Pages

June 6, 2011

Thomas Mann

(6 June 1875 – 12 August 1955)
Very deep is the well of the past. Should we not call it bottomless?
Bottomless indeed, if — and perhaps only if — the past we mean is the past merely of the life of mankind, that riddling essence of which our own normally unsatisfied and quite abnormally wretched existences form a part; whose mystery, of course, includes our own and is the alpha and omega of all our questions, lending burning immediacy to all we say, and significance to all our striving. For the deeper we sound, the further down into the lower world of the past we probe and press, the more do we find that the earliest foundations of humanity, its history and culture, reveal themselves unfathomable. No matter to what hazardous lengths we let out our line they still withdraw again, and further, into the depths. Again and further are the right words, for the unresearchable plays a kind of mocking game with our researching ardours; it offers apparent holds and goals, behind which, when we have gained them, nem reaches of the past still open out — as happens to the coastwise voyager, who finds no end to his journey, for behind each headland of clayey dune he conquers, fresh headlands and new distances lure him on.

—Thomas Mann, from Joseph and His Brothers (English translation by Helen Tracy Lowe-Porter)

Mann in  1939
Source:LIFE


Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?

Feneketlennek még akkor is és talán éppen akkor, ha kizárólag és egyedül az ember az, akinek múltjáról kérdés és szó esik: ez a rejtélyes lény, aki a magunk természeti-gyönyörűséges és természetfeletti-nyomorúságos létének tartálya, s akinek titka érthető módon minden kérdésünk és szavunk alfája és ómegája, s minden szavunkat hévvel és szorongással és minden kérdésünket izgatott sürgetéssel telíti. Mert éppen ekkor történik az, hogy minél mélyebben fürkészünk, minél messzebbre hatolunk és tapogatózunk a múlt alvilágába, az emberinek, történetének, művelődésének kezdeti alapjai tökéletesen megmérhetetlennek bizonyulnak, s mérőónunk elől, bármily kalandos távolságokba gombolyítjuk alá zsinegét, mindig újra és tovább húzódnak vissza a feneketlenségbe. Találóan mondhatjuk itt, hogy "újra és tovább", mert kutató buzgalmunkkal a kikutathatatlan incselkedő játékot űz: látszatmegállókat és úti célokat kínál, melyek mögött, amint elértük őket, újabb múltszakaszok tárulnak föl, ahogy a partjáró bolygása sem ér soha véget, mert minden egyes megmászott agyagos fövenykulissza mögött új távolságok csábítanak új hegyfokok felé.

_________
Fordította: Sárközi György és Káldor György

No comments:

Post a Comment