(via)
***
July 21, 2011
Werckmeister harmóniák (2000)
Rendezte: Tarr Béla
Forgatókönyv: Krasznahorkai László és Tarr Béla
Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája c. regénye alapján.
Társrendező: Hranitzky Ágnes. Zene: Víg Mihály
July 19, 2011
Vladimir Mayakovsky
(Russian, July 19, 1893 – April 14, 1930)
Лиличка!
(instead of a letter)
Tobacco smoke has consumed the air.
The room
is a chapter in Kruchenykh’s inferno.
Remember -
beyond that window
in a frenzy
I first stroked your hands.
You sit here today
with an iron-clad heart.
One more day
you’ll toss me out,
perhaps, cursing.
In the dim front hall my arm,
broken by trembling won’t fit right away in my sleeve.
I’ll run out,
throw my body into the street.
I’ll rave,
wild,
lashed by despair.
Don’t let it happen
my dear,
my darling,
let us part now.
After all
my love
is a heavy weight
hanging on you
no matter where you go.
Let me bellow a final cry
of bitter, wounded grievance.
If you drive a bull to exhaustion
he will run away,
lay himself down in the cold waters.
Besides your love
I have
no ocean
and your love won’t grant even a tearful plea for rest.
When a tired elephant wants peace
he lies down regally in the firebound sand.
Besides your love
I have
no sun,
but I don’t even know where you are and with whom.
If you tortured a poet like this,
he
would berate his beloved for money and fame,
but for me
no sound is joyous
but the sound of your beloved name.
I won’t throw myself downstairs
or drink poison
nor can I put a gun to my head.
No blade
holds me transfixed
but your glance.
Tomorrow you’ll forget
that I have crowned you,
that I burned my flowering soul with love,
and the whirling carnival of trivial days
will ruffle the pages of my books…
Would the dry leaves of my words
force you to a stop
gasping for air?
At least let me
pave with a parting endearment
your retreating path.
26 May 1916, Petrograd
LILIKÉNEKLEVÉL HELYETT
Dohányfüst cserzi a levegőt.
Szobám:
Krucsonih poklából egy fejezet.
Emlékszel-e,
az ablak előtt
hogy ültünk először,
s én önfeledten hogy simogattam a kezed?
Ülünk ma is,
szíved vasban.
S holnap talán
kidobsz, szitkozódva, gyalázva:
rohanok az előszobába,
remegő karom alig leli,
hol a kabát ujja,
és testem elnyeli
a förgeteg utca.
Szörnyedek,
mordulok,
kétségbeesem s majd felfordulok.
Minek ez a játék? -
Édességem,
százszorszépem,
búcsúzzunk el másképp,
s mert szerelmem
nehéz
súly, kolonca
rajtad örökké,
bárhova tűnnél:
végső jaját hadd üvöltse-sikoltsa
utánad most a keserűség.
Munkája végén a hajszolt ökör elmegy,
s hideg
vizekbe fekszik, ahol alhat.
Nekem csak egy
tengerem van,
a te szerelmed,
de attól könny sohasem könyörög ki nyugalmat.
Ha pihenni vágyik a fáradt elefánt,
királyian végigterül a napvert homokon.
Fölöttem csak
a te szerelmed
lángol nap gyanánt,
de hogy kivel és hol vagy, nem tudom.
Ha költőt kínoznál ennyire,
az,
kedvesét, pénzre és dicsőségre váltaná fel,
de nekem,
mindabból, ami csengés, rím, vigasz,
csak a te drága neved csengője kell.
A lépcsőházban nem vetem le magamat,
mérget nem iszom,
s ravaszt se húzok meg halántékomon:
tekinteted
kése marad
fölöttem az egyetlen hatalom.
Holnap már azt se tudod,
hogy koronám fejeden ragyogott,
hogy virág-lelkem fölperzseltem érted,
s a gyors napok szárnyas karneválja
prédául dobja verseim a szélnek.
Vagy megállít szavaim avara,
mialatt mohón
lihegsz majd valahová?
Engedd legalább, hogy
búcsúzni csókjaimat terítsem
távozó lépteid alá. Szabó Lőrinc fordítása _________Majakovszkij versei, Európa Könyvkiadó, Bp., 1973 Fotó: Vladimir Mayakovsky and Lili Brik (1918)
Vladimir Mayakovsky (July 19, 1893 – April 14, 1930)
BUT COULD YOU?
I blurred at once the chart of trite routine,
by splashing paint with one swift motion,
I showed upon a plate of brawny glutin
the slanting cheekbones of the ocean.
Upon the scales of tinny fishes
new lips summoned, though yet mute.
And could you
play
right to the finish
a nocturne on a drainpipe flute?
I blurred at once the chart of trite routine,
by splashing paint with one swift motion,
I showed upon a plate of brawny glutin
the slanting cheekbones of the ocean.
Upon the scales of tinny fishes
new lips summoned, though yet mute.
And could you
play
right to the finish
a nocturne on a drainpipe flute?
S TI TUDNÁTOK-E?
Az életet vászonra csaptam:
freccsentve színét száz szerdának;
egy tál kocsonyán vigyorgattam
zord pofáját az óceánnak.
Új csókerdőt láttam lobogni
a bádog hal pikkely-során!
S ti
tudnátok-e
noktürnt fújni
a vízcsatorna-fuvolán?
freccsentve színét száz szerdának;
egy tál kocsonyán vigyorgattam
zord pofáját az óceánnak.
Új csókerdőt láttam lobogni
a bádog hal pikkely-során!
S ti
tudnátok-e
noktürnt fújni
a vízcsatorna-fuvolán?
Tamkó Sirató Károly fordítása
______
Mayakovsky, ed. Herbert Marshall (Hill and Wang, 1965)
Majakovszkij versei, Európa Könyvkiadó, Bp., 1973.
