HALAK A HÁLÓBAN
Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz űrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.
Vergődésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.
Bűnhődünk, de bűnhődésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.
Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.
Fotó: Szebeni András (Szigliget, 1976)
FISH IN THE NET
Writhing in a star-net
like fish hauled on land
we gasp in the emptiness
our gills filled with sand
The element we've left and lost
whispers in vain
we pant on the shingle
were we've been thrown.
Crammed one against the other
fighting for breath
we struggle and tremble
in the face of death.
From the wriggling mass
come stifled cries
but the massacre continues
till one, then other, dies.
Atonement and repentance
are the language of the soul
but nothing can save us
from this hopeless hell –
We writhe in the net
of some cosmic fisherman
and maybe at midnight
will be in his frying pan.
Translation by Kenneth White
Hundred Hungarian Poems, Albion Editions, Manchester
