.
FOUR QUARTETS
LITTLE GIDDING
V
What we call the beginning is often the end
And to make and end is to make a beginning.
The end is where we start from. And every phrase
And sentence that is right (where every word is at home,
Taking its place to support the others,
The word neither diffident nor ostentatious,
An easy commerce of the old and the new,
The common word exact without vulgarity,
The formal word precise but not pedantic,
The complete consort dancing together)
Every phrase and every sentence is an end and a beginning,
Every poem an epitaph. And any action
Is a step to the block, to the fire, down the sea's throat
Or to an illegible stone: and that is where we start.
We die with the dying:
See, they depart, and we go with them.
We are born with the dead:
See, they return, and bring us with them.
The moment of the rose and the moment of the yew-tree
Are of equal duration. A people without history
Is not redeemed from time, for history is a pattern
Of timeless moments. So, while the light fails
On a winter's afternoon, in a secluded chapel
History is now and England.
With the drawing of this Love and the voice of this
Calling
Calling
We shall not cease from exploration
And the end of all our exploring
Will be to arrive where we started
And know the place for the first time.
Through the unknown, unremembered gate
When the last of earth left to discover
Is that which was the beginning;
At the source of the longest river
The voice of the hidden waterfall
And the children in the apple-tree
Not known, because not looked for
But heard, half-heard, in the stillness
Between two waves of the sea.
Quick now, here, now, always—
A condition of complete simplicity
(Costing not less than everything)
And all shall be well and
All manner of thing shall be well
When the tongues of flame are in-folded
Into the crowned knot of fire
And the fire and the rose are one.
And the end of all our exploring
Will be to arrive where we started
And know the place for the first time.
Through the unknown, unremembered gate
When the last of earth left to discover
Is that which was the beginning;
At the source of the longest river
The voice of the hidden waterfall
And the children in the apple-tree
Not known, because not looked for
But heard, half-heard, in the stillness
Between two waves of the sea.
Quick now, here, now, always—
A condition of complete simplicity
(Costing not less than everything)
And all shall be well and
All manner of thing shall be well
When the tongues of flame are in-folded
Into the crowned knot of fire
And the fire and the rose are one.
*
NÉGY KVARTETT
NÉGY KVARTETT
(részlet)
V
Amit kezdetnek mondunk, az sokszor a vég,
És véget vetni annyi, mint kezdetet kijelölni.
A vég az, ahonnan elindulunk. És minden fordulat
És mondat, ha sikerül (azaz minden szó otthonos benne,
Helyén van, hogy a többit támogassa,
A szó, mely se kishitű, se kérkedő,
S közvetlenül érintkezik a régivel meg az újjal,
A hétköznapi szó, világos, de nem közönséges,
A szabatos szó, pontos, de nem pedáns,
Az összeillő házaspár tökéletes tánca),
Minden fordulat és minden mondat vég és kezdet,
Minden vers egy sírfelirat. És bármiféle cselekvés
Egy lépés a vérpad, a tűz felé, le a tenger torkába,
Vagy egy olvashatatlan kőhöz: és onnan indulunk el.
Halunk a halókkal:
Nézd, távoznak, és mi velük megyünk.
Megszületünk a halottakkal:
Nézd, visszatérnek és minket is magukkal hoznak.
A rózsa pillanata meg a tiszafa pillanata
Ugyanaddig tart. Egy nép, ha történelme nincs,
Nincs, ami megváltsa az időtől, mert a történelem időtlen
Pillanatok szövevénye. Így, míg a fény kihunyóban
Egy téli délutánon, egy elhagyott kápolnában
A történelem a most és Anglia.
E Szeretet vonzása és e Szólítás hangja.
És nem hagyhatjuk abba a kutatást
És az lesz kutatásunk vége,
Ha megérkezünk oda, ahonnan elindultunk
És először ismerjük fel azt a helyet.
Az ismeretlen, de emlékezetes kapun át,
Ha már az utolsó föld, ami felfedezhető,
Az lesz, ami volt, a kezdet;
A leghosszabb folyó forrásánál
A rejtett vízesés hangja
És a gyerekek az almafán,
Észrevétlenül, mert nem keressük,
De halljuk, alig halljuk őket, a csöndben
A tenger két hulláma közt.
Csak siessünk, itt, most, mindig -
A teljes egyszerűség állapota
(Ára nem kisebb mindenünknél)
És minden jóra fordul és
A dolgok minden módja jóra fordul,
Ha a lángnyelvek összehajlanak
A tűznyaláb koszorújában,
És egy lesz a tűz meg a rózsa.
Vas István fordítása
_______________
[T.S. Eliot versei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978]
És véget vetni annyi, mint kezdetet kijelölni.
A vég az, ahonnan elindulunk. És minden fordulat
És mondat, ha sikerül (azaz minden szó otthonos benne,
Helyén van, hogy a többit támogassa,
A szó, mely se kishitű, se kérkedő,
S közvetlenül érintkezik a régivel meg az újjal,
A hétköznapi szó, világos, de nem közönséges,
A szabatos szó, pontos, de nem pedáns,
Az összeillő házaspár tökéletes tánca),
Minden fordulat és minden mondat vég és kezdet,
Minden vers egy sírfelirat. És bármiféle cselekvés
Egy lépés a vérpad, a tűz felé, le a tenger torkába,
Vagy egy olvashatatlan kőhöz: és onnan indulunk el.
Halunk a halókkal:
Nézd, távoznak, és mi velük megyünk.
Megszületünk a halottakkal:
Nézd, visszatérnek és minket is magukkal hoznak.
A rózsa pillanata meg a tiszafa pillanata
Ugyanaddig tart. Egy nép, ha történelme nincs,
Nincs, ami megváltsa az időtől, mert a történelem időtlen
Pillanatok szövevénye. Így, míg a fény kihunyóban
Egy téli délutánon, egy elhagyott kápolnában
A történelem a most és Anglia.
E Szeretet vonzása és e Szólítás hangja.
És nem hagyhatjuk abba a kutatást
És az lesz kutatásunk vége,
Ha megérkezünk oda, ahonnan elindultunk
És először ismerjük fel azt a helyet.
Az ismeretlen, de emlékezetes kapun át,
Ha már az utolsó föld, ami felfedezhető,
Az lesz, ami volt, a kezdet;
A leghosszabb folyó forrásánál
A rejtett vízesés hangja
És a gyerekek az almafán,
Észrevétlenül, mert nem keressük,
De halljuk, alig halljuk őket, a csöndben
A tenger két hulláma közt.
Csak siessünk, itt, most, mindig -
A teljes egyszerűség állapota
(Ára nem kisebb mindenünknél)
És minden jóra fordul és
A dolgok minden módja jóra fordul,
Ha a lángnyelvek összehajlanak
A tűznyaláb koszorújában,
És egy lesz a tűz meg a rózsa.
Vas István fordítása
_______________
[T.S. Eliot versei, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978]
No comments:
Post a Comment