Pages

August 28, 2010

Franz Kafka


1911
September 29.

Goethe's diaries. A person who keeps none is in a false position in the face of a diary. When for example he reads in Goethe's diaries: " I/II/1797. All day at home busy with various affairs", then it seems to him that he himself had never done so little in one day.

Goethe's observations on his travels different from today's because they are made from a mail-coach, and with the slow changes of the region, develop more simply and can be followed much more easily even by one who does not know those parts of the country. A calm, so-to-speak pastoral form of thinking sets in. Since the country offers itself unscathed in its indigenous character to the passangers in a wagon, and since highways too divide the country much more naturally than the railway lines to which they perhaps stand in the same relationship as do rivers to canals, so too the observer need do no violence to the landscape and he can see systematically without great effort. Therefore there are few observations of the moment, mostly only indoors, where certain people suddenly and hugely bubble up before one's eyes, for istance, Austrian officers in Heidelberg, on the other hand the passage about the men in Wiesenheim is closer to the landscape, "They wear blue coats and white vests ornamented with woven flowers" (quoted from memory). Much written down about the falls of the Rhine at Schaffhausen, in the middle in larger letters. "Excited ideas."

--from The Diaries of Franz Kafka 1910-1913, translated by Joseph Kresh


***


1911
Szeptember 29.

Goethe naplói. Az olyan ember, aki nem vezet naplót, hamisan foglal állást egy naplóval szemben. Ha például azt olvassa Goethe naplójában: „1797. január 11. Egész nap mindenféle ügyekben intézkedtem”, úgy tűnik neki, ő maga még sohasem végzett ilyen keveset egy napon.

Goethe úti elmélkedései mások, mint a maiak, mert postakocsiból esnek, és a táj lassú válto­zásai­val egyszerűbben szövődnek, és sokkal könnyebben nyomon tudja követni őket az is, aki nem ismeri azokat a tájakat. Nyugodt, úgyszólván tájképszerű gondolkodás alakul ki. Mivel a táj sértetlenül tárul fel a maga eredendő mivoltában a kocsi utasainak, és az országutak is sokkal természetesebben szelik át a vidéket, mint a vasútvonalak, amelyekhez úgy viszonyul­nak talán, mint a folyók a csatornákhoz, így a szemlélőnek sem kell erőszakoskodás­hoz folyamodnia, és rend­szeres lehet minden különösebb fáradság nélkül. Pillanatnyi megfigyelések így ritkán adód­nak, többnyire csupán belső terekben, ahol bizonyos emberek egyformán határtalanul tornyosul­nak fel az ember szeme előtt, például osztrák tisztek Heidelbergben, ellenben a wiesenheimi férfiakról szóló rész közelebbi a tájhoz, „kék kabátot viselnek és virág­hímzéses fehér mellényt” (emlékezetből idézem). Sokat írt a schaffhauseni Rajna-vízesésről, a kellős közepébe ezt írva nagyobb betűkkel: „Felajzott gondolatok.” [...]


Györffy Miklós fordítása 
[Franz Kafka, Naplók, Levelek, Európa Könyvkiadó, Bp., 1981]
..............................................................................................................................................................................................................................

Goethe: Wanderers Nachtlied

.

 Vándor éji dala

Immár minden bércet
csend ül,
halk lomb, alig érzed,
lendül;
sóhajt az éj.
Már búvik a berki madárka,
te is nemsokára
nyugszol, ne félj...

Tóth Árpád fordítása

[J. W. Goethe, VERSEK, Kriterion, Bukarest, 1988]
.............................................................................................................................................................................................................................

Johann Wolfgang von Goethe

(German, 28 August 1749  – 22 March 1832)
.
Selige Sehnsucht

Sagt es niemand, nur den Weisen,
Weil die Menge gleich verhöhnet,
Das Lebend'ge will ich preisen,
Das nach Flammentod sich sehnet.

In der Liebesnächte Kühlung,
Die dich zeugte, wo du zeugtest,
Ueberfällt die fremde Fühlung
Wenn die stille Kerze leuchtet.

Nicht mehr bleibest du umfangen
In der Finsterniß Beschattung,
Und dich reißet neu Verlangen
Auf zu höherer Begattung.

Keine Ferne macht dich schwierig,
Kommst geflogen und gebannt,
Und zuletzt, des Lichts begierig,
Bist du Schmetterling verbrannt,

Und so lang du das nicht hast,
Dieses: Stirb und Werde!
Bist du nur ein trüber Gast
Auf der dunklen Erde.


Johann Heinrich Wilhelm Tischbein 
Goethe in the Roman Campagna (Goethe in der römischen Campagna). 1786


Boldog vágyakozás

Most a bölcseknek beszélek,
mert a többi gúnnyal vár itt:
akkor élet csak az élet,
hogyha lánghalálra vágyik.

Szerelemnek estje, melyben
nemzettél, mely téged nemzett,
elfog furcsa sejtelemmel
lassan égő gyertya mellett.

És egy percig sem maradnál
lenn, az árnyban éjszakázva,
új kivánság elragad már,
föl, magasabb rendü nászra.

Téged messzeség se tör le,
szomjazod a fényeket,
szállsz, pillangó, megbüvölve,
s már a láng elégetett.

És amíg ez nem tiéd:
élet a halálban –
bús vendég vagy, nem egyéb,
földön és homályban.

Vas István fordítása

[Szerb Antal: Száz vers, Budapest, Magvető Kiadó, Ötödik Kiadás]

..............................................................................................................................................................................................................................

Johann Wolfgang von Goethe (1749-1832): Faust

.
FAUST

Habe nun, ach!  Philosophie,
Juristerei und Medizin,
Und leider auch Theologie
Durchaus studiert, mit heißem Bemühn.
Da steh ich nun, ich armer Tor!
Und bin so klug als wie zuvor;
Heiße Magister, heiße Doktor gar
Und ziehe schon an die zehen Jahr
Herauf, herab und quer und krumm
Meine Schüler an der Nase herum-
Und sehe, daß wir nichts wissen können!
Das will mir schier das Herz verbrennen.
Zwar bin ich gescheiter als all die Laffen,
Doktoren, Magister, Schreiber und Pfaffen;
Mich plagen keine Skrupel noch Zweifel,
Fürchte mich weder vor Hölle noch Teufel-
Dafür ist mir auch alle Freud entrissen,
Bilde mir nicht ein, was Rechts zu wissen,
Bilde mir nicht ein, ich könnte was lehren,
Die Menschen zu bessern und zu bekehren.
Auch hab ich weder Gut noch Geld,
Noch Ehr und Herrlichkeit der Welt;
Es möchte kein Hund so länger leben!
Drum hab ich mich der Magie ergeben,
Ob mir durch Geistes Kraft und Mund
Nicht manch Geheimnis würde kund;
Daß ich nicht mehr mit saurem Schweiß
Zu sagen brauche, was ich nicht weiß;
Daß ich erkenne, was die Welt
Im Innersten zusammenhält,
Schau alle Wirkenskraft und Samen,
Und tu nicht mehr in Worten kramen.

