Michelangelo Antonioni

.
A MORNING AND AN EVENING

Let's try thinking of a film that tells the story of two days in a man's life. The day he's born and the day he dies. A life whose prelude seems to start on one road and whose epilogue shows that he's taken a route quite different, even geographically speaking, from where he started.

Let's try thinking of a film with a morning and a night, but not the interim anxieties.

Translated from the Italian by William Arrowsmith


[Michelangelo Antonioni, That Bowling Alley on the Tiber: tales of a Director, New York; Oxford: Oxford University Press, 1986]

EGY REGGEL ÉS EGY ESTE

Képzeljünk el egy filmet, egy ember életének két napját mesélné el. Azt, amelyiken született, és azt, amelyiken meghalt. Egy sorsot, amelynek kezdete egy bizonyos út felé mutat, s vége pedig felfedi, hogy emberünk egészen más utat járt be, s ez az eredetitől földrajzilag is nagyon távol esik.

Képzeljünk el egy filmet, amely egy reggelt és az estét ábrázolja, de a köztük lévő fáradságos napot nem.

Magyarósi Gizella fordítása

[Michelangelo Antonioni, Egy sosemvolt szerelem krónikája, Európa Könyvkiadó, 1990]

Méhes Károly

Angyali rész-egység

Elmondom. És nem érdekel, ha úntat.
Tudod, szeretem mesélni a múltat.
Oda tartozik már ez is, méghozzá örökre.
Ott ugyanis semmi sincsen fölösbe.

Az éjszaka közepén – úgy háromkor –
felkeltem, mint ki nem is valami álombol
toppan elő, hanem izgágán tettre kész,
csak nem nagyon sejti még az ész,
hogy ebben a vaksötétben mit is kéne
épp most – úgymond – elintézni végre.

Konkrétan, hogy mi a franc nyomaszt.
És mért nem becsülöm az álmomat,
én, ki ébren is jobbára álmodozom.

Aztán, mintha lenne egy nagy dobozom,
és abban bújna az egész kint-világ,
szememmel a jégvirágos ablakon át
mohón szemlélni kezdtem az éjszakát.
Az éji, téli, táj... minden havas egészen.
A hosszú utca olyan így fehéren,
mintha frissen lenne becsomagolva,
és valaki ajándékba hozta volna:
tessék, játsszál csak vele, nézegessed,
nem látsz rajta semmiféle szennyet.

Örülsz? Ezt akartad? –
kérdte némán az ablak.

Néztem ki a hóba és jól esett hinnem,
hogy tisztán láthatom a valót innen,
ebben a már nem is sötét éjszakában,
ahogy a fűtőtestnek dőlve álltam,
hogy a világ valójában semmi más,
mint végtelen tisztaság és ragyogás;
és ez az egység az igazi létezése.

Kinevetsz? Legyintesz az egészre?
Mert nem kell, csak egyetlen lábnyom,
és semmi sem marad ebből a világból?

Csakhogy ez a döbbenet
adja hozzá a többletet.

Pontosan így volt. Jött egy kutyás alak,
és kettejük három pár lába az ablak alatt
szétgyalogolta a tündökletes havat.
És elhiszed, hogy mégis megörültem?
Minden gyanús, ha csak a tökély szülte,
és az életteli rontás nincsen rajta:
az isteniben az emberi kalamajka.

És direkt nem néztem fel az égre,
a mindenestül-bálba, csak a hófehérre,
az égi másra, ami tele lett fekete folttal.
Nem mondtam semmit s nem daloltam.
A radiátor vasa a combom már vágta.
Láttam mindent, visszabújhattam az ágyba.
De még mielőtt szemem behunytam volna,
villant a mobiltelefon üzenet-gombja,
és megnéztem, ki a csuda az ilyenkor.
Azonban a megnyíló kis ablak üres volt:
fehéren világított a sötétbe, élesen;
egy szó nélkül, és nem volt küldője sem.

Így aludtam el, a mobillal a mellemen.

________
Műhely, 2012/4

Vas István / Devecseri Gábor

Vas István
Határozók és kötőszavak

Jóllehet ez és jóllehet az és jóllehet garmadával,
Mindazonáltal, jaj, mindazonáltal az egész is mindazonáltal,
Feltéve ha és feltéve hogy és feltéve azt, amit,
Ennélfogva és immár az úgyse, a mégse aligha segít,
Mert bőven van itt a mivel, a miáltal, a minekutána,
Nyilvánvalóan terjed a továbbá komor hiánya,
Hiába itt a noha, sőt hátha, a talán, a még,
Tudvalevően elégtelen itt az elég meg a sosem elég,
Hovatovább, ha ezért, ha azért, ha akárhogy, mindenesetre,
Elvégre, végre és végül is mindegy már, elkezdve vagy berekesztve,
Tehát és pedig és hahogy és sehogy és valahogy mégis,
És ha egyúttal, akár beleértve, azonban azért is,
Mert a főnevek, igék, a képek is egyszersmind kihullanak,
Marad a közbeszéd maltere, csikorgó, ügyetlen vivőanyag,
De ha elárasztanak az esetlen határozók, a kopár kötőszavak,
Végeredményben nem fontos más, csak a csak meg a csak meg a csak.

_______
Vas István, Összegyűjtött versek III. 1960- 1976., Holnap Kiadó, 2005

Devecseri Gábor
Hozzáfűzés Vas István: “Határozószók és kötőszavak” című verséhez 

Pistának és Piroskának

Csak attól függ minden, hogy mi után jönnek ezek a kötőszavak
És határozószók, e megszorítók, mert háthogyha egérutak,
Mert háthogyha lent vagyunk egy büdös árokban, de jön egy mindazonáltal
És megtisztít, felemel, felröpít, a napra, magasba tenni nem átall,
És segíti őt néhány noha és hátha, és jöhet egy szegény feltéve,
Mely egyúttal s elvégre földajkál – feltéve – egy virágos fényes erkélyre.
És jöhet a talán mely teháttá rázkódik, és jöhet egy valahogy mégis,
Minekutána egebbé fényesül tudvalévően az ég is,
S a pedig, a pedig, még az is oly nyájas, ha gyöngéden felel a csakra,
S az azértba, ezértbe olykor beleértve a táncosnő virágok csokra,
S a noha nem soha, és borítsa moha az időnek, mindenesetre,
Él már az immár, ha megesett, isten sem szippantja megnemesettre,
S a még, jaj, a még, az a legszebb, az ismétlés gyönyöre, kacsok és ágak,
Mik nőnek belőlünk, míg élünk, s ölelő futammal vágnak világnak,
És befonják repkényként, szerelmét szolgálják e szók is, e félénk-mohók,
Végeredményben nem fontos más, csak a csók meg a csók meg a csók.
_______
Devecseri Gábor, Összegyűjtött versek, Magvető, 1974, 471. o.

József Attila (1905 - 1937)

A Hetedik

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég,—
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos,—
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy,—
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

1932

 József Attila

The Seventh

If in this world you lay a claim,
let seven births be your aim!
Once be born in a burning home,
once in a flood in an icy storm,
once in a clinic where the mad retreat,
once in a field of bending wheat,
once in a cloister with a hollow ring,
once in a sty with a pigsty stink.
The six cry out, but which is key?
You yourself the seventh be!

If out front stands the enemy,
take seven men for company.
One, who starts his day of rest,
one, whose service is the best,
one, who teaches on a whim,
one, whom they threw in to swim,
one, who’s the seed of forestland,
one, whose forebears took a stand,
not enough tripping up and trickery,—
you yourself the seventh be!

Should you be seeking a lover,
let seven men pursue her.
One, whose word conveys his heart,
one, who gladly pays his part,
one, who pretends to be the pensive sort,
one, who searches beneath her skirt,
one, who knows where the hooks are,
one, who steps on her scarf,—
like flies around meat, buzzing free!
You yourself the seventh be!

If words are jangling in your purse,
seven men should compose your verse.
One, who chisels a city’s form,
one, asleep when he was born,
one, in awe of the celestial plain,
one, whom the word calls by name,
one, whose ailing soul revives,
one, who dissects rats alive.
Four scholars and two infantry,—
you yourself the seventh be.

And if it all happened as penned,
descend to the grave as seven men.
One, who’s rocked by a milky breast,
one, who grabs at a woman’s chest,
one, who throws dishes in the trash bin,
one, who helps the poor to win,
one, who works till he’s crazy,
one, whom the moon makes lazy;
into the world’s tomb you journey!
You yourself the seventh be!

Transl. from Hungarian by Ron A. Kalman and Gabor J. Kalman