William Carlos Williams (American, September 17, 1883 – March 4, 1963)

In Harbor


Surely there, among the great docks, is peace, my mind;
there with the ships moored in the river.
Go out, timid child,
and snuggle in among the great ships talking so quietly.
Maybe you will even fall asleep near them and be
lifted into one of their laps, and in the morning—
There is always the morning in which to remember it all!
Of what are they gossiping? God knows.
And God knows it matters little for we cannot understand them.
Yet it is certainly of the sea, of that there can be no question.
It is a quiet sound. Rest! That's all I care for now.
The smell of them will put us to sleep presently.
Smell! It is the sea water mingling here into the river—
at least so it seems—perhaps it is something else—but what matter?
The sea water! It is quiet and smooth here!
How slowly they move, little by little trying
the hawsers that drop and groan with their agony.
Yes, it is certainly of the high sea they are talking.

[Source]

 William Carlos Williams (1954)

Photographer: Lisa Larsen / LIFE

Öbölben


Ott a nagy dokkokban bizonyosan béke van;
ott a folyón horgonyzó nagy hajók között.
Indulj el, értelem, félénk gyermek,
és lopóddz be a csöndesen beszélgető nagy hajók közé.
Talán majd el is alszol mellettük, és
egyikük ölébe emel, reggel pedig —
Mindig eljön a reggel, amikor mindarra visszaemlékezel!
Miről pletykálnak? Tudja Isten.
És az Isten tudja, hogy nem számít, mert nem érthetjük őket.
Igen, bizonyosan a tengerről, semmi kétség.
Halk a hangjuk. Maradj nyugton! Csak ők érdekelnek most.
Illatuk mindjárt elaltat mindkettőnket.
Érzed? Talán a tenger vize keveredik itt a folyóéba —
talán valami másé az illat — de mit számít?
A tenger vize! Itt csöndes és sima!
Milyen lomhán mocorognak, feszítgetik
a lanyhuló, fájdalmasan nyöszörgő köteleket.
Igen, bizonyosan a nyílt tengerről beszélgetnek.
 
Kodolányi Gyula fordítása


[In: A LÉTEZÉS HÁLÓI, Amerikai költők versei Kodolányi Gyula fordításában, Európa, 1990]
..............................................................................................................................................................................................................................

Robert Penn Warren (American, April 24, 1905 - September 15, 1989)

.
Another Dimension

Over meadows of Brittany, the lark
Flames sunward, divulging, in tinseled fragments from
That height, song. Song is lost
In the blue depth of sky, but
We know it is there at an altitude where only
God's ear may hear.

Dividing fields, long hedges, in white
Bloom powdered, gently slope to the
Blue of sea that glitters in joy of its being.

Once I lay on the grass and looked upward
To feel myself redeemed into
That world which had no meaning but itself,
As I, lying there, had only the present, no future or past.

Yes - who was the man who on the midnight street corner,
Alone, once stood, while sea-fog
Put out last lights, electric or heavenly?
Who knows that history is the other name for death?
Who, from the sweated pillow, wakes to know
How truth can lie? Who knows that jealousy,
Like a chinch-bug under the greenest turf, thrives?
Who learned that kindness can be the last cruelty?

I have shut my eyes and seen the lark flare upward.
All was as real as when my eyes were open.
I have felt earth breathe beneath my shoulder blades.
I have strained to hear, sun-high, that Platonic song.

It may be that some men, dying, have heard it.

Source: The Collected Poems of Robert Penn Warren

Robert Penn Warren with Frodo, his Cocker Spaniel, 

Wardsboro, Vermont, July 31, 1971. 

Photo: Jill Krementz

AZ IDŐ HALÁLA

Bretagne rétjei fölött a pacsirta
Lobog a nap felé, szórja, csillámlásként e
Magasból, énekét. Az ének elvész
Az ég kék mélyén, de mi
Tudjuk, ott van fönn, annyira fönn, hogy
Isten füle hallhatja csupán.

Mezőket osztva, sövények fehér virággal
Hintve, szelíden ereszkednek a tenger
Kékje felé, mely tündököl, hogy van, az örömtől.

A fűben hevervén fölnéztem egyszer,
S éreztem, visszaváltódom e világba,
Melynek nincs jelentése, csak maga, ahogy
Nekem, fekvén ott, jelenem volt csak, se jövőm, se múltam.

Igen - ki volt az az ember, aki éjféli utcasarkon,
Egykor, magányosan ott állt, míg a tengeri köd
Kioltogatta a végső égi - vagy villany - fényeket?
Ki tudja, a történelem másik név csak a halálra?
És aki, izzadt párnán, felriad, érzi:
Hazudhat az igazság? Aki tudja: a féltékenység,
Mint ganajtúró, a legzöldebb gyep alatt is tenyészik?
Ki érti már, a kedvesség a végső kegyetlenség lehet?

Lehunytam a szemem és láttam, föl, föl lobog a pacsirta.
Minden oly valós volt, mintha a szemem nyitva lenne.
Éreztem, ott lélegzik a föld a lapockám mellett.
Erőlködtem, hadd hallanám nap-magasban azt a platóni dalt.