 *

FAUST

Have now, alas! quite studied through
Philosophy and Medicine,
And Law, and ah! Theology, too,
With hot desire the truth to win!
And here, at last, I stand, poor fool!
As wise as when I entered school;
Am called Magister, Doctor, indeed,--
Ten livelong years cease not to lead
Backward and forward, to and fro,
My scholars by the nose--and lo!
Just nothing, I see, is the sum of our learning,
To the very core of my heart 'tis burning.
'Tis true I'm more clever than all the foplings,
Doctors, Magisters, Authors, and Popelings;
Am plagued by no scruple, nor doubt, nor cavil,
Nor lingering fear of hell or devil--
What then? all pleasure is fled forever;
To know one thing I vainly endeavor,
There's nothing wherein one fellow-creature
Could be mended or bettered with me for a teacher.
And then, too, nor goods nor gold have I,
Nor fame nor worldly dignity,--
A condition no dog could longer live in!
And so to magic my soul I've given,
If, haply, by spirits' mouth and might,
Some mysteries may not be brought to light;
That to teach, no longer may be my lot,
With bitter sweat, what I need to be taught;
That I may know what the world contains
In its innermost heart and finer veins,
See all its energies and seeds
And deal no more in words but in deeds.

--from Faust I

*

FAUST

Ó jaj, a filozófiát,
a jog- s az orvostudományt
és - haj - a teológiát:
mind buzgón búvároltam át.
S most mégis így állok, tudatlan,
mint amikor munkába fogtam.
Címem magiszter, sőt több: doktor úr,
s tíz éve már, hogy álnokul,
orránál fogva vezetgetem
egész tanítványseregem -
s látom, semmit sem tudhatunk mi!
Ettől fog szívem elhamuhodni.
Bár jártasabb volnék egynémely gazoknál,
orvos-, professzor-, írók-, papoknál.
Szorongás, kétely engem nem gyötörget,
s nem félelmes a Pokol, sem az Ördög
minden örömtől-fosztottságom innét:
nem hiszem, tudnék valamit is még,
s azt sem, hogy tanítani tudnám
az embert, térítvén s megjavítván.
Aztán meg se pénz, se vagyon,
se hír, se földi hatalom.
Így élni már eb sem kívánna,
ezért adtam fejem a mágiára,
hogy szellem-száj, szellem-erő
nem egy titkát tárná elő,
s ne kelljen izzadván beszélnem
arról, amit nem értek én sem;
s miktől együtt van a világ,
megismerjek minden csodát,
s mint már titkos erőkre látó,
ne legyek többé betűrágó.


[Goethe: Faust,  fordította Jékely Zoltán, Kálnoky László]
..............................................................................................................................................................................................................................

August 26, 2010

Julio Cortázar

(Argentine, August 26, 1914 – February 12, 1984)
 .
ON THE PRESERVATION OF MEMORIES

To maintain the condition of their memories, the famas proceed in the following manner: after having fastened the memory with webs and reminders, with every possible precaution, they wrap it from head to foot in a black sheet and stand it against the parlor wall with a little label which reads: "EXCURSION TO QUILMES" or "FRANK SINATRA."

Cronopios, on the other hand, disordered and tepid beings that they are, leave memories loose about the house. They set them down with happy shouts and walk carelessly among them, and when one passes through running they caress it mildly and tell it "Don't hurt yourself," and also "Be careful of the stairs." It is for this reason that the famas' houses are orderly and silent, while in those of the cronopios there is great uproar and doors slamming. Neighbors always complain about cronopios, and the famas shake their heads understandingly, and go and see if the tags are all in place.

STORY

A small cronopio was looking for the key to the street door on the night table, the night table in the bedroom, the bedroom in the house, the house in the street. Here the cronopio paused, for to go into the street, he needed the key to the door.



PROGRESS AND RETROGRESSION

They invented a kind of glass which let flies through. The fly would come, push a little with his head and pop, he was on the other side. Enormous happiness on the part of the fly.

All this was ruined by a Hungarian scientist when he discovered that the fly could enter but not get out, or vice versa, because he didn't know what gimmick was involved in the glass or the flexibility of its fibers, for it was very fibroid. They immediately invented a fly trap with a sugar cube inside, and many flies perished miserably.

So ended any possible brotherhood with these animals, who are deserving of better luck.

[Julio Cortázar, Cronopios and famas. Translated by Paul Blackburn. New York: Pantheon Books, 1969 (originally published by Ediciones Minotauro, 1962)]
google book


Photo by Pierre Boulat (1969) / LIFE


AZ EMLÉKEK MEGŐRZÉSE

A fámák az alábbi tartósító módszerhez folyamodnak az emlékek megőrzése érdekében: miután alaposan meghatározták az emléket, tetőtől talpig bebugyolálják egy fekete vászonba, álló helyzetben a szoba falához támasztják, és egy táblácskát akasztanak rá, amely így szól: "Kirándulás Quilmesbe" vagy "Frank Sinatra".

A kronópiók, ezek a rendetlen langyos lények ezzel szemben vidám rikkantásokkal szanaszét hagyják az emlékeiket a lakásban, azok meg ott mászkálnak körülöttük, és amikor valamelyik elszalad egy kronópió mellett, az csak gyengéden megsimogatja, és figyelmezteti: "Meg ne üsd magad!", meg azt is mondja: "Vigyázz, lépcső!" Ezért van az, hogy a fámák lakásában csend van és rend, a konópiókéban viszont lárma meg csapódó ajtók. A kronópiókra mindig panaszkodnak a szomszédaik, a fámák pedig megértően bólogatnak, és ellenőrzik, hogy minden táblácska a helyén van-e.

TÖRTÉNET

Egy ici-pici kronópió keresi a lakáskulcsot az éjjeliszekrényen, az éjjeliszekrényt a hálószobában, a hálószobát a lakásban, a lakást az utcán. Itt azonban megtorpan a kronópió, mert ahhoz, hogy kimenjen az utcára, szüksége lenne a lakáskulcsra.
*

FEJLŐDÉS ÉS VISSZALÉPÉS

Egyszer feltaláltak egy olyan üveget, amelyen át tudtak repülni a legyek. Jött a légy, egy kicsit megbökte a fejével, és hopp, már ott is volt a túloldalon. A légy eszméletlenül boldog volt.

