Jacques Prévert (French, February 4, 1900 - April 11, 1977)

Barbara

Rappelle-toi Barbara
Il pleuvait sans cesse sur Brest ce jour-là
Et tu marchais souriante
Épanouie ravie ruisselante
Sous la pluie
Rappelle-toi Barbara
Il pleuvait sans cesse sur Brest
Et je t'ai croisée rue de Siam
Tu souriais
Et moi je souriais de même
Rappelle-toi Barbara
Toi que je ne connaissais pas
Toi qui ne me connaissais pas
Rappelle-toi
Rappelle-toi quand même ce jour-là
N'oublie pas
Un homme sous un porche s'abritait
Et il a crié ton nom
Barbara
Et tu as couru vers lui sous la pluie
Ruisselante ravie épanouie
Et tu t'es jetée dans ses bras
Rappelle-toi cela Barbara
Et ne m'en veux pas si je te tutoie
Je dis tu a tous ceux que j'aime
Même si je ne les ai vus qu'une seule fois
Je dis tu a tous ceux qui s'aiment
Même si je ne les connais pas
Rappelle-toi Barbara
N'oublie pas
Cette pluie sage et heureuse
Sur ton visage heureux
Sur cette ville heureuse
Cette pluie sur la mer
Sur l'arsenal
Sur le bateau d'Ouessant
Oh Barbara
Quelle connerie la guerre
Qu'es-tu devenue maintenant
Sous cette pluie de fer
De feu d'acier de sang
Et celui qui te serrait dans ses bras
Amoureusement
Est-il mort disparu ou bien encore vivant
Oh Barbara
Il pleut sans cesse sur Brest
Comme il pleuvait avant
Mais ce n'est plus pareil et tout est abîmé
C'est une pluie de deuil terrible et désolée
Ce n'est même plus l'orage
De fer d'acier de sang
Tout simplement des nuages
Qui crèvent comme des chiens
Des chiens qui disparaissent
Au fil de l'eau sur Brest
Et vont pourrir au loin
Au loin très loin de Brest
Dont il ne reste rien.

Brassaï (Halász Gyula): Jacques Prévert au chat (1948)

 ~

Barbara

Emlékszel-e rá Barbara
aznap esett esett és ázott Brest
s te harmat-arccal jöttél
az esőben
kipirultan vidáman ragyogva

Emlékszel-e rá Barbara
esett esett és ázott Brest

a Sziám utcánál elém értél
s rám nevettél

És én is nevettem rád
emlékszel erre Barbara

Rád akit nem ismertelek s nem láttalak soha
Emlékszel erre
emlékszel erre a szép napra

S azt se feledd
hogy egy férfi húzódott meg
egy kapu megett
és hosszan kiáltotta a neved

Barbara

S te megpillantva hogy ott áll
az esőben hozzá futottál
ragyogóan vidáman kipirulva
s belehulltál a karjaiba

Emlékszel erre Barbara

És kérlek ne vedd zokon ha tegezlek
én mindenkit tegezek akit szeretek
még akkor is hogyha először látom
s azokat is tegezem akik szeretik egymást
még akkor is ha nem ismerem őket

Emlékezzél csak Barbara
s el ne feledd soha
azt a csendes boldog esőt
mely akkor ömlött erre a boldog városra
és a te boldog harmat-arcodra

Zuhogott a tengeren is
a lőszertár felett
a cirkálók felett
szakadatlan szakadt szakadt esett

Ó Barbara
micsoda marhaság a háború

Vajon mi lett veled
mikor hullott a vas gyilkoló zápora
a tűz a fém a vér zápora
és azzal aki úgy tartott karjaiba
szerelmesen
meghalt eltűnt vagy él

Ó Barbara

Ma is esik esik és ázik Brest
mint valaha

De ez már egész más eső
hisz minden elmúlt rég
ez a gyász síró fájdalmas esője
nem a fém és a vér
vihara
most már csak a felhők haldoklanak
mint a kutyák
melyeket tovavisz
Brest alól az áramló víz
és elrothadnak valahol az óceán alatt
messzi messzire Bresttől
amelyből csak rom és korom maradt.

Tamkó Sirató Károly fordítása

             [In: Szerelmes Arany Kalendárium, Kozmosz Könyvek, 1965]

A verseket válogatta Kormos István

Pablo Picasso: Portrait de Jacques Prévert

Crayon de couleur

Paris, Musée Picasso

..............................................................................................................................................................................................................................