József Attila - Este volt s a bőrünk összeért

Este volt s a nyári égről
Rohanó, tüzes vágyak estek belém,
Mikor a bőrünk össze-összeért,
Egész életemmel ott éltem én,
Azon a kicsi, darabka helyen,
Ahol a bőrünk,
A bőrünk összeért.


Most már tudom, őt, őt kerestem,
Mikor jelenést kért az eszem.
S ó, ti kis virágok s ti embertelen messzeségek,
Értitek-e az ő szavát, ölét?
Mert már nem bírom el s az egész asszonyt
Méhike-zümmel és hatalmas
Üstökös-dobó kiáltásokkal
Kihirdetem.


Micsoda melletted a napsütött szöllőhegy,
A hajnalszőrű friss, égi állat,
Vagy a bokrok reggeli ringatódzása
A hajadon földek zsenge tomporán?
Minden asszony csókja összebugyog benned
S már sokszor félek, nagyon félek tőled,
Mert mi nagyon összebogozódtunk
S még minden szabad szálat elkeversz.
Ó, mi akkor is kívánjuk egymást,
Mikor énrajtam szörnyű kövek vannak
És te könnyű felhőkön heversz!


1924 első fele

József Attila összes költeménye 



.

Weöres Sándor - Time's Come Up Pearls... / Gyöngy az idő...

Time's come up pearls -- let us wander,

we've got no cart, so let's saunter,

where the lazy river billows

let us walk in groves of willows.

Tired feet wear out by evening;

we make our cots in the clearing --

dreams come on grasshoppers' ankles,

worlds soar on butterflies' mantles.

Translated by Donald E. Morse and Adam Makkai

Gyöngy az idő, vándoroljunk,
Nincs szekerünk, bandukoljunk,
Lassu folyó ága mellett
Járjuk a halk fűzfa-berket.

Este a láb gyönge, fáradt,
Lombok alatt nézünk ágyat.
Szöcske-bokán jő az álom,
Száll a világ lepke-szárnyon.

Weöres Sándor

Fotó: PIM/ Apostol Pál 

"Kurrogj, kurrogj, kormos macska,

Cirregj, cirregj, cirmos macska..."

Weöres Sándor / Sebő együttes: Macska-induló

R.I.P. Nina Cassian (1924-2014)

Kozmikus óráink

Fönt, fönt, együtt! Lentről nyájasan intett
felénk a kék Föld, neked s nekem.
Egy bolygót találtunk, mely a szerelem
pályáján hódolva keringett.

Szépre az öröm formázta talán
arcodat és az arcomat,
s egyforma volt, ha csókot ad
vagy csókot kap a szád s a szám.

Három órán a végtelen nagy ég
csillagpályáján repültünk süvöltve.
Szerelmese ím rátalált a Földre,
s az anyag meglelte szerelmesét.

Kuczka Péter fordítása
Galaktika 12., 1975 


Lassú tétel

Hanyatlottunk, a levelek megnyúltak,
a zöld megáradt, lélegzetünk
éltette mesebéli planéták.
A nap köré óriás vénák,
hajlékony íjak tekeredtek.
Egyenlítői szélcsendben
a levegő megállt,
és irdatlan arany gubókat
szőtt körénk,
átitatva szeretettel.

Zsille Gábor fordítása


Háromszor meztelenül

Most már csak a sebhelyeim maradtak.
és olyan csend lett hirtelen,
hogy megszámlálhatom őket,
és nézhetem is babonás szemmel,
félve, hogy netalán visszanéznek.
A tengerhez vivő utat nem fenyegeti már
az a sovány ember, aki ha látott,
felüvöltött s kést rántott,
bogáncsot s iszonyú halakat rajzolva vele bőrömre.
Vérző idegekkel át kellett vészelni a nyarat,
hogy most eső-ágyra fekhessem,
háromszor meztelenül elnyúljak
katasztrófák tiszta nyoma mellett.
Még hallom a gúnyszavakat. Még hallom
a szörnyű lábdobogást, fejeket, rongyokat,
felborult sótartókat látok, tűket, tollakat
s egy hosszú szemöldök borzalmát.
Van-e időm dönteni, kiválasztani
sebhelyeimből egy tán sokatmondót,
melyet nem engedek eltűnni.
Szükségem van a harc tanújelére, noha nem lesz
se ítélet, se bíró,
noha jobb lenne otthagyni bezárva
húsomba, mint egy halvány skorpiót.


Jánosházy György fordítása

 
Invokáció

Május, tépd le téli burkát, örök bundáját a költőnek,
tépd le kék szemöldökét, melyet
a fagy növesztett,
ments ki hosszú éjéből. Adj kezébe
virág-szekercét,
hogy a havat hasítsa ketté;
tedd, hogy esküdjön újra,
újra meg újra,
a természet dús nedvű gumóira,
az örök-finom porzókra,
az összefonódó
karokra;
tedd, hogy borzongjon hasznos ijedelemtől,
az újjászületés titkától. Tedd,
hogy érezze a szerelem mély támadását,
szent ellenségét a bűnnek,
az álomnak, az ördögi
hidegnek,
mely eltorzítja még a követ is
-- Ó, Május...