Az egész találmányt egy magyar tudós tette tönkre, mivel felfedezte, hogy a légy át tud jutni a túloldalra, de visszajönni már nem tud, vagy fordítva, az ilyenfajta üvegben található rostok rugalmasságának — és tegyük hozzá, egy nagyon rostos üvegről van szó — valamilyen marhasága miatt. Ki is fejlesztették belőle azonnal a légyfogót, amely a benne elhelyezett kockacukorral működött, és ahol rengeteg reményvesztett légy lelte halálát. Ez a találmány tett aztán pontot a legyekkel, ezekkel a jobb sorsra érdemes lényekkel kialakítandó testvéri kapcsolat végére.

Imrei Andrea fordításai

[Julio Cortázar: Kronópiák és fámák története, Paul Klee rajzaival, L'Hartmann Kiadó, 2006]

..............................................................................................................................................................................................................................

Guillaume Apollinaire

(French, August 26, 1880 – November 9, 1918) 
.


L' Adieu
 
J'ai cueilli ce brin de bruyère
L'automne est morte souviens-t'en
Nous ne nous verrons plus sur terre
Odeur du temps brin de bruyère
Et souviens-toi que je t'attends

 
Búcsú

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod

Vas István fordítása


The Farewell

I picked this spring of heather
Autumn has dies you must remember
We shall not see each other ever
I'm wainting and you must remember
Time's perfume is a spring of heather


G. Apollinare: ALCOOLS, transl. by Donald Revell




dans l'atelier de Picasso du 11 boulevard de Clichy 
Picasso, 1910


(via UbuWeb)



Mirabeau Bridge        

Under Mirabeau Bridge the river slips away
       And lovers
     Must I be reminded
Joy came always after pain

       The night is a clock chiming
       The days go by not I

We're face to face and hand in hand
       While under the bridges
     Of embrace expire
Eternal tired tidal eyes

       The night is a clock chiming
       The days go by not I

Love elapses like the river
       Love goes by
     Poor life is indolent
And expectation always violent

       The night is a clock chiming
       The days go by not I

The days and equally the weeks elapse
       The past remains the past
     Love remains lost
Under Mirabeau Bridge the river slips away

       The night is a clock chiming
       The days go by not I

 Translated by Donald Revell


 Apollinaire by Picasso

A MIRABEAU-HÍD

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
      S szerelmeink
    Emléke mért zavar ma
Mi volt az öröm ráadás a jajra

      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem

Kéz kézben nézz szemembe s közbe tudnám
      Hogy karjaink
    Hídja alatt a hullám
Fut az örök tekinteteket unván

      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem

Mint ez a víz elfolyó messzeség lett
      A szerelem
    Milyen lassú az élet
S milyen erőszakosak a remények

      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem

Jön napra nap új év válik tavalyra
      Nincs ami a
    Szerelmet visszacsalja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem

Vas István fordítása


  Apollinaire's grave in Père-Lachaise Cemetery, Paris - My own photo
Apollinaire síremléke a párizsi Père-Lachaise temetőben - Saját fotó

 .............................................................................................................................................................................................................................

Guillaume Apollinaire/ La Jolie Rousse

(French, August 26, 1880 – November 9, 1918) 

.
LA JOLIE ROUSSE

Me voici devant tous un homme plein de sens
Connaissant la vie et de la mort ce qu'un vivant peut connaître
Ayant éprouvé les douleurs et les joies de l'amour
Ayant su quelquefois imposer ses idées
Connaissant plusieurs langages
Ayant pas mal voyagé
Ayant vu la guerre dans l'Artillerie et l'Infanterie
Blessé a la tete trépané sous le chloroforme
Ayant perdu ses meilleurs amis dans l'effroyable lutte
Je sais d'ancien et de nouveau autant qu'un homme seul
     pourrait des deux savoir
Et sans m'inquiéter aujourd'hui de cette querre
Entre nous et pour nous mes amis
Je juge cette longue querelle de la tradition et de l'invention
             De l'Ordre et de l'Aventure
    
Vous dont la bouche est faite a l'image de celle de Dieu
Bouche qui est l'ordre meme
Soyez indulgents quand vous nous comparez
A ceux qui furent la perfection de l'ordre
Nous qui quetons partout l'aventure
    
Nous ne sommes pas vos ennemis
Nous voulons vous donner de vastes et étranges domaines
Ou le mystere en fleurs s'offre a qui veut le cueillir
Il y a la des feux nouveaux des couleurs jamais vues
Mille phantasmes impondérables
Auxquels il faut donner de la réalité
Nous voulons explorer la bonté contrée énorme ou tout se tait
Il y a aussi le temps qu'on peut chasser ou faire revenir
Pitié pour nous qui combattons toujours aux frontieres
De l'illimité et de l'avenir
Pitié pour nos erreurs pitié pour nos péchés
    
Voici que vient l'été la saison violente
Et ma jeunesse est morte ainsi que le printemps
O Soleil c'est le temps de la Raison ardente
                             Et j'attends
Pour la suivre toujours la forme noble et douce
Qu'elle prend afin que je l'aime seulement
Elle vient et m'attire ainsi qu'un fer l'aimant
                 Elle a l'aspect charmant
                 D'une adorable rousse
    
Ses cheveux sont d'or on dirait
Un bel éclair qui durerait
Ou ces flammes qui se pavanent
Dans les rose-thé qui se fanent
    
Mais riez riez de moi
Hommes de partout surtout gens d'ici
Car il y a tant de choses que je n'ose vous dire
Tant de choses que vous ne me laisseriez pas dire
Ayez pitié de moi




 Jacqueline Kolb (La Jolie Rousse)


The Pretty Redhead

Here I am before all a man of sense
Knowing life and death as much as a human being can know
Having experienced the pangs and the joys of love
Having known at times how to impose his ideals
Acquainted with several languages
Having traveled not a little
Having seen war in the Artillery and the Infantry
Wounded in the head trepanned under chloroform
Having lost his best friends in the frightful struggle
I know of the old and the new as much as one man can
know of the two

And without being disturbed today by this war
Between us and for us my friends
I judge this long quarrel about tradition and invention
                                About order and Adventure

You whose mouth is made in the image of God’s
Mouth which is order itself
Be indulgent when you compare us
With those who were the perfection of order
We who seek adventure everywhere

We are not your enemies
We strive to give you vast and strange domains
Where mystery flowers for all who would gather it
There are new fires of colors there never seen before
A thousand imponderable phantasms
To which reality must be given
We strive to explore kindness enormous country where all is still
There is also time which can be banished or recaptured
Pity us who struggle ever on the frontiers
Of the limitless and the future
Pity us our errors pity us our sins

Here now comes summer the violent season
And my youth as well as the spring is dead
O Sun this is the time of ardent Reason
             And I expect
To follow ever the sweet and noble form
Which she takes that I may love only her
She comes and draws me as a magnet iron
                  She has the charming aspect
                  Of an adorable redhead

Her hair is of gold one might say
A lovely flash of lightning that endures
Or those flames which flaunt
In tea roses that wither
But laugh at me
Men everywhere especially people here
For there are so many things that I do not dare tell you
So many things that you would not permit me to say
Have pity on me.

