Kibédi Varga Áron (Szeged, 1930. február 4. -)

• Február 6.

Embertársainkat emocionális pillanatokban állatokhoz hasonlítjuk. Ha mérgesek vagyunk rájuk, a disznót, az ökröt, a marhát emlegetjük, ha kedveskedni akarunk nekik, kiscicának esetleg mackónak nevezzük őket. Csak a franciáknál hallottam pozitív értelemben a patkányt, például este: "Dors bien, mon rat." (Aludj jól, patkányom.)

• Március 14.

A holland akadémián egy művészettörténész arról beszél, hogy Mondriant a régebbi festők közül különösen Saenredam inspirálta, azok a nagy üres templomok, amelyekben alig van ember. Eszembe jutott, hogy Saenredam Weöres Sándornak is kedvenc festője volt. Mikor 1963-ban végigkísértem az amszterdami múzeumokban, az ő képei előtt mindig megállt, és sokáig nézte őket.  

• Július 13.

 Enyedi György tizenhatodik századbeli erdélyi unitárius teológusnál olvasom: "Arisztoltelész azt tartotta, hogy egyeseket életkoruk, másokat viszont bölcsességük tesz öreggé." 

Egy másik írásában olvasom: "Aki csak azt tudja, ami az ő idejében és éltében volt, mindenkor gyermek az. Mert amiképpen Jóbnál vagyon írva: csak tegnapiak vagyunk. Szükség azért a mi atyáinknak és eleinknek és előttünk elmúlt embereknek is dolgait és cselekedeteit értenünk, hogy örök emberkorbeli eszünk lehessen, és mind magunknak s mind egyebeknek cselekedeteit megítélhessük. Mert a históriáknak tudásából ez a hasznunk, hogy értvén egyebeknek maguk viselését, mi is hasonló dolgokról azon ítéletben legyünk. Sőt valaminek a kezdetit látván, a végét is idején már megtudhatjuk. Mert megszokott folyása e világnak nem igen változik meg. Hasonló eredetből hasonló kimenetelt kell várni." 

• Július 26.

A Mona Lisa alkalmasint a leghíresebb festmény a világon, hosszú sorokban állnak előtte a Louvre-ban a külföldi turisták. Nekem vele kapcsolatban két egymástól nagyon különböző ember jut eszembe: Marcel Duchamp és Kim Dzsong Il.  Az első azért, mert ő a dadaista, a polgároknak a művészet iránt tanúsított vallásos áhítatát úgy akarta kifigurázni, hogy a reprodukciókra bajuszt festett neki és a kép alá odaírta az ominózus betüket: L.H.O.O.Q, amit franciául úgy ejtenek ki, hogy "elle a chaud au cul" (azaz forró a segge). - Az észak-koreai diktátorra pedig azért gondolok, mert még 1984-ben kiadott kétkötetes életrajzában mesélik, hogy bement egy képzőművészeti akadémián egy tanterembe és megleckéztette azokat a tanárokat, akik a Mona Lisáról pozitívan nyilatkoznak. Nem lehet jó egy olyan kép, és nem a dolgozó népnek való, amelyen e lefestett személy mosolya titokzatos. A népnek tudnia kell, hogy mihez tartsa magát: Mona Lisának világosan, jókedvűen, optimistán kellene mosolyognia. 

• Október 16.

Károly király, utolsó Habsburg uralkodónk magyar tudásáról sok legenda kering. Amikor Kolozsváron meglátogatta az egyetemet, a rektor elmondta, hogy az egyetemnek négy fakultása van. Mire a király megkérdezte: "És rögvest megnyitották mind a négyet?" A sajtó persze azonnal kiemelte az uralkodó tősgyökeres magyar tudását: rögvest!

Egy másik történetet Lajos bátyámtól hallottam, aki végigharcolta az első világháborút. A király meg akarta látogatni azt a frontszakaszt, ahol nagybátyám is volt, és személyesen akarta átadni néhánynak - köztük nagybátyámnak is - a Nagy Arany Vitézségi Érmet. Hideg volt, feszes vigyázzállásban várta a seregtest a királyt, majd megdermedtek, míg végre Károly király nagy késéssel megérkezett. A személyes kitüntetésre már nem volt idő, így a király csak néhány keresetlen szóval fordult a magyar katonákhoz. Mégpedig így: "Derék fiúk megvagytok! Jól megrohamoztátok magatokat!"