Jánosházy György fordítása
___________
Csillagok osztályosa, Kriterion, 1973

R.I.P. Tadeusz Różewicz (9 October 1921 – 24 April 2014)

 Tadeusz Różewicz, Varsó, 2005

Fotó: Elżbieta Lempp

PATÉTIKUS TRÉFA

Nem az utódokhoz
nem érdemes
tán szörnyetegek lesznek
a törzskarokat
trónokat és hatalmakat már
felsőbb bizottság
inti Vigyázat
jönnek az agytalan
szörnyek
hát nem az utódokhoz
hanem azokhoz
akik hunyt szemmel
épp e pillanatban
szaporodnak

nem az utódokhoz
szól most szavam

hanem a politikusokhoz
kik engem nem olvasnak
a püspökökhöz
kik engem nem olvasnak
a tábornokokhoz
kik engem nem olvasnak
az ún. „egyszerű emberekhez"
mindenkihez
aki nem olvas nem hallgat
nem ismer engem
akinek nem kellek

Nem kellek
ám aki mégis kell nekem

Sebők Éva fordítása

Zart patetyczny

nie do potomnych
przecież nie ma sensu
być może to będą potwory
wysoka komisja ostrzega wyraźnie
mocarstwa
trony i sztaby
że przyjdą potwory
bez mózgu

więc nie do potomnych
ale do tych którzy
w tej właśnie chwili 
rozmnażają się 
z zamkniętymi oczami

nie do potomnych
kieruję te słowa

Mówię do polityków
którzy mnie nie czytają
mówię do biskupów
którzy mnie nie czytają
mówię do generałów
którzy mnie nie czytają
mówię do tzw. „prostych ludzi”
którzy mnie nie czytają

będę mówił do wszystkich
którzy mnie nie czytają
nie słuchają nie znają
nie potrzebują
Oni mnie nie potrzebują
ale ja ich potrzebuję...



KI A KÖLTŐ

Költő az aki verset ír
és aki nem ír verset

költő az aki széttépi kötelékét
és aki köteléket vesz magára

költő az aki hisz
és aki nem tud hinni

költő az aki hazudott
és az akinek hazudtak

költő az aki kézből evett
és az aki levágta a kezét

költő az akinek szája van
és az aki lenyeli az igazságot

az aki elbukott
és aki fölkel

költő az aki elmegy
és aki elmenni nem tud

Kerényi Grácia fordítása


Kto jest poetą

poetą jest ten który pisze wiersze
i ten który wierszy nie pisze

poetą jest ten który zrzuca więzy
i ten który więzy sobie nakłada

poetą jest ten który wierzy
i ten który uwierzyć nie może

poetą jest ten który kłamał
i ten którego okłamano

poetą jest ten co ma usta
i ten który połyka prawdę

ten który upadał
i ten który się podnosi

poetą jest ten który odchodzi
i ten który odejść nie może



Fehér toll

Fehér toll
fekete éj
piros a vér
az ég a puszta
ömlik a bor
ömlik a dal

Csárdaablak
ablakon árnyék
csillog a toll
a nap kél
ez nem bor
már ömlik a vér

Akasszátok föl a királyokat

Vidám dalokat rótt
könnyű
tolla ha
vörösbor
volt a tinta

De azt mi
hóhér bárdjaként
sujtott azt
zsarnokok
vérével írta

Írt borral vérrel
halkan
sercent a
madár tolla kezében
Akasszátok föl a királyokat

S mikor a
kedveshez írt a toll
madárként
szárnyalt az égen

S ő fájdalmat
dühöt lerázva
felöltözött a szerelembe
futott hozzá
szívén
sokáig hallgatózott

Tolla percent
a fekete éjben
Akasszátok föl a királyokat

Tolla parázslott
át a vörös éjen
Akasszátok föl a királyokat

Segesvár mellett
halt meg
senki se tudja
sírhelye hol van

Magyar földben
van az a sír
magyar kenyérben
napban dalokban


1955
Fodor András fordítása 

Białe pióro

Białe pióro
Czarna noc
krew czerwona
niebo step
płynie wino
płynie śpiew

Okno karczmy
w oknie cień
błyska pióro
idzie dzień
to nie wino
płynie krew

Gotujcie krółom szubienicę

Wesołe piosnki
pisał piórem
lekkim
w czerwonym winie
zatopionym

A te co były
jak topór
katowski
we krwi tyranów
zanurzonym

On pisał winem
pisał krwią
skrzypiało cienkie
ptasie pióro
Gotujcie królom szubienicę

A gdy do miłej
pisał wiersz
pióro jak ptak
odlatywało

On strząsał z siebie
ból i gniew
odziany w miłość
do niej biegł
i na jej sercu
milczał długo