July 17, 2011
Nagy László
(17 July 1925 - 30 January 1978)
"A szó meggyalázása nem új lelemény, de látványosabb és fájóbb, mint valaha. Tanúi vagyunk, hogyan használják a nyelvet maszlagolásra, hazugságra. Nem csoda, hogy sokan elfordulnak a sorskérdésektől, jó, ha játékba, fájó, ha szótlanságba. A csönd filozófiája se mai keletű. ... Előttem kényelmes állapot a csönd, holtak nyugalma. Kényelmes a szájhősködés is, de ez erkölcstelen. A szó igaz hőse akarok lenni. Ha reménytelen a Lehetetlen, elbukásunk is ünnepély.
Felnövekedtem, s már porcikáim is tudják, hogy azonos vagyok a szóval. Tudom, hogy bárki költőre rávall a nyelve. (Ahogy általában az emberre vall a munkája – evése is.)
Ha van pártatlan ítélet a költőről: az a verse. Mert megnyugtat e bizonyosság: hiszek a szóban. Kötelességem figyelni a szóra. Bánnom a szóval: odaadás és felelősség. Hiszem azt is, elvezet a pecsétek mögé, ahol éppen rám várnak a titkok. Vezet ahhoz, ami még nem létezik a világban. Vezet a szakadékok mentén, szüntelen a halál ajkain."
Felnövekedtem, s már porcikáim is tudják, hogy azonos vagyok a szóval. Tudom, hogy bárki költőre rávall a nyelve. (Ahogy általában az emberre vall a munkája – evése is.)
Ha van pártatlan ítélet a költőről: az a verse. Mert megnyugtat e bizonyosság: hiszek a szóban. Kötelességem figyelni a szóra. Bánnom a szóval: odaadás és felelősség. Hiszem azt is, elvezet a pecsétek mögé, ahol éppen rám várnak a titkok. Vezet ahhoz, ami még nem létezik a világban. Vezet a szakadékok mentén, szüntelen a halál ajkain."
/Nagy László: Megismerés, nyelv és vers (részlet)/
Bringing dishonor on the word is not a new discovery, but it is more evident and painful than formerly. We witness how language is being used for hoaxing and lying. It is not surprising that many turn away from vital questions: good if to play, painful if to silence. The philosophy of silence is not today's discovery either... In my presence, silence seems like a comfortable state - the calm of the dead. Boasting is comfortable too, but it is also immoral. I want to be the true protagonist of the word. If the impossible is without hope, even our failure is a celebration.
I have grown old, and my very being knows I am one with the word. I know that every poet is indicted by his own language. (As man's work is, in general, a reflection on himself, even as his eating is.)
If there is an impartial judgment of the poet, it is his poetry. I am calmed by one certainty: I believe in the word. My duty is to heed the word. I care for the word: it is devotion and responsibility. I also believe that it will lead me behind the seals where secrets await me. It is leading me to something that does not exist in this world. It is leading me along the brim of chasms, ceaselessly on the lips of death.
-from Cognition, Language, and Poetry (1975), translated by Georgia Lenart Greist
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?
WHO'LL FERRY LOVE TO THE YONDER SHORE?
When down the deep-six I'll be stored,
will crickets' fiddles still be adored?
Who will breathe flames on frosty twigs' to glow
crucifying himself into a rainbow?
Hugging and crying, who'll change the rough rocks
into soft meadows, and gentle hillocks?
Who'll have a nickname to christen the crawl
of hairs and arteries sprung in a wall?
Who will erect for all faiths devastated
a Cathedral from swear-words thus consacrated?
When down the deep-six I'll be smothered,
Who'll have the guts to scare off the buzzard?
And who - like a retriever doing its chore -
will ferry Love, in his teeth, to the yonder shore?
Translated by Adam Makkai
_______
Nagy László: Versek és versfordítások, I. Kötet, Holnap Kiadó, 2004
Ocean at the window: Hungarian prose and poetry since 1945, Ed. Albert TezlaIn Quest of the 'Miracle Stag': The Poetry of Hungary, Ed. Adam Makkai
Fotó: Jeles Napok /OSZK - A Nagy László c. diafilmből
Video: Bibi4959 /youtube
.
Nagy László (1925. júl. 17. – 1978. jan. 30.)
.
TŰZ
Tűz
te gyönyörű,
dobogó, csillag-erejű
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,
tűz
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,
tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
tűz!
te gyönyörű,
dobogó, csillag-erejű
te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya
ne legyen néki teher,
tűz
te gyönyörű,
ihlet, mindenség-gyökerű,
virágozz a vérző madárban,
égesd hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja,
virrasztó igéje kell,
tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
tűz!
*
FIRE
Fire,
you beautiful,
throbbing, star-powered,
fire the engine till it dies,
drive it on, so its black loneliness
won’t burden it,
fire,
you beautiful,
impulse, world-rooted,
bloom in the bleeding bird,
burn it so it will proclaim fate,
its vigil-keeping word is needed,
not its bones glowing to ashes,
fire,
you beautiful,
victorious-joyful over ice,
do not suffer our aging, one by one,
growing beards in the soul,
cooling off in pondering sobriety,
where there are goods and betrayal,
dress me in red that is magical,
fly me into the timeless forbidden,
into a red dance over the icebergs,
king of youth,
fire!
Translated by Len Roberts
SZÖCSKÉK A HARANGON
Itt ugrálnak a bronz-sebeken
Itt szöszögik apró igéik
S tolakszik a fű, a fű, a fű
Tömören a harang szivéig.
Itt ugrálnak a bronz-sebeken
Itt szöszögik apró igéik
S tolakszik a fű, a fű, a fű
Tömören a harang szivéig.
GRASSHOPPERS ON THE BELL
Here they caper all over the scarred bronze
here hiss the tiniest of words they have to tell
and the grass, the grass, the grass is surging
massively on into the heart of the bell.
Translated by Kenneth McRobbie and Júlia Kada
Nagy László versek és versfordítások, I. kötet, Holnap Kiadó, 2004.
