Hugo Ball (February 22, 1886 – September 14, 1927)

Hugo Ball reciting Karawane in a Cubist costume (designed by Marcel Janco) 

at the Cabaret Voltaire, Zürich (1916). (via Frieze)

Menekülés az Időből (részlet)

(Die Flucht Aus der Zeit) 

IV. 14
Kabarénk gesztus. Minden szó, amit itt kimondanak vagy elénekelnek, legalább azt az egyet elárulja, hogy ennek a megalázó kornak nem sikerült tiszteletet kicsikarni belőlünk. Mi is volna tiszteletre méltó vagy vonzó benne? Az ágyúi? Hatalmas dobjaink túlharsogják őket. Idealizmusa? Már rég nevetségessé vált, populáris és akadémikus kiadásában egyaránt. Grandiózus vérfürdői és kannibáli hőstettei? Önkéntes balgaságunk, az illúzió iránti rajongásunk meghiúsítja ezeket.

Emmy Hennings holding a Dada-doll, 1916

VI. 12.
Amit dadának nevezünk, az bohóctréfa a Semmiből, amibe minden fontos kérdés belegabalyodik; gladiátorcselekedet; játék az ócska maradékokkal; a pózolt moralitás és teljesség kivégzése.
A dadaista szereti a rendkívülit, sőt az abszurdot. Tudja, hogy az ellentmondásban az élet győzedelmeskedik, és hogy kora minden megelőző kornál inkább a nemeslelkű megsemmisítését célozza. Üdvözöl tehát mindenféle maszkot. Minden bújócskát, amiben félrevezető erő rejlik. A közvetlen és primitív a rendkívüli természetellenesség kellős közepén mint maga a hihetetlen jelenik meg számára. Mivel az eszmék csődje az ember képét legbensőbb rétegeiig szétszaggatta, patologikus módon az ösztönök és hátterek lépnek elő. Mivel mintha semmiféle művészet, politika vagy vallás nem nőtt volna fel ehhez a gátszakadáshoz, csak a hencegés és a véres póz marad.
A dadaista inkább bízik az események őszinteségében, mint a személyek éleselméjűségében. A személyek nála olcsón kaphatók, saját személyét sem kivéve. Már nem hisz a dolgok egy pontból való megragadhatóságában, ennek ellenére még mindig olyannyira meg van győződve minden lény összetartozásáról, egészlegességéről, hogy az önfeloldódásig szenved a disszonanciáktól.

Marcel Janco: Cabaret Voltaire, 1916 photo reproduction

VI. 23.

Egy új versműfajt találtam ki, a szavak nélküli verset vagy hangverset, melyben a szavak egyensúlya csak az illeszkedés rendjének értékei alapján mérhető és osztható fel. Az első ilyen verset ma este olvastam fel. Saját kosztümöt kreáltam hozzá. Lábam egy kékesen csillogó kartonból készült oszlopkörben állt, amely kecsesen nyúlt fel a derekamig, úgyhogy alul úgy néztem ki, mint egy obeliszk. Fölül egy óriási, kartonból kivágott kabátgallért viseltem, amely belül skarlátvörössel, kívül pedig aranyszínnel volt befestve, a nyakamnál pedig úgy volt összefogva, hogy a könyököm föl-le emelésével szárnyszerűen mozgathattam. Ehhez egy cilinderszerű, magas, fehér-kék csíkos sámánkalap. A pódium mindhárom oldalán kottatartókat állítottam fel a közönséggel szemben, s ezekre a piros tollal festett kéziratomat helyeztem, hol az egyik, hol pedig a másik kottatartónál előadva. Mivel csak Tzara tudott az előkészületeimről, igazi kis premier volt. Mindenki kíváncsi volt. Mivel oszlopként nem tudtam menni, sötétben az emelvényre vitettem magam, majd halkan és ünnepélyesen nekikezdtem:
 

gadji beri bimba
glandridi lauli lonni cadori
gadjama bim beri glassasla
glandridi glassala tuffm i zibrabim
blassa glassasa fuffm i zimbrabim…

A hangsúlyok egyre erőteljesebbek lettek, a kifejezés a mássalhangzók nyomatékosításával fokozódott. Hamar észrevettem, hogy kifejezőeszközeim, ha komoly akarok maradni (és minden áron az akartam maradni), nem győzik előadásom pompáját. A közönség soraiban láttam Brupbachert, Jelmolit, Labant, Wiegmann asszonyt. Féltem a felsüléstől és összeszedtem magam. Ekkorra befejeztem a jobboldali kottatartónál Labanda énekét a felhőkben és baloldalt az Elefántkaravánt, s most újból a középső állvány felé fordultam szorgalmasan csapkodva a szárnyaimmal. A súlyos szósorok és az elefántok vontatott ritmusa még lehetővé tett számomra egy utolsó fokozást. De hogy jussak el a végéhez? Ekkor észrevettem, hogy a hangom, amely számára nem maradt más út, felvette a papi lamentáció ősrégi kadenciáját, a miseéneklésnek azt a stílusát, ahogyan a pap a keleti és nyugati katolikus templomokban siránkozik. Nem tudom, mi adta ezt a zenét. De elkezdtem a szósoraimat recitatívszerűen, templomi stílusban énekelni, és megpróbáltam nemcsak komoly maradni, hanem a komolyságot ki is kényszeríteni. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha kubista maszkomban egy sápadt, zavart ifjú arca bukkant volna fel, egy tízéves fiú félig rémült, félig kíváncsi arca, aki szülőhelye egyházközségének halotti miséin és nagymiséin remegve és sóváran csügg a pap ajkán. Aztán, ahogy kértem, kialudt a fény, én pedig, mint egy mágikus püspök, izzadságban úszva eltűntem a süllyesztőben.

