Pages

March 28, 2012

Bohumil Hrabal (1914. március 28. – 1997. február 3.)

  "Azt hiszem még a szeretőmmel sem törődtem annyit, mint a macskákkal. A szerelmesek életének megrázó jelenségeit élem meg velük..." (B. Hrabal: Zsebcselek)




Szemben a Fekete Rózsával
(Naproti černé růži)

Állok báván, mint kit nyári villám talált,
vagy álom kábít s most ágya mellett matat:
előttem játékbolt és fényes kirakat,
s bent jelenés: a pult mögött Magácska áll.

Mint akkor, a Zinner-boltban, ahol sügért
árult, s szívembe először gázolt bele,
belengte az alkonyt a szenvedély szele:
kegyedhez vont a vágy s édes estét igért.

Ballon-teknőc lengett fölöttünk akkor este,
s költők kifényesedett kabátujjaként
csillogott a folyó s verte vissza a fényt.

Mohó kezem Magácska szép kezét kereste,
mint pillangós álmot a lélek, ha sivár –
Mondja, szép zsidó lány, ma este mit csinál?


Marienbádi tér
(Mariánské náměstí)

Magácska csak járta a termeket,
mint szobor, kit Isten életre keltett –
Körém Rousseau, kit Maga is szeret,
bűvös kört írt, képeivel megejtett.

S a hajók zászlai lengtek tovább,
zöld lobogók takarták a szemem,
térdeltem, s már nem láttam, csak Magát,

kértem, hogy nézzen reám, hogy legyen
csak enyém a szeme, e két agát,
hiába kértem, ment könyörtelen.

Járta a tárlatot, a termeket,
lengett körötte a vágyam s a lelkem,
s csak a Vámos, kit Kegyed is szeret,
nézett le reám bús, gyermekszemekkel.


A csillagtalan fejnél
(Hlava bez hvězdy)

Hölgyem, ha volfrámból volna keze,
haja mangán volna s szeme molibdén,
akkor is véget érne a mese
a férfiról, ki úgy szerette, mint én.

S lenne bár ajka ferrocianid,
lábfeje kadmium s melle vasöntvény,
nem szomjaznám érckemény bájait,
mitsem éreznék távoztán, se jöttén.

S ha édes nyála olvadt platina
volna, s a torka higanyt gurgulázna,
akkor sem vágyódnék az ajakára,

furcsa szerelmének dárdáira,
miket szép kezei szívembe vertek –
Krómozott körmök, nos miért remegtek?

Tőzsér Árpád fordításai

__________
Bohumil Hrabal, Színnyomatok, Kalligram, Pozsony, 2006

March 27, 2012

Frank O'Hara (March 27, 1926 – July 25, 1966)


.
Poem 
[Lana Turner has collapsed!]

Lana Turner has collapsed!
I was trotting along and suddenly
it started raining and snowing
and you said it was hailing
but hailing hits you on the head
hard so it was really snowing and
raining and I was in such a hurry
to meet you but the traffic
was acting exactly like the sky
and suddenly I see a headline
LANA TURNER HAS COLLAPSED!
there is no snow in Hollywood
there is no rain in California
I have been to lots of parties
and acted perfectly disgraceful
but I never actually collapsed
oh Lana Turner we love you get up  

 *

Vers

Lana Turner elájult!
Igyekeztem az utcán és egyszerre
esni kezdett és havazni és te
azt mondtad jégeső de a
jégeső az embert kutyául fejbe
vágja hát valójában hó volt és
eső és én annyira siettem hogy
lássalak de az utcai forgalom
pontosan úgy viselkedett mint az ég
s akkor hirtelen meglátom a címet
LANA TURNER ELÁJULT!
nincs hózás Hollywoodban
nincs eső Kaliforniában
én nagyon sok társaságban voltam
és iszonyúan viseltem magam
de lényegében soha nem ájultam el
ó Lana Turner kelj föl szeretünk

Gergely Ágnes fordítása




When I was a child
I played by myself in a
corner of the schoolyard
all alone.

I hated dolls and I
hated games, animals were
not friendly and birds
flew away.

If anyone was looking
for me I hid behind a
tree and cried out "I am
an orphan."

And here I am, the
center of all beauty!
writing these poems!
Imagine!
 

*

AUTOBIOGRAPHIA LITERARIA

Kisgyerek koromban
magamban játszottam
az iskolaudvaron, teljesen
egyedül.

Utáltam a babákat és
utáltam a focit, az állatok
nem szerettek és a madarak
elrepültek.

Ha bárki keresett, elbújtam
egy fatörzs mögé, és
kiabáltam: "Nem vagyok
sehol!"

És most itt vagyok,
minden szépség közepe!
micsoda verseket írok!
Képzeld!