Translated from the French by Kate Flores

(Photo D.R Collection René-Jacques)


EGY SZÉP VÖRÖSESSZŐKÉHEZ


Ímé ember vagyok megfontolt és okos
Már ismerem az életet s halált mindazt mit ismerhet ki élt
Kit fájdalom gyötört s emelt öröm szerelmi szenvedély
Ki elhitte már eszméit néha-néha
Sok nyelvet ismer és mindenfelé
Sok tájon át utazgatott
Járt háborúban s látta a Gyalogság és Tüzérség harcait
Fejsebet kapott meglékelték míg kloroformtól részegen aludt
S a szörnyű küzdelemben elvesztette legjobb társait
Mindazt tudom az újról s régiről amit ezekről így egy ember egymagában tudhat
És anélkül hogy feldúlna ma ez a közöttünk
S értünk zajló harc barátaim
Elítélem a hagyomány s a lelemény e hosszú vad vitáját
                A Kaland s a Rend pörpatvarát

Ti akiknek a szája Isten szájához hasonló
E száj maga a rend
Legyetek elnézők ha minket összemértek
Azokkal akik ápolják és folytatják e rendet
Mi a kalandot kergetjük mindenfelé

Nem ellenetek harcolunk mi
Csak az óriási s furcsa birtokokra vágyunk
Ahol a virágzó rejtelem hajlong felénk
Új tüzek lobognak ott s eleddig nem látott szinek
Ezernyi súlytalan lebegő látomás
S ezekből kell valóságot teremtenünk

Fel akarjuk kutatni a jóság tájait hatalmas ország s minden hallgat ott
Ímé az idő is amit kergetni s visszacsalni éppen úgy lehet
Irgalmazzatok nekünk mi folyton a jövő s a végtelen határain
Harcolunk az emberek helyett
Irgalom tévedéseinkért a bűneinkért irgalom

Ímé megjő a nyár e perzselő vad három hónap
S mint a tavasz halott immár az ifjúságom
Az izzó Értelem évadja ez ó lángoló Nap
                S én vágyom
Lesem a formát édes és előkelő
Az értelem csábítgat véle hogy kövessem
Mint mágnes a vasat magához vonz ma engem
                Jön és a haja lebben
                Csodás vörösesszőke nő

Haja arany mi lenne más
Szép hosszantartó villanás
Vagy láng mely lobot vet kevélyen
A rózsán hogyha hervad éppen

Nevessetek hát rajtam emberek
Mindenhol mind nevessetek de főképpen ti itt
Mert annyi mindent nem merek elmondani ma néktek
S nem hallgatnátok meg ha tán elmondanám ma néktek
Ó irgalmazzatok nekem

Radnóti Miklós fordítása

[Guillaume Apollinaire versei, Európa Könyvkiadó, Bp., 1980]
..............................................................................................................................................................................................................................

Guillaume Apollinaire / Calligrammes

(French, August 26, 1880 – November 9, 1918)
.



LA COLOMBE POIGNARDÉE ET LE JET D'AEU
A MEGSEBZETT GALAMB ÉS A SZÖKŐKÚT




Radnóti Miklós fordítása

*
Poems of Peace and War / Calligrammes

Guillaume Apollinaire versei (MEK)
.
..............................................................................................................................................................................................................................

Guillaume Apollinaire/Bestiary...

.

The Cat


In my house I want:
A reasonable woman,
A cat passing among the books,
And friends in every season,
Whom I cannot live without.

Cica

Szobámban - hogy értelmet adjon
Neki - mindig legyen egy asszony,
Egy cica a könyvek között,
S mindig baráti szó marasszon;
Mert nem élhetek nélkülök.





                                                                The Elephant


                                                   Like an éléphant with his ivory,
                                                   I hold a treasure in my mouth.
                                                   Purple death! ... I buy my famé
                                                   With sweetly singing words.



                                                               Elefánt

                                                   Mint elefánt ivort, az ajkam
                                                   Drága kincseket rejteget.
                                                   Bíbor halál!... Én halhatatlan
                                                   Zengő szavak árán leszek.






The Caterpillar

Hard work leads to riches.
Poor poets, let us work!
The caterpillar, endlessly toiling, 
Becomes the wealthy butterfly.



Hernyó

Gazdagságot csak munka hozhat,
szegény költő, dologra hát!
A hernyó robotolva gazdag
Pillangóvá lényegül át.





The Horse


My formai dreams will harness you; my fate, 
Riding a gold car, will be your handsome driver; 
And, strained to frenzy, his reins will be 
My lines, paragons of verse.
 
 Ló

Világos álmaim hátad megülve szépen
Sorsom szép kocsisod lesz aranyos szekéren,
Rövidre fogja majd a versem gyepleit,
Minden költészet e páratlan gyöngyeit.

(Bestiárium, avagy Orpheus kísérete)
Somlyó György fordításai

*

Bestiary or The Parade of Orpheus / Woodcuts by Raoul Dufy
Le Bestiaire ou cortège d'Orphée by Guillaume Apollinaire (Paris Deplanche, Éditeur d'Art, 1911).
Guillaume Apollinaire versei, Európa Könyvkiadó, Bp., 1980
..............................................................................................................................................................................................................................

August 25, 2010

Charles Wright

(American, b. August 25, 1935)
.
The Woodpecker Pecks, but the Hole Does Not Appear

It’s hard to imagine how unremembered we all become,
How quickly all that we’ve done
Is unremembered and unforgiven,
            how quickly
Bog lilies and yellow clover flashlight our footfalls,
How quickly and finally the landscape subsumes us,
And everything that we are becomes what we are not.