Vitéz Ildikó fordítása
(Dada antológia)

  Dada Almanach, 1920, p. 53

Karawane performed by Trio Exvoco:
Hanna Aurbacher, Teophil Maier, Ewald Liska 
UbuWeb

Zazie a metrón

Zazie dans le métro (Zazie in the Metro), 1960

directed by Louis Malle, based on the novel by Raymond Queneau.

via 

.

Raymond Queneau (21 February 1903 – 25 October 1976)

Részletek a "Stílusgyakorlatok"-ból
(Az oldalak kattintással nagyíthatóak.)

______
Raymond Queneau: Stílusgyakorlatok
Fordította és kiegészítette Bognár Róbert, tipográfiai stílusgyakorlatokkal megformálta Szántó Tibor
Helikon Kiadó, 1988

W. H. Auden (21 February 1907 – 29 September 1973)

 W.H.Auden by Cecil Beaton, 1953

© Cecil Beaton Studio Archive, Sotheby's London

via NPG

Bucolics II.
Woods
for Nicolas Nabokov

Sylvan meant at savage in those primal woods
Piero di Cosimo so loved to draw,
Where nudes, bears, lions, sows with women's heads
Mounted and murdered and ate each other raw,
Nor thought the lightning-kindled bush to tame
But, flabbergasted, fled the useful flame.

Reduced to patches owned by hunting squires
Of villages with ovens and a stocks,
They whispered still of most unsocial fires,
Though Crown and Mitre warned their silly flocks
The pasture's humdrum rhythms to approve
And to abhor the licence of the grove.

Guilty intention still looks for a hotel
That wants no details and surrenders none;
A wood is that, and throws in charm as well,
And many a semi-innocent, undone,
Has blamed its nightingales who round the deed
Sang with such sweetness of a happy greed.

Those birds, of course, did nothing of the sort,
And, as for sylvan nature, if you take
A snapshot at a picnic, O how short
And lower-ordersy the Gang will look
By those vast lives that never took another
And are not scared of gods, ghosts, or stepmother.

Among these coffins of its by-and-by
The Public can (it cannot on a coast)
Bridle its skirt-and-bargain-chasing eye,
And where should an austere philologist
Relax but in the very world of shade
From which the matter of his field was made.

Old sounds re-educate an ear grown coarse,
As Pan's green father suddenly raps out
A burst of undecipherable Morse,
And cuckoos mock in Welsh, and doves create
In rustic English over all they do
To rear their modern family of two.

Now here, now there, some loosened element,
A fruit in vigor or a dying leaf,
Utters its private idiom for descent,
And late man, listening through his latter grief,
Hears, close or far, the oldest of his joys,
Exactly as it was, the water noise.

A well-kempt forest begs Our Lady's grace;
Someone is not disgusted, or at least
Is laying bets upon the human race
Retaining enough decency to last;
The trees encountered on a country stroll
Reveal a lot about a country's soul.

A small grove massacred to the last ash,
An oak with heart-rot, give away the show:
This great society is going smash;
They cannot fool us with how fast they go,
How much they cost each other and the gods!
A culture is no better than its woods.

August 1952

-Wystan Hugh Auden, Collected poems, Vintage International, Vintage Books, 1991

Bukolikák
2.
ERDŐK 

Vadonnak mondták, mit úgy szeretett
rajzolni rég Piero di Cosimo,
hol egymást hágta, ölte, ette meg
tigris, bocs, emse, csupasz őslakó;
nem óvták ott bokor villám-tüzét,
hasznos lángtól futottak szanaszét.

Az úri irtovány, a maradék
a kalodás, kemencés faluba
susogta még nomád tüzek hirét,
ám bamba nyáját Mitra, Korona
rét lomha ritmusára bízta csak,
gyűlöltetvén mi erdei-szabad.

Oly szállodát a bűn ma is keres,
mely adatot nem kér, és nem is ád;
im az erdő! s hozzá mily kellemes;
nem egy ál-szűz átkozta tanuját,
a csalogányt, ki közben odafent
mohó vágyról édes dalt énekelt.

A madár gondja persze másmilyen -
s ha már az erdő hű természetét
lesed, csinálj fényképet pikniken,
mily törpe banda ül a sok derék
lény közt, ki mind sértő gúny nélkül ád,
s nem fél eget, lidércet, mostohát.

E jövendő koporsók közt a nép
fékezheti (mint tengernél sose)
szoknyákon, árun kapkodó szemét;
zord filológushoz mi illene
jobb nyughelyül, mint épp ez árnyvilág,
mely adta mestersége anyagát.

Ős hangokon tanul a durva fül,
mig Pán zöld atyja sebtében kopog
megfejthetetlen morzét; walesiül
csufolkodnak a pajkos kakukok,
nyers-angolul galambok hírlelik
két-gyerekes modern ház gondjait.

Néhány elem lazul, hol ott, hol itt,
pompás gyümölcs, haldokló falevél
közli bukása kellő érveit,
késett ember, kit késő bánat ér,
ős örömet hall távol és közel,
s mint rég, a víz neszére fölfigyel.

Egy jólfésült erdő Miasszonyunk
kegyelmét kéri; tán mégis akad,
ki még fogadni mer, hogy nyomorult
fajunk tisztességéből fönnmarad.
Egy-egy fa, mit sétán az ember ér,
a táj lelkéről sokat elbeszél.

A kőrisfáig irtott kis liget,
a korhadt szívü tölgy leleplezi:
nagy társadalmunk széthull, tönkremegy,
nem csaphatnak be gyors győzelmei,
s nem, hogy közért, s az Égért mit adott!
Erdőinél egy kultúra se jobb.

Fodor András fordítása

_____
Wystan Hugh Auden válogatott versei, Kozmosz Könyvek, 1980

.

William Carlos Williams

(September 17, 1883 – March 4, 1963) 

. 

To a Solitary Disciple

 
Rather notice, mon cher,
that the moon is
titled above
the point of the steeple
than that its color
is shell-pink.