Skrzypiało pióro
w czarną noc
Gotujcie królom szubienicę

Spłonęło pióro
w noc czerwoną
Gotujcie królom szubienicę

Pod Segesvarem
znalazł grób
gdzie jest
ten grób
nikt nie wie

W węgierskiej ziemi
jest ten grób
w węgierskim słońcu
w chlebie śpiewie



TUDÁS

Soha semmi se lesz
megmagyarázva
semmi kiegyenlítve
semmi se kap jutalmat

soha és semmi

az idő nem gyógyít be semmit
a sebek nem forrnak össze
szó nem 
pótolhatja a szót

a sírokat nem fedi be fű
meghalnak a halottak
nem lesz feltámadás

a világ nem ér véget

s vonszolódik tovább
a líra
Árkádia felé
vagy másfelé 

Fodor András fordítása

Wiedza

Nic nigdy nie zostanie
wytłumaczone
nic wyrównane
nic wynagrodzone

nic nigdy

czas niczego nie uleczy
rany nie zabliźnią się
słowo nie wejdzie
na miejsce słowa

groby nie zarosną trawą
umarli umrą
i nie zmartchwywstaną

świat się nie skończy

poezja powlecze się dalej
w stronę Arkadii
albo w stronę drugą

1968
 
___________
Fodor András: Mezsgyék, Magvető, 1980
Lengyel költők antológiája, Kozmosz Könyvek, 1969

R.I.P. Gabriel García Márquez (March 6, 1927 – April 17, 2014)

Gabriel García Márquez, 1992

Fotó: Graciela Iturbide 

 Nyugodjon békében!

"What matters in life is not what happens to you but what you remember and how you remember it.” 

