(German, July 15, 1892 – September 27, 1940)
.
.
"The task of translator consists in finding that intended effect [Intention] upon the language into which he is translating which produces in it the echo of the original. This is a feature of translation which basically differentiates it from the poet's work, because the effort of the latter is never directed at the language as such, at its totality, but solely and immediately at specific linguistic contextual aspects. Unlike a work of literature, translation does not find itself in the center of the language forest but on the outside facing the wooded ridge; it calls into it without entering, aiming at that single spot where the echo is able to give, in its own language, the reverberation of the work in the alien one. Not only does the aim of translation differ from that of a literary work — it intends language as a whole, taking an individual work in an alien language as a point of departure — but it is a different effort altogether. The intention of the poet is spontaneous, primary, graphic; that of the translator is derivate, ultimate, ideational. For the great motif of integrating many tongues into one true language is at work. This language is one in which the independent sentences, works of literature, critical judgements, will never communicate — for they remain dependent on translation; but in it the languages themselves, supplemented and reconciled in their mode of signification, harmonize. If there is such a thing as a language of truth, the tensionless and even silent depository of the ultimate truth which all thought strives for, then this language of truth is — the true language. And this very language, whose divination and description is the only perfection a philosopher can hope for, is concealed in concentrated fashion in translations. There is no muse of philosophy, nor is there one of translation. But despite the claims of sentimental artists, these two are not banausic. For there is a philosophical genius that is characterized by a yearning for that language which manifests itself in translations.
(...)
Fragments of a vessel which are to be glued together must match one another in the smallest details, although they need not be like one another. In the same way a translation, instead of resembling the meneaning of the original, must lovingly and in detail incorporate the original's mode of signification, thus making both the original and the translation recognizable as fragments of a greater language, just as fragments are part of a vessel. For this very reason translation must in large measure refrain from wanting to communicate something, from rendering the sense, and in this the original is important to it only insofar as it has already relieved the translator and his translation of the effort of assembling and expressing what is to be conveyed."
—from 'The Task of the Translator', translated by Harry Zohn
Walter Benjamin
by Germaine Krull
A MŰFORDÍTÓ FELADATA
-részletek-
"Ez a feladat: megtalálni a fordítás nyelvére irányuló olyan intenciót, amelyből az eredeti mű ver visszhangot azután az új nyelvi közegben. Ez a fordításnak az önálló írói munkától alapjában különböző vonása; mert az önálló írói mű intenciója sosem a nyelvre mint olyanra, a nyelv totalitására irányul, hanem kizárólag közvetlenül bizonyos nyelvi tartalomösszefüggésekre. A fordítás azonban — az írástól eltérően — sosincs mintegy a nyelv hegyi erdőségének belsejében, hanem azon kívül jár, azzal szemközt helyezkedik el, s anélkül, hogy belépne oda, hívja az eredeti művet arra az egyetlen helyre, ahol saját — fordítói — nyelvében a mű az eredeti nyelv visszhangját verheti. A fordítás intenciója nem egyszerűen másvalamire irányul, mint az írásé, jelesül egy nyelvre mint egészre egy másik nyelvben létező műből kiindulva, hanem önmagában véve is más intenció: az íróé naiv, első, szemléletes, a fordítóé már levezetett, végső, eszme-jellegű. Mert a fordító munkáját a sok nyelv egyetlen igazi nyelvvé történő integrálásának nagy motívuma tölti be. Ez a munka pedig az, amelyben az egyes mondatok, művek, ítéletek ugyan sosem értenek egyet — hiszen fordításra utalódnak —, maguk a nyelvek azonban itt, elgondolásuk módjában kiegészülve s kibékülve, megegyeznek. Ha viszont van az igazságnak olyan nyelve, amelyben a végső titok, amelyekért minden gondolkodás fáradozik, feszültség nélkül s magukban hallgatva őrzetnek, az igazságnak ez a nyelve — az igazi nyelv.És éppen ez a nyelv, amelynek sejtésében és leírásában ott az egyetlen tökéletesség, amit a filozófus remélhet, ez rejtőzik intenzíven a fordításokban. Nincs múzsája a filozófiának, és a fordításnak sincs múzsája. De ettől még egyik se nyárspolgári, ahogy szentimentális művészlelkek állítják. Van ugyanis egy filozófiai ingénium, melynek legsajátabbja a vágy ama nyelv után, mely a fordításban jelt ad magáról.
(...)
Ahogy tudniillik egy edény cserepeinek ahhoz, hogy összeilleszthetőek legyenek, a legparányibb peremvonal-részletükkel is illeszkedniük kell egymás vonalához, ám azonosaknak lenniök korántsem szükséges, így kell a fordításnak, az eredeti mű értelméhez való mindenképpeni hasonulás helyett, szeretettel s az eredeti elgondolás-módot saját nyelvi közegében a legapróbb részletig kidolgozva, olyképp alakulnia, hogy a kettő együtt, mint egyetlen edény töredéke, töredéke egyetlen nagyobb nyelvnek, jelenjék meg. Éppen ezért kell a közlő szándékától, az értelemtől igen nagy mértékben eltekintenie; és az eredeti itt csak annyiban lényeges a számára, amennyiben fordítót s művét már fölmentette a közlendő dolog ügye s rendezése alól."
Tandori Dezső fordítása
__________________
[Theories of Translation, An Anthology of Essays from Dryden to Derrida / edited by Rainer Schultze and John Biguenet. The University of Chicago Press, 1922]
[Walter Benjamin, ANGELUS NOVUS, Magyar Helikon, 1980]