Rather observe
that it is early morning
than that the sky
is smooth
as a turquoise.

Rather grasp
how the dark
converging lines
of the steeple
meet at a pinnacle —
perceive how
its little ornament
tries to stop them—

See how it fails!
See how the converging lines
of the hexagonal spire
escape upward—
receding, dividing!—
 petals
that guard and contain
the flower!

Observe
how motionless
the eaten moon
lies in the protective lines.
It is true:
in the light colors
of the morning

brown-stone and slate
shine orange and dark blue

But observe
the oppressive weight
of the squat edifice!
Observe
the jasmine lightness
of the moon.

Hans Namuth: Photograph of William Carlos Williams, c. 1955

Yale Collection of American Literature, Beinecke Rare Book and Manuscript Library 

Egy magányos tanítványhoz  

Inkább azt vedd észre,
mon cher, hogy a hold
eldől a templom-
torony gombja fölött
mint azt, hogy a színe
rózsás.

Inkább azt figyeld,
hogy kora reggel van
mint azt, hogy az ég
sima
akár a türkiz.

Inkább azt fogd fel
ahogy a templomtorony
sötét, összetartó
vonalai
találkoznak a csúcson — 
érzékeld ahogy
a csekély díszítmény
útjukba akar állni — 
lásd meg hogy hasztalan!

Lásd meg ahogy a hatszögletű
torony összetartó vonalai
fölfelé menekülnek —
szétválva, távolodva — 
csészelevél
mely őrzi és befogja
a virágot!

Figyeld meg
a fölzabált hold
milyen mozdulatlanul
hever a védővonalak közt.
Való igaz:
a reggel
könnyű színeiben

homokkő és pala
narancsot, sötétkéket fénylik.

De figyeld meg
milyen nyomasztó súlyú
a zömök építmény!
Figyeld meg
a hold jázminos
könnyűségét.


Gergely Ágnes fordítása
 

________ 

[In: LÉLEKVESZTŐ, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986]

. 

Constantin Brancusi (19 februarie 1876 — d. 16 martie 1957)

"All my life I have sought the essence of flight. Don't look for mysteries. I give you pure joy. Look at the sculptures until you see them. Those nearest to God have seen them."
(Constantin Brâncuși)

"Simplicity is not an objective in art, but one achieves simplicity despite oneself by entering into the real sense of things. What is real is not the external form but the essence of things. Starting from this truth it is impossible for anyone to express anything essentially real by imitating its exterior surface."
 

 

_______

L'Oiseau dans l'espace, marbre noir (1931-1936),1936 (vers)

Femme se regardant dans un miroir, vue de dos (1909)

Vue de trois quarts de la maquette de la Porte du Baiser,1935

Le Baisser, 1923

Mlle Pogany III vue de face, marbre (1931),1931 (vers)

La Colonne sans fin à Târgu Jiu,1938

Autoportrait dans l'atelier : les Colonnes sans fin de I à IV, Le Poisson (1930), Leda (1926), en surimpression avec le tronc de marronnier aux rejets,1934 (vers)

Source: RMN & Musee national d'art moderne, Centre Pompidou

André Breton: Sunflower

(February 19, 1896 - September 28, 1966)

  Man Ray: Untitled (Sunflower), 1936

 

Sunflower

for Pierre Reverdy
 
The traveler who crossed Les Halles at summer’s end
Walked on tiptoe
Despair rolled its great handsome lilies across the sky
And in her handbag was my dream that flask of salts
That only God’s godmother had breathed
Torpors unfurled like mist
At the Chien qui Fume
Where pro and con had just entered
They could hardly see the young woman and then only at an angle
Was I dealing with the ambassadress of saltpeter
Or with the white curve on black background we call thought
The Innocents’ Ball was in full swing
The Chinese lanterns slowly caught fire in chestnut trees
The shadowless lady knelt on the Pont-au-Change
On Rue Gît-le-Coeur the stamps had changed
The night’s promises had been kept at last
The carrier pigeons and emergency kisses
Merged with the beautiful stranger’s breasts
Jutting beneath the crepe of perfect meanings
A farm prospered in the heart of Paris
And its windows looked out on the Milky Way
But no one lived there yet because of the guests
Guests who are known to be more faithful than ghosts
Some like that woman appear to be swimming
And a bit of their substance becomes part of love
She internalizes them
I am the plaything of no sensory power
And yet the cricket who sang in hair of ash
One evening near the statue of Etienne Marcel
Threw me a knowing glance
André Breton it said pass

Translation by Mark Polizzotti

 

Andre Breton: Self Portrait, Automatic Writing 1930 (Mutualart)

Tournesol

La voyageuse qui traversa les Halles à la tombée de l'été
Marchait sur la pointe des pieds
Le désespoir roulait au ciel ses grands arums si beaux
Et dans le sac à main il y avait mon rêve ce flacon de sels
Que seule a respiré la marraine de Dieu
Les torpeurs se déployaient comme la buée
Au Chien qui fume
Ou venaient d'entrer le pour et le contre
La jeune femme ne pouvait être vue d'eux que mal et de biais
Avais-je affaire à l'ambassadrice du salpêtre
Ou de la courbe blanche sur fond noir que nous appelons pensée
Le bal des innocents battait son plein
Les lampions prenaient feu lentement dans les marronniers
La dame sans ombre s'agenouilla sur le Pont-au-Change
Rue Git-le-Coeur les timbres n'étaient plus les mêmes
Les promesses de nuits étaient enfin tenues
Les pigeons voyageurs les baisers de secours
Se joignaient aux seins de la belle inconnue
Dardés sous le crêpe des significations parfaites
Une ferme prospérait en plein Paris
Et ses fenêtres donnaient sur la voie lactée
Mais personne ne l'habitait encore à cause des survenants
Des survenants qu'on sait plus dévoués que les revenants
Les uns comme cette femme ont l'air de nager
Et dans l'amour il entre un peu de leur substance
Elle les intériorise
Je ne suis le jouet d'aucune puissance sensorielle
Et pourtant le grillon qui chantait dans les cheveux de cendres
Un soir près de la statue d'Etienne Marcel
M'a jeté un coup d'oeil d'intelligence
André Breton a-t-il dit passe