Gabriel García Márquez: Living to Tell the Tale 

 ~~~

"Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni. "

Gabriel García Márquez: Azért élek, hogy elmeséljem az életemet

Not from a monstrance silver-wrought
But from the tree of human pain
Redeem our sterile misery,
Christ of Revolution and of Poetry,
That man’s long journey through the night
May not have been in vain.

from Ecce Homo by David Gascoyne 

(Poems 1937-1942)

ECCE HOMO (részlet)

Nem ezüst monstranciákról, hanem
az ember-kínok keresztfáiról
váltsd meg meddő, gyötrelmes életünk
– forradalom s költészet Krisztusa –,
hogy az ember hosszú éj-zarándok-útja
hiábavaló ne lett légyen nekünk.

Jánosy István fordítása  

_________

Hang szólít, Vigilia, Bp., 1993

 Kellemes húsvéti ünnepeket!

Happy Easter!

Chag Pesach Sameach!

.

Charles Chaplin (16 April 1889 – 25 December 1977)

"Korda Sándor már 1937-ben felajánlotta, hogy forgassak egy Hitler-filmet, amely a személyek összecserélésén alapulna: Hitlernek ugyanis éppen olyan bajusza van, mint a csavargónak. Korda szerint mindkét szerepet eljátszhatnám. Akkoriban nem sokat foglalkoztam ezzel az ötlettel, de most nagyon is időszerű lett, és én keservesen vágyódtam már a munkára. Hirtelen fény gyúlt bennem! Hát persze! Hitler szerepében az ő zsargonjában uszíthatnám a tömeget, és annyit beszélhetnék, amennyit csak akarok. A csavargó szerepében viszont jórészt néma maradhatnék. A Hitler-történet egyesíthetné a burleszket a pantomimmal. Ezzel a lelkesedéssel a szívemben tértem vissza Hollywoodba, és nekiültem a forgatókönyv megírásának. Két évbe tellett, míg elkészültem vele. (...) 

Hitlert nevetségessé kellett tennem, ki kellett figuráznom. Ha tudtam volna a német koncentrációs táborok borzalmairól, nem csinálom meg a Diktátor-t; nem fogom tréfára a nácik gyilkos őrületét. Feltettem azonban, hogy nevetségessé teszem a tiszta vérű fajról szóló misztikus, ostoba fecsegésüket...

A Diktátor-t, két, New York-i filmszínház tűzte műsorára, az Astor és a Capital. Az Astorban rendeztük a film sajtóbemutatóját. Franklin Roosevelt legfőbb tanácsadója, Harry Hopkins velem vacsorázott azon az estén. Vacsora után mentünk el a sajtóbemutatóra...

- Nagy film - mondta Harry, érdemes volt megcsinálni. De nincs esélye. A költségeket nem hozza be.

Mivel saját pénzemből kétmillió dollárt emésztett fel, és két évi munkába került, nem mondhatnám, hogy túlságosan megörvendeztetett Harrynak ez a jóslata. Józanul biccentettem. Hála az égnek, Hopkins tévedett. A Diktátor-t a Capitol mutatta be igen fényes, ám éppoly lelkes és ujjongó közönség előtt. New Yorkban tizenöt hétig játszotta egyszerre két mozi, és végül az összes addigi filmem közül a legnagyobb bevételt érte el. (...) Noha a kritikák legnagyobb része kifogásolta a beszédet, és azt tartotta, hogy ellentétes a film stílusával, a közönségnek jórészt tetszett; számos levelet kaptam, amely éppen a beszédet dicsérte. "

via

A Diktátor záróbeszéde
The Great Dictator's Speech

    „Sajnálom, nem akarok császár lenni. Nem nekem való. Nem akarok uralkodni, nem akarok senkit leigázni. Segíteni szeretnék mindenkin, ha lehet – zsidón, árján, feketén és fehéren.
    Mindnyájan segíteni akarunk egymáson. Ilyen az ember. Embertársunk boldogsága éltet, nem a nyomorúsága. Nem akarjuk gyűlölni, megvetni egymást. Mindenkinek jut hely ezen a világon. Elég gazdag az anyaföld, eltart mindnyájunkat.

    Szabad és csodálatos lehetne az élet útja, de az utat eltévesztettük. Kapzsiság mérgezi az ember lelkét – gyűlöletbe rekeszti a világot – nyomorúságba és vérontásba masíroztat bennünket. Robogunk, repülünk, mégis kalodába zárjuk magunkat. A gépek, a bőség korszakában még mindig szűkölködünk. A tudás cinizmussá vált, értelmünk rideg, szívtelen. Túl sokat gondolkozunk, és túl keveset érzünk. A gépesítés mellé emberség kellene. A bölcsesség mellé kedvesség és jóság. Ha ez nincs, könyörtelen lesz az élet és mindennek vége.

    A repülőgép és a rádió közelebb hozott bennünket egymáshoz. Valójában ezek is az emberi jóságot hirdetik – az egyetemes testvériséget – mindnyájunk egységét. Most is eljut a hangom sokmillió emberhez szerte a világon - sokmillió kétségbeesett férfihoz, asszonyhoz és gyermekhez – a kegyetlen rabtartó rendszer áldozataihoz. Ha meghallják a hangomat, ezt kiáltom nekik: Ne veszítsétek el a reményt. A ránk szakadt szenvedés a kapzsiság múló uralma – azoknak a kapálózása, akik félnek az emberi haladás útjától. A gyűlölség elmúlik, a diktátorok meghalnak, a néptől bitorolt hatalmuk visszaszáll a népre. Amíg az ember halandó, a szabadság nem pusztulhat el.

    Katonák! Ne szolgáljátok a szörnyeteget, mert megvet, rabszolgává tesz, béklyóba ver, megköti az életet, előírja, mit tegyetek, mit gondoljatok, és mit érezzetek! Fegyelmez, éheztet, csordaként bánik veletek, ágyútölteléknek használ. Ne szolgáljatok embertelen embert - gépagyú, gépszívű gépembert! Nem vagytok gépek! Emberek vagytok! Emberek, szívetekben az emberiség szeretete! Ne gyűlöljetek! Csak az gyűlöl, akinek nem jut szeretet -  akiben nincs szeretet és emberség!