Homeland in the Heights. An Anthology of Post-World War II Hungarian Poetry, Eötvös József Kiadó, Bp., 2000
In Quest of the Miracle Stag - The Poetry of Hungary, Ed. Adam Makkai (2000).
July 16, 2011
Petri György
(Hungarian, 2 December 1943 – 16 July 2000)
I glance down at my shoes and — there's the lace!
a szórakozott sors kihez kegyes
_________
Forgách András: Petri György
To Be Said Over and Over Again
I glance down at my shoes and — there's the lace!
This can't be gaol then, can it, in that case.
Translated by Clive Wilmer
*
You've Stuck Me on Your Hook, oh Lord
You've stuck me on your hook, oh Lord.
For twenty-six years
I've been curling, wriggling
enticingly, but the line
has never tightened.
It's obvious
that there's no fish in your river.
If you still hope,
choose another worm.
It's been fine
to be a chosen one.
But now I'd like
to dry off and crawl in the sun.
Translated by István Tótfalusi
*
Grace
he with whom fate toys graciously
will find himself light suddenly
serene empty
teetered by death on a fingertip
eggshell upon a waterjet
Translated by Tony Connor
Translated by Tony Connor
*
Only a Person
If I could be
only a person to you
definitive but incidental
like a bent rusty nail
in the warm dust,
like a lonely gleam,
atop the shaded stairs.
Only one person's immersion
haphazard, in the flow of time.
If for one single moment I could be
timeless
as time evaporates; if I could be
your frozen property.
If I could be — until
the rug lies in the shade, until
the nail crumbles away—
only a person to you.
~
Mondogatnivaló
Cipőmre nézek: fűző benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne.
[Horgodra tűztél, Uram]
Horgodra tűztél, Uram.
Huszonhat éve
kunkorodok, tekergek
csábosan, mégsem
feszült ki a zsinór.
Nyilvánvaló,
hogy a folyódban nincs hal.
Ha mégis remélsz,
válassz más kukacot.
Szép volt
kiválasztottnak lenni.
De most már szeretnék
szárítkozni, mászkálni a napon.
Kegy
a szórakozott sors kihez kegyes
nagyon hirtelen könnyű lesz
derűs üres
ujja hegyén megtartja a halál
tojáshéjat a vízsugár
Csak egy személy
Ha lehetnék Neked
csak egy személy.
Végérvényes, bár esetleges,
mint rozsdás, görbe szeg
a meleg porban.
Mint árnyékfedte lépcső tetején
egyetlen villogó él.
Csak egy személy
szándéktalan fürdése az időben.
Ha lehetnék Neked
megállás eltűnőben.
Kietlen birtokod:
egyetlen pillanatra!
Ha lehetnék Neked
míg az árnyék ahhoz a fokhoz ér
és elporlad a szeg,
csak egy személy.
Fotó: Szilágyi Lenke (1999)
A FILOZÓFIÁRÓL
"Esik az eső!" — mondja a kisfiú.
"Na és?" — mondja a mama.
Megfosztva a gyermeket
a felismerés-kimondás örömétől.
És így tulajdonképpen
minden rossz szándék nélkül
elkezdi leszoktatni a csemetét
a csodálkozásról. És már be is iratta
— akaratlanul — a tanfolyamra,
amit úgy hirdetnek:
"Hogyan legyünk könnyen, gyorsan hülyék?"
SZISZIFOSZ VISSZALÉP
Rettenthetetlen hülyék kora jő.
Pojácák vagy gazemberek? Is-is.
Egyszerre félem és röhögöm általlátni:
a szikla óhatatlan visszafelé görög.
SUMMÁZAT
szavakat írtam
írásjelek
közé
egy életen át
többnyire
elég volt
Petri György Munkái I., Összegyűjtött versek
Budapest: Magvető, 2003
.
Walter Benjamin (15 July 1892 – 26 September 1940)
"The fairy in whose presence we are granted a wish is there for each of us. But few of us know how to remember the wish we have made; and so, few of us recognize its fulfillment later in our lives. I know the wish of mine that was fulfilled, and I will not say that it was any more clever than the wishes children make in fairy tales ...”
(excerpt from Winter Morning)
"Mindenkinek megvan a maga tündére, akihez egy kívánságot intézhet. Csak éppen kevesen képesek visszaemlékezni saját kérésükre; épp ezért csak kevesen tudják későbbi életükben felismerni, hogy kívánságuk teljesült. Én ismerem azt a kérésemet, amelyik teljesült, és egy szóval sem mondom, hogy az enyém okosabb lett volna, mint a mesebeli gyermeké ..."
(Walter Benjamin: Téli reggelek, -részlet, Berczik Árpád fordítása)
~
______
Walter Benjamin: Berlin Childhood around 1900
Walter Benjamin: Berlini gyermekkor a századforduló táján, Atlantisz, 2005
(Walter Benjamin: Téli reggelek, -részlet, Berczik Árpád fordítása)
~
______
Walter Benjamin: Berlin Childhood around 1900
Walter Benjamin: Berlini gyermekkor a századforduló táján, Atlantisz, 2005
Photo:Walter Benjamin, Paris by Gisèle Freund
(C) Estate Gisèle Freund/IMEC Images, source: RMN
.
.
Walter Benjamin
Florence, Baptistry
On the portal the "Spes" by Andrea de Pisano. Sitting she helplessly stretches her arms for a fruit that remains beyond her reach. And yet she is winged. Nothing is more true. (--from Travel Souvenirs)
Szuvenír - Firenze, Baptisterium
A portálon Andrea Pisano Spes*-e. Csak ül, és gyámoltalanul nyújtja karját egy gyümölcs felé, mely számára elérhetetlen marad. Ennek ellenére szárnyai vannak. Mi sem igazabb.
Márton László fordítása
(*Spes: a Remény allegóriája)
_________
Walter Benjamin: One-Way Street and Other Writhings, transl. by Edmund Jephcott and Kingsley Shorter
Walter Benjamin: Egyirányú utca, Berlini gyermekkor a századforduló táján, Atlantisz, Bp., 2005
.
