.
After dark vapours have oppress'd our plains
Jan. 1817.
After dark vapours have oppress'd our plains
For a long dreary season, comes a day
Born of the gentle South, and clears away
From the sick heavens all unseemly stains.
The anxious mouth, relieved from its pains,
Takes as a long-lost right the feel of May,
The eyelids with the passing coolness play.
Like rose leaves with the drip of summer rains.
And calmest thoughts come round us — as, of leaves
Budding, — fruit ripening in stillness, — autumn suns
Smiling at eve upon the quiet sheaves, —
Sweet Sappho's cheek, — a sleeping infant's breath, —
The gradual sand that through an hour-glass runs, —
A woodland rivulet, — a Poet's death.
Portrait of John Keats in Rome, shortly before his death in February 1821,
by his friend Joseph Severn
Köd múltán
Ha nem sír a köd már a sík körül,
és eltűnik a tél haragja végül,
jön egy nap Délről és a beteg égrül
minden picinyke foltot letörül.
A zord idő engesztelőn nevet,
a Május majd általveszi örökjét,
s úgy legyezi pillánkat a hüvösség,
mint rózsát az enyelgő permeteg.
És álmok intenek — egy szebb valóság —
érő gyümölcsök — bimbók, gyenge rózsák —
egy alvó gyermek halk lehellete —
a homokórán andalgó zene —
Sappho bús bája — ábránd, béke, hála —
ligeti csermely — s egy költő halála.
Kosztolányi Dezső fordítása
[Kosztolányi Dezső: Idegen költők, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1966]
..............................................................................................................................................................................................................................
