Arvo Pärt, Cantus in memoriam Benjamin Britten 
Strings of Hungarian State Opera, Tamas Benedek, conductor, Antal Eisrich, percussion.
A special thanks to NASA and the Hubbel Showcase.  (via mangott)

Robinson Jeffers (1887-1962)

LOVE THE WILD SWAN

"I hate my verses, every line, every word.
Oh pale and brittle pencils ever to try
One grass-blade's curve, or the throat of one bird
That clings to twig, ruffled against white sky.
Oh cracked and twilight mirrors ever to catch
One color, one glinting
flash, of the splendor of things.
Unlucky hunter, Oh bullets of wax,
The lion beauty, the wild-swan wings, the storm of the wings."
—This wild swan of a world is no hunter's game.
Better bullets than yours would miss the white breast
Better mirrors than yours would crack in the flame.
Does it matter whether you hate your ... self?
At least Love your eyes that can see, your mind that can
Hear the music, the thunder of the wings. Love the wild swan.

 
— from Solstice (1933-35)
 Photo: Zsolt Szamódy

SZERESD A VADHATTYÚT 

"Gyűlölöm verseim, ahány sor, szó akad.
Hitvány, torz ceruzák, sosem elég kemények
leírni egy fűszálat, széptorkú madarat,
mely ágon függve borzolódik égnek.
Törött, fakó tükrök, soha el nem fogók
egy színt, egy villanást a dolgok sugarából.
Balszerencsés vadász, viaszgolyók
az oroszlán-szépségéhez, vadhattyú-szárnycsapáshoz."
— E vadhattyú-világ nem puska-préda.
Jobb golyó is elvéti melle havát,
jobb tükör is lesz lángok martaléka.
Mit ér, hogy gyűlölöd magad? Legalább
szemed szeresd, mely lát, értelmed, mely remeg
a szárnyak dörejétől. A vadhattyút szeresd.

Hárs Ernő fordítása

Photo by Edward Weston  (1929) 

The Robinson Jeffers Association 

_________

Hárs Ernő, ÁRNYAK A BARLANG FALÁN, Válogatott műfordítások, 

Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983, 223.o. 

Szabó Lőrinc (1900-1957): Dsuang Dszi álma

Rippl-Rónai József: Szabó Lőrinc (1923)

 

The Dream of Tsuang Tsi

Two thousand years ago the Master Tsuang Tsi,
pointed at a butterfly and remarked rather musingly:
„In my dream” he said, „I was this butterfly,
and now I wonder if it is he, or, actually, I.”

„A butterfly, yes, a butterfly was I!” He would often tell,
„and it danced and frolicked in the sun merrily
and didn’t even suspect that he was Tsuang Tsi…
And I woke up… And now I cannot tell,

now I have no idea!” He continued wistfully,
„What is the truth? Which one could I really be?
Did Tsuang Tsi dream the butterfl y,
or was it he butterfl y that was dreaming me?”

I had a good laugh: „Stop kidding me, Tsuang Tsi!
Who else could you be? You are: Tsuang Tsi! You, of course!”
He just smiled: „The butterfly within your dream
believed, just like you do, in his own truth!”

He smiled and I shrugged my shoulders. Then,
something or other made me shudder, nevertheless,
I’ve been trying to figure this out for two thousand years
but my certainty is fast dwindling to less and always less.

And so I came to believe that ’truths’ don’t exist as we know them;
I think that everything is either an image or a poem.
Tsuang Tsi dreams the butterfly – that’s how it now seems –
the butterfly dreams him, and the three of us are but my dreams.

Translated by Adam Makkai

Szabó Lőrinc

Dsuang Dszi álma


Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

– Lepke – mesélte –, igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,

most nem tudom – folytatta eltűnődve –,
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet?

Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát!
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát!

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

Miroslav Holub (1923-1998)

A párhuzamosok szindrómája

 

Két párhuzamos mindig
találkozik,
ha szabad kézzel rajzoljuk őket.