    Katonák! Ne harcoljatok rabszolgarendszerért! A szabadságért harcoljatok! Meg van írva Lukács evangéliumának tizenhetedik fejezetében, hogy Isten országa tibennetek van - nem egy emberben, vagy az emberek egy csoportjában, hanem minden emberben! Tibennetek! Nektek, a népnek megvan a hatalma – a hatalma, hogy gépeket teremtsen. A hatalma, hogy boldogságot teremtsen, hogy az életet széppé és szabaddá tegyétek - csodálatos kalanddá varázsoljátok. Használjátok hát – a demokrácia nevében – ezt a hatalmat: egyesüljünk valamennyien. Harcoljunk az új világért, amelyben az ember dolgozhat - amely a fiatalnak jövőt, az idősnek biztonságot ad.

    A szörnyetegek is ilyeneket ígértek, amikor hatalomra kerültek. Hazudnak! Nem tartják be az ígéreteiket. Soha nem is teszik! A diktátor maga szabad, de a nép rabszolga. Azért küzdünk most, hogy felszabadítsuk a világot – ledöntsük a nemzeti határokat – megszabaduljunk a kapzsiságtól, a gyűlölettől és a türelmetlenségtől. Harcoljunk az értelem világáért - azért a világért, ahol a tudomány és a haladás mindnyájunk boldogságához vezet. Katonák! A demokrácia nevében egyesüljünk!

    Hallasz engem, Hanna? Akárhol vagy, emeld fel az arcod! Emeld fel az arcod, Hanna! Szakadoznak a felhők! Áttör a napsugár! A sötétségből a világosság felé tartunk! Új világ küszöbén állunk – barátságosabb világ küszöbén, ahol az ember felülemelkedik a kapzsiságon, a gyűlöleten és a durvaságon.  Emeld fel az arcod, Hanna! Emeld fel az arcod!”

Fordította: Abody Béla 

Charles Chaplin, New York, 1952

Fotó:  Richard Avedon

________
Charles Chaplin: Életem
Európa Könyvkiadó, Bp., 1967 

Esterházy Péter (1950. április 14. –)

A falra hányt borsó sorozatból

(részlet)

"Drága Hazám, megint egyszer meg kell mondanom Neked, mi az igazság. Az az igazság, hogy mostanában olyan hülye vagy, mint Makó Jeruzsálemtől, beleértve persze engem is, de nem szeretnék hivalkodni. Lehetséges volna – Gömbös Gyulával szólva, Réz Pál szíves szóbeli közlése nyomán –, hogy a nemzet hajója kardélen táncol? Jó Kormost idézve: öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé.
(...)

Itt van, teszem azt, ez a zsidózás. Én édes Hazám, itt is többszörösen dúl benned a hülyeség. Ugyebár, részben zsidó is vagy, s olykor nem átallasz rögtön antiszemitázni, amikor szidják a zsidókat. Tudom, hogy tudod, de azért elmondom: zsidó szidása önmagában az még nem zsidózás, az szidás. Zsidózás az, ha elkezdik számolni a kromoszómákat vagy miket, szóval ha valakit nem azért szidnak, mert hülye (s mint ilyen olykor zsidó, olykor nem zsidó), hanem mert zsidó. Aki zsidózik, arra én, hogy európaian fejezzem ki magam, köpök. Jó Nemzetem, ha ez itt megint bármilyen rejtett vagy rejtjelezett formában fölmerülhet, akkor itt nemhogy Európa nem lesz még mutatóba se, de kereszténység se.

(...)

Drága Hazám, hidd el, nem kioktatni akarlak, hanem emlékeztetni. Nagyjából csak azt tudhatom, amit Te is tudsz. Amit tudok, általad tudom. De ha a tollam hegyére piros-fehér-zöld pántlikát kötök, avval ugyanúgy nem lehet írni, mintha sarló-kalapács lenne ott vagy sábeszdekli. A tollam hegyén a tollam hegye kell legyen – meg egy kevés téma. A kokárda helye a szív fölött van kijelölve."

Nemzeti olvasókönyv 
(Gondolat, 1988, szerk. Lukácsy Sándor)

"Ez egy egészen fantasztikus könyv. Képzeljenek el – úgyse tudják elképzelni – egy országot, amelyik szép, jó benne élni, vagy ha nem olyan jó, van remény a változásra, természetesen lélegzik együtt Európával, hisz maga is része annak, vannak álmai, vágyai, reményei, amelyeket intelligensen és hévvel tud megfogalmazni, és amelynek neve, ha hiszik, ha nem, ezt állítja ez a könyv: Magyarország.

Ki gondolta volna? Külföldiektől szoktuk többnyire hallani, milyen remek itt, mint férfiak élénk eszűek vagyunk, és éppenséggel nem fáradtak, mint nők pedig elegánsak, nemcsak vádlink nemes, de jól is öltözünk + panoráma. Hüm-hüm, szoktuk erre kevély letargiával mondani, és eszünkbe jut az összes rossz, amit ettől a helytől kapunk, nap nap után, az összes csalás, hazugság, agresszió, szegénység és megfélemlítés. Általános kelet-európai reflexszel az ország helyett a rendszerre gondolunk, hovatovább az ország nem is létezik, csak ez a rendszer (képesen szólva: nemhogy Pázmány, de még csak nem is Rajk, hanem: a Rajk-ügy).

Erre a tévedésünkre figyelmeztet ez a könyv. Meglehet, nem is tévedés ez, hanem kiszolgáltatottság, akkor meg a szabadságunkra, erre a nehéz kötelességre – akár egy jó regény.

