(German-French, 16 September 1886 – 7 June 1966)
.Weiß noch jemand
Weiß noch jemand
wo oben und unten ist?
Weiß noch jemand was hell und was dunkel ist?
Immer seltener werden die Träumer.
Immer seltener wird es Tag und Nacht.
Liebkost den Veilchenboden
unter den Wolkenbaldachinen.
Folgt den inneren Sternen den Kernen
der heiligen Nächte und ihren lautlosen Traumliedern.
*
Sanft sannst du vor den tiefen Spiegeln
Das Stumme sang,
das Bewegungslose tanzte,
das Verdorrte grünte,
wenn du ihnen nahtest.
Kein Flügel säumte, dir zu dienen.
Winzige, zierliche Geschöpfe nahten dir zutraulich in festlichem Zug.
Immer quollen deine reinen Schalen von lichtem Leben über.
Dein Hauch ließ die welken Sterne neu aufblühen.
Die leeren Augen begannen vor dir wieder zu strahlen.
Mit lichtem Ernst bestelltest du den inneren Himmel.
Die öde, unwirtliche Finsternis begann gedeihlich zu rauschen, wenn du sie betratest.
Und das Licht wog durch dich seine freien Wunder.
Still sannst du vor
den tiefen Spiegeln, dem Himmel und dem Meer.
Und hügelabwärts unter den Olivenbäumen
begrüsste dich ein alter Schäfer als den .
*
Der Schlaf
In meinem Zimmer spuken Monde.
Mit weichen Händen und weichen Armen
und übertrieben weichen Gebärden
winden sie süß duftende Kränze.
Tote Sterne,
blinde Ampeln
schwanken an kristallenen Zweigen.
Quellen zirpen.
Wächserne Rosen werfen große, lichte Schatten.
Auf silberner Wolke naht der Schlaf.
*
Ich bin der Traum
Hauche mich
an laß mich erstehen.
Hauche mich
an laß mich vergehen.
Hauche mich
an nun bin ich Licht.
Ich bin der Traum
der aus dir spricht.
Jean Arp (1949)
Photo: Arnold Newman / Source: Artnet
Van-e még
Van-e még aki tudja
hol a lent hol a fent?
Van-e még aki tudja
mi a világos mi a sötét?
Egyre ritkábbak az álmodók.
Egyre ritkább a nappal s az éj.
Becézzétek az ibolya talaját
a felhőbaldachin alatt.
Kövessétek a belső csillagot
a szent éjek magvát
és hangtalan álomdalait.
*
Szelíden tűnődtél a mély tükör előtt
A néma énekelt,
táncolt a béna,
mi elszáradt, kizöldült,
ha te hozzájuk közeledtél.
Nem akadt szárny, mely ne szolgált volna téged.
Csöppnyi, kecses lények bizalommal közeledtek hozzád ünnepi menetben.
Poharaid mindig csordultig megteltek fénylő élettel.
Leheletedtől a hervadt csillagok újra kivirultak.
Az üres szemek előtted újra ragyogni kezdtek.
Fénylő komolysággal művelted meg belső egedet.
A sivár, zord sötétség termékenyítőn pezsegni kezdett, ha te odaléptél.
És a fény tehozzád mérte pazar csodáit.
Csendben tünődtél
az ég és a tenger mély tükre előtt.
És az olajfák alatt, a lejtőn lefelé,
egy öreg pásztor mint a virágok lelkét
köszöntött téged.
*
Elalvás
Holdak kisértenek szobámban.
Puha kézzel és puha karral
s eltúlzottan puha mozdulatokkal
édes illatú koszorúkat fonnak.
Holt csillagok,
vakult ámpolnák
kristályágakon lengenek.
Zirpel a forrás.
Viaszrózsák vetnek nagy fényárnyakat.
Ezüstfelhőn az álom közeleg.
*
Álom vagyok
Lehelj rám
tedd hogy életre keljek.
Lehelj rám
adj már az enyészetnek.
Lehelj rám
s leszek a fény.
Álom vagyok
mely belőled beszél.
Hajnal Gábor fordításai
[In. ÚJ KALANDOZÁSOK, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980]
..............................................................................................................................................................................................................................
Torse gerbe, 1958 Jeu après minuit, 1962
