"Nem rejt el e vacak világ itt.
Békák közé leguggolok.
A szív elárul, mert világít,
illatoznak a szemgolyók.
Aki él, nem rejtőzhet el.
Jön. Itt van már. Egész közel."
Békák közé leguggolok.
A szív elárul, mert világít,
illatoznak a szemgolyók.
Aki él, nem rejtőzhet el.
Jön. Itt van már. Egész közel."
/Elárul, mert világít, [részlet]/
"This wretched world no longer hides me.
I crouch among frogs.
The heart betrays, for it shines,
The eyeballs exhale a fragrance.
He who lives cannot hide.
It comes. It is here. Next to me."
/Jenő Dsida, excerpt from It Betrays, For It Shines/
"This wretched world no longer hides me.
I crouch among frogs.
The heart betrays, for it shines,
The eyeballs exhale a fragrance.
He who lives cannot hide.
It comes. It is here. Next to me."
/Jenő Dsida, excerpt from It Betrays, For It Shines/
VALLOMÁS
Élek, mint szigeten.
Élek, mint szigeten.
Mindennap térdre kell
hullanom. Kivüled
semmi sem érdekel.
Kihülhet már a nap,
lehullhat már a hold,
e zengő túlvilág
magába szív, felold.
Édes illatai,
különös fényei
vannak. És szigorú
boldog törvényei.
Mit máshol ketyegő
kis óra méreget,
itt melled dobaja
méri az éveket
s ha szólasz, mindegyik
puhán, révedezőn
ejtett igéd ezüst
virág lesz kék mezőn
és sóhajod a szél,
mely fürtjeimbe kap
és arcod itt a hold
és arcod itt a nap.
A KÖLTŐ FELTÁMADÁSA
Már leng körülötte
a gyertya:
legyen neki fényes az út.
— Fátylat az arcra!
— A kézbe keresztet!
— Lába elé koszorút!
Bomlad a test már,
barnul a hulla,
a tömjénfüst gomolyogva
kicsap, sírva köhögnek,
felnyöszörögnek,
torkát köszörüli a pap.
És akkor
lám, fölemelkedik
Ő.
Ajtóhoz tántorog
és kimegy Ő.
A tártölü fenyves alatt
mellébe özönlik
a hűs levegő,
meghajlik a szirti fenyő,
a sok suhogó
fa-titán.
S Ő
elrohan alkonyi fényben
egy lángszinü lepke után.
hullanom. Kivüled
semmi sem érdekel.
Kihülhet már a nap,
lehullhat már a hold,
e zengő túlvilág
magába szív, felold.
Édes illatai,
különös fényei
vannak. És szigorú
boldog törvényei.
Mit máshol ketyegő
kis óra méreget,
itt melled dobaja
méri az éveket
s ha szólasz, mindegyik
puhán, révedezőn
ejtett igéd ezüst
virág lesz kék mezőn
és sóhajod a szél,
mely fürtjeimbe kap
és arcod itt a hold
és arcod itt a nap.
A KÖLTŐ FELTÁMADÁSA
Már leng körülötte
a gyertya:
legyen neki fényes az út.
— Fátylat az arcra!
— A kézbe keresztet!
— Lába elé koszorút!
Bomlad a test már,
barnul a hulla,
a tömjénfüst gomolyogva
kicsap, sírva köhögnek,
felnyöszörögnek,
torkát köszörüli a pap.
És akkor
lám, fölemelkedik
Ő.
Ajtóhoz tántorog
és kimegy Ő.
A tártölü fenyves alatt
mellébe özönlik
a hűs levegő,
meghajlik a szirti fenyő,
a sok suhogó
fa-titán.
S Ő
elrohan alkonyi fényben
egy lángszinü lepke után.
***
A CONFESSION
Where I live is like an island.
Each day what can I do
but kneel — preoccupied
by nothing except you?
It may be the sun cools,
it may be the moon will fall
this resonant otherworld
dissolves me, absorbs me whole.
It has sweet fragrances,
the light has its own tricks,
the laws governing it
are happy as they are strict.
What elsewhere would be measured
by the tick of a small clock
here by the steady throbbing
in your breast is marked;
your speak and each soft word
that, dreamily, you yield
becomes a silver flower
set in a blue field;
and your sigh is the wind
stirring in my hair,
and your face has the moon's glow,
and your face has the sun's glare.
Translation by Clive Wilmer and George Gömöri
The Poet's Resurrection
The candles are burning
around him;
lux aeterna, shine where he goes.
— A veil on his face!
— A cross in his hands!
—Dark, heavy wreaths at the toes!
The air is sultry,
the flesh is decaying,
billows of incense are wheeling afloat,
coughing and crying, some secret
sighing, the vicar is clearing his throat.
Suddenly,
look, He rises again,
staggers to the door and out
to the plain. Drunk on the
bracing air His blood runs
racing a-rush to the brain,
while giant firs in a chain
blow fanfares up
to the sky.
He's off in the dusk to run after
a fiery gold butterfly.
Translation by Peter Zollman
The Poet's Resurrection
The candles are burning
around him;
lux aeterna, shine where he goes.
— A veil on his face!
— A cross in his hands!
—Dark, heavy wreaths at the toes!
The air is sultry,
the flesh is decaying,
billows of incense are wheeling afloat,
coughing and crying, some secret
sighing, the vicar is clearing his throat.
Suddenly,
look, He rises again,
staggers to the door and out
to the plain. Drunk on the
bracing air His blood runs
racing a-rush to the brain,
while giant firs in a chain
blow fanfares up
to the sky.
He's off in the dusk to run after
a fiery gold butterfly.
Translation by Peter Zollman
_______
In Quest of the Miracle Stag, ed. Adam Makkai
Atlantis-Centaur Inc.
No comments:
Post a Comment