Valóban, olvasható annak is, regénynek, amelynek főhőse a magyar szellem, amely itt a legkevésbé sem provinciális vagy műveletlen vagy acsarkodó vagy megvert, hanem nagyvonalú, nagyra néző, erős, tárgyszerű, igazmondó, tehát önkritikus, önzetlen – hirtelen rálátunk egy tágas, nyugodt és nyugtalan vidékre, régi, kézzel rajzolt térképek kékjeit, zöldjeit s barnáit látjuk, és valódi bérceket és folyamokat, Mikszáth hegyi rétjeit, Petőfi alföldjét, egy országot, hazát, ahol nemcsak barátaink élnek, ami nagyon is gyanús volna, hanem mindenféle emberek, de ahol mindenki számára van hely, s aki itt van, itthon van – legföljebb nem állunk szóba vele, hazát mondtunk, nem földi mennyet…

Olvashatjuk áthallásosan is, nagy és unott rutinunk lehet ebben, de talán még célravezetőbb a párhuzamokban azt meglátni, mennyivel radikálisabban, tisztábban és okosabban beszélnek eleink, mint manapság: mi. – Micsoda gazdag hagyomány! – és most nem az irodalomról beszélnék, hanem közvetlenül a gondolkodásról, a jellemekről! Mennyi példa! (Időleges vagy átmeneti nőíróként, és egyáltalán, erőteljesen kifogásolom, hogy a gyűjteményből hiányoznak a nők.) Én ritkán érzek örömet azért, hogy magyar vagyok, lehetek, hogy ezt nekem megadta a sors (igaz, bánni se bánom: secko jedno), de e könyvet lapozva, éreztem ezt az örömet; azt az örömet egyébként, ami mondjuk egy olaszról lerí.

Elias Canetti Káprázatának hőse, Kien professzor (beszélő név volna?), körülnéz a könyvtárszobájában és fellélegzik, mint aki börtönből szabadult. Igen, ez az ő hazája. Még a gondolatára is elmosolyodott, hogy itt valami baja eshetnék… Hazára minden embernek szüksége van, persze, nem olyanra, amilyennek a primitív, melldöngető hazafi képzeli, olyanra sem, mint a vallásé, vagyis holmi túlvilági haza bágyatag ízelítőjére, nem, az embernek olyan haza kell, ahol talaj, munka, barátság, pihenés és szellemi befogadóképesség egyetlen természetes, kiegyensúlyozott és rendezett egészet, sajátos és egyéni világmindenséget alkot. A haza legjobb meghatározása: a könyvtár. (Kiemelés tőlem. – E. P.)
 

Zárásul családom ez idő szerint legokosabb tagját (mert ez folyamatosan változik, gyerekeim és szüleik okosodnak, hülyülnek, kiszámíthatatlanul), a hétéves Zsófit idézem: „Figyeljél már ide. NEKEM EGY CSOMÓ MÚLTAM VAN. Érted te ezt egyáltalán, papa?!” 

___________

In: Esterházy Péter, Az elefántcsonttoronyból, 1991

René Char (1907-1988)

Alberto Giacometti

Caroline, 1960

Célébrer Giacometti 

       En cette fin d'après-midi d'avril 1964 le vieil aigle despote, le maréchal-ferrant agenouillé, sous le nuage de feu de ses invectives (son travail, d'est-à-dire lui-męme, il ne cessa de le fouetter d'offenses), me découvrit, à même le dallage de son atelier, la figure de Caroline, son modèle, le visage peint sur toile de Caroline — aprés combien de coups de griffes, de blessures, d'hématomes?—, fruit de passion entre tous les objets d'amour, victorieux du faux gigantisme des déchets additionés de la mort, et aussi des parcelles lumineuses à peine séparées, de nous autres, ses témoins temporels. Hors de son alvéole de désir et de cruauté. Il se réfléchissait, ce beau visage sans antan qui allait tuer le sommeil, dans le miroir de notre regard, provisiore receveur universel pour tous les yeux futurs.

 Caroline, 1961 / Fondation Bayeler

To Celebrate Giacometti 

         On that late afternoon in April 1964 the old despot eagle, the kneeling blacksmith, under the fire-cloud of his invectives (ceaselessly he lashed his work, that is himself, with insults), showed me, lying on his studio's tiled floor, the form of Caroline his model, Caroline's face painted on canvas — after how many claw-strokes, wounds, blows? — fruit of passion among all objects of love, victorious over the false hyperbole of death's accumulated rubbish, as well as those barely separate parcels of light, the rest of us, his temporal witnesses. Outside his alveole of desire and cruelty. It was reflected, that fine face with no yesteryear and sure to kill sleep, in the minor of our gaze, provisional universal receiver for all future eyes.

Translated by Jonathan Griffin

Caroline, 1964 / Saint Louis Art Museum

Giacometti ünneplése

          Azon az áprilisi késő délutánon, 1964-ben, az öreg zsarnoki sas, a térdelő patkolókovács, szitkainak tűzfelhője alatt (sértésekkel ostorozta lankadatlanul a munkáját, azaz saját magát), fölfedte nekem, műtermének puszta kövezetén, Caroline arcképét, modelljének, Caroline-nak vászonra festett arcát — hány karmolás, sérülés, véraláfutás után? —, a szenvedély egyetlen gyümölcsét annyi szerelmi tárgy közül, mely győzedelmeskedik a halál összekeveredett hulladékainak és ama fényes részecskéknek  hamis gigantizmusán is, amik alig váltak el mitőlünk, időbeli tanúitól. Kívül az ő vágy- és kegyentlenségteli sejtüregén. Visszatükröződött, az a szép, időtlen arc, mely megöli az álmot, tekintetünket, minden eljövendő szem egyetemes, időleges felvevőjének tükrében visszatükröződött.

