Allen Ginsberg, William Burroughs at rest in the side-yard of his house... Lawrence, Kansas May 28, 1991
from Art Tattler
"Nincs pontos emlékképem arról, hogy hol, mikor, hogyan írtam azokat a feljegyzéseket, amelyeket most MEZTELEN EBÉD címmel közreadok. A cím Jack Kerouac ötlete. Nem is értettem, mit jelent, egészen a legutóbbi időkig, amikor sikerült kigyógyulnom. A cím pedig pontosan azt jelenti, amit ezek a szavak: MEZTELEN EBÉD – az a megfagyott pillanat, amikor mindenki világosan látja, mi is van minden egyes villa hegyén. A Betegség nem más, mint a kábítószerrabság, és én tizenöt éven át a kábítószer rabja voltam. A kábszer itt a mákot jelenti (ami összefoglaló terminus az ópiumra és minden ópiumszármazékra, a szintetikus drogokra is, a demeroltól a palfiumig).
[...]
A mák az ideális termék... a legtöbb, amivé egy kereskedelmi áru válhat. Nem kell hozzá hirdetés, rábeszélés. A kuncsaft képes átmászni érte a csatornán, könyörögve, hogy vehessen belőle... A mákkereskedő nem az áruját adja el a fogyasztónak: a fogyasztót adja el az árujának. Nem az áruját fejleszti tovább, javítja föl, hanem a kliensét degradálja, rongálja a javíthatatlanságig. A dolgozóit mákkal fizeti. A drogból levezethető a „gonosz” vírus alapképlete: a szükség algebrája. A „gonosz” mindig a teljes hiány, a szükség képében jelenik meg. Kábszermániás az olyan ember, aki a kábítószer abszolút hiányállapotában él. Egy meghatározott gyakoriságot túllépve, ennek a szükségnek nincs semmi határa, semmi gátja. Az abszolút hiányállapot jellemző kifejezése:
„Megtenné?”
Igen, mindent megtenne. Hazudna, lopna, csalna, besúgná a barátait, bármit megtenne, hogy megszüntesse az abszolút hiányt. Mert a betegség egészen elhatalmasodott rajta, birtokba vette, nincs rá mód, semmi lehetőség, hogy másképp cselekedjen. A drogmániás beteg, csak azt teszi, amit ez a betegség diktál. A veszett kutya nem tud mást, csak marni. Nem célravezető semmilyen farizeuskodó, álszent álláspont, hacsak nem arra törekszünk, hogy a drogvírust működésben tartsuk. Mert a drog nagyipar.
„Megtenné?”
Igen, mindent megtenne. Hazudna, lopna, csalna, besúgná a barátait, bármit megtenne, hogy megszüntesse az abszolút hiányt. Mert a betegség egészen elhatalmasodott rajta, birtokba vette, nincs rá mód, semmi lehetőség, hogy másképp cselekedjen. A drogmániás beteg, csak azt teszi, amit ez a betegség diktál. A veszett kutya nem tud mást, csak marni. Nem célravezető semmilyen farizeuskodó, álszent álláspont, hacsak nem arra törekszünk, hogy a drogvírust működésben tartsuk. Mert a drog nagyipar.
[...]
Vagy egy éve nem fürödtem, nem cseréltem ruhát, le sem vetettem, legföljebb akkor hajtottam, tűrtem föl az inget, amikor úgy óránként helyet kerestem a tűnek a kábítószer-szenvedély végső stádiumára jellemző rostos, szürke, parafaszerű húsban. Egyszer sem takarítottam ki a szobát, nem is szellőztettem. Az üres ampullás dobozok halma a többi szeméttel együtt a plafonig ért. A fizetetlen számlák miatt már réges-rég elzárták a vizet és kikapcsolták a villanyt. Abszolúte semmit nem csináltam. Képes voltam nyolc órán keresztül a cipőm orrát bámulni. Csak akkor léptem működésbe, amikor a drogóra csöngetett. Ha odatévedt egy haver – nemigen került sor ilyesmire, hiszen ki vagy mi maradt még látogatnivaló? –, csak ültem, nem érdekelt, ha belemászott a látóterembe, ebbe a szürke, egyre halványabb, egyre ködösebb mezőbe, de az sem, amikor kifordult belőle. Ha ott hal meg előttem, akkor is tovább ültem volna a cipőm orrát bámulva, arra készülve, hogy kiforgatom a zsebeit.
Megtenné?Vagy egy éve nem fürödtem, nem cseréltem ruhát, le sem vetettem, legföljebb akkor hajtottam, tűrtem föl az inget, amikor úgy óránként helyet kerestem a tűnek a kábítószer-szenvedély végső stádiumára jellemző rostos, szürke, parafaszerű húsban. Egyszer sem takarítottam ki a szobát, nem is szellőztettem. Az üres ampullás dobozok halma a többi szeméttel együtt a plafonig ért. A fizetetlen számlák miatt már réges-rég elzárták a vizet és kikapcsolták a villanyt. Abszolúte semmit nem csináltam. Képes voltam nyolc órán keresztül a cipőm orrát bámulni. Csak akkor léptem működésbe, amikor a drogóra csöngetett. Ha odatévedt egy haver – nemigen került sor ilyesmire, hiszen ki vagy mi maradt még látogatnivaló? –, csak ültem, nem érdekelt, ha belemászott a látóterembe, ebbe a szürke, egyre halványabb, egyre ködösebb mezőbe, de az sem, amikor kifordult belőle. Ha ott hal meg előttem, akkor is tovább ültem volna a cipőm orrát bámulva, arra készülve, hogy kiforgatom a zsebeit.
Mert soha nem volt elég mákom – de hát kinek van? Napi két gramm morfin, és még az sem volt elég. Hosszú kujtorgások a patika előtt. A késleltetés a drogkereskedő legáltalánosabb aranyszabálya. A Fejes mindig késlekedik. És ez nem véletlen. A drog világban nincs véletlen.
[...]
Nézz végig nézzetek végig azon a narkós úton mielőtt elindultok az utazásra és belekeveredtek a Rossz Társaságba...
Az okos ért a szóból."
______________
William S. Burroughs: Meztelen Ebéd (Naked Lunch) - részletek, fordította: Szili József
Cartaphilus, Budapest, 2010
William S Burroughs: the naked photographer (The Guardian