József Attila
THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyot szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyot szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj –
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
– s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.
1937. január eleje
Welcome for Thomas Mann 
Thomas Mann és József Attila
Budapest, Magyar Színház, 1937. január 13.
Fotó: Escher Károly
translated by Zsuzsanna Ozsváth and Frederick Turner
just as a tired child when put to bed
and tucked in snug, a stubborn sleepy-head,
still begs `Don't go away, tell me a story'
(lest night should fall on him in sudden fury),
and while his little heart, congested, pants,
and even he knows not just which he wants,
the story, or your stay; may we prevail
on you to sit with us and tell a tale.
Tell us the old story, we won't forget,
how you've been with us always, will be yet,
how we are with you, an imparted whole,
whose cares are worthy of a human soul.
You know it well, the poet never lies;
tell the full truth, not only that which is,
tell of that light which flames up in our brain:
when we're apart, in darkness we remain.
As Hans Castorp through Madame Chauchat's flesh,
let us tonight see through ourselves afresh,
your words, like pillows, muffle out the din -
tell us the joy of beauty, and the pain,
lifting our hearts from mourning to desire.
We've laid poor Kosztolányi in the mire,
and on mankind, as cancer did on him,
horrible monster-states gnaw limb by limb,
and we, aghast, ask what's the next disease,
whence fall new wolfish ideologies,
what newer poison boils within our blood -
how long, and where, you can still read aloud?...
So. When you speak, we must not lose our flame,
we men should still be men in more than name,
and women still be women - lovely, free -
because true humans daily cease to be...
Sit down. Start our favourite story - please.
We'll listen; happy he who only sees
your face among our race of evil will,
to know there's one true European still.
---
Welcome to Thomas Mann
translated by Vernon Watkins
Just as the child, by sleep already possessed,
Drops in his quiet bed, eager to rest,
But begs you: "Don't go yet: tell me a story,"
For night this way will come less suddenly,
And his heart throbs with little anxious beats
Nor wholly understands what he entreats,
The story's sake or that yourself be near,
So we ask you: Sit down with us: make clear
What you are used to saying: the known relate,
That you are here among us, and our state
Is yours, and that we all 'are here with you,
All whose concerns are worthy of man's due.
You know this well: the poet never lies.
The real is not enough; through its disguise
Tell us the truth which fills the mind with light
Because, without each other, all is night.
Through Madame Chauchat's body Hans Castorp sees:
So train us to be our own witnesses.
Gentle your voice, no discord in that tongue;
Then tell us what is noble, what is wrong,
Lifting our hearts from mourning to desire.
We have buried Kosztolányi: cureless, dire,
The cancer on his mouth grew bitterly,
But growths more monstrous gnaw humanity.
Appalled we ask: More than that went before,
What horror has the future yet in store?
What ravening thoughts will seize us for their prey?
What poison, brewing now, eat us away?
And, if your lecture can put off that doom,
How long may you still count upon a room?
Ah, do but speak, and we can take heart then.
Being men by birthright, we must remain men,
And women, women, cherished for that reason,
All of us human, though such numbers lessen.
Sit down, please. Let your stirring tale be said.
We are listening to you, glad, like one in bed,
To see to-day, before that sudden night,
A European mid people barbarous, white.
*****
Részlet Thomas Mann, Hermann Hesséhez írott leveléből
Sanary sur Mer, 1933. júl. 31.
"A németországi hírek – csalás, az erőszak, a nagy "történelem" ostoba színlelése azzal a sok aljas kegyetlenséggel – újra meg újra borzadállyal, megvetéssel és undorral töltenek el. Engem a "kék szemű lelkesedés", amiről írt, sem tud meghatni. Úgy gondolom, hogy ez a mérhetetlen ostobaság nem engedhető meg. Számomra elkerülhetetlennek tűnik egy rettenetes polgárháború. És ahogy azt Matthias Claudiusunk mondja, "s én félek, engem sújt majd vétke" mindabban, ami megtörtént, ami történik, és ami történni fog."
Szabó Ágnes fordítása
Szabó Ágnes fordítása
St. Moritz, 1932
Hermann Hesse levele Thomas Mann hetvenötödik születésnapjára
1950. június
/részlet/
"...mindkettőnknek nehéz és sokszor sötét utat kellett bejárnia, nemzeti hovatartozásunk látszatvédettségéből elindulva az elmagányosodáson és kirekesztettségen át a tiszta és kissé hűs levegőjű világpolgárságig, egy olyan világpolgárságig, amelynek az Ön számára teljesen más az arca, mint számomra, és amely mégis sokkal szorosabb és megbízhatóbb kötelék közöttünk mindannál, ami akkoriban erkölcsi és politikai ártatlanságunkban közös lehetett bennünk.
Időközben megöregedtünk, akkori útitársaink közül kevesen maradtak életben. És most Ön a hetvenötödik születésnapját ünnepli, és én együtt ünnepelek Önnel, háládatosan mindazért, amit költött, gondolt és elszenvedett, háládatosan okos és varázslatos, kérlelhetetlen és játékos prózájáért, háládatosan annak a szeretetnek, szívmelegségnek és odaadásnak a forrásáért, melyet egykori honfitársai által oly szégyenletesen kevéssé ismertek fel, melyből életműve fakadt, a hűségért, melyet megőrzött nyelvében, tisztességes és meleg érzületéért, melyről azt remélem, hogy az új világpolitikai erkölcs, egy új világlelkiismeret elemeként igaznak bizonyul majd életünk után is..."
Időközben megöregedtünk, akkori útitársaink közül kevesen maradtak életben. És most Ön a hetvenötödik születésnapját ünnepli, és én együtt ünnepelek Önnel, háládatosan mindazért, amit költött, gondolt és elszenvedett, háládatosan okos és varázslatos, kérlelhetetlen és játékos prózájáért, háládatosan annak a szeretetnek, szívmelegségnek és odaadásnak a forrásáért, melyet egykori honfitársai által oly szégyenletesen kevéssé ismertek fel, melyből életműve fakadt, a hűségért, melyet megőrzött nyelvében, tisztességes és meleg érzületéért, melyről azt remélem, hogy az új világpolitikai erkölcs, egy új világlelkiismeret elemeként igaznak bizonyul majd életünk után is..."
_____________
"KEDVES ÉS TISZTELT BARÁTOM", Hermann Hesse és Thomas Mann levelezése
Cartaphilus, 2006 
No comments:
Post a Comment