July 14, 2011
Ingmar Bergman - Laterna Magica
"To be honest, I think back on my early years with delight and curiosity. My imagination and senses were given nourishment, and I remember nothing dull, in fact the days and hours kept exploding with wonders, unexpected sights and magical moments. I can still roam through the landscape of my childhood and again experience lights, smells, people, rooms, moments, gestures, tones of voice and objects. These memories seldom have any particular meaning, but are like short or longer films with no point, shot at random.
The prerogative of childhood is to move unhindered between magic and oatmeal porridge, between boundless terror and explosive joy. There were no boundaries except prohibitions and regulations, which were shadowy, mostly incomprehensible...
Ingmar Bergman - The Seventh Seal / A hetedik pecsét
Ingmar Bergman: The Seventh Seal (1957)
"Egészen kicsi koromtól kezdve súlyos halálfélelem gyötört, mely serdülőkoromban és korai húszas éveimben olykor az elviselhetetlenségig fokozódott. Állandó rettegésben tartott a gondolat, hogy a halál után meg fogok szűnni, hogy be kell majd lépnem egy sötét kapun, hogy van valami amit nem látok előre, aminek nem vagyok ura, ami ellen nem tehetek semmit. A halálfélelem elleni harc első megnyilvánulása éppen az volt, hogy hirtelen összeszedtem a bátorságom és megjelenítettem a Halált mint fehér bohócot, aki beszél, sakkozik, és akiben voltaképpen nincs semmi titokzatos."
"A zárókép, amelyben a Halál táncolva elviszi magával a vándorokat, szintén a "Hovs hallar" sziklás partfokán készült. Alkonyodott és csomagoltunk, mert vihar közeledett. Hirtelen észrevettem egy különös felhőt. Gunnar Fischer beállította a kamerát. A színészek közül már többen visszamentek a szálláshelyükre. Néhány díszletmunkás és turista állt be helyettük táncolni, de fogalmuk se volt róla, miről van szó. A később oly híressé vált kép egy néhány perces improvizáció szülötte."
A Halállal (Bengt Ekerot) A hetedik pecsét-ben
Nehéz elgondolni, hogy az ember léte átalakul nemlétté.
...
Az ember előbb van, azután nincs. A korábban oly ijesztőnek és rejtélyesnek hitt túlvilág nem létezik. Minden e világi. Minden bennünk van, bennünk történik, és át tudunk folyni egymásba: és ez így van jól.
A filmgyár döntése alapján A hetedik pecsét-re aggaták fel a svéd film fénykorát idéző jubileumi ünnepség egész katasztrofális pompáját. Holott a film nem ilyen alkalomra készült. A film megsemisítő fogadtatásban részesült. Mindent megtettem, hogy megakadályozzam ezt a merényletet, de tehetetlen voltam. Örvénylett körülöttem az érdektelenség és a káröröm.
Később A hetedik pecsét bejárta az egész világot. Azt tapasztaltam, hogy nagy hatást gyakorolt azokra az emberekre, akik úgy érezték, hogy a film az ő dilemmáikat és gyötrelmeiket jeleníti meg.
De az ünnepi bemutatót nem felejtem el soha.
__________
[Ingmar Bergman, Képek, Európa Könyvkiadó, 1992 (207., 202-203. old) fordította Kúnos László].
July 12, 2011
Henry David Thoreau (July 12, 1817 – May 6, 1862)
If you would learn to speak all tongues and conform to the customs of all nations, if you would travel farther than all travellers, be naturalized in all climes, and cause the Sphinx to dash her head against a stone, even obey the precept of the old philosopher, and Explore thyself.
~
It is by a mathematical point only that we are wise, as the sailor or the fugitive slave keeps the polestar in his eye; but that is sufficient guidance for all our life. We may not arrive at our port within a calculable period, but we would preserve the true course.
~
In the long run men hit only what they aim at. Therefore, though they should fail immediately, they had better aim at something high.
~
Say what you have to say, not what you ought. Any truth is better than make-believe.
.
Stefan George (12 July 1868 – 4 December 1933)
Wir schreiten auf und ab im reichen flitter
Des buchenganges beinah bis zum tore
Und sehen aussen in dem feld vom gitter
Den mandelbaum zum zweitenmal im flore.
Wir suchen nach den schattenfreien bänken
Dort wo uns niemals fremde stimmen scheuchten
In träumen unsre arme sich verschränken
Wir laben uns am langen milden leuchten
Wir fühlen dankbar wie zu leisem brausen
Von wipfeln strahlenspuren auf uns tropfen
Und blicken nur und horchen wenn in pausen
Die reifen früchte an den boden klopfen.
Föl s le járunk
Föl s le járunk sugarak özönében
a bükksornak csaknem a kapujáig,
s elnézzük a rácsnál, hogy kint a réten
a mandulafa másodszor virágzik.
Van még árnyéktalan pad. Ugye, jó itt?
Idegen hangtól szív itt sose retten.
Álmodó karunk összekulcsolódik.
Felüdülünk a tündöklő szinekben.
Hálásan érezzük, hogy mint eső, mint
szelid zápor, fény csurog, szinte csobban,
s csak akkor nézünk fel, mikor időnkint
az érett gyümölcs halkan földre koppan.
Szabó Lőrinc fordítása
_______
[In: Szabó Lőrinc: Örök barátaink I.,
Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 322. old.]
.
Pablo Neruda - Arte Magnética
DE tanto amar y andar salen los libros.
Y si no tienen besos o regiones
y si no tienen hombre a manos llenas,
si no tienen mujer en cada gota,
hambre, deseo, cólera, caminos,
no sirven para escudo ni campana:
están sin ojos y no podrán abrirlos,
tendrán la boca muerta del precepto.
Y si no tienen besos o regiones
y si no tienen hombre a manos llenas,
si no tienen mujer en cada gota,
hambre, deseo, cólera, caminos,
no sirven para escudo ni campana:
están sin ojos y no podrán abrirlos,
tendrán la boca muerta del precepto.