Hogy hallották is némelyek, haldokolva, meghihető.

Tandori Dezső fordítása


[Robert Penn Warren: Az idő halála, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1991]
..............................................................................................................................................................................................................................

Fernando Pessoa (Portuguese, June 13, 1888 - November 30, 1935)

.
O Guardador de Rebanhos II
Alberto Caeiro

O meu olhar é nítido como um girassol.
Tenho o costume de andar pelas estradas
Olhando para a direita e para a esquerda,
E de vez em quando olhando para trás…
E o que vejo a cada momento
É aquilo que nunca antes eu tinha visto,
E eu sei dar por isso muito bem…
Sei ter o pasmo comigo
Que tem uma criança se, ao nascer,
Reparasse que nascera deveras…
Sinto-me nascido a cada momento
Para a eterna novidade do mundo…

Creio no mundo como num malmequer,
Porque o vejo. Mas não penso nele
Porque pensar é não compreender…
O mundo não se fez para pensarmos nele
(Pensar é estar doente dos olhos)
Mas para olharmos para ele e estarmos de acordo.

Eu não tenho filosofia: tenho sentidos…
Se falo na Natureza não é porque saiba o que ela é,
Mas porque a amo, e amo-a por isso,
Porque quem ama nunca sabe o que ama
Nem sabe porque ama, nem o que é amar…

Amar é a eterna inocência,
E a única inocência é não pensar…

The Keeper of Sheep II
by Alberto Caeiro

My gaze is clear like a sunflower.
It is my custom to walk the roads
Looking right and left
And sometimes looking behind me,
And what I see at each moment
Is what I never saw before,
And I’m very good at noticing things.
I’m capable of feeling the same wonder
A newborn child would feel
If he noticed that he’d really and truly been born.
I feel at each moment that I’ve just been born
Into a completely new world…

I believe in the world as in a daisy,
Because I see it. But I don’t think about it,
Because to think is to not understand.
The world wasn’t made for us to think about it
(To think is to have eyes that aren’t well)
But to look at it and to be in agreement.

I have no philosophy, I have senses…
If I speak of Nature it’s not because I know what it is
But because I love it, and for that very reason,
Because those who love never know what they love
Or why they love, or what love is.

To love is eternal innocence,
And the only innocence is not to think…

Translated by Richard Zenith
Source: Poetry International Web

Drawing by Almada Negreiros

MultiPessoa - Arquivo Pessoa

A NYÁJAK ŐRZŐJE
II. A pillantásom pontos, mint egy napraforgó.

A pillantásom pontos, mint egy napraforgó.
Szokásom csatangolni járt s járatlan utakon
Nézegetek jobbra, balra
És néha koronként hátrafelé…
S amit látok minden pillanatban
S az is, amit azelőtt sose láttam,
Lenyűgözi lényem,
Mert képes vagyok még az eredendő ámulatra,
Amely csak egy gyereket tölthetne el, ha születése percében
Tudatosulna benne, hogy valóban a világra jött…
Úgy érzem, minden pillanatom születés,
Rácsodálkozás a Világ örök megújhodására…

Hiszek a világban, mint egy százszorszépben,
Mert látom. de nem töprenkedem rajta,
Mivel gondolkodni annyi, mint félreérteni…

A világ nem azért van, hogy okoskodásaink tárgya legyen
(Aki fúrton fúrt spekulál, olyan mintha a szemével volna baj),
Hanem azért, hogy szemléljük, és eggyé váljunk vele…
Nekem nincsen filozófiám: érzékeim vannak…
És nem azért beszélek a Természetről, mert tudom, miféle,
Hanem mert szeretem,
S aki szeret soha nem tudja, kit, mit,
Miért szeret s azt sem, szeretni mit jelent…

Szeretni: örök ártatlanság,
És az egyetlen ártatlanság, ha nem gondolkozol…

1914. március 8.
Döbrentei Kornél fordítása

[Fernando Pessoa / Alberto Caeiro: A NYÁJAK ŐRZŐJE ÉS MÁS VERSEK, Íbisz Könyvkiadó, Budapest, 2001]

..............................................................................................................................................................................................................................

Krisztina Tóth (Hungarian, b. 1967)

.
Vaktérkép
Fiamnak

Csuszamló rétegek, hegyláncok arca,
a tudatmélyi Mariana-árok, magma
a lélekben, minek,

minek a megdőlt erdők, vonuló varjak,
tévelygő folyamok, élnek, kihalnak,
jégtáblán pingvinek,

úszik a felhők szakadt DNS-lánca,
a vizek lehunyt szemű vonulása
minek, ha nem talál

medret, csak húzza folyton szomorú
útját és bárhová ér, az háború,
árkot ír a halál,

nevekkel, születéssel, szerelemmel
szaggatott kiáltással nem kell
már a világot

összekuszálni: városok, hasbeszélő
sors, emlékek völgykatlana, élő
vonalak, látod,

mind hogy bolyong és nincs egynek se útja,
mindig, mindig az anyák szülik újra
az árvaságot.