(L’Amour Fou, 1937)

 Jacqueline Lamba

Napraforgó 

                           Pierre Reverdynek


Az utazó hölgy aki átvágott a Vásárcsarnokon a nyár leszálltakor
Lábujjhegyen haladt
A kétségbeesés az égen görgette gyönyörű és hatalmas kontyvirágait
És kézitáskájában hevert az álmom az az illatos üveg
Amit egyedül csak az Isten keresztanyja szagolt
A kábulat szétterült mint a pára
A Pipázó kutyában
Ahová belépett épp a pro és a kontra
A fiatalasszonyt ők nem láthatták csak oldalról és rosszul úgy ahogy
Vajon a salétrom női nagykövetével akadt dolgom
Vagy amit gondolatnak hívunk a fekete alapon fehér görbület asszonyával
Javában folyt az ártatlanok bálja
Az árnyék nélküli hölgy letérdelt a Pénzváltók hídján
Git-le-Coeur utca az ütőcsengők már nem voltak ugyanazok
Beteljesültek végre az éjszakai ígéretek
A postagalambok a segélyezési csókok
Odaröppentek a szép ismeretlen kebleire
Amiket a tökéletes jelentések selyme alatt dárda járt át
Párizs kellős közepén egy major virágzott
És a tejútra nyíltak ablakai
De nem lakott még benne senki a váratlan vendégek miatt
Akik a szóbeszéd szerint a kísérteteknél is ragaszkodóbbak
Egyesek mint ez az asszony mintha úsznának
És lényegükből egy kevés átáramlik a szerelembe
Ami belső tartalmak felé űzi őket
Nem vagyok én játékszere semmiféle érzéki hatalomnak
Mégis a hamu hajzatában cirpelő tücsök
Étienne Marcel szobra mellett az egyik este
Értelmesen rám tekintett
André Breton mondta menj tovább

Parancs János fordítása
(Földfény, 1923)
____________

A MÁGNESES MEZŐK, André Breton és Philippe Soupault versei, Magvető, Budapest, 1984 

Pierre Reverdy (1889-1960)

La poésie pourrait bien être, en fin de compte, de tous les arts, le plus inavouable; je pense que, pour beaucoup, elle n'est pas autre chose qu'un alibi, une sorte d'expédient pour se maintenir en porte à faux entre deux échelons de la vie sous toutes ses formes – sociale, sentimentale, matérielle. La vie a gagner – par la poésie, on ne la gagne pas, ce n'est donc pas un métier. La vie politique – on sait quel piteux ménage la politique et la poésie ont toujours fait. Quant aux sentiments, c'est la le pire écueil, il s'agit de les exploiter sans glisser dans le honteux travers d'étaler sans pudeur les plus intimes, sans exhiber ses plaies, ni non plus les truquer et trop habilement tirer parti de ses faiblesses. Il s'agit enfin de se sauver sans se perdre – bref, il s'agit de vivre a coté – c'est bien ce que je disais.
L'art et la poésie ne sont là que pour puiser dans la nature ce que la nature ne fait pas. La poésie est dans ce qui n'est pas. Dans ce qui nous manque. Dans ce que nous voudrions qui fût. Elle est en nous à cause de ce que nous ne sommes pas. De ce que nous voudrions être. D'où nous voudrions être et où nous ne sommes pas.
Au contact du réel, la poésie s'évanouit comme un fantôme au grand jour.
Le réel est, par sa présence, tueur de poésie – par son absence, source de poésie. La poésie, c'est le bouche - abîme du réel désiré qui manque.

(Pierre Reverdy, En Vrac)

Pierre Reverdy by Brassaï (Halász Gyula, 1899-1984)

Réunion des Musées Nationaux

Pierre Reverdy: Erről-arról

   Valamennyi művészet közt végül is alighanem a költészet a legbevallhatatlanabb; azt hiszem, sokak számára puszta alibi, ügyeskedő mód arra, hogy társadalmilag, érzelmileg, anyagilag fönntartsák magukat. Ami a megélhetést illeti - a költészetből nem lehet megélni, tehát a költészet nem mesterség. A politikát illetőleg - tudjuk, milyen szánalmas volt mindig is a politika és a költészet házassága. Az érzelmeket tekintve pedig - (itt volt a legkínosabb nehézség): kihasználni az érzelmeket, anélkül, hogy a legbensőbbek szégyenletes kitálalására vetemednénk, sebeinkkel hivalkodnánk vagy éppenséggel álsebekkel szélhámoskodnánk, és túl könnyedén kamatoztatnánk a gyöngeségeinket. Egyszóval megmenteni, anélkül, hogy kockáztatnánk a bőrünket - lapítva élni - erről van szó.

   A művészet és a költészet azért van, hogy a természetből merítse, amit a természet nem hoz létre.

   A költészet abban van, ami nincs. Ami hiányzik. Amiről szeretnénk, ha lenne. Annak folytán van bennünk, ami nem vagyunk. Annak folytán, ami szeretnénk lenni. Ahol lenni szeretnénk, és ahol nem vagyunk.

   Ha a valóval érintkezik,  a költészet elenyészik, mint kísértet a napvilágon.

   A való, jelenlétével gyilkosa - távollétével forrása a költészetnek. A költészet szakadékszája a hiányzó valónak, amire vágyunk.

Rónay György fordítása

_________

In: A líra ma, Vallomások, esszék, Gondolat, Budapest, 1968

.