Csak az a kérdés,
hogy előttünk
vagy a hátunk mögött.

Hogy az a vonat a távolban
előre megy
vagy tolat. 

Vörös István fordítása

Forrás: Lettre 1995/18.

 *

Parallels Syndrome

Two parallels 

always meet 

when we draw them ourselves.

The question is, 

ahead 

or behind us. 

Whether the train in the distance 

is coming 

or going.

Translated by David Young and Dana Habova


- from Intensive Care:  Selected and New Poems (FIELD Translation Series 22, Oberlin College Press 1996). 
(via Intersections - Poetry with Mathematics)

Samuel Beckett (13 April 1906 – 22 December 1989)

   

Quadrat 1+2 (1982)

Source: UBUWEB

Director: Samuel Beckett
Description: Cloaked, cowled figures wander in patterns to rhythm instruments. Samuel Beckett's Quad was written in 1981 and first appeared in print in 1984 (Faber and Faber) where the work is described as "[a] piece for four players, light and percussion" and has also been called a "ballet for four people." It resembles something the shape-theatre ensemble Mummenschanz might have conceived, a frantic mime. The only thing in the Beckett canon that is at all similar is the short mime at the beginning of What Where.

The play was first transmitted by the Süddeutscher Rundfunk in Germany on 8 October 1981 - as Quadrat 1 + 2. Beckett himself directed ("assisted by Bruno Voges"). The four performers, all "members of the Stuttgart Preparatory Ballet School", were, Helfried Foron, Juerg Hummel, Vlaudia Knujpfer and Susanne Rehe. The same performance was rebroadcast on 16 December 1982, by BBC Two.

"Quad has a musical structure. It is a kind of canon or catch - a mysterious square dance. Four hooded figures move along the sides of the square. Each has his own particular itinerary. A pattern emerges and collisions are just avoided" (Radio Times).
(UbuWeb+ Wikipedia)

Photograph: Reg Lancaster/Hulton Archive

Seamus Heaney (born 13 April 1939)

6. Bedside Reading

The whole place airier. Big summer trees
Stirring at eye level when we waken
And little shoots of ivy creeping in
Unless they’ve been trained out—like memories
You’ve trained so long now they can show their face
And keep their distance. White-mouthed depression
Swims out from its shadow like a dolphin
With wet, unreadable, unfurtive eyes.

I swim in Homer. In Book Twenty-three.
At last Odysseus and Penelope
Waken together. One bedpost of the bed
Is the living trunk of an old olive tree
And is their secret. As ours could have been ivy,
Evergree, atremble and unsaid.

— excerpt from Glanmore Revisited, from Seeing Things (1991)

Újra Glanmore

(részlet)

6. KÖNYV AZ ÁGYAM MELLETT

A hely levegősebb. Dús nyári fák

Hullámoznak körül, mikor felébredünk,

És a repkény hajtásai bekúsznak,

Ha nincsenek megnevelve — akár az emlék,

Melyet annyit edzettél, hogy ha előjön,

Tartja a távolságot. Fakó-szájú depresszió

Úszik elő az árnyékból, mint egy delfin,

Nedves tekintete nyílt és megfejthetetlen.

Homéroszban úszom. Már a vége felé,

Ahol Odüsszeusz és Pénelopé

Együtt ébred. Az ágy egyik oszlopa

Egy öreg, még élő olajfa törzse —

Ez a titkuk. Mienk a repkény lehetne:

Örökzöld, reszket, s nem mondjuk ki soha.

Gerevich András fordítása

________

Seamus Heaney: Hűlt hely, Kalligram, Pozsony, 2010

Geoffrey Chaucer (1343-1400)

When April with his showers sweet with fruit
The drought of March has pierced unto the root
And bathed each vein with liquor that has power
To generate therein and sire the flower;
When Zephyr also has, with his sweet breath,
Quickened again, in every holt and heath,
The tender shoots and buds, and the young sun
Into the Ram one half his course has run,
And many little birds make melody
That sleep through all the night with open eye
(So Nature pricks them on to ramp and rage)-
Then do folk long to go on pilgrimage,
And palmers to go seeking out strange strands,
To distant shrines well known in sundry lands.