This is not new, the orange finch
And the yellow and dun finch
         picking the dry clay politely,
The grasses asleep in their green slips
Before the noon can roust them,
The sweet oblivion of the everyday
            like a warm waistcoat
Over the cold and endless body of memory.

Cloud-scarce Montana morning.
July, with its blue cheeks puffed out like a putto on an ancient map,
Huffing the wind down from the northwest corner of things,
Tweets on the evergreen stumps,
         swallows treading the air,
The ravens hawking from tree to tree, not you, not you,
Is all that the world allows, and all one could wish for.

 *



THE SILENT GENERATION

Afternoons in the backyard, our lives like photographs
Yellowing elsewhere,
                   in somebody else's album,
In secret, January south winds
Ungathering easily through the black limbs of the fruit trees.

What was it we never had to say?
                               Who can remember now-
Something about the world's wrongs,
Something about the way we shuddered them off like rain
In an open field,
                convinced that lightning would not strike.

We're arm in arm with regret, now left foot, now right foot.
We give the devil his due.
We walk up and down in the earth,
                                we take our flesh in our teeth.
When we die, we die. The wind blows away our footprints.


*

A NÉMA GENERÁCIÓ

Életünk, akár a fénykép, sárgul valahol máshol
valaki más albumában délutánonként az udvaron
Titokban, januári déli szél
Bomlik szét könnyedén a gyümölcsfa hátsó ágain át.

Mi volt az, amit soha nem kellett kimondanunk?
Ki emlékszik rá-
Valami a világ gondjairól,
Valami, amit leráztunk magunkról, mint az esőt
nyílt terepen,
meggyőződve arról, hogy nem csap le a villám.

Kéz a kézben a megbánással, bal láb a jobb után
Kiadjuk az ördögnek a járandóságát.
Fel és alá járunk a földön,
saját húsunkkal fogunk közt.
Amikor meghalunk, meghalunk. A szél elfújja lábaink nyomát.

Gyukics Gábor fordítása

[In: ÁTKELÉS, Kortárs amerikai költők, Nyitott Könyvműhely, Bp., 2007]
..............................................................................................................................................................................................................................

August 24, 2010

Jorge Luis Borges

(August 24, 1899 – June 14, 1986)

Borges and I

The other one, the one called Borges, is the one things happen to. I walk through the streets of Buenos Aires and stop for a moment, perhaps mechanically now, to look at the arch of an entrance hall and the grillwork on the gate; I know of Borges from the mail and see his name on a list of professors or in a biographical dictionary. I like hourglasses, maps, eighteenth-century typography, the taste of coffee and the prose of Stevenson; he shares these preferences, but in a vain way that turns them into the attributes of an actor. It would be an exaggeration to say that ours is a hostile relationship; I live, let myself go on living, so that Borges may contrive his literature, and this literature justifies me. It is no effort for me to confess that he has achieved some valid pages, but those pages cannot save me, perhaps because what is good belongs to no one, not even to him, but rather to the language and to tradition. Besides, I am destined to perish, definitely, and only some instant of myself can survive in him. Little by little, I am giving over everything to him, though I am quite aware of his perverse custom of falsifying and magnifying things. Spinoza knew that all things long to persist in their being; the stone eternally wants to be a stone and the tiger a tiger. I shall remain in Borges, not myself (if it is true that I am someone), but I recognize myself less in his books than in many others or in the laborious strumming of a guitar. Years ago I tried to free myself from him and went from the mythologies of the suburbs to the games with time and infinity, but those games belong to Borges now and I shall have to imagine other things. Thus my life is a flight and I loose everything and everything belongs to oblivion, or to him.

I do not know which of us has written this page.

Translated by James E. Irby 
 [In Labyrinths, New Directions, New York, 1964]


Borges by Gisèle Freund (1971)
Paris, Musée National d'Art Moderne - Centre Georges Pompidou




BORGES Y YO

Al otro, a Borges, es a quien le ocurren las cosas. Yo camino por Buenos Aires y me demoro, acaso ya mecánicamente, para mirar el arco de un zaguán y la puerta cancel; de Borges tengo noticias por el correo y veo su nombre en una terna de profesores o en un diccionario biográfico. Me gustan los relojes de arena, los mapas, la tipografía del siglo XVIII, las etimologías, el sabor del café y la prosa de Stevenson; el otro comparte esas preferencias, pero de un modo vanidoso que las convierte en atributos de un actor. Sería exagerado afirmar que nuestra relación es hostil; yo vivo, yo me dejo vivir, para que Borges pueda tramar su literatura y esa literatura me justifica. Nada me cuesta confesar que ha logrado ciertas páginas válidas, pero esas páginas no me pueden salvar, quizá porque lo bueno ya no es de nadie, ni siquiera del otro, sino del lenguaje o la tradición. Por lo demás, yo estoy destinado a perderme, definitivamente, y sólo algún instante de mí podrá sobrevivir en el otro. Poco a poco voy cediéndolo todo, aunque me consta su perversa costumbre de falsear y magnificar. Spinoza entendió que todas las cosas quieren perseverar en su ser; la piedra eternamente quiere ser piedra y el tigre un tigre. Yo he de quedar en Borges, no en mí (si es que alguien soy), pero me reconozco menos en sus libros que en muchos otros o que en el laborioso rasgueo de una guitarra. Hace años yo traté de librarme de él y pasé de las mitologías del arrabal a los juegos con el tiempo y con lo infinito, pero esos juegos son de Borges ahora y tendré que idear otras cosas. Así mi vida es una fuga y todo lo pierdo y todo es del olvido, o del otro.

No sé cuál de los dos escribe esta página.