David Jou (Sitges, 1953): Dark matter

- David Jou, from 'Les escriptures de l'univers'
(google book)




Fekete lyuk 

(Matèria fosca)

Nem egyszer úgy tűnt, hogy megfogható az anyag,
hogy protonok, neutronok és elektronok zárják be a világot,
erősen, véglegesen,
belemerítve egy foton- és neutron-fürdőbe.

De egyre jobban megtudtuk, hogy forognak a galaxisok:
éspedig oly gyorsan, hogy szét kellene esniük,
darabokra kellene hullaniuk és eltűnniük a sötétben
anélkül, hogy harmonikusan folytatnák a táncukat.
Mi tartotta vissza őket? Mi akadályozta meg széthullásukat?

És felfedeztük a sötét anyagot, mint a szerelmet,
mint a fényben láthatatlan, erővel
el nem távolítható titkos testek
állandó vonzását.

És úgy történt, ahogyan történik a szerelmekkel,
állandóan növekednek,
egyre erősebben jelen vannak,
túlzottan is felülmúlva azt, miről azt hittük, hogy a világ,
még mielőtt megismertük volna,
megsokszorozva azt, amiről azt hittük, hogy ismerjük.
A neve – sötét, a tömege – sötét ...
vagy, mint annyi szerelem, semmi több, csak egy álom. 

Dabi István fordítása

______

David Jou: Az univerzum írásai, "versek a tudományról" (MEK)

Joanna Mieszko-Wiórkiewicz (b. 1954)

O prawach natury według Heraklita z Efezu

5.

mówią

że

nie wystarczy patrzeć

żeby widzieć

nie wystarczy słuchać

żeby usłyszeć

ale wystarczy pięknie deklamować

żeby przekonać pospólstwo

psu

rzucić kość

hienie

padlinę

mędrcom

księgę

kumoszkom

fatałaszki

każdemu według jego potrzeb

rzucić

6.

mówią

że

Pitagoras syn Mnesarchosa

najmocniej ze wszystkich poświęcił się

badaniom

i gdy już pojadł wszelkie rozumy

zmieniły go one

w nadętego przemądrzalca

który sponad własnego pępka

nie dostrzegał

kierunku

w którym kroczyły jego stopy

7.

mówią

że Wszechświat

mówią

że Słońce

mówią

że Prawo

mówią

że Dusza

tymczasem jak okiem sięgnąć

Głupota

Pustka

Arogancja

Rozpacz

 © Abelardo Morell: Víziábécé (1998)

A természet törvényeiről az epheszoszi Hérakleitosz szerint

/részlet/

azt mondják 

hogy 

nem elég nézni 

hogy lássunk 

nem elég hallgatni 

hogy halljunk

de elég szépen szavalni

hogy a csőcseléket meggyőzzük

a kutyának

csontot hajítani

a hiénának

dögöt

a bölcseknek

könyvet

a kofáknak

színes rongyot

mindenkinek szükségéhez mérten

valamit odavetni

6

azt mondják

hogy

Mneszarkhosz fia Püthagorasz

mind közül a legjobban

adta át magát a kutatásnak

és mikor már minden bölcsességet magába szívott

ezek

fölfuvalkodott bölcsködővé tették

aki köldöke fölött

nem is látja

merre

viszik léptei

7

azt mondják

hogy Világmindenség

azt mondják

hogy Nap

azt mondják

hogy Törvény

azt mondják

hogy Lélek

miközben karnyújtásnyira

a Hülyeség

az Üresség

az Arrogancia

a Kétségbeesés

Galambos Csaba fordítása

_________

Magyarul: Nagyvilág Folyóirat, 2011. június

.

Seamus Heaney: The Railway Children

When we climbed the slopes of the cutting

We were eye-level with the white cups

Of the telegraph poles and the sizzling wires.

Like lovely freehand they curved for miles

East and miles west beyond us, sagging

Under their burden of swallows.

We were small and thought we knew nothing

Worth knowing. We thought words travelled the wires

In the shiny pouches of raindrops,

Each one seeded full with the light

Of the sky, the gleam of the lines, and ourselves

So infinitesimally scaled

We could stream through the eye of a needle.

VASÚTI GYEREKEK

Ha felmásztunk az irtás meredélyén,
A távírópóznákon szem-magasba
Került a porcelán meg a sercegő drót.

Gyönyörű kalligráfia keletre,
Nyugatra, ameddig a szem ellát.
Belógott a fecskék súlya alatt.

Kicsik voltunk, azt hittük, nem tudunk
Semmit. Azt hittük, a szavak a fényes
Cseppekben villamosoznak a dróton,

Mindegyik kerek magban ott az égfény,
A ragyogó sínek és mi magunk,
Olyan parányira lekicsinyítve,

Hogy átfértünk volna egy tű fokán.

Imreh András fordítása

______

Seamus Heaney: Hűlt hely, Kalligram, Pozsony, 2010

Greatest Love Of All. (C) 1985 Arista Records, Inc. 

R.I.P.

Whitney Houston: I Will Always Love You. 

(C) 1999 Arista Records, Inc & Viacom International Inc.

via whitneyhoustonVEVO

Nyugodjon békében.

Bertolt Brecht (10. Februar 1898 - 14. August 1956)

Der Blumengarten
   
Am See, tief zwischen Tann und Silberpappel
Beschirmt von Mauer und Gesträuch ein Garten
So weise angelegt mit monatlichen Blumen
Daß er vom März bis zum Oktober blüht.

Hier in der Früh, nicht allzu häufig, sitz ich
Und wünsche mir, auch ich mög allezeit
In den verschiedenen Wettern, guten, schlechten
Dies oder jenes Angenehme zeigen.

*

VIRÁGOSKERT

Ezüstnyár és fenyő között, sövény
s fal-övezte tóparti kert, amelyben
oly bölcsen osztva évszakok virága,
hogy márciustól októberig virít.

Itt ülök néhanapján reggelente,
és azt kívánom, bárcsak mindig én is
a különböző jó és rossz időkben
mutathatnék valami kedveset.