[Tóth Krisztina, Magas labda, Magvető, Budapest, 2009]

Lyrikline

Krisztina Tóth

Blank Map
To my son

The faces of the mountain ranges, grinding strata,
the Mariana Trench of the unfathomed mind, the lava
in the soul; why, who knows

why the wind-felled forests, the hobo ravens
live and die, the straying rivers,
penguins on their shirking floes,

the tattered helices of the cloud,
the blinded wandering of the flood,
why, if it can not scent

a course it simply drags its sad ways
and anywhere it goes it’s war,
death scores a trench

with names, with birth, with love
with which we should not have
entangled the earth,

our towns, our voice-throwing fortune,
the deep valley basin of memories, living lines,
you see, how they all go forth,

wandering, and have no way of their own;
always, always, it’s the mothers, the orphanhood to which, again,
they’re giving birth.

Translated by Antony Dunn
~

Source: The Hungarian Quarterly, Spring, 2010

..............................................................................................................................................................................................................................

Tristan Tzara (Romanian/French, April 16, 1896–December 25, 1963)

born Samuel or Samy Rosenstock, also known as S. Samyro
.
VOIE

quel est ce chemin qui nous sépare
à travers lequel je tends la main de ma pensée
une fleur est écrite au bout de chaque doigt
et le bout du chemin est une fleur qui marche avec toi


Way

what is this road that separates us
across which I hold out the hand of my thoughts
a flower is written at the end of each finger
and the end of the road is a flower which walks with you

Translated by Lee Harwood


Út

milyen az az út amely elválasz minket
azon át nyújtom tűnődésem kezét
virág íródott minden egyes ujj hegyére
és az út vége egy veled együtt járó virág

Parancs János fordítása

/A SZÍV ÚTMUTATÓJA, 1924-25/

 Tristan Tzara (1926)

Photo by André Kertész

Dada kiáltvány a gyenge szeretetről és a keserű szeretetről
Függelék
HOGYAN LETTEM ELBŰVÖLŐ ROKONSZENVES ÉS FELSÉGES

Nagyon későig alszom. Hatvanöt százalékban megölöm magam. Az én életem nagyon olcsó, nekem csak az élet harminc százalékába kerül. Életem az életből harminc százalék. Nincs neki karja, madzaga és néhány gombja. Az öt százaléka vérszegény recsegések kísérte, féléber kábulat állapotra fordítódik. Ezt az öt százalékot hívják DADÁNAK. Tehát az élet olcsó. A halál egy kicsit drágább. Ám az élet elbűvölő és a halál is az.

Néhány napja félkegyelműek gyűlésén vettem részt. Sokan voltak. Mindenki elbűvölő volt. Tristan Tzara, egy kicsi, hülye és jelentéktelen figura tartott előadást az elbűvölővé válás művészetéről. Egyébként elbűvölő volt. Mindenki elbűvölő. És szellemes. Ez felséges, ugye? Egyébként mindenki felséges. Kilenc fokkal a nulla alatt. Ez elbűvölő, ugye? Nem, ez nem elbűvölő. Isten nincs a megfelelő magaslaton. Még a Cím- és lakásjegyzékben sem szerepel. Ám ő mégis elbűvölő. A nagykövetek, a költők, a grófok, a hercegek, a muzsikusok, az újságírók, a színészek, az írók, a diplomaták, az igazgatók, a női szabók, a szocialisták, a hercegnők és a bárónők, ez elbűvölő. Önök mindannyian elbűvölőek, nagyon finomak, szellemesek és felségesek.

Tristan Tzara mondja önöknek: nagyon szeretne mást csinálni, de inkább hülye marad, komédiás és szélhámos.

Legyenek őszinték egy pillanatra: amit az imént mondtam önöknek, az elbűvölő-e vagy hülye?

Vannak emberek (újságírók, ügyvédek, műkedvelők, filozófusok), akik az üzleti ügyeket, a házasságokat, a szemléket, a háborúkat, a különböző kongresszusokat, a részvénytársaságokat, a politikát, a baleseteket, a nyilvános tánchelyiségeket, a gazdasági válságokat, az idegrohamokat egyaránt a dada változatainak tartják. Mivel nem vagyok imperialista, nem osztom véleményüket; inkább azt hiszem, hogy dada csak egy másodrendű istenség, akit egész egyszerűen az új, interregnumi vallásmechanizmusok másegyéb formái mellé kell helyezni.

Az egyszerűség vajon egyszerű-e vagy dada?

Elég rokonszenvesnek érzem magam.

Tristan Tzara

/HÉT DADA KIÁLTVÁNY, 1916-1920/

Parancs János fordítása

[Tristan Tzara: AA ÚR AZ ANTIFILOZÓFUS, Dadaista kiáltványok és válogatott versek 1914-1936, Orpheusz Kiadó, Budapest, 1992]

..............................................................................................................................................................................................................................