(Jewish, German-language poet, 23 November 1920, Cernăuţi, România - c. 20 April 1970, Paris)
."The poem, being a manifestation of language and therefore essentially a dialogue, can be a message inside a bottle, sent out in the not always secure belief that it could be washed ashore somewhere, sometime, perhaps on a land of the heart..."
/Paul Celan, b. November 23, 1920/
CORONA
Aus der Hand frißt der Herbst mir sein Blatt: wir sind Freunde.
Wir schälen die Zeit aus den Nüssen und lehren sie gehn:
die Zeit kehrt zurück in die Schale.
Im Spiegel ist Sonntag,
im Traum wird geschlafen,
der Mund redet wahr.
Mein Aug steigt hinab zum Geschlecht der Geliebten:
wir sehen uns an,
wir sagen uns Dunkles,
wir lieben einander wie Mohn und Gedächtnis,
wir schlafen wie Wein in den Muscheln,
wie das Meer im Blutstrahl des Mondes.
Wir stehen umschlungen im Fenster, sie sehen uns zu von der Straße:
es ist Zeit, daß man weiß!
Es ist Zeit, daß der Stein sich zu blühen bequemt,
daß der Unrast ein Herz schlägt.
Es ist Zeit, daß es Zeit wird.
Es ist Zeit.
~
CORONA
translated by Michael Hamburger
Autumn eats its leaf out of my hand: we are friends.
From the nuts we shell time and we teach it to walk:
then time returns to the shell.
In the mirror it’s Sunday,
in dream there is room for sleeping,
our mouths speak the truth.
My eye moves down to the sex of my loved one:
we look at each other,
we exchange dark words,
we love each other like poppy and recollection,
we sleep like wine in the conches,
like the sea in the moon’s blood ray.
We stand by the window embracing, and people
look up from the street:
it is time they knew!
It is time the stone made an effort to flower,
time unrest had a beating heart.
It is time it were time.
It is time.
~
CORONA
Kezemből tépdes levelet az ősz, hisz jóba vagyunk mi.
Kihántjuk héjából az időt és járni tanítjuk:
az idő héjába visszatér.
A tükörben: vasárnap,
álmunkban alszunk,
a száj igazat szól.
Szemem leszáll a kedvesem neméhez:
egymásra nézünk,
sötét szavakat szólunk,
úgy szeretjük egymást, mint a mák és emlékezet,
úgy szunnyadunk, mint kagylóban a bor,
mint tenger a hold vérsugarában.
Megöleljük egymást az ablak előtt, néz bennünket az utca:
ideje már, hogy tudják!
Ideje már, hogy a kő megadja magát s kiviruljon,
hogy a zűrzavarnak szív dobogjon.
Ideje már, hogy ideje legyen.
Ideje már.
Lator László fordítása
~
Paul Celan Selected Poems. Penguin Book Group, London (1988)
Paul Celan Halálfúga, Európa Könyvkiadó, Budapest (1981)
...................................................................................................................................................................................................................................