Somlyó György fordítása 

______
Bertolt Brecht, Gedichte im Exil, Buckower Elegien, Insel Verlag, 1964

Szélrózsa II., Magvető, Bp., 1965

Göncz Árpád (Budapest, 1922. február 10.)

Göncz Árpád, a műfordító – 2010. november (Ekultúra) 

-részlet-

ekultura.hu: Elnök Úr számos műfajban, Faulknertől Tolkienen át Arthur C. Clarke-ig rengeteg írót ültetett át magyarra. Ön szerint mitől lesz fordításra érdemes egy mű, és mennyire fontos, hogy az eredeti a magyar kultúra és irodalom részévé váljon?

Göncz Árpád: Fordítani akkor érdemes, ha egy adott mű az eredeti nyelvén is mérce, új és érték. Hogy a befogadó nyelven is annak bizonyuljon, a fordításnak el kell érnie, vagy legalábbis meg kell közelítenie az eredeti tartalmi-formai szintjét; úgy kell a magunk nyelvéhez hasonítani, hogy a feladatot betölthesse; hogy éljen, hasson, igaz és hiteles legyen a befogadó nyelven. S ez esetben a mű keletkezési nyelvétől, keletkezése helyétől és időpontjától függetlenül maga is a magyar irodalom részévé válik.

A fordítás ekképp birtokbavétel is: a művek – s a művekkel együtt formai elemek, kifejezőeszközök s tartalmi elemek: élményvilág, életszemlélet, gondolkodásmód – birtokbavétele. A befogadó nyelv irodalmának kitágítása.

ekultura.hu: És mi szükséges a jó fordításhoz?

Göncz Árpád: Akár irodalomról, akár szobrászatról, zeneszerzésről, táncról beszéljünk, a művészi mondanivaló közléséhez a megfelelő kifejezőeszközök fölényes ismerete és alkalmazásuk képessége kell. Ha a mondanivaló igényli: mesterfokú képessége. Amihez tehetség, tanulás, gyakorlás egyaránt szükséges.

A fordításnak úgy kell az idegen tartalmat az új befogadó közeg számára közvetítenie, hogy az ott is az eredeti mű hatását keltse. Ehhez pedig – bizonyos szinten felül – új, a fordító anyanyelvén még nem vagy csak csírájukban létező nyelvi kifejezőeszközök kellenek. A fordítás tehát a fordítótól, ha nem is mindig, de igen gyakran több találékonyságot, a forma és tartalom összhangja érdekében nagyobb nyelvi hajlékonyságot követel, mint az eredeti követelt írójától. Valójában a jól fordított szöveg nem felületén hasonlít az eredetihez, hanem a magvában azonos vele.

ekultura.hu: Mennyire szükséges és lehetséges a szöveghűség?

Göncz Árpád: A fordító – hisz ez a dolga – mondatról mondatra igyekszik megfejteni s a maga nyelvén visszaadni mindazt, ami a mű szövegének mélyén, a mondat szavaiban, a szavai egymás közötti viszonyában, kölcsönhatásában rejlik. Értelmez, és arra törekszik, hogy a maga nyelvén alkossa meg minden egyes mondat – hangzását, értelmét tekintve – egyenértékű változatát. S nem a hasonmását! Nem is a magyarázatát. Célja, hogy a lefordított szöveg olvasata legyen ugyanaz, mint az eredetié.

Ebből következően a realista prózától a vers-prózáig haladva a fordítás hűségének kívánalma a szószerintiség felől mindinkább a formahűség felé tolódik el. Persze ez is, az is értelmi hűség, hiszen a versmondathoz közelítő prózai mondat mindössze abban különbözik a realista próza mondatától, hogy mondandójának hatásos közvetítésére fokozott mértékben folyamodik formai kifejezőeszközökhöz – szóhalmozáshoz, gondolatrímekhez, kihagyásos szerkezetekhez, sajátos zenei lejtéshez, ahol a szó közvetlen értelemközvetítő szerepét részben a szerkezet, a hangzás közvetett – kimondhatatlanul kimondatlant talán erősebben sugalló – szerepe váltja fel.

Közben a fordító képtelen kibújni a bőréből; anyanyelve bőréből. Minden nyelv fejlődése, alakulása a szókincs gyarapodása, fogalmibbá válása, a nyelvi formák szegényedése, a színek fakulása a sajátos színek eltűnése irányába halad. Az angol – ebben – jóval „előbbre” jár, mint a magyar. Ebből következik, hogy aki angolból fordít magyarra, óhatatlanul képet lát olyan szavakban is, amelyekben az angol – az író – már csak fogalmat. És esetleg képzavart ott, ahol az angol – az író – kristálytiszta egyértelműséget, egybecsengést. És ahol képet érez, képet lát, ott önkéntelenül is képet fordít. Így válik a mi szövegünk színesebbé, mint – angol szemnek, angol fülnek – az eredeti. De pontosan csak annyira színessé, annyival színesebbé, amennyire nyelvünk jelenlegi állapota, viszonylagos életkora diktálja. Ezt a többletet hívom én a félig értett – túlértett – szövegek bájának, hímporának.

ekultura.hu: Melyik fordítására a legbüszkébb?

Göncz Árpád: Faulkner és Golding fordításaimra. Különösen Faulkner igen nehéz kihívást jelentett. És büszke vagyok arra is, hogy egyszer kaptam egy olyan levelet, amelyen a nevem így szerepelt: „His Excellency Fordította Göncz Árpád, President of the Republic of Hungary”. Nyilván egy könyvben látták így, és azt hitték, valami előnév.

  

A teljes interjú itt olvasható.

 

Isten éltesse sokáig! 

.