Amé las genitales enramadas
y entre sangre y amor cavé mis versos,
en tierra dura establecí una rosa
disputada entre el fuego y el rocío.
y entre sangre y amor cavé mis versos,
en tierra dura establecí una rosa
disputada entre el fuego y el rocío.
Por eso pude caminar cantando.
Ars Magnetica
From so much loving and journeying, books emerge.
And if they don't contain kisses or landscapes,
if they don't contain a man with his hands full,
if they don't contain a woman in every drop,
hunger, desire, anger, roads,
they are no use as a shield or a bell:
they have no eyes, and won't be able to open them,
they have the dead sound of precepts.
I loved the entangling of genitals,
and out of blood and love I carved my poems.
In hard earth I brought a rose to flower,
fought over by fire and dew.
That's how I could keep on singing.
Translated by Alastair Reid
MÁGNESES MŰVÉSZET
Útból s szerelemből lesznek a könyvek.
Útból s szerelemből lesznek a könyvek.
S ha nem volnának bennük csókok, tájak,
s nem volna bennük férfi, tele kézzel,
s ha nem volna minden cseppjükben asszony,
éhség, harag, utak és perzselő vágy,
nem lennének jók pajzsnak és haragnak,
szemük se lenne s nem tudnák kinyitni,
ajkuk halott lenne a sok szabálytól.
A lombok nemző sátrait szerettem
s vér és szerelem közt ástam a versig,
egy rózsát ültettem sziklás talajba,
melyért tűz és harmat közt verekedtem.
Ezért járhattam útamon dalolva.
Somlyó György fordítása
________
[Pablo Neruda: Válogatott versek, Magyar Helikon, 1974, 505. old.]
.
.
Max Jacob (July 12, 1876 – March 5, 1944)
.
CHAPEAU
Une volée de pigeons sur un pommier,
une volée de chasseurs, il n'y a plus de pigeons,
une volée de voleurs, il n'y a plus de pommes,
il ne reste plus qu'un chapeau d'ivrogne
pendu à la plus basse branche.
Bon métier que celui de marchand de chapeaux,
marchand de chapeaux d'ivrognes.
On en trouve partout dans les fossés
sur les prés, sur les arbres.
Il y en a toujours des neufs, chez Kermarec
marchand de chapeaux à Lannion.
C'est le vent qui travaille pour lui.
De petit tailleur que je suis
je me ferai marchand de chapeaux,
le cidre travaillera pour moi.
Quand je serai riche comme Kermarec
j'achèterai un verger de pommes à cidre
et des pigeons domestiques,
si j'étais à Bordeaux je boirais du vin
et je marcherais tête nue au soleil.
[Max Jacob (1876-1944), Poèmes de Morven le Gaëlique, Gallimard]
LE DEPART
Adieu l'étang et toutes mes colombes
Dans leur tour et qui mirent gentiment
Leur soyeux plumage au col blanc qui bombe
Adieu l'étang.
Adieu maison et ses toitures bleues
Où tant d'amis, dans toutes les saisons,
Pour nous revoir avaient fait quelques lieues,
Adieu maison.
Adieu vergers, les caveaux et les planches
Et sur l'étang notre bateau voilier,
Notre servante avec sa coiffe blanche,
Adieu vergers.
Adieu aussi mon fleuve clair ovale,
Adieu montagne! adieu arbres chéris!
C'est vous qui tous êtes ma capitale
Et mon Paris.
Adieu l'étang et toutes mes colombes
Dans leur tour et qui mirent gentiment
Leur soyeux plumage au col blanc qui bombe
Adieu l'étang.
Adieu maison et ses toitures bleues
Où tant d'amis, dans toutes les saisons,
Pour nous revoir avaient fait quelques lieues,
Adieu maison.
Adieu le linge à la haie en piquants
Près du clocher! Oh! que de fois le peins-je -
Que tu connais comme t'appartenant
Adieu le linge!
Adieu lambris! Maintes portes vitrées.
Sur le parquet miroir si bien verni
Des barreaux blancs et des couleurs diaprées
Adieu lambris!
Adieu vergers, les caveaux et les planches
Et sur l'étang notre bateau voilier
Notre servante avec sa coiffe blanche
Adieu vergers.
Adieu aussi mon fleuve clair ovale,
Adieu montagne! Adieu arbres chéris!
C'est vous qui tous êtes ma capitale
Et non Paris.
***
[In: Francia Költők Antológiája II. kötet, 651-652. old., Európa Könyvkiadó, Bp., 1962 ]
Poèmes de Max Jacob
La Disque Vert - numéro spécial Max Jacob (1923)
.
CHAPEAU
une volée de chasseurs, il n'y a plus de pigeons,
une volée de voleurs, il n'y a plus de pommes,
il ne reste plus qu'un chapeau d'ivrogne
pendu à la plus basse branche.
Bon métier que celui de marchand de chapeaux,
marchand de chapeaux d'ivrognes.
On en trouve partout dans les fossés
sur les prés, sur les arbres.
Il y en a toujours des neufs, chez Kermarec
marchand de chapeaux à Lannion.
C'est le vent qui travaille pour lui.
De petit tailleur que je suis
je me ferai marchand de chapeaux,
le cidre travaillera pour moi.
Quand je serai riche comme Kermarec
j'achèterai un verger de pommes à cidre
et des pigeons domestiques,
si j'étais à Bordeaux je boirais du vin
et je marcherais tête nue au soleil.
[Max Jacob (1876-1944), Poèmes de Morven le Gaëlique, Gallimard]
LE DEPART
Adieu l'étang et toutes mes colombes
Dans leur tour et qui mirent gentiment
Leur soyeux plumage au col blanc qui bombe
Adieu l'étang.
Adieu maison et ses toitures bleues
Où tant d'amis, dans toutes les saisons,
Pour nous revoir avaient fait quelques lieues,
Adieu maison.