 


__________
Gergely Ágnes: Képtelen világ, Kozmosz Könyvek, 1982
LETTRE, 1997/25.



Tristan Tzara (1896-1963)

Tristan Tzara by Man Ray, 1924


PRINTEMPS

à h arp

placer l'enfant dans le vase au fond de minuit
et la plaie
une rose des vents avec tes doigts aux beaux ongles
le tonnerre dans des plumes voir une eau mauvaise coule des
membres de l'antilope

souffrir en bas avez-vous trouvé des vaches des oiseaux?
la soif le fiel du paon dans la cage
le roi en exil par la clarté du puits se momifie lentement
dans le jardin de légumes
semer des sauterelles brisées planter des coeurs de fourmis le
brouillard de sel une lampe tire
la queue sur le ciel


*

TAVASZ

vázába helyezni a gyereket az éjfél mélyre
és a seb
szélrózsa a te szép körmű ujjaiddal
a villámot a tollak között látni
rossz víz folyik az antilop tagjaiból

odalent találtatok-e szenvedni teheneket madarakat?
szomja epéje a pávának a ketrecben
száműzetésben a király a kút fényétől lassan múmia lesz
a zöldséges kertbe
vetni széttört szöcskéket
ültetni hangyaszíveket a sóköd egy lámpa csóvát húz az égre
a kicsiny üvegszilánkok a menekülő szarvasok hasában
a fekete kurta faágak pontjain egy kiáltásért

Parancs János fordítása

__________
Photo: Collection Centre Pompidou, Paris
Tristan Tzara: AA Úr az Antifilozófus, Orpheusz Könyvek, 1992

March 24, 2012

Excerpt from The Notebook of Malte Laurids Brigge by R.M. Rilke

    "Is it possible, it thinks, that nothing real or important has yet been seen or known or said?   
    Is it possible that mankind has had thousands of years in which to observe, reflect and record, and has allowed these millennia to slip past, like a recess interval at school in which one eats one’s sandwich and an apple?
     Yes, it is possible.
     Is it possible that despite our discoveries and progress, despite our culture, religion and world-wisdom, we still remain on the surface of life? Is it possible that we have even covered this surface, which might still have been something, with an incredibly uninteresting stuff which makes it look like drawing-room furniture during summer holidays?
     Yes, it is possible.
     Is it possible that the whole history of the world has been misunderstood? Is it possible that our conception of the past is false, because we have always spoken of its masses, as though we were telling of a vast aggregation of human beings, instead of about the One around whom they gathered because he was a stranger and was dying?
     Yes, it is possible.
     Is it possible that we have believed it necessary to recover what happened before we were born? Is it possible that every individual has had to be reminded that he is indeed sprung from all those who have gone before, that he has known this therefore and ought not to have been persuaded differently by others who knew otherwise?
      Yes, it is possible.
     Is it possible that all these people know with perfect accuracy a past that has never existed? Is it possible that all realities are nothing to them, that their life runs on, unconnected with anything, like a watch in an empty room - Yes, it is possible.
     Is it possible that we know nothing of young girls who nevertheless live? Is it possible that we say 'women,' 'children,' 'boys,' not guessing (despite all our culture, not guessing) that these words have long since had no plural, but only countless singulars?
     Yes, it is possible.
     Is it possible that there are people who speak of ‘God’ and mean something they have in common? Take a couple of schoolboys: one buys a pocket knife and his companion buys another exactly like it on the same day. And after a week they compare knives and find that there is now only a very distant resemblance between them - so different has been their lot in different hands. ('Well,' says the mother of one of them, 'if you always must wear everything out immediately -') Ah, then is it possible to believe that one can have a God without using Him?
     Yes, it is possible.
     But if all this is possible - has even no more than a semblance of possibility - then surely, for all the world’s sake, something must be done. The first comer, he who has had these disturbing thoughts, must begin to do some of the neglected things; even if he be just anybody, by no means the most suitable person: there is no one else at hand. This young, insignificant foreigner, Brigge, will have to sit down in his room five flights up and write, day and night. Yes, he will have to write; that will be the end of it."

— Excerpt from The Notebook of Malte Laurids Brigge by Rainer Maria Rilke, Translated by John Linton. Published by Leonard and Virginia Woolf, The Hogarth Press, Tavistock Square, 1930.