***

BORGES MEG ÉN
[BORGES Y YO]

Mindig minden a másikkal, Borgesszel történik. Én járok-kelek Buenos Airesben, gépiesen meg-megállok egy kapuboltozat vagy egy patio rácsa előtt. Borgesről postán szerzek híreket, nevével egy tanári pályázaton vagy valami életrajzi lexikonban találkozom. Szeretem a homokórákat, a térképeket, a XVIII. századi tipográfiát, a kávé ízét és Stevenson prózáját; a másik is osztja e kedvteléseimet, bár nem minden leereszkedés nélkül, aminek folytán azok kissé megjátszottnak látszanak. Túlzás volna azt állítani, hogy kapcsolataink rosszak. Én csak azért élek, azért vagyok még mindig életben, hogy Borges nyugodtan sodorhassa tovább irodalmának fonalát, engem viszont ez az irodalom igazol. Készséggel elismerem, hogy sikerült neki néhány valamirevaló lapot írnia, de énrajtam ezek a lapok mit sem változtatnak, bizonyára azért, mert ami jó, senkinek se a tulajdona, még az övé se, csakis a nyelvé és a hagyományé. Máskülönben az én sorsom az, hogy visszavonhatatlanul eltűnjek innen, és csak néhány pillanatomnak adatik meg tovább élnie, őbenne, a másikban. Lassan, de biztosan mindenemet átengedem neki, bár jól ismerem perverz rögeszméjét, amivel mindent meghamisít és eltúloz. Spinoza megértette, hogy minden a világon önnön létében akar tovább élni, a kő örökkétig kő akar maradni, és a tigris tigris. De énnekem Borgesben kell tovább élnem, nem önmagamban (amennyiben egyáltalán vagyok valaki). Pedig az ő könyveiben kevésbé ismerek magamra, mint nem egy más könyvben vagy némely gitár buzgó pengetésében. Évekkel ezelőtt megpróbáltam elszakadni tőle, lemondtam a külvárosi mitológiákról, a térrel és idővel játszottam, de most már ezek a játékok is Borgeshez tartoznak, és nekem valami mást kellene kitalálnom. Életem ilyesformán folytonos menekülés, amelynek során mindent elveszítek, és mindenem vagy feledésbe megy, vagy átmegy az ő tulajdonába.

Nem is tudom, kettőnk közül melyikünk írja e sorokat.

(Az alkotó, 1960)

Somlyó György fordítása

[In. Jorge Luis Borges válogatott művei V., Európa, Bp., 2000]
..............................................................................................................................................................................................................................

Paul Verlaine

(French, 30 March 1844 – 8 January 1896)
.
CLAIR DE LUNE

Votre âme est un paysage choisi
Que vont charmants masques et bergamasques,
Jouant du luth et dansant et quasi
Tristes sous leurs déguisements fantasques.

Tout en chantant sur le mode mineur
L'amour vainqueur et la vie opportune,
Ils n'ont pas l'air de croire à leur bonheur
Et leur chanson se mêle au clair de lune,

Au calme clair de lune triste et beau,
Qui fait rêver les oiseaux dans les arbres
Et sangloter d'extase les jets d'eau,
Les grands jets d'eau sveltes parmi les marbres.



CLAIR DE LUNE

Your soul is as a moonlit landscape fair,
     Peopled with maskers delicate and dim,
That play on lutes and dance and have an air
     Of being sad in their fantastic trim.

The while they celebrate in minor strain
     Triumphant love, effective enterprise,
They have an air of knowing all is vain,—
     And through the quiet moonlight their songs rise,

The melancholy moonlight, sweet and lone,
     That makes to dream the birds upon the tree,
And in their polished basins of white stone
     The fountains tall to sob with ecstasy. 

Translated by Gertrude Hall  
(via Project Gutenberg)

 

 

C. Debussy: Clair de Lune / David Oistrakh, violin and Frida Bauer, piano, recorded in Paris, 1962


HOLDFÉNY

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,

a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

Szabó Lőrinc fordítása






Claude Debussy: Clair de Lune / Lívia Rév (88) in Szeged, 2004

..............................................................................................................................................................................................................................

August 23, 2010

Erik Lindegren

(Swedish, August 5, 1910 – May 31, 1968)
.


XXII

serene as a well the room is filled with your dreams
the seed of night grows tall in hidden hands

the leaves of decaying safely sleep at your heart
and the icy luster of sping refracted in your brow's prism

melt down and moistens your roots in your sun
and your skin is like a song of praise in braille

a pliant redress for the day's hard memory
but he who fought among breakers goes in

among the trunks in the night's dreamt wood and sees
your sleep like a memorial of tender green stalks

and the drops of time in the lap of the past day
and the rosewindow scentless clatters in the wind

and the ocean's ice-free blue flutters like a banner
and in the night your closed eyelids gleam

'The Man Without a Way' [mannen utan väg, 1942], transl. by Leif Sjöberg and Ronald Bates


*

AZ ÚTTALAN EMBER
[mannen utan väg]

(Részlet)

XXII

miként egy kút a szoba csendesen megtelik álmaiddal
rejtett kezekben az éj csírája nő hatalmasan

biztonságban alusznak szívednél a porladás levelei
és a tavasz jégcsillogása megtörik homlokod prizmáján

elolvad és gyökereidet megnedvesíti napsugarad fényében
és bőröd a vakírás magasztaló éneke

engedékeny elégtétel a nap durva emlékeiért
de a hullámverésben küszködő betér

a fatörzsek során az éj megálmodott erdejébe
s meglátja álmodat zsenge-zöld virágszálak emlékművét

és az idő cseppjeit az elmúlt nap ölén
s az illattalan szélben be-becsapódik a rózsaablak

és a jégtelen kék tenger repdes miként a zászló
s lehunyt szemed csillogja át az éjszakát.

Thinsz Géza fordítása

[In: SZÉDÍTŐ TÁJ, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974]

..............................................................................................................................................................................................................................

Elias Canetti (1905-1994)