Adieu vergers, les caveaux et les planches
Et sur l'étang notre bateau voilier,
Notre servante avec sa coiffe blanche,
Adieu vergers.
Adieu aussi mon fleuve clair ovale,
Adieu montagne! adieu arbres chéris!
C'est vous qui tous êtes ma capitale
Et mon Paris.
Adieu l'étang et toutes mes colombes
Dans leur tour et qui mirent gentiment
Leur soyeux plumage au col blanc qui bombe
Adieu l'étang.
Adieu maison et ses toitures bleues
Où tant d'amis, dans toutes les saisons,
Pour nous revoir avaient fait quelques lieues,
Adieu maison.
Adieu le linge à la haie en piquants
Près du clocher! Oh! que de fois le peins-je -
Que tu connais comme t'appartenant
Adieu le linge!
Adieu lambris! Maintes portes vitrées.
Sur le parquet miroir si bien verni
Des barreaux blancs et des couleurs diaprées
Adieu lambris!
Adieu vergers, les caveaux et les planches
Et sur l'étang notre bateau voilier
Notre servante avec sa coiffe blanche
Adieu vergers.
Adieu aussi mon fleuve clair ovale,
Adieu montagne! Adieu arbres chéris!
C'est vous qui tous êtes ma capitale
Et non Paris.
[Max Jacob, in Le laboratoire central, 1921]
***
KALAP
Egy raj galamb az almafán,
Egy raj vadász s már nincs galamb,
egy raj tolvaj s már nincsen alma,
csak egy korhely csálé kalapja
lóg a legalsó ágra akasztva.
Nem rossz üzlet a kalaposság:
a korhely is hord kalapot, hát
mindig találni ütött-kopott,
árokban, réten, fán hagyott
kalapot.
Mindig kerül helyettük új:
árulja őket Kermarec úr
s a szél is neki dolgozik.
Kis szabóként gürcöljek itt?
Kalaposüzletet nyitok:
a részeg vevőkre -számítok!
Ha gazdag leszek, mint Kermarec,
Bordeauxba megyek, bort iszom,
s földhöz vágom a kalapom.
Képes Géza fordítása
[In: Képes Géza, Fordított világ, 214. old., Magvető, Bp., 1973]
BÚCSÚZÓ VERS
Ég veled tó és te fehér galambhad, kerek
dúcodban mérgesen s mélyen burukkoló!
csőrök csapnak, s kihullott tollak lengenek;
ég veled tó.
Ég veled ház és te kék tető! sok barát
járt ide s intett neked; tudták, kaput társz.
Messziről is jöttek, havon és sáron át,
ég veled ház!
Ég veled ing, keritésen lengő vásznak
sora! fehérre mosott fehérnemüink!
melyeken arany legyek szerteszét másznak;
ég veled ing!
Ég veled fal s te ajtó, megsimogatlak.
A padlón ragyogsz fehér rostélyaiddal
és hétfelé szaladt színeiddel, ablak!
Ég veled fal.
Ég veled kert s fák, kik meghajoltok mélyen,
gyümölcs a fűben, melyet a zápor levert!
Tavon vitorlás, ég veled büszkeségem!
Ég veled kert.
Ég veled folyó, hátadon fény szaladgál!
ég veled hegy! fehér út! eltűntök máris!
ti vagytok az én otthonom régóta már
és nem Párizs.
Radnóti Miklós fordítása
Max Jacob by Rogi André (1937)
RMN
Poèmes de Max Jacob
La Disque Vert - numéro spécial Max Jacob (1923)
.
July 11, 2011
Olav H. Hauge : Your Way
No-one has marked out the road
you are to take
out in the unknown
out in the blue.
This is your road.
Only you
will take it. And there's no
turning back.
And you haven't marked your road
either.
And the wind smooths out your tracks
on desolate hills.
Translated by Robin Fulton
-
[DIN VEG]
Senki se járt ezen az úton,
csak a tiéd
ott kinn az ismeretlen,
a köd, az ég.
A te utad, indulni kell,
bárhova fut,
csakis te járhatod meg és
nincs visszaút.
Hogy merre mentél, senkinek se
mutassa jel,
lábad nyomát, ha fúj a szél,
hadd fújja el.
Székely Magda fordítása
_________
[In: Téli levél, Európa Könyvkiadó, Bp., 1976]
.
July 10, 2011
Marcel Proust (10 July 1871 – 18 November 1922)
"L'écoulement du temps en lui-même ne l'intéresse pas. D'ailleurs il ne parle jamais de prises de vues cinématographiques mais bien de clichés, d'instantanés. Homme de discontinuité, Proust est un photographe, ses descriptions sont toujours des images fixes, des instantanés, seuls capables de rendre perceptibles le changement survenu, le temps écoulé, le vieillissement."
[Brassaï: Proust in the Power of Photography, translated by Richard Howard]
Marcel Proust c. 1900
© Sygma/Corbis
*****
Mais, quand d’un passé ancien rien ne subsiste, après la mort des êtres, après la destruction des choses, seules, plus frêles mais plus vivaces, plus immatérielles, plus persistantes, plus fidèles, l’odeur et la saveur restent encore longtemps, comme des âmes, à se rappeler, à attendre, à espérer, sur la ruine de tout le reste, à porter sans fléchir, sur leur gouttelette presque impalpable, l’édifice immense du souvenir.
[Marcel Proust: À la recherche du temps perdu (Du côté de chez Swann), 1913]
But when from a long-distant past nothing subsists, after the people are dead, after the things are broken and scattered, still, alone, more fragile, but with more vitality, more unsubstantial, more persistent, more faithful, the smell and taste of things remain poised a long time, like souls, ready to remind us, waiting and hoping for their moment, amid the ruins of all the rest; and bear unfaltering, in the tiny and almost impalpable drop of their essence, the vast structure of recollection.