Rilke in the Hotel Biron, Paris


   "Lehetséges, hogy az ember nem látott, nem ismert és nem mondott még semmi igazán fontosat? Lehetséges ez? Évezrednyi ideje volt, hogy lásson, elmélkedjék és feljegyezzen mindent, s engedte tovaröppenni az évezredeket, akár a tízpercet az iskolában, mikor a vajas kenyér után egy almát majszolunk?
    Bizony, lehetséges.
   Lehetséges, hogy a haladás, találmányok, kultúra, vallás és életbölcsesség ellenére az élet felszínén ragadtunk? Lehetséges, hogy még ezt a felhámot is, mely azért mégiscsak lett volna valami, egy elképesztően unalmas anyaggal borította be az emberiség, s most úgy fest, mint a szalonbútorok, mikor a család elutazik nyaralni?
    Bizony, lehetséges.
   Lehetséges, hogy a világ egész történelmét félreértették? Lehetséges, hogy az egész múlt hamis, mert mindig csak a tömegeiről beszéltek, mintha egy csomó ember csődületéről lenne szó — ahelyett, hogy az Egyetlent tekintették volna, akit mindenki körülállt, mert idegen volt és meghalt?
    Bizony, lehetséges.
   Lehetséges, hogy azt hitték, ki kell pótolniok mindent, ami történt, mielőtt megszülettek volna? Talán mindenkit egyenként figyelmeztetni kellene, hogy magában hordozza mindazt, ami előtte volt, s így mindent tud, tehát ne hagyja, hogy azok, akik mást tudnak, telebeszéljék a fejét?
    Bizony, lehetséges.
   Lehetséges, hogy mindezek az emberek részletesen ismernek egy olyan múltat, mely nem volt soha? Lehetséges, hogy számukra nem létezik a valóság? És hogy semmihez sem kapaszkodó életük lejár, mint valami óra egy üres szobában?
    Bizony, lehetséges.
   Lehetséges, hogy az ember semmit sem tud a lányokról, pedig mégiscsak élnek?      Lehetséges, hogy "asszonyok"-ról, "gyermekek"-ről, "fiúk"-ról beszélünk, és hiába vagyunk műveltek, nem sejtjük: mindezen szavaknak régóta nincs többé többesük, és csupán számtalan egyes szám létezik már?
   Bizony, lehetséges.
  Lehetséges, hogy vannak emberek, akik azt mondják: Isten — és valami közkincsre gondolnak?... Íme, két iskolás gyermek: az egyik bicskát vásárol, szomszédja pedig ugyanaznap éppen olyat vásárol magának is. Egy hét múlva mutatják egymásnak bicskáikat, s kiderül, az egyik kés a másikra szinte alig hasonlít már — más-más kézben ily hamar más lett mind a kettő. (Egyikük anyja meg is jegyzi: "Persze, hisz mindent azonnal el kell nyűnötök.")
— Ohó: hihető tehát, hogy az embernek Istene lehet, ha nem használja, akkor is?
    Úgy bizony.
   Ám ha mindez, hacsak félig-meddig is, de lehetséges — az ég szerelmére! —, akkor valaminek történnie kell. Lásson neki az, aki éppen kéznél van, akiben ez a nyugtalanító gondolat megszületett, legalább valamit pótoljon a mulasztottakból. Bárki legyen, ha éppen nem is a legmegfelelőbb: elvégre más most nem akad. Brigge, ez a fiatal jelentéktelen idegen kell majd, hogy az ötödik emeleten leüljön, és éjjel-nappal írjon — igen írnia kell, hogy minderre végre pontot tegyen."

Malte Laurids Brigge feljegyzései (1904-1910), (részlet)

_____
Rainer Maria Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései és más szépprózai írások, fordította Görgey Gábor, Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2002, 276-277. old.

Ágh István (sz. 1938. március 24. -)

Kísérlet a nem ismert idővel
       
Akkor még édes emléktelenségbe
pólyált kis élet voltam, hogy ne tudjam,
milyen halálos kín a születésem,
melyet csak anyám sejthetett titokban,
de ő arról se szól majd, a szobában
villany égett, vagy petróleumlámpa
pislogatott, miként az istállóban
a jámbor jószág vajudása közben,
s mit csinált apám? és a szomszéd asszony
segített-e a bábának, s különben
hol volt nagyanyám? s hány fazék meleg víz
fogyott a véres fürdetéssel? ennyi
elég is lenne emlékteremtésre,
hiszen a nyomai még megmaradtak,
azok nélkül, a születési éjnek,
kik létem túlfeléről visszaadnak
valami fényt, melytől talán kiválhat
a semmiből a valóságos látszat.



       
Nyaram virágos bokrát, mintha tél sem
sujtaná máskor, nem láttam enyészni,
megújúlni, csak ahogy terebélye
pompáját évről évre megismétli
egyformán, mégsem unalmasan, csöndben
telítődöm az árnyas örökzölddel,
s már kezdeném a fehérszirmú verset,
de elszáll rögtön, mert folytathatatlan,
ha nincs szavam az első anyanyelvhez,
melyet a beszéd előtt megtanultam,
tétova illat csupán, illó fények,
bujócskái az áldott békességnek,
nincs eseménye, tárgya, szép csodában
rejlő talányos magunkbanvalóság
föloldódása egymás mivoltában,
páros hűségre hasonlít leginkább,
és csak kettőnkre tartozik a titka,
miért van nyitva akkor is ha csukva.



_______
Ágh István művei a Digitális Irodalmi Akadémián