(10 June 1880 – 1 December 1918)
"They sat down to breakfast, enveloped by the aroma of freshly made coffee, and talked about trifles as is usual in getting acquainted. Only now was Francis able to observe his friend's mother surreptitiously, yet more leisurely. He was surprised. Paul had indeed told him once that she was only thirty-seven, but she looked even younger. Was this on account of her well-preserved dainty figure or of the light-grey dressing-gown, profusely adorned with white lace, which she gracefully drew over her slender white arm as she reached for the milk? But her face too, with its tranquil, oval profile and ivory complexion, was of the kind that withers late; it was crowned with thick, dark-brown hair which clung to the regular forehead in soft, abundant waves. The sun threw a wide band of bright yellow across the table and over the woman's shoulder. Paul lifted her hand caressingly to his lips. And again the same unfamiliar reflection crossed Francis' mind: how good it was to be here, in this bright, clean place, with the lukewarm, white stove, the flowerpots on the window-sill, the Japanese cups, the smiling woman bending her lace-covered shoulders over the table; all this, no doubt, belonged to the good things of life which he yet had to struggle for, which some day he had to win for himself.
The cup in his hand clicked slightly; he put it down, somewhat clumsily, and looked around in alarm. Nothing happened. Paul, wreathed in smiles, was softly explaining something and the maid was closing the door without a sound. How strange, how novel all his impressions were - yet nothing was really happening here. An ordinary morning, a spring-day morning - the escape from work, worry and fatigue - the fresh wind of dawn, the pleasant smell of the wide river, the hooting of the ships, the quick, panting climb up the short slope with its light-green patches of sprouting grass - that was all! And now there would be the holidays and repose, the bright and neat little house, pleasant words, and a smile, a woman's smile, radiating kindness. In the course of a few seconds, a host of dreams and emotions swarmed through his being: simple, clean, stirring, they told him of a life still before him, brimful of good things within the reach of clever, confident and struggling young man who could afford to await his turn with patient obstinacy. Wordly ease, repose, good taste and, yes, a house and a woman - he had hardly ever thought of these up to now."
***
"Asztalhoz ültek, friss, zamatos kávéillat párázott szét, és az ismerkedés apró szószaporításai folytak. Ferenc csak akkor nézte vissza loppal, de tartósan a barátja édesanyját. Meg volt lepve – Pál valóban mondta egyszer, hogy csak harminchét esztendős, de még annyinak sem látszott. Jól megőrzött, finom alakja okozta-e vagy könnyű, világosszürke pongyolája, a sok fehér csipkével, amiket sima gráciával húzott nyúlánk, fehér alsó karja fölé, mikor a tejeskanna után nyúlt. De az arca is a későn hervadók közül való, nyugodt, oválrajzos profilja, a kreol árnyalatú szín és tömött, sötétbarna haj, bő, puha hullámokban simítva a szabályos homlok fölé. A napfény végigdobta széles, elevensárga csíkját az asztalon és az asszony vállán, Pál hízelegve vonta az ajkához a kezét, és Ferenc egyszerre valami egészen különöset gondolt. Megint azt, hogy itten jó lenni; e világos, tiszta hely, langyos, fehér kályha, a virágcserepek a párkányon, a japán csészék meg az előrehajló, csipkés, mosolygó asszonyalak; – hogy mindez talán hozzátartozik a „jó”-hoz, az élethez, amiért neki még meg kell küzdeni, amit el kell érnie.
A csésze megzörrent a kezében, kicsit félszeg ijedtséggel tette le és szétnézett. Semmi! Pál mosolyogva, halkan magyarázott valamit, és a cseléd nesztelenül húzta be épp az ajtót. Milyen különösek, újak ezek a pillanatok – pedig itt nem történik semmi. Csak egy reggel, egy tavasznap reggele; – kizökkenés munkából, gondból, aluvásból – hajnali, friss szél, szagos, nagy folyó és hajók tülkölése – gyors, ziháló kapaszkodás a kicsi hegylejtőn, ahol világos fűfoltok zsendülnek; – ennyi! – És hogy most ünnep jön és pihenés – itt egy világos, szép kis ház, szívélyes szavak és egy mosoly, asszonymosoly, tele jósággal. És lám – érzések és álmok raja száll fel egy-két pillanat során; – egyszerűek, tiszták és meghatottak, arról, hogy az élet még hosszú és tele van jóval, amiért eszes és kemény, bízó és birkozó fiatalembernek érdemes türelmes daccal a sorát kivárni. Jómód, nyugalom, ízlés – és igen, ház és asszony –, erre mostanig alig gondolt."
Kaffka Margit: Csendes válságok (részlet)
Fotó: Máté Olga
.
No comments:
Post a Comment