Thomas Bernhard (February 9, 1931 – February 12, 1989)

 

Thomas Bernhard, Obernathal 1982 © Sepp Dreissinger

"A nagyapák minden ember tanítói, tulajdonképpeni filozófusai, mindig ők rántják szét a függönyt, amit a többiek folyton összehúznak. Ha velük vagyunk együtt, látjuk, mi van valójában, nem a nézőteret látjuk csupán, de a színpadot is, és látunk mindent a színpad mögött. A nagyapák teremtik meg évezredek óta az ördögöt ott, ahol nélkülük csak a jóisten létezne. Általuk tapasztaljuk meg teljes egészében a színjátékot, nem csak nyomorúságos, hazug maradékaiban, komédiaként. A nagyapák dugják be az unoka fejét oda, ahol legalább valami érdekes, ha nem éppen valami elementáris látható, és folyamatosan a lényegre irányuló figyelmükkel, ők váltanak meg bennünket abból az ínségből, amelyben nagyapák nélkül kétségtelenül hamar meg kellene fulladnunk."

- Egy gyerek (részlet), fordította Sarankó Márta, In: Thomas Bernhard, Önéletrajzi írások (Autobiographische Schriften), Ab Ovo Kiadó, 2007

* * *

"Die Großväter sind die Lehrer, die eigentlichen Philosophen jedes Menschen, sie reißen immer den Vorhang auf, den die andern fortwährend zuziehen. Wir sehen, sind wir mit ihnen zusammen, was wirklich ist, nicht nur den Zuschauerraum, wir sehen die Bühne, und wir sehen alles hinter der Bühne. Die Großväter erschaffen seit Jahrtausenden den Teufel, wo ohne sie nur der liebe Gott wäre. Durch sie erfahren wir das ganze vollkommene Schauspiel, nicht nur den armseligen verlogenen Rest als Farce. Die Großväter stecken den Enkelkopf da hin, wo es mindestens etwas Interessantes, wenn auch nicht immer Elementares zu sehen gibt, und erlösen uns durch diese ihre fortwährende Aufmerksamkeit auf das Wesentliche aus der trostlosen Dürftigkeit, in welcher wir ohne Großväter zweifellos bald ersticken müssten."

- Thomas Bernhard, Ein Kind (Autobiographische Schriften, 1982)

J.M. Coetzee (born 9 February 1940)

 "The more things change the more they remain the same. History repeating itself, though in a more modest vein. Perhaps history has learned a lesson."

- J.M. Coetzee, from "Disgrace' (1999)

***

"Minél inkább változnak a dolgok, annál inkább marad minden a régiben. A történelem önmagát ismétli, csak egyszerűbb formában. A történelem talán levonta a tanulságot."

- J.M. Coetzee, Szégyen, fordította George Gábor, Art Nouveau, Pécs, 2007

Elizabeth Bishop (February 8, 1911 – October 6, 1979)

Elizabeth Bishop (circa 1954) 

Photo © Vassar College Archives and Special Collections. 

THE MAP

Land lies in water; it is shadowed green.
Shadows, or are they shallows, at its edges
showing the line of long sea-weeded ledges
where weeds hang to the simple blue from green.
Or does the land lean down to lift the sea from under,
drawing it unperturbed around itself?
Along the fine tan sandy shelf
is the land tugging at the sea from under?

The shadow of Newfoundland lies flat and still.
Labrador's yellow, where the moony Eskimo
has oiled it. We can stroke these lovely bays,
under a glass as if they were expected to blossom,
or as if to provide a clean cage for invisible fish.
The names of seashore towns run out to sea,
the names of cities cross the neighboring mountains
-the printer here experiencing the same excitement
as when emotion too far exceeds its cause.
These peninsulas take the water between thumb and finger
like women feeling for the smoothness of yard-goods.

Mapped waters are more quiet than the land is,
lending the land their waves' own conformation:
and Norway's hare runs south in agitation,
profiles investigate the sea, where land is.
Are they assigned, or can the countries pick their colors?
-What suits the character or the native waters best.
Topography displays no favorites; North's as near as West.
More delicate than the historians' are the map-makers' colors.

 * * *

A TÉRKÉP

A föld a vízben: zöld-árnyalta zöld.
Ez itt a szélén zátony, vagy csupán árny,
mutatja, hol fut hínárlepte párkány,
s csügg gyom a vízbe, szimpla kékbe zöld.
Vagy tán lenyúl a föld, a tengert emelni lentről,
s szégyentelen körben magára vonja,
a part finom homokja
mentén a tengert húzza-vonja lentről?

Újfundland árny: lapos és mozdulatlan.
Sárgállik Labrador, hol álmatag eszkimók
bezsírozták. Mind e sok szép öbölre
üveg borul, mint délszaki világra,
vagy mint akvárium nem látható halaknak.
A parti városok neve kifut a vízre,
másoké közeli hegyláncokat szel át
- a nyomdász itt olyan izgalmat élhetett át,
mint amikor csekély ok heves érzést kavar.

Két félsziget csippenti ujja közé a tengert,
mint nők, ha morzsolgatnak méterárut.

A térkép-víz nyugodtabb, mint a föld:
hullám-természetét a földnek adta.
Norvégia nyula délnek vágtat riadtan,
arcélekkel figyel a tenger felé a föld.
Kapják vagy választják az országuk színüket?
Ahogy a jellegükből, tengerükből fakad?
A földrajz nem kivételez: Észak sincs messzebb, mint Nyugat.
Történésznél a térképész használ árnyaltabb színeket.

Rakovszky Zsuzsa fordítása

______
Elizabeth Bishop: A képzeletbeli jéghegy, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990

.

René Char - Feuillets d'Hypnos (1943-44)

Man Ray: René Char c. 1934

 1 - Autant que se peut, enseigne à devenir efficace, pour le but à atteindre mais pas au delà. Au delà est fumée. Où il y a fumée il y a changement.

10 - Toute l’autorité, la tactique et l’ingéniosité ne remplacent pas une parcelle de conviction au service de la vérité. Ce lieu commun, je crois l’avoir amélioré.