Geoffrey Chaucer, The Canterbury Tales, Prologue (excerpt)

 The first lines from the General Prologue 
at the opening folio of the Hengwrt manuscript.
A Hengwrt kézirat nyitóoldala az Általános előbeszéd soraival

(source)

CANTERBURY MESÉK

Általános előbeszéd
/részlet /

Ha március fagyának erejét
április langy esője veri szét,
bőséges nedvet minden érbe hajtva
termékenységet küld szét a talajba;
ha Zephyrus már édesen lehel
és minden zsenge rügy életre kel;
ha félútját az ifjú nap az égen
maga mögött hagyta a Kos jegyében,
s kik éjszaka nyílt szemmel alszanak,
dalolnak már a kicsi madarak,
mert torkukban a természet remeg --
akkor a nép zarándokútra megy,
s távoli szenteket keresve vággyal,
idegen partokon jár pálmaággal.

Vas István fordítása

József Attila: A Dunánál

József Attila: A Dunánál

Elmondja: Kaszás Attila

József Attila (1905. április 11. – 1937. december 3.)

Thomas Mann Üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj”—
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán õ se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódít:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj—
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol—
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

1937. jan. eleje
 

József Attila a Kossuth Lajos téri Andrássy Gyula-szobor előtt áll. 

Budapest, 1927 kora őszén
A képet először Reményi József Tamás közölte: "Hunyor nélküli nyugalommal. .." Ismeretlen József Attila-képek. Új Tükör 1976. május 4. 18. sz. 20-21. 

(Különös véletlen, hogy a háború után lebontott Andrássy-szobor helyétől nem messze ma Marton László A Dunánál című József Attila-szobra áll.)

forrás

 

A legfrissebb hírek szerint, egy éven belül a Parlament Duna-parti homlokzata előtt kialakításra kerülő sétányra kerül, mintegy húsz méterrel közelebb a Dunához.

  

 

Welcome for Thomas Mann

Like a tired child who’s been bathed and fed
and has now reached his peaceful bed
still begs “Don’t go. Tell a story”
(so the dark night won’t burst in a hurry),
and while his little heart anxiously beats
he knows not which of two treats
he wants more, the story or that you stay,
so we ask you to tell us a story today.
Tell us like you do, because you are just,
about how in spirit you are joined with us
and of how together with you we stand
who possess concerns worthy of man.
You know well how the poet feels:
tell what’s true, not just what’s real,
the rays of light that illuminate our mind,
since without each other we’re all blind.
As Hans Castorp looked through Madame Chauchat’s chest,
let’s look through each other and see the best.
Your gentle voice always rises above the clatter—
tell us of beauty and the problems that matter
and lift our hearts from mourning to desire.
As you’ve heard, poor Kosztolany’s life has expired,
and mankind, as did he with his cancerous fate,
struggles with more than one monstrous state;
with dread we wonder how we might be betrayed,
from where will new beastly ideas invade,
is there a poison brewing that soon we will face—
for readings like this, will there still be a place?
The point is, when you speak, we don’t fade,
the men remain as men are made,
the women, women, kind and free,
and all of us human, though that’s dwindling rapidly . . .
Have a seat. Kindly start to tell your tale.
We will listen, enthralled, all without fail,
and some of us will happily gaze at the sight
of a European amongst the white.

Translated from Hungarian by Ron A. Kalman and Gabor J. Kalman

Vladimír Holan (1905 - 1980)

.

Resurrection

To Stanislav Zedníček

Is it true that after this life of ours we shall one day be awakened

by a terrifying clamour of trumpets?

Forgive me, God, but I console myself

that the beginning and resurrection of all of us dead

will simply be announced by the crowing of a cock.

After that we will remain lying down a while...

The first to get up

will be Mother... We'll hear her,

quietly laying the fire,

quietly putting the kettle on the stove

and cosily taking the teapot out of the cupboard.