Parancs János fordítása

René Char. A könyvtár lángban áll, Bp., 1989

Caroline avec une robe rouge, 1964/65

Fondation Giacometti

Giacometti's final frenzy: the paintings of Caroline: for five years, from 1960 to 1965, Giacometti was obsessed with painting his final muse, a prostitute known as Caroline. 

Bruce Laughton explores the development of these powerful and moving portraits of a woman who described herself as the artist's 'frenzy' but showed no interest in the works. (The Free Library)

Alberto Giacometti: Caroline, 1965

Centre Pompidou, France

Rainer Maria Rilke (1875-1926)

The Sonnets to Orpheus 

XXI 

Spring has returned. The earth resembles
a little girl who has memorised
many poems …. For all the trouble
of her long learning, she wins the prize.

Her teacher was strict. We loved the white
in the old man’s beard and shaggy eyebrows.
Now, whatever we ask about
the blue and green, she knows, she knows!

Earth, overjoyed to be out on vacation,
play with the children. We long to catch up,
jubilant earth. The happiest will win.

What her teacher taught her, the numberless things,
and what lies hidden in stem and in deep
difficult root, she sings, she sings!

Translated by Stephen Mitchell

Spring has again returned. The Earth
is like a child that knows many poems,
many, o so many . . . . For the hardship
of such long learning she receives the prize. - See more at: http://picture-poems.com/rilke/features/moor-III.html#X

 Ferenczy Károly: Madárdal (Bird Song), 1893

Olaj, vászon, 108 x 77,5 cm

Orfeus-szonett

Tavasz van újra. A föld, mint a gyermek,
aki verset tud, költeményt, olyan.
Azért, amit lassan fejébe vertek,
most átveszi jutalmát komolyan.

Szigoru volt a tanítója. Kérdezd,
milyen az agg fehér szakálla, nos,
mondd meg, hogy hívják a zöldet, a kéket:
mind tudja ő, úgy, hogy csodálatos!

A szünidős föld játszik a sikító
kisgyermekekkel. Megfogunk mi végre,
víg föld, s elcsípi őt egy kis bohó.

Mindazt, mire oktatta a tanító
s nyomtatva van lenn törzsbe és gyökérbe,
nekünk dalolja ki a földgolyó!

Kosztolányi Dezső fordítása

(Idegen Költők, Szépirodalmi, Bp.,1988)

Ferenczy Károly: Változat a Madárdalhoz, 1893

Olaj, vászon papírlemezen, 48,5x61 cm

 XXI. Sonnet

Frühling ist wiedergekommen. Die Erde
ist wie ein Kind, daß Gedichte weiß,
viele, o viele... Für die Beschwerde
langen Lernens bekommt sie den Preis.

Streng war ihr Lehrer. Wir mochten das Weiße
an dem Barte des alten Manns.
Nun, wie das Grüne, das Blaue heiße,
dürfen wir fragen: sie kanns, sie kanns!

Erde, die Frei hat, du glückliche, spiele
nun mit den Kindern. Wir wollen dich fangen,
fröhliche Erde. Dem Frohsten gelingts.

O, was der Lehrer sie lehrte, das Viele,
und was gedruckt steht in Wurzeln und langen
schwierigen Stämmen: sie singts, sie singts!

Aus: Die Sonette an Orpheus, Erster Teil (1922)

.

Antonio Porchia (1885-1968)

To wound the heart is to create it.
~
They’ll say you’re walking down the wrong path, if you’re walking down your path.
~
What you do is not what you think you do.
~
A door opens to me. I go in and am faced with a hundred closed doors.
~
Everything is a bit of darkness, even light itself.
~
The shadows: some hide, others reveal.
~
Not everyone does evil, but everyone stands accused.
~
We perceive emptiness by filling it.
~
Even the smallest of creatures carries the sun in its eyes.
~
When the superficial wearies me, it wearies me so much that I need an abyss in order to rest.
~
Only a few arrive at nothing, because the way is long.
~
Man, when he realises that he is an object of comedy, does not laugh.
~
Sometimes I believe that evil is everything, and that good is only a beautiful desire for evil.
~
The love that is not all pain is not all love.
~
Whoever loves knowing why they love, doesn’t love.
~
Don’t uncover, because there might be nothing. And nothing can’t be covered again.
~
Nothing is not only nothing. It is also our prison.
~
Man goes nowhere. Everything comes to man, like tomorrow.
~
I can wait for you longer. Because you have arrived.
~
The less you think you are, the more you bear. And if you think you’re nothing, you bear everything.
~
Fear of separation is all that unites.
~
I’ve come to be a step away from everything. And here I stay, away from everything, by a step.
~
Only the wound speaks its own word.
~
I know what I have given you, I do not know what you have received.
~
Almost without words, you’ve come to this world, which understands nothing without words.
~
Some, getting ahead of everyone, are winning the desert.
~
You are sad because they abandon you and you have not fallen.
~
There are dreams that need rest.
~
One can owe nothing by giving its light back to the sun.
~
Every toy has the right to break.
~
The loss of a thing affects us until we have lost it altogether.
~
Near me nothing but distances.
