Billy Collins / Yosa Buson

JAPAN

Today I pass the time reading
a favorite haiku,
saying the few words over and over.

It feels like eating
the same small, perfect grape
again and again.

I walk through the house reciting it
and leave its letters falling
through the air of every room.

I stand by the big silence of the piano and say it.
I say it in front of a painting of the sea.
I tap out its rhythm on an empty shelf.

I listen to myself saying it,
then I say it without listening,
then I hear it without saying it.

And when the dog looks up at me,
I kneel down on the floor
and whisper it into each of his long white ears.

It's the one about the one-ton
temple bell
with the moth sleeping on its surface,

and every time I say it, I feel the excruciating
pressure of the moth
on the surface of the iron bell.

When I say it at the window,
the bell is the world
and I am the moth resting there.

When I say it at the mirror,
I am the heavy bell
and the moth is life with its papery wings.

And later, when I say it to you in the dark,
you are the bell,
and I am the tongue of the bell, ringing you,

and the moth has flown
from its line
and moves like a hinge in the air above our bed.

JAPÁN

Ma azzal ütöm el az időt,

hogy egyik kedvenc haikumat olvasom,

néhány szót ismételgetve, szakadatlanul.

Olyan, mint ugyanazt a tökéletes

kis szőlőszemet enni

újra meg újra.

Miközben a házban sétálok, csak mondogatom,

és hagyom, hogy minden szobában

hulldogáljanak a levegőben a betűi.

Megállok a zongora nagy némasága előtt, és elmondom.

És elmondom egy tengeres festmény előtt.

Lekopogom a ritmusát egy üres polcon.

Hallgatom magam, ahogy elmondom,

aztán elmondom anélkül, hogy hallgatnám,

aztán hallgatom anélkül, hogy elmondanám.

És amikor a kutya rám néz,

letérdelek hozzá,

és belesúgom mind a két hosszú fehér fülébe.

Az egytonnás templomi

harangról szól,

amin egy lepke alszik,

és valahányszor elmondom, érzem

a lepke kínzó nyomását

a vasharang felületén.

Amikor az ablakban mondom,

a harang a világ,

én pedig az a pihenő lepke vagyok.

Amikor a tükörben mondom,

én vagyok a súlyos harang,

a lepke pedig a papírszárnyú élet.

Később pedig, amikor neked mondom a sötétben,

te vagy a harang,

és én vagyok a nyelv, amely megkongat,

a lepke pedig elszállt a verssorából,

és úgy csapkod az ágyunk fölött,

mint egy zsanér a levegőben.

Ford.: Kőrizs Imre

_______________________

Billy Collins: Az a baj a költészettel, Jelenkor, Bp., 2020

Yosa Buson (1716 – 1784)

On the temple's great bell, 
a butterfly sleeps.

***

on the temple bell
sleeping
a butterfly

****

On the one ton temple bell

a moon-moth, folded into sleep,
sits still.
(trans: X. J. Kennedy)

Buson: Harang

Templomi harang bronzán libegve

alszik

egy csöppnyi lepke.

Kosztolányi Dezső fordítása

***

釣鐘にとまりて眠る胡てふ哉

tsuriganeni tomarite nemuru kochoukana 

néma harangon

álomba szenderült

egy pillangó

Terebess Gábor fordítása