Pages

April 9, 2011

Charles Baudelaire

(9 avril 1821 - 31 août 1867)

 




















Charles Baudelaire's hand-written corrections to Les Fleurs du Mal


UNE CHAROGNE

Rappelez-vous l'objet que nous vîmes, mon âme,
   Ce beau matin d'été si doux:
Au détour d'un sentier une charogne infâme
   Sur un lit semé de cailloux,

Les jambes en l'air, comme une femme lubrique,
   Brulante et suant les poisons,
Ouvrait d'une façon nonchalante et cynique
   Son ventre plein d'exhalaisons.

Le soleil rayonnait sur cette pourriture,
   Comme afin de la cuire a point,
Et de rendre au centuple a la grande Nature
   Tout ce qu'ensemble elle avait joint;

Et le ciel regardait la carcasse superbe
   Comme une fleur s'épanouir.
La puanteur était si forte, que sur l'herbe
   Vous crutes vous évanouir.

Les mouches bourdonnaient sur ce ventre putride,
   D'ou sortaient de noirs bataillons
De larves, qui coulaient comme un épais liquide
   Le long de ces vivants haillons.

Tout cela descendait, montait comme une vague
   Ou s'élançait en pétillant;
On eut dit que le corps, enflé d'un souffle vague,
   Vivait en se multipliant.

Et ce monde rendait une étrange musique,
   Comme l'eau courante et le vent,
Ou le grain qu'un vanneur d'un mouvement rythmique
   Agite et tourne dans son van.

Les formes s'effaçaient et n'étaient plus qu'un reve,
   Une ébauche lente a venir
Sur la toile oubliée, et que l'artiste acheve
   Seulement par le souvenir.

Derriere les rochers une chienne inquiete
   Nous regardait d'un oeil fâché,
Epiant le moment de reprendre au squelette
   Le morceau qu'elle avait lâché.

— Et pourtant vous serez semblable a cette ordure,
   A cette horrible infection,
Etoile de mes yeux, soleil de ma nature,
   Vous, mon ange et ma passion!

Oui! telle vous serez, ô la reine des grâces,
   Apres les derniers sacrements,
Quand vous irez, sous l'herbe et les floraisons grasses,
   Moisir parmi les ossements.

Alors, ô ma beauté! dites a la vermine
   Qui vous mangera de baisers,
Que j'ai gardé la forme et l'essence divine
   De mes amours décomposés!


Gustave Courbet: Portrait of Charles Baudelaire, 1847


EGY  DÖG

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
   melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
   váratlan egy iszonyu dög

nyitotta lábait cédán magasba lökve,
   mig izzadt méreg járta át,
élénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
   kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek
   úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
   azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
   nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
   azt hitted, elájulsz bele.

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,
   folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
   másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
   s gyöngyözve néha felszökellt:
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
   sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
   mint futó szél a tó vizén,
vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
   ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
   kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
   a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
   nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor újra
   lakmározhat a tetemen.

És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
   ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága
   te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
   az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
   s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
   vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
   elrothadt szerelmeimet!

Szabó Lőrinc fordítása

Photo: Atelier de Nadar / Source: RMN

*


Les amoureux fervents et les savants austeres
Aiment egalement, dans leur mure saison, 
Les chats puissants et doux, orgueil de la maison,
Qui comme eux sont frileux et comme eux sedentaires.

Amis de la science et de la volupte 
Ils cherchent le silence et l'horreur des ténèbres;
L'Erèbe les eût pris pour ses coursiers funèbres,
S'ils pouvaient au servage incliner leur fierté.

Ils prennent en songeant les nobles attitudes
Des grands sphinx allongés au fond des solitudes,
Qui semblent s'endormir dans un rêve sans fin;

Leurs reins féconds sont pleins d'étincelles magiques,
Et des parcelles d'or, ainsi qu'un sable fin,
Etoilent vaguement leurs prunelles mystiques. 


*

 A MACSKÁK 

A lázas szeretők és a szigoru bölcsek
ért éveik során egyaránt szeretik
a macskákat, a ház nagy, puha díszeit,
melyek akárcsak ők, fázósak s otthon ülnek.

A tudományok és a kéj barátai,
a homály rémeit keresik és a csöndet;
gyászhintaja elé foghatná Orkusz őket,
ha meg tudnák dacos nyakuk hajlítani.

Ha merengenek, oly nemes szobor alakban
nyúlnak el, mint a nagy Szfinxek a sivatagban,
melyeket az örök álom deleje fog.

Ölükből bűvösen pattog a villamosság,
s rejtélyes szemüket, mint fínom, tört homok,
kis aranydarabok szikrái csillagozzák.

Szabó Lőrinc fordítása
 
 Josef Liesler, Baudelaire`s Mistress, 1943 (Axioart)