László Noémi

IDŐMILLIOMOS 

Óra kondul, nem számolom, hányszor.
Fordul az árnyék, nő a fű, hiányzol.
Loccsan a víz, híd hajlik, hattyú moccan.
Mi történt, most miért nem visszakoztam.
Haj hull, térd fárad, szem világa tompul.
Már nem veszettül, nem is átkozottul,
csak egyszerűen látni szeretnélek.
Ráérek.

HOZZÁSZOKOM A GYÁVASÁGHOZ

Az tartja bennem az erőt:
egyszer majd úgyis visszanézel.
Pontosan akkor, amikor
már nem törődöm az egésszel.

Így ébredek, így alszom el, ilyen bután.
Hozzászokom a gyávasághoz: elhiszem,
hogy semmivel sem áltatom magam,
csak bámulok utánad,

ahogyan feloldódsz a délutáni fényben.
Mint bárki más. Egészen szép vagy.
Nem fogadlak el,
és minden mozdulatod értem.

EZERKILENCSZÁZ

A múltidő:
csipkés vászonruhák,
diófa-mértan, lágy csigavonal,
redőnyök csendje, lomha zongora,
függöny-redőkön esti rejtjelek;

csukott szemek,
a tenyér zegzugos
történetében süllyedő világ,
gyufásdoboz kilobbanó napon –
kis balladák.

FOTÓ: Facebook/ László Noémi

 Kiss Judit Ágnes: Halálos villanella 

„Hogyan létezhet ennyi fájdalom?”
A négy szó, mint a csikk, bőrömbe égett,
mi elhangzott azon a hajnalon.

Mit ér a test? Az ócska-drága rom,
mit oly soká építgettek az évek?
Hogyan létezhet ennyi fájdalom?
   
Csak kérdés van, de nincsen válaszom,
csak Isten ellen súlyos vádbeszédem,
mi elhangzott azon a hajnalon,

mert nem vagyunk több: hulló, sárga lomb,
áramütés alatt vonagló féreg,
hogyha létezhet ennyi fájdalom.

A kártyák mind kiosztva, nincs talon,
Semmim se volt, de megadtam a tétet,
mi elhangzott azon a hajnalon,

és vesztettem. Túl sok volt egy lapon,
anya, nem tudlak megmenteni téged. 
(hogyan létezhet ennyi fájdalom?)

Lehámlott rólad ölelő karom,
ahogy arcodról mállott le az élet.
Mi hangzott el azon a hajnalon?
Hogy nem létezhet ennyi fájdalom.

Deathly Villanelle

’How can there ever be so much of pain?’
These words, like burning stubs scorched into my skin
when they were said early dawn of that day.

What’s body worth? The dear ruins that remain,
which throughout those long years have been built in?
How can there ever be so much of pain?

There’s just the question, no answer obtained,
only grave accusal against God herein,
all that was said early dawn of that day,

for we’re yellow leaves only, falling, faint,
worms made by an electric shock wriggling
if there can ever be so much of pain.

The cards are all dealt, no reserve by-lain,
I had nothing, but I gambled high stakes to win,
all that was said early dawn of that day,

and I lost. I had played too high to gain,
mother, I can’t protect and save you dear.
(How can there ever be so much of pain?)

My embracing arms drooped off you, so lame,
just like life was slowly flaking off your face.
what was said early dawn of that certain day?
That there can’t ever be so much of pain.

(N. Ullrich Katalin)

Rakovszky Zsuzsa: IDŐ

Rossz évek szürke pókfonalai,

miket a pók idő húzogat ki magából.

Csak a boldogság pillanatai

készülnek az Örökkévalóság anyagából.

-----------------

Rakovszky Zsuzsa: Vita élő időben

(Magvető, Bp., 2023)