~
When one does not love the impossible, one does not love anything.




___________
From Voices by Antonio Porchia




.

Költészet napja - Variáció egy József Attila-versre

Költészet napja alkalmából a Litera felkérésére tizenhárom költő írt szonettet József Attila Légy ostoba című versének kezdősorára. A szerzők József Attila mellett: Kántor Péter, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Nádasdy Ádám, Nemes Z. Márió, Parti Nagy Lajos, Sajó László, Schein Gábor, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Takács Zsuzsa, Térey János és Tóth Krisztina.

A közös mű:

Légy ostoba

Légy ostoba. Ne félj. A szép szabadság
majd eljő, szül neked igaz rendet.
Nem béget rendelésre; halk, ha hagyják;
de ha elhallgat, hallod a csendet.

Légy ostoba. Nincsen más menedéked,
mint rögeszméid rácsa, te majom.
Csak át ne gondold úgy, mint egy egészet,
hogy e ketrec-lét: élni alkalom.

Vagy légy szerelmes: az nagy butaság,
mégis megóv - ne akarj okosabbat.
Magad fölé hajolsz, mint tóba ág,

s a mélyben nem tükör lesz: csupa ablak.
Élhettél volna másként? Meg ne kérdezd.
S élhetsz-e még, ha lassan csukva hagynak.

2014. április. 11.


Az eredeti vers:

Légy ostoba. Ne félj. A szép szabadság
csak ostobaság. Eszméink között
rabon ugrálunk, mint az üldözött
majom, ki tépi ketrecének rácsát.

Légy ostoba. A jóság és a béke
csak ostobaság. Ami rend lehet,
majd így ülepszik le szíved felett,
mint medrében a folyó söpredéke.

Légy ostoba. Hogy megszólnak, ne reszkess,
bár nem győzhetsz, nem is lehetsz te vesztes.
Légy oly ostoba, mint majd a halál.

Nem lehet soha nem igaz szavad -
jó leszel, erős, békés és szabad
vendég mult s jövő asztalainál.

1935. augusztus 6.

Szöveg: József Attila

Zene. Márta István

Előadja: Hobo (Földes László)

József Attila (1905. április 11. - 1937. dec. 3.)

BEVEZETŐ

Lidi nénémnek öccse itt,
Batu khán pesti rokona,
kenyéren élte éveit
s nem volt azúrkék paplana;
kinek verséért a halál
öles kondérban főz babot—
hejh burzsoá! hejh proletár!—
én, József Attila, itt vagyok!

1927. máj.


OPENING

Lidi’s young brother here,
Khan Batu’s Budapest relative,
who lived on bread for years
and never owned a royal-blue eiderdown;
for whose poems death
simmers beans in a wooden pot—
hey bourgeois! hey proletarian!—
I, Attila József, am here!

Translated from Hungarian by Ron A. Kalman and Gabor J. Kalman
source: Exqusite Corpse

 

"A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna."

József Attila: A Dunánál (részlet)

I sat there on the quayside by the landing,

a melon rind was drifting on the flow.

I delved into my fate, just understanding:

the surface chatters, while it's calm below.

As if my heart had been its very source,

troubled, wise was the Danube, mighty force.

By the Danube (excerpt), tr. by Peter Zollman

 József Attila szobra a Kossuth téren, Budapest, 2014. április.
Marton László alkotása
fotó: ms

EMBEREK

Családunkban a jó a jövevény.

Az érdek, mint a gazda, úgy igazgat, —

ezt érti rég, de ostobán, ki gazdag

s ma már sejteni kezdi sok szegény.

Kibomlik végül minden szövevény.

Csak öntudatlan falazunk a gaznak,

kik dölyffel hisszük magunkat igaznak.

A dallam nem változtat szövegén.

De énekelünk mind teli torokkal

s edzzük magunkat borokkal, porokkal,

ha kedvünk fanyar, szánk pedig üres.

Erényes lény, ki csalódni ügyes.

Úgy teli vagyunk apró, maró okkal,

mint szúnyoggal a susogó füzes.

1935. máj.

HUMANS

In our family goodness is a guest.

Interest arranges all things like a host

Foolishly, but the rich were long aware

Of this, and now it dawns on most of the poor.

Every entanglement works loose at last.

While we are sure of our truth and hold it fast,

Our lives gloss over those with bad designs.

A change of setting does not change the lines.

Yet at the top of our voices we all sing,

Borne on the gusto wine and powders bring.

Mouth empty, our spirit sinks: we drain the vatS.

He is best who, bearing disillusion, pauses.

We are as full of small and mordant causes

As the murmuring willow grove is full of gnats.

Translated from Hungarian by Vernon Watkins

Korábban / Previously:

• Levegőt / A Breath of Air
• A Hetedik / The Seventh
• Betlehemi királyok / Kings of Bethlehem
• A Dunánál (Kaszás Attila előadásában)
• Thomas Mann üdvözlése / Welcome for Thomas Mann 
•               Tr. by Ron A. Kalman and Gabor J. Kalman
•               Tr. by Zsuzsanna Ozsváth and Frederick Turner
•               Tr. by Vernon Watkins
• Reménytelenül / Without Hope (Latinovits Zoltán előadásában)
• Versek Latinovits Zoltán előadásában: Íme, hát megleltem hazámat; Reménytelenül
• Harmatocska / Rosée
• Óda / Ode ( Latinovits Zoltán előadásában)
• József Attila / Attila József
• Eszmélet / Consciusness
• Amit szívedbe rejtesz / That Which Your Heart Disguises
• Egyszerű ez (Cserhalmi György előadásában)

.