56 - Le poème est ascension furieuse; la poésie, le jeu des berges arides.

59 - Si l'homme ne fermait pas souverainement les yeux, il finirait par ne plus voir ce qui vaut d'être regardé.

63 - On ne se bat bien que pour les causes qu’on modèle soi-même et avec lesquelles on se brûle en s’identifiant.

69 - Je vois l'homme perdu de perversions politiques, confondant action et expiation, nommant conquête son anéantissement.

83 - Le poète, conservateur des infinis visages du vivants.

104 - Les yeux seuls sont encore capables de pousser un cri.

115 - Au jardin des Oliviers, qui était en surnombre?"

127 - Viendra le temps où les nations sur la marelle de l’univers seront aussi étroitement dépendantes les unes des autres que les organes d’un même corps, solidaires en son économie. Le cerveau, plein à craquer de machines, pourra-t-il encore garantir l’existence du mince ruisselet de rêve et d’évasion? L’homme, d’un pas de somnambule, marche vers les mines meurtrières, conduit par le chant des inventeurs…

129 - Nous sommes pareils à ces crapauds qui dans l'austère nuit des marais s'appellent et ne se voient pas, ployant à leur cri d'amour toute la fatalité de l'univers.

152 - Le silence du matin. L'appréhension des couleurs. La chance de l'épervier.

172 - Je plains celui qui fait payer à autrui ses propres dettes en les aggravant du prestige de la fausse vacuité.

177 - les enfants réalisent ce miracle adorable de demeurer des enfants et de voir par nos yeux.

205 - Le doute se trouve à l’origine de toute grandeur. L’injustice historique s’évertue à ne pas le mentionner. Ce doute-là est génie. Ne pas le rapprocher de l’incertain qui, lui, est provoqué par l’émiettement des pouvoirs de la sensation.

226 - Un jugement qui engage ne fortifie pas toujours.

227 - L'homme est capable de faire ce qu'il est incapable d'imaginer. Sa tête sillonne la galaxie de l'absurde.

231 - Peu de jours avant son supplice, Roger Chaudon me disait: “Sur cette terre, on est un peu dessus, beaucoup dessous. L’ordre des époques ne peut être inversé. C’est au fond ce qui me tranquillise, malgré la joie de vivre qui me secoue comme un tonnerre…

237 - Dans nos ténèbres, il n'y a pas une place pour la Beauté. Toute la place est pour la Beauté.

- René Char - Extraits des Feuillets d’Hypnos  (1943-44) in "Fureur et mystère" Paris, Ed. Gallimard, 1967

* * *

1 - Amennyire lehetséges, taníts hatékonnyá válni az elérendő célig, de ne azon túl. Az azon túl füst. S ahol füst van, ott változás van.

10 - Nincs az a tekintély, taktika és találékonyság, amely helyettesítené akár egy darabkáját is az igazság szolgálatában álló meggyőződésnek. Ezt a közhelyet, azt hiszem, megjavítottam.

56 - A vers féktelen emelkedés, a költői szépség a sivár partok játéka.

59 - Ha az ember nem hunyná le olykor tökéletesen a szemét, végül már azt sem látná meg, ami méltó a megnézésre.

63 - Csak azokért az ügyekért harcolunk igazán, amelyeket saját magunk alakítunk, és azonosulva velük, együtt égünk.

69 - Látom az embert, akit tönkretett a politikai romlottság, s összetéveszt cselekvést és bűnhődést, s hódításnak nevezi megsemmisülését.

83 - A költő az élő számtalan arcának őre.

104 - Már csak a szem képes kiáltani.

115 - Az Olajfák hegyén ki volt fölösleges?

127 - Eljön majd az idő, amikor a világ játékhálóján a nemzetek ugyanolyan szorosan függnek majd egymástól, ahogy ugyanannak a testnek különböző, de háztartásában egymással szolidáris szervei.
Vajon a gépekkel pattanásig teli agy biztosítani tudja-e majd akkor is az álom és menekülés keskeny patakjának létezését? Az ember holdkóros léptekkel a gyilkos aknák felé halad, a feltalálók dalától vezérelve...

129 - Azokhoz a varangyos békákhoz vagyunk hasonlók, melyek a mocsarak éjében szólítgatják és nem látják egymást, miközben szerelmes vartyogásukat a világegyetem minden végzete fölé rendelik.

152 - A hajnal csöndje. A színek rettegése. A karvaly lehetősége.

172 - Sajnálom azt, aki mással fizetteti meg saját adósságát, s így azt a hazug üresség erkölcsi fölényével súlyosbítja.

177 - A gyerekek megvalósítják az imádatra méltó csodát: gyerekek maradnak, és a mi szemünkkel látnak.

205 - A kétely megtalálható minden nagyság eredeténél. A történelmi igazságtalanság elszántan arra törekszik, hogy elkerülje az említését. Ez a kétely a zsenialitás jegye. Nem szabad összekeverni a bizonytalannal, amit az érzékelés erőinek szétszóródása idéz elő.

226 - Az elkötelező döntés nem mindig erősít.

227  - Az ember képes megcsinálni azt, amit elképzelni képtelen. Feje az abszurditás tejútját szeli.

231 - Pár nappal a kivégzése előtt Roger Chaudon mondta nekem: "Ezen a földön egy kicsit fönt vagyunk, és sokat lent. Nem lehet megfordítani a korszakok rendjét. Valójában ez nyugtat meg, annak ellenére, hogy az életöröm úgy ráz engem, mint a mennydörgés..."

237 - Sötétségünkben nincs helye a Szépségnek. Minden hely az övé.

- René Char: Hüpnosz jegyzetei (részletek), fordította Parancs János

René Char, 14 juin 1907 - 19 février 1988

_____
René Char: A könyvtár lángban áll, Európa Könyvkiadó, Bp., 1989