.
Akinek sok válasza van, annak még több kérdése kell hogy legyen. p. 8
*
Az ember, miután összeszedte elődei összes bölcsességét, látja, micsoda tökfej is ő! p. 9
*
Minden gondolatban az a legfontosabb, amit kimondatlanul hagy, az, hogy mennyire szereti ezt a ki nem mondottat és, hogy mennyire közel jut el hozzá, anélkül, hogy hozzáérne. p. 15
*
Vajon milyen Biblia kellett volna ahhoz, hogy az emberiség ne jusson ilyen messzire az önpusztításban?  p. 30
*
A legnehezebb: újra és újra felfedezni azt, amit amúgy is tudunk. p. 35
*
Még ma is olyan naiv vagy, hogy valójában minden embertől a lehető legjobbat várod... p. 40.
*
Nincs gyötrelmesebb, mint arra gondolni: már minden dráma lejátszódott, csak a maszkok cserélődnek. p. 44
*
A fordításban csak az az érdekes, ami elsikkad benne; azért, hogy erre ráleljen az ember, nem ártana néha fordítani. p. 60
*
És ha mindig a leghitványabb fajok maradtak volna meg? - a fordított darwinizmus. p. 64
*
Azt, ami igazán fontos, negyven-ötven évig hordjuk magunkban, mielőtt artikulált hangon kimondani merészeljük. Már csak ezért is felbecsülhetetlen, mi vész el azokkal, akik korán halnak meg. Mindenki korán hal meg. p. 74
*
A zene az ember űrmértéke. p. 89
*
Minden azon múlik, hogy kivel téveszti össze magát az ember. p. 93
*
Könyvtáram, amely sok ezer olyan kötetből áll, melynek elolvasását fejembe vettem, tízszer gyorsabban gyarapszik annál, ahogy olvasni tudom. Megpróbáltam valami olyasmi univerzummá bővíteni, amelyben mindent megtalálok. De ez az univerzum szédületes mértékben növekszik. Soha nem akar nyugton lenni, gyarapodását már a saját bőrömön érzem. Ahányszor egy-egy új kötetet behozok, az mindig kisebbfajta világkatasztrófát okoz, csak akkor következik be némi megnyugvás, ha az új könyv látszatra elfogadja, hogy besoroljam valahová, és átmenetileg eltűnik a szemem elől. p. 98
*
Minden jobb az "én"-nél; csak hát hová tegyük az ént? p. 99
*
Elegem van abból, hogy mindenki mindig a saját rossz tulajdonságaival vádol meg mindenki mást! p. 101
*
A képzettársítások csak úgy érdekesek, hogyha hat köztes láncszemből ötöt nem mond ki az ember. p. 138
*
Olyan könyvek, amelyek ki tudják válogatni az olvasóikat, és a legtöbbjük előtt bezárulnak. p. 141
*
Nem mond semmit, de ahogy magyarázza! p. 150
*
Kafkától porrá omlok, Proust mindenestül betölt, Musil lelkigyakorlat számomra. p. 158
*
Nem lenne rossz, ha a nagy szavak hirtelen - figyelmeztetésül - elkezdenének fütyülni úgy, mint a teavízforraló. p. 159
*
Senki sincs elmaradva a korától, akit az emberiség sorsa miatti aggodalom emészt. Az van elmaradva a korától, aki ócska frázisokkal vigasztalja magát. p. 160
*
Milyen kevés dolgot olvastál eddig, milyen kevés dolgot ismersz! És lám, mégis ezen, hogy mit olvastál, ezen a véletlenen múlik, hogy mi vagy. p. 175
*
Ellenségem ellensége nem a barátom. p. 180
*
Az ember nem nézheti magát eléggé szigorúan. Fontos azonban, hogy a szigorúság részletes legyen, máskülönben leegyszerűsödik, a kárhoztatás pózába merevedik, és mint ilyen hamis élvezetet okoz. p. 189
*
A nyelvfelejtés tankönyve. p. 213
*
Folyton azt jegyzed fel, ami igazolja a gondolataidat - jegyezd fel inkább azt, ami cáfolja őket, ami gyengíti érvényüket. p. 244
*
Semmilyen vers nem képes hű képet adni a mi világunkról. A mi világunk döbbenetesen hű képe az újság. p. 253
*
Jó, nem tud semmit. De ezt egyre jobban tudja. p. 264
*
Amit azelőtt elutasítottál vagy félretoltál, most vedd elő újra mindet. p. 275
*
Musil az észt jelenti nekem, azt, amit már korábban is megtestesített számomra néhány francia. Musil nem esik pánikba, vagy legalábbis nem mutatja. Fenyegetésekkel szemben úgy állja a sarat, akár egy katona, de érti is őket. Musil érzékeny és megingathatatlan. Aki retteg attól, hogy ellágyul, Musilhoz bízvást menekülhet. Az ember nem szégyell arra gondolni, hogy Musil férfi. Musil nem csupán fül. Ő a hallgatásával is meg tud sérteni. Musil sértése vigaszt ad. p. 277
*
Azt teszel közzé az életedből, amit akarsz. Nem kell, hogy teljes legyen, az sem, hogy hitelesített. p. 291
*
A tudás hézagai vándorolnak. p. 301
*
Aki úgy érzi eleget tanult, az nem tanult semmit. p. 304
*
Gyerekkora visszhangja lehangolódott. p. 316
*
"Eraritjaritjaka" - egy archaikus költői kifejezés az arandák (ausztráliai bennszülött nép) nyelvén, azt jelenti: "heves vágyakozás, valami után, ami elveszett".  p. 321
*
Abból amit az ember fiatalon megálmodott, nem sok marad meg. De micsoda súlya van ennek a kevésnek is! p. 336
*
Az igazi szellemi életet az újra-olvasás jelenti. p. 337.













 
[Elias Canetti, Feljegyzések, ford. Halasi Zoltán, Európa Könyvkiadó, Bp., 2006]
..............................................................................................................................................................................................................................

Edgar Lee Masters

(American, August 23, 1868 - March 5, 1950)
.

Trainor, the Druggist

ONLY the chemist can tell, and not always the chemist,    
What will result from compounding    
Fluids or solids.    
And who can tell    
How men and women will interact           
On each other, or what children will result?    
There were Benjamin Pantier and his wife,    
Good in themselves, but evil toward each other:    
He oxygen, she hydrogen,    
Their son, a devastating fire.    
I Trainor, the druggist, a mixer of chemicals,    
Killed while making an experiment,    
Lived unwedded.

*

Petit, the Poet

SEEDS in a dry pod, tick, tick, tick,
Tick, tick, tick, like mites in a quarrel–
Faint iambics that the full breeze wakens–
But the pine tree makes a symphony thereof.
Triolets, villanelles, rondels, rondeaus,
Ballades by the score with the same old thought:
The snows and the roses of yesterday are vanished;
And what is love but a rose that fades?
Life all around me here in the village:
Tragedy, comedy, valor and truth,
Courage, constancy, heroism, failure–
All in the loom, and oh what patterns!
Woodlands, meadows, streams and rivers–
Blind to all of it all my life long.
Triolets, villanelles, rondels, rondeaus,
Seeds in a dry pod, tick, tick, tick,
Tick, tick, tick, what little iambics,
While Homer and Whitman roared in the pines?

[Edgar Lee Masters: Spoon River Anthology]


 Edgar Lee Masters
Shepards, Egypt, March 19, 1921


Trainor, a gyógyszerész

Csak a vegyész tudja, de ő se mindig,
mi lesz, ha összefőznek több füvet
avagy fluidumot.
És ki tudja,
mi lesz egy férfi és egy nő kölcsönhatása,
milyen gyerek a végeredmény?
Itt volt Benjamin Pantier, meg a felesége,
magukban jók, egymással ördögök,
ez oxigén, az hidrogén,
a fiuk maga a tüzes pokol.
Én, Trainor, a gyógyszerész, mérgek tudója,
kit megölt egy kémiai kísérlet,
nőtlen voltam.

