
s lesüllyed újra, üvegcsúcsai
javítgatják az ég ellipszisét.
A képben elég a deszkára lépned,
s megadatik a könnyed ékesszólás. A függöny
oly könnyű, hogy a hó szélfútta, légies,
finom zsinórjain is felszalad.
A szellemes, fehér csúcsok a napsütésben
sziporkáznak. Reámerészkedett
a mozgó színre, s most áll a jéghegy s ránkmered.

A jéghegy lapjait belülről metszi ki,
mint drágakő a sírban,
folyton átmenti önmagát, s nem ékít
mást, csak magát, vagy még talán a vízre
hullt hómezőt, melyen úgy meglepődtünk.
Isten veled, mondjuk, mi indulunk
oda, ahol hullám hullám sarkára hág,
és melegebb egeken fut a felhő.
Jéghegy-rokon a lélek
(maguk gyártják maguk a legáttetszőbb elemből),
s jó látnia: tömör, szép, osztatlanul mered föl.

Rakovszky Zsuzsa fordítása
~

[Elizabeth Bishop: A KÉPZELETBELI JÉGHEGY, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1990]

..............................................................................................................................................................................................................................

Jacques Prévert (French, February 4, 1900 - April 11, 1977)

Barbara

Rappelle-toi Barbara
Il pleuvait sans cesse sur Brest ce jour-là
Et tu marchais souriante
Épanouie ravie ruisselante
Sous la pluie
Rappelle-toi Barbara
Il pleuvait sans cesse sur Brest
Et je t'ai croisée rue de Siam
Tu souriais
Et moi je souriais de même
Rappelle-toi Barbara
Toi que je ne connaissais pas
Toi qui ne me connaissais pas
Rappelle-toi
Rappelle-toi quand même ce jour-là
N'oublie pas
Un homme sous un porche s'abritait
Et il a crié ton nom
Barbara
Et tu as couru vers lui sous la pluie
Ruisselante ravie épanouie
Et tu t'es jetée dans ses bras
Rappelle-toi cela Barbara
Et ne m'en veux pas si je te tutoie
Je dis tu a tous ceux que j'aime
Même si je ne les ai vus qu'une seule fois
Je dis tu a tous ceux qui s'aiment
Même si je ne les connais pas
Rappelle-toi Barbara
N'oublie pas
Cette pluie sage et heureuse
Sur ton visage heureux
Sur cette ville heureuse
Cette pluie sur la mer
Sur l'arsenal
Sur le bateau d'Ouessant
Oh Barbara
Quelle connerie la guerre
Qu'es-tu devenue maintenant
Sous cette pluie de fer
De feu d'acier de sang
Et celui qui te serrait dans ses bras
Amoureusement
Est-il mort disparu ou bien encore vivant
Oh Barbara
Il pleut sans cesse sur Brest
Comme il pleuvait avant
Mais ce n'est plus pareil et tout est abîmé
C'est une pluie de deuil terrible et désolée
Ce n'est même plus l'orage
De fer d'acier de sang
Tout simplement des nuages
Qui crèvent comme des chiens
Des chiens qui disparaissent
Au fil de l'eau sur Brest
Et vont pourrir au loin
Au loin très loin de Brest
Dont il ne reste rien.

Brassaï (Halász Gyula): Jacques Prévert au chat (1948)

 ~

Barbara

Emlékszel-e rá Barbara
aznap esett esett és ázott Brest
s te harmat-arccal jöttél
az esőben
kipirultan vidáman ragyogva

Emlékszel-e rá Barbara
esett esett és ázott Brest

a Sziám utcánál elém értél
s rám nevettél

És én is nevettem rád
emlékszel erre Barbara

Rád akit nem ismertelek s nem láttalak soha
Emlékszel erre
emlékszel erre a szép napra

S azt se feledd
hogy egy férfi húzódott meg
egy kapu megett
és hosszan kiáltotta a neved

Barbara

S te megpillantva hogy ott áll
az esőben hozzá futottál
ragyogóan vidáman kipirulva
s belehulltál a karjaiba

Emlékszel erre Barbara

És kérlek ne vedd zokon ha tegezlek
én mindenkit tegezek akit szeretek
még akkor is hogyha először látom
s azokat is tegezem akik szeretik egymást
még akkor is ha nem ismerem őket

Emlékezzél csak Barbara
s el ne feledd soha
azt a csendes boldog esőt
mely akkor ömlött erre a boldog városra
és a te boldog harmat-arcodra

Zuhogott a tengeren is
a lőszertár felett
a cirkálók felett
szakadatlan szakadt szakadt esett

Ó Barbara
micsoda marhaság a háború

Vajon mi lett veled
mikor hullott a vas gyilkoló zápora
a tűz a fém a vér zápora
és azzal aki úgy tartott karjaiba
szerelmesen
meghalt eltűnt vagy él

Ó Barbara

Ma is esik esik és ázik Brest
mint valaha

De ez már egész más eső
hisz minden elmúlt rég
ez a gyász síró fájdalmas esője
nem a fém és a vér
vihara
most már csak a felhők haldoklanak
mint a kutyák
melyeket tovavisz
Brest alól az áramló víz
és elrothadnak valahol az óceán alatt
messzi messzire Bresttől
amelyből csak rom és korom maradt.