• Október 18.

"Micsoda az embernek legnehezebb munkája?"

Hogy magát megesmérje; az ember magának feneketlen mélység, melyet soha ki nem tanul. Mert mint a szem mást néz, de magát nem látja, úgy az elme is egyebet megtanul, de magát nem tudja: a nagy hegyeket, völgyeket az emberek vizsgálják, csudálják, de magokat nem vizsgálják s nem is csudálják. Aki magát megesméri, az a nagy filozófus. Az idvességnek is legelső lépcsője ez: Nosce te ipsum. Esmérd meg magadat.

Honnan vagyon az ember kevélysége?

A maga nem tudásából: mert ha meggondolná, micsoda szemét, ganéj között fogontatott, mezítlen született, nyomorúságok között él, s mindenkor a halál horgára vagyon függesztve, nem kevélykednék. Nagy nyavalya a kevély ember.

Hogy alázatos légy, mit kell meggondolnod?

Ezt a hármat: Honnan jöttél? Büdös cseppből. Hová mégy? Földi férgek eledelekre. Kinek adsz számot? Annak, aki mindent tud, a királyok királyjoknak."

Ezt Bod Péter Szent Hilárius című, 1760-ban megjelent könyvében olvasom. A könyvet a cenzúra elkobozta, húsz évvel ezelőtt jelent meg újra.

• December 3.

Az összes férfinak, akivel eddig találkoztam, rendkívül banális neve van: Müller, Mayer, Schmidt. A nőknek pont fordítva: a bankban egy  rendkívül kedves, de csúnya és bőkeblű asszony szolgált ki, a neve: Brüstele, azaz mellecske; a városházán pedig egy csinos fiatal nő: Frau Hengst, azaz csődör. 

• December 6.

Freiburgban feltűnően sok a fodrász és a pék: több mint bárhol másutt, ahol eddig laktam. A fodrászüzletek konganak az ürességtől, a pékeknél viszont sorba kell állni. Állítólag a belgák esznek a legtöbb pralinét, személyenkét hat kilót évente. A freiburgiakról nem láttam statisztikát,  de hihetetlen, hogy mennyi sósperecet és főleg édességet, süteményt és tortát fogyasztanak naponta. 

• December 16.

Velencébe készülök, elolvasom tehát, hogy a Szentföldre menet mit írt Páter Kiss István útközben Velencéről 1766-ban. A Szent Márk székesegyházról így szól: "Az egész épületnek Rómáig nints mássa. Rómában ugyan vannak nagyobbak, úgymint a Sz. Péter apostolé, az Laterániumi, Sz. Pál apostolé, de a többiek nem méltóságosbak mind mások, mind az én tsekély ítéletem szerént. Egy szóval ditsőséges benne még a sz. ájtatosság is, mint egy kis mennyországban volna az imádkozó. A templomból felmentünk az városi, Szent Márk piartzán vigyázó legmagasabb toronybam, mellyet az velentzeiek Szán Márkónak neveznek; fölötte sugáros, az felyhőket szurdállya.

Ezen toronyból lejővén, megvizsgáltuk a Respublica palotáját, mellyben a duce, vagy velentzei koronás fejedelem lakik, éppen a Sz. Márk temploma mellett. Kár és szégyen, hogy minden szegeletben az rútság és a szaglást bosszantó büdösség. Nem tsuda, mert az olasz ahol terheltetik, izibe ott hagyja terhét minden szemérem nélkül, még pedig akkor tubákolgat javában és ami több, ketten, hárman is felibe állonak, úgy beszélgetik éjjeli álmokat, vagy az hallott, látott és olvasott napkeleti újságokat, egyik feláll, másik lekukorodik."

________
In: Kibédi Varga Áron, Lépések, Napló 2005-2006
Kalligram, Pozsony, 2007


.