[In. Gergely Ágnes: Lélekvesztő, Európa, Bp. 1986]

*

Petit, a költő

Magocskák száraz tokban, kip, kop, kop,
kip, kop, kop, feleselő pondrók,
enyhe jambusokat költöget a lenge szellő –
a fenyő ott fönn szimfóniát csinál belőle.
Triolett, pasztorál, köröcske, rondó,
verkli-balladák, elhasznált eszme:
hol van a tavalyi hó, meg a rózsa?
mi más a szerelem, mint hulló rózsaszál?
És itt a községben köröskörül az élet:
balsors, bohózat, becsület, igazság,
bátorság, hűség, hősiség, bukás –
minden a szövőszéken! ó, micsoda minták!
erdők, mezők és patakok, folyók –
és én mindenre vak, egy életen keresztül.
Triolett, pasztorál, köröcske, rondó,
magocskák száraz tokban, kip, kop, kop,
kip, kop, kop, miféle kis jambusok ezek,
mikor Homérosz és Whitman süvölt a fák közt?

Gergely Ágnes fordításai

[Látó, 2010. április]
..............................................................................................................................................................................................................................

August 22, 2010

Paul Éluard / Part II


Nusch est un corps.
Nusch est un visage.
Nusch est un mystére.


Nusch Éluard (June 21, 1906 – November 28, 1946) in 1934. 
Photograph: Martinie Roger/Viollet/Getty Images 

*


"Le 21 du mois de juin 1906 
A midi 
Tu m'as donné la vie."
                                               (Paul Éluard)

*

FERTILE EYES

No one can know me more
More than you know me
Your eyes in which we sleep

The two of them
Have cast a spell on my male orbs
Greater than worldly nights
Your eyes where I voyage

Have given the road-signs
Directions detached from the earth
In your eyes those that show us

Our infinite solitude
Is no more than they think exists

No one can know me more
More than you know me.

Translated by A. S. Kline



  Dora Maar: Nusch Éluard, 1937

LES YEUX FERTILES

On ne peut me connaître
Mieux que tu me connais

Tes yeux dans lesquels nous dormons
Tous les deux
Ont fait à mes lumières d'homme
Un sort meilleur qu'aux nuits du monde

Tes yeux dans lesquels je voyage
Ont donné aux gestes des routes
Un sens detaché de la terre

Dans tes yeux ceux qui nous révèlent
Notre solitude infinie
Ne sont plus ce qu'ils croyaient être

On ne peut te connaître
Mieux que je te connais.

Man Ray: Les Yeux Fertiles
A mon cher Paul - "les mots de tes poèmes font des lignes de mes desires"- Man Ray 1936


A TERMÉKENY SZEMEK

Nem ismerhetnek annál
Jobban ahogy te ismersz

Két szemed melyben párosan
Alszunk
Jobb sort készített a világ
Éjénél férfi-fényeimnek

Két szemed melyben utazom
Az utak ívének a földtől
Független értelmet adott

Aki végtelen magányunkra
Döbbent szemedben már nem az
Aminek képzelte magát

Nem ismerhetnek annál
Jobban mint téged én.

Rónay György fordítása


Dora Maar (Markovitch Henriette Dora, 1907-1997) Nusch Éluard, Paris, 1935
Musée National d'Art Moderne - Centre Georges Pompidou

----------------------------------------



FACILE
Tu te lèves l'eau se déplie
Tu te couches l'eau s'épanouit

Tu es l'eau détournée de ses abîmes
Tu es la terre qui prend racine
Et sur laquelle tout s'établit

Tu fais des bulles de silence dans le désert des bruits
Tu chantes des hymnes nocturnes sur les cordes de l'arc-en-ciel,
Tu es partout tu abolis toutes les routes

Tu sacrifies le temps
À l'éternelle jeunesse de la flamme exacte
Qui voile la nature en la reproduisant

Femme tu mets au monde un corps toujours pareil
Le tien

Tu es la ressemblance. 

(Facile, 1935)

*




FÖLKELSZ

Fölkelsz és szétsimul a víz
Lefekszel és a víz kitárul

Víz vagy szakadékaitól kitérő
Föld vagy elevenen meggyökérző
Melyen minden helyet kap

A zaj sivatagában a csend buborékai a te műved
Szivárvány húrján égi himnuszt dalolsz
Jelen vagy mindenütt miattad nincsen út

Oltáron áldozol időt
Az örök ifjúságnak a fontos lángokénak
Mely fátyolt lök a létre miközben újraszüli

Asszony
Mindég ugyanolyan testet hozol világra
A magadét

Te vagy maga a hasonlóság

Illyés Gyula fordítása

-----------------------------------

Pic. 1. -  accompanying the poem "Tu te lèves l'eau se déplie..."
Pic. 2. -  accompanying the poem "Facile est Bien,"
Pic. 3. -  accompanying the poem "L'Entente"
Pic. 4. -  accompanying the poem "L'Entente"
-in the book Facile by Paul Éluard and Man Ray (Paris, Édition G. L. M., 1935)

 *
 Nusch et Paul Éluard, 1945
Photograph: Brassai (Gyula Halász)
Musée National d'Art Moderne - Centre Georges Pompidou


______________________


NOUS DEUX

Nous deux nous tenant par la main
Nous nous croyons partout chez nous
Sous l'arbre doux sous le ciel noir
Sous tous les toits au coin du feu
Dans la rue vide en plein soleil
Dans les yeux vagues de la foule
Auprés des sages et des fous
Parmi les enfants et les grands
L'amour n'a rien de mystérieux
Nous sommes l'évidence meme
Les amoureux se croient chez nous.
*

WE TWO

We two take each other by the hand
We believe everywhere in our house
Under the soft tree under the black sky
Beneath the roofs at the edge of the fire
In the empty street in broad daylight
In the wandering eyes of the crowd
By the side of the foolish and wise
Among the grown-ups and children
Love’s not mysterious at all
We are the evidence ourselves
In our house lovers believe.

Translated by A. S. Kline 

*

MI KETTEN

Mi ketten kezünkben kezünk
Mi mindenütt otthon vagyunk
Sötét ég s szelíd fák alatt
Minden tető alatt a tűznél
Déli verőn az üres utcán
Tömegek tétova szemében
Bölcsek és bolondok körében
Gyermekek és nagyok között
Nem rejtelem a szerelem
Mi vagyunk a kész bizonyosság
Nálunk otthon van ki szeret.

Illyés Gyula fordítása

[Paul Éluard versei, Európa Könyvkiadó, 1977]

*
Poems dedicated to Gala Éluard
.............................................................................................................................................................................................................................