Tamkó Sirató Károly fordítása

             [In: Szerelmes Arany Kalendárium, Kozmosz Könyvek, 1965]

A verseket válogatta Kormos István

Pablo Picasso: Portrait de Jacques Prévert

Crayon de couleur

Paris, Musée Picasso

.............................................................................................................................................................................................................................. 

Georg Trakl (Austrian, February 3, 1887 - November 3, 1914)

-
Birth

These mountains: blackness, silence, and snow.
The red hunter climbs down from the forest;
Oh the mossy gaze of the wild thing.

The peace of the mother: under black firs
The sleeping hands open by themselves
When the cold moon seems ready to fall.

The birth of man. Each night
Blue water washes over the rockbase of the cliff;
The fallen angel stares at his reflection with sighs,

Something pale wakes up in a suffocating room.
The eyes
Of the stony old woman shine, two moons.

The cry of the woman in labor. The night troubles
The boy’s sleep with black wings,
With snow, which falls with ease out of the purple
         clouds.

 - translated by James Wright and Robert Bly

 

Georg Trakl

Születés II.

Hegyek: hó és csönd, feketeség.
Pirosan csap ki az erdőből a hajsza;
ó, a mohás tekintetü vad.

Az anya csöndje; fekete fenyvek alatt
megnyílnak a szendergő kezek,
mikor hidegen kibukkan a rom-hold.

Ó, az ember születése. Kéken
morajlik a víz a sziklatorokban;
a bukott angyal sóhajtva nézi a képét.

Valami sápadt ébred a kamra homályán.
Két hold,
a kő-anyóka szeme felragyog.

Ó, a vajúdó sikolya. Fekete szárnnyal
érinti a gyermek homlokát az éj,
bíbor felhőből omlik lágyan a hó.

Lator László fordítása

[Georg Trakl válogatott versei, Kozmosz Könyvek, 1972; Válogatta, szerkesztette, a jegyzeteket írta Hajnal Gábor]

..............................................................................................................................................................................................................................

Sándor Csoóri (Hungarian, born February 3, 1930)

-
A járdára ejtett szőlőszemben

Gyönyörű ősz volt az idén is, napos november,
     de mindenfelé csak öregek ténferegtek,
lassan mozogtak a verőfényben,
     mint kukoricát morzsoló öklök.
Lesütött szemmel jártam köztük a parkban, a körutakon.
Nem akartam, hogy lássák: az elmúlásra engem
     csak a te újra és újra kitavaszodó
     tested emlékeztet.
A járdára ejtett szőlőszemben is azt kerestem:
hátha meglátom benne édes mozgalmasságod
     utcai jelenetét,
az égbolttal összejátszó mosolyodat,
     körülpillézve sűrűn holtsárga levelekkel.

[Csoóri Sándor: ELKÁRTYÁZOTT KÖPENY, Helikon Kiadó, 200]

Csoóri Sándor

In the Grape Dropped on the Sidewalk

A beautiful autumn again this year, sunny November,
  but only the old idled everywhere,
moved slowly in the bright sunshine,
        like fists shelling corn.
With eyes downcast, I walked among them in the park, the boulevards.
I didn't want them to see: it is only
      your repeatedly blooming body
           that reminds me of mortality.
Even in the grape dropped on the sidewalk, I look for it --
maybe in the street scene of your sweet movement,
          I can catch sight of it --
your smile conniving with the sky,
       encircled thickly with the scum of dead-yellow leaves.

  - translated from the Hungarian by Len Roberts

Sándor Csoóri: Before and After the Fall

..............................................................................................................................................................................................................................

Langston Hughes (American, February 1, 1902 – May 22, 1967)

Dream Variations

To fling my arms wide
In some place of the sun,
To whirl and to dance
Till the white day is done.
Then rest at cool evening
Beneath a tall tree
While night comes on gently,
Dark like me-
That is my dream!

To fling my arms wide
In the face of the sun,
Dance! Whirl! Whirl!
Till the quick day is done.
Rest at pale evening...
A tall, slim tree...
Night coming tenderly
Black like me.

 

Langston Hughes, Chicago, 1941 

Photographer: Gordon Parks

Ábrándos változatok

Karom szélesre tárni

Künn a fényes verőn,

Táncban forogni, várni,

Míg ég a nap, merőn.

A fa alatt, az esten

Merengni szerteszét,

Hogy száll az éj le resten,

Mely, mint én, oly setét - 

Ez álmaimnak álma.

Karom szélesre tárni,

A nap felé, zihálva.

Táncolni egyre! Várni,

Míg fény van szerteszéjjel,

Aztán pihenni kéjjel,

Mint egy fa-csemete,

Ha jő a nyájas éjjel,

Mely, mint én, fekete.

Kosztolányi Dezső fordítása

[Amerikai Költők Antológiája, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1990]

..............................................................................................................................................................................................................................