[Excerpt from Remembrance of Things Past (In Search of Lost Time) by Marcel Proust / Swan's Way, translated from the French by C. K. Scott-Moncrieff]
De mikor a régmúltból többé már semmi se marad, az élőlények halála után, a dolgok pusztulása után, egyedül az íz és az illat élnek még tovább sokáig, törékenyebben, de elevenebben, anyagtalanabbul, szívósabban és hívebben mindennél – mintha csak lelkek volnának, amelyek idézik, várják, remélik, minden egyébnek romjai felett, s amelyek moccanás nélkül tartják majdnem megfoghatatlan harmatjukon az emlék óriás épületét.
[Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában / I. Swann, 57-58. old. fordította Gyergyai Albert, Európa Könyvkiadó, Bp., 1983]
(...) le génie, même le grand talent, vient moins d'éléments intellectuels et d'affinement social supérieurs à ceux d'autrui, que de la faculté de les transformer, de les transposer. (...) ceux qui produisent des oeuvres géniales ne sont pas ceux qui vivent dans le milieu le plus délicat, qui ont la conversation la plus brillante, la culture la plus étendue, mais ceux qui ont eu le pouvoir, cessant brusquement de vivre pour eux-mêmes, de rendre leur personnalité pareille à un miroir, de telle sorte que leur vie si médiocre d'ailleurs qu'elle pouvait être mondainement et même, dans un certain sens, intellectuellement parlant, s'y reflète, le génie consistant dans le pouvoir réfléchissant et non dans la qualité intrinsèque du spectacle reflété.
[Marcel Proust: À la recherche du temps perdu (À l'ombre des jeunes filles en fleurs)]
(...) genius, and even what is only great talent, springs less from seeds of intellect and social refinement superior to those of other people than from the faculty of transposing, and so transforming them. (...) the men who produce works of genius are not those who live in the most delicate atmosphere, whose conversation is most brilliant or their culture broadest, but those who have had the power, ceasing in a moment to live only for themselves, to make use of their personality as of a mirror, m such a way that their life, however unimportant it may be socially, and even, in a sense, intellectually speaking, is reflected by it, genius consisting in the reflective power of the writer and not in the intrinsic quality of the scene reflected.
[Excerpt from Remembrance of Things Past (In Search of Lost Time) by Marcel Proust / Within a budding grove, translated from the French by C. K. Scott-Moncrieff]
"(...) a lángész s még a nagy tehetség is nem annyira a magasabb rendű társadalmi finomultságban vagy a szellemi fölényben gyökerezik, hanem abban a képességben, hogy mindezt átmentse és átformálja. (...) nem azokból lesznek a remekművek alkotói, akik a legszebb légkörben élnek, a legfennköltebben társalognak, s a legmélyebb műveltséggel bírnak, hanem akik hirtelen lemondanak arról, hogy csak magukért éljenek, képesek egész énjüket egyetlen tükörré változtatni, úgy, hogy egész életük vissza tudjon benne tükröződni – bármily közepes is ez az élet nagyvilági, vagy, más értelemben, akár szellemi szempontból –, mivel a lángész a tükröződőképességben, nem pedig a tükrözött kép magánvaló értékében rejlik. "
[Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában / II. Bimbózó lányok árnyékában, 151. old., Európa Könyvkiadó, Bp., 1983., fordította Gyergyai Albert]
.
July 6, 2011
József Attila - Harmatocska (Rosée)
Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsiros
papiros szendereg.
Lágy a táj, gyöngy az est;
tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezg
a halmokon s dalom.
Hát dolgoztam hiven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.
Fáradt meg együgyű,
vagy tán csak jó vagyok
s reszketek, mint a fű
és mint a csillagok.
1929 aug.
✹
ROSÉE
Un framboisier accroupi
Se balance et, sur la branche,
En boule dort à demi
Un papier gras qui se penche.
Soir de perle, doux tableau,
Les feuillages s'entrelacent;
Avec la brume plus haut,
Mon chant tremble dans l'espace.
Bourdonnant comme le pré,
J'ai travaillé sans relâche.
Que le ciel est donc léger!
L'atelier sombre à la tâche.
Je suis las, un peu béat,
Ou bon seulement peut-être.
Je bats comme l'herbe bat,
L'étoile qui vient de naître.
1929
Adaptation: Eugéne Guillevic
ROSÉE
Accroupi, se balance
Un framboisier. Sur lui,
Un papier gras poursuit
Sa douce somnolence.
Feuillages s'enlaçant!
Beau soir de perle fine!
Brume sur la colline
Où plane aussi mon chant!
Bourdon dans la prairie,
Sans trève j'ai trimé.
Que le ciel est léger
Sur ma forge assombrie!
Je suis las, un peu sot...
- Ou bon, que vous en semble? -
Comme l'herbe je tremble
Et l'étoile, là-haut...
ROSÉE
Accroupi, se balance
Un framboisier. Sur lui,
Un papier gras poursuit
Sa douce somnolence.
Feuillages s'enlaçant!
Beau soir de perle fine!
Brume sur la colline
Où plane aussi mon chant!
Bourdon dans la prairie,
Sans trève j'ai trimé.
Que le ciel est léger
Sur ma forge assombrie!
Je suis las, un peu sot...
- Ou bon, que vous en semble? -
Comme l'herbe je tremble
Et l'étoile, là-haut...
Adaptation: Jean Rousselot
________
A vers születéséről rendelkezünk szemtanúi vallomással. Németh Andor is, felesége is beszámol az esetről. Németh Andorné így: „Volt úgy, hogy nem maradtunk a Japánban. Egy tavaszi vasárnap délután elhatároztuk, hogy egészséges életet élünk, sétálunk egy nagyot. Gyalog mentünk át Budára, a Lánchídon keresztül. De a nagy sétából amit tervbe vettünk, csak ennyi lett. A Horváth-kertben már megállapodtunk, leültünk a tejcsarnokban, kávét rendeltünk. Attila papírt szedett elő, verset kezdett írni. Sokáig ültünk ott. Estefelé elkészült a verssel. Olvasd fel, Attila – sürgettük....
.
July 5, 2011
Jean Cocteau
(5 July 1889 – 11 October 1963)
Je n'aime pas dormir
Je n’aime pas dormir quand ta figure habite,
La nuit, contre mon cou;
Car je pense à la mort laquelle vient si vite
Nous endormir beaucoup.
Je mourrai, tu vivras et c’est ce qui m’éveille!
Est-il une autre peur?
Un jour ne plus entendre auprès de mon oreille
Ton haleine et ton coeur.
Quoi, ce timide oiseau, replié par le songe
Déserterait son nid,
Son nid d’où notre corps à deux têtes s’allonge
Par quatre pieds fini.
Puisse durer toujours une si grande joie
Qui cesse le matin,
Et dont l’ange chargé de construire ma voie
Allège mon destin.
Léger, je suis léger sous cette tête lourde
Qui semble de mon bloc,
Et reste en mon abri, muette, aveugle, sourde,
Malgré le chant du coq.
Cette tête coupée, allée en d’autres mondes,
Où règne une autre loi,
Plongeant dans le sommeil des racines profondes
Loin de moi, près de moi.
Ah! je voudrais, gardant ton profil sur ma gorge,
Par ta bouche qui dort
Entendre de tes seins la délicate forge
Souffler jusqu’à ma mort. AZ ÁLOM ELKERÜL
Az álom elkerül, ha alvó arcod éjjel
a nyakamon pihen;
mert leskel a halál s talán ilyenkor ér el
s elaltat hirtelen.
Én meghalok s te élsz; e gond, ez ver fel engem!
Van szörnyübb félelem?
Egy nap nem hallom majd a szívedet s nem lebben
lélekzeted velem.
E félénk nagy madár, ki most az álomé lett,
majd fészkéből kikel?
A fészekből, ahol testünk két fejjel ébred
s négy lábbal nyúlik el?
Örökké tarthat-é ily boldogság, vagy egyszer,
egy reggel megszakad?
Az útam építő védangyal nékem ezzel
könnyíti sorsomat.
Könnyü e szinte már testemből nőtt nehéz fej
s mindig is könnyü volt,
megbúvik mellemen, vak, néma s nem riad fel,
pedig kakas rikolt.
Most más világban él e fej, hol más a törvény
és más az értelem,
fogódzik álmai sötét vizébe dőlvén,
távol s mégis velem.
Ó! csak hallhatnám én szuszogni minden éjen,
míg szád is álmodik,
a fínom fujtatót melled kis műhelyében,
egész halálomig.
a nyakamon pihen;
mert leskel a halál s talán ilyenkor ér el
s elaltat hirtelen.
Én meghalok s te élsz; e gond, ez ver fel engem!
Van szörnyübb félelem?
Egy nap nem hallom majd a szívedet s nem lebben
lélekzeted velem.
E félénk nagy madár, ki most az álomé lett,
majd fészkéből kikel?
A fészekből, ahol testünk két fejjel ébred
s négy lábbal nyúlik el?
Örökké tarthat-é ily boldogság, vagy egyszer,
egy reggel megszakad?
Az útam építő védangyal nékem ezzel
könnyíti sorsomat.
Könnyü e szinte már testemből nőtt nehéz fej
s mindig is könnyü volt,
megbúvik mellemen, vak, néma s nem riad fel,
pedig kakas rikolt.
Most más világban él e fej, hol más a törvény
és más az értelem,
fogódzik álmai sötét vizébe dőlvén,
távol s mégis velem.
Ó! csak hallhatnám én szuszogni minden éjen,
míg szád is álmodik,
a fínom fujtatót melled kis műhelyében,
egész halálomig.
Radnóti Miklós fordítása
[In: Szerb Antal: Száz vers, Magvető, Bp.]
Jean Cocteau et le Sphinx, dans «Le Testament d’Orphée», les Baux de Provence
by Lucien Clergue (1959)
Jean Cocteau by Philippe Halsman (1940s)
by Giséle Freund (Paris, 1939)
Collection Centre Pompidou
by Herbert List (1944)
Mutualart
Mutualart
by Man Ray (Emmanuel RADNITZKY, dit)
Jean Cocteau et son portrait en fil de fer,1926 (vers)
Collection Centre Pompidou
'From The Blood of a Poet' (Surrealist study of Jean Cocteau posing with a fake arm)
by Jean Cocteau
by Jean Cocteau
Berenice Abbott : Hands of Jean Cocteau (1927)
MOMA
With a large ceramic plate by Cocteau
Jean Cocteau: Irises and Dianthus. 1951
TI, KIK...
Ti, kik az engem ért örömről, fájdalomról
Tudni se vágytatok,
Lépjen ki már szavam trójai falovamból
S gyújtsa fel házatok.
Átkozott fügefa, mely nem kinál fügével,
Mikor éhen veszek.
Halál, e cselszövő vad világból vigyél el,
Úgy talán még élhetek.
Somlyó György fordítása
VOUS QUI N'AVEZ...
Vous qui n'avez connu les douleurs ni les joies
De mes quatre saisons
Puissent mes mots sortir de mon cheval de Troie
Et brûler vos maisons.
Soit maudit le figuier qui refuse des figues
Pour apaiser ma faim
Me délivre la mort de ce monde d'intrigues
Et que je vive enfin.
De mes quatre saisons
Puissent mes mots sortir de mon cheval de Troie
Et brûler vos maisons.
Soit maudit le figuier qui refuse des figues
Pour apaiser ma faim
Me délivre la mort de ce monde d'intrigues
Et que je vive enfin.
TI, KIK...
Ti, kik az engem ért örömről, fájdalomról
Tudni se vágytatok,
Lépjen ki már szavam trójai falovamból
S gyújtsa fel házatok.
Átkozott fügefa, mely nem kinál fügével,
Mikor éhen veszek.
Halál, e cselszövő vad világból vigyél el,
Úgy talán még élhetek.
Somlyó György fordítása
________
[In: Somlyó György: Szélrózsa 2., 134. o., Magvető, Bp., 1965]
Subscribe to:
Posts (Atom)