"A sakkjátéknak megvan az a csodálatos előnye, hogy az intellektuális energiákat egészen szűk körre korlátozza, s így a legmegerőltetőbb szellemi tevékenység után sem merül ki az agy, sőt inkább felélénkül, felfrissül. Eleinte gépiesen játszottam le a mesterjátszmákat, egyiket a másik után. Lassan kezdtem csak érteni és élvezni a játszmák művészi szépségét. Megismerkedtem a támadásban és a védekezésben egyaránt kifejezésre jutó apró ravaszságokkal, cselekkel, fogásokkal. Megtanultam az előrelátás, a kombináció és riposzt technikáját, és ráismertem egyéni játékmodoráról az egyes sakkmesterekre, ahogy egy-két sor után ráismer az ember egy vers költőjére. Eleinte időtöltő tevékenység volt a játék számomra, s most komoly élvezetté vált.
(...)
Annyi azonban bárki számára nyilvánvaló lehet, hogy a sakk játék lévén, melyben a véletlennek semmi szerepe sincs, önnönmaga ellen senki sem sakkozhat; ez teljes képtelenség, önellentmondás. A sakk érdekessége éppen abban rejlik, hogy két különböző agyban különbözőképpen alakul ki a játszma menete, s hogy ebben a helyzetben, a fekete nem ismerheti előre a fehér szándékait, de kikövetkeztetheti és keresztezheti. A fehér viszont a fekete titkos terveinek megvalósítását akarja megelőzni, ellensúlyozni. Ha mármost a fekete és fehér egyazon személy, ebből az a képtelen helyzet áll elő, hogy ugyanaz az agy egy időben tud és nem tud valamit. Amikor a fehéret képviseli, tökéletesen elfelejti, amit egy perccel ezelőtt mint fekete tervezett. Az ilyen kettős gondolkozás tulajdonképpen az öntudat teljes hasadását tételezi fel, az agyműködés mechanikus szabályozhatóságát, tetszőleges ki- és bekapcsolódását.
Egyedül sakkozni éppen olyan paradoxon, mintha valaki saját árnyékát akarná átugrani."
Egyedül sakkozni éppen olyan paradoxon, mintha valaki saját árnyékát akarná átugrani."
"I was occupied without exhausting myself, for the wonderful advantage of the game of chess is that, by concentrating your intellectual energies into a strictly limited area, it doesn’t tire the brain even with the most strenuous thinking, but instead increases its agility and vigour. Gradually, in what at first had been purely mechanical repetitions of the championship matches, an artistic, pleasurable understanding began to awaken in me. I learned to understand the subtleties of the game, the tricks and ruses of attack and defence, I grasped the technique of thinking ahead, combination, counter-attack, and soon I could recognize the personal style of every grand master as infallibly from his own way of playing agame as you can identify a poet’s verses from only a few lines. What began as mere occupation to fill the time became enjoyment
(...)
But even the briefest reflection should be enough to show that as chess is a game of pure thought involving no element of chance, it’s a logical absurdity to try playing against yourself. At heart the attraction of chess resides entirely in the development of strategies in two different brains, in the fact that Black doesn’t know what manoeuvres White will perform in this war of the mind, and keeps trying to guess them and thwart them, while White himself is trying to anticipate and counter Black’s secret intentions. If Black and White were one and the same person, you’d have the ridiculous state of affairs where one and the same brain simultaneously knows and doesn’t know something, and when operating as White can forget entirely what it wanted and intended a minute ago when it was Black. Such dual thinking really presupposes a complete split of consciousness, an arbitrary ability to switch the function of the brain on and off again as if it were a mechanical apparatus.
(...)
But even the briefest reflection should be enough to show that as chess is a game of pure thought involving no element of chance, it’s a logical absurdity to try playing against yourself. At heart the attraction of chess resides entirely in the development of strategies in two different brains, in the fact that Black doesn’t know what manoeuvres White will perform in this war of the mind, and keeps trying to guess them and thwart them, while White himself is trying to anticipate and counter Black’s secret intentions. If Black and White were one and the same person, you’d have the ridiculous state of affairs where one and the same brain simultaneously knows and doesn’t know something, and when operating as White can forget entirely what it wanted and intended a minute ago when it was Black. Such dual thinking really presupposes a complete split of consciousness, an arbitrary ability to switch the function of the brain on and off again as if it were a mechanical apparatus.
Wanting to play chess against yourself is a paradox, like jumping over your own shadow."
from "Chess Story (The Royal Game)" by Stefan Zweig, tr. by Anthea Bell
_______________
Stefan Zweig: Könyves Mendel
No comments:
Post a Comment