We'll be home once more.

Translated by George Theiner

*

FELTÁMADÁS

Hogy evilági életünk után

majd kürtök és trombiták

iszonyú harsogása ébreszt?

Uram, bocsáss meg, én azzal vígasztalom magam

hogy ha feltámadunk majd, mi, halandók,

csak egy kakas kukorékol fel halottainkból.

Még fekszünk egy pillanatig,

aztán először

a mama kel fel. Hallani

a motozást, ahogy tüzet rak,

odateszi a vizet melegedni,

s az almáriumból előveszi a kávédarálót,

újra otthon leszünk.

Székely Magda fordítása

_________

[In: Cseh költők antológiája, Kozmosz könyvek, 1980]

 Kellemes húsvéti ünnepeket!    

Happy Easter!

Chag Pesach sameach!

Örkény István (1912. április 5. – Budapest, 1979. június 24.)

Magyarország, rögeszme (Orv.: "Fixa idea") Tízmillió lakosa van.
Újabb hírek szerint gyógyítható, bár úgy sokat veszít a bájából.

Professzorok a bíróság előtt (részlet)

*

HUNGARY. A mania (med. fixa idea) with a population of ten million. It is now generally regarded as curable, though this would take away much of its charm.

Professors before the bench (excerpt)

Örkény István Jötti nevű kutyájával (1973-74)

Fotó: Balla Demeter

In memoriam dr. H.G.K.

"Hölderlin ist ihnen unbekannt?" - kérdezte dr. K.H.G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
- Ki volt az?  - kérdezte a német őr.
- Aki a Hyperion-t írta - magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. - A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
- Kik ezek? - kérdezte az őr.
- Költők - mondta dr. K. H. G. - Schiller nevét sem ismeri?
- De ismerem - mondta a német őr.
- És Rilkét?
- Őt is - mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.

*

In memoriam dr. H.G.K.

"Hölderlin ist ihnen unbekannt?" Dr. H.G.K. asked as he dug the pit for the horse’s carcass.
"Who is that?" the German guard growled.
"The author of Hyperion," said Dr. H.G.K., who had a positive passion for explanations. "The greatest figure of German Romanticism. How about Heine?" he tried again.
"Who're them guys?" the guard growled, louder than before.
"Poets," Dr. H.G.K. said. "But Schiller. Surely you have heard of Schiller?"
"That goes without saying," the German guard nodded.
"And Rilke?" Dr. H.G.K. insisted.
"Him, too," the German guard said and, turning the color of paprika, shot Dr. H.G.K. in the back of the head.

Translation by Judith Sollosy

_____
Örkény István: Egyperces novellák, Palatinus, 2000
István Örkény: More One-Minute Stories. Corvina, Budapest, 2007.
 

Ady Endre: Az Úr Illésként elviszi mind...

Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sujt és szeret:
Tüzes, gyors sziveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek. 

Az Illés-nép Ég felé rohan
S megáll ott, hol a tél örök,
A Himaláják jégcsucsain
Porzik szekerük és zörög. 

Ég s Föld között, bús-hazátlanul
Hajtja őket a Sors szele.
Gonosz, hűvös szépségek felé
Száguld az Illés szekere. 

Szivük izzik, agyuk jégcsapos,
A Föld reájuk fölkacag
S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap.

On Elijah's chariot

The Lord, like Elijah, gathers up
His darlings, those with harshest lots:
Those gifted with quick hearts of flame
Become his fiery chariots.

Elijah’s nation rush to heaven
And stop there in perpetual snow,
To ice-bound Himalayan peaks
Their ragged rattling chariots go.

Bleak statelessness, nor earth nor heaven,
By winds of fate they’re tossed and hurled.
Elijah’s car makes for the cool
And wicked beauties of the world.

Their hearts burn bright, their brows are hung
With icicles. And how Earth laughs.
The Sun meanwhile strews diamond dust
Like ice along their frozen paths.

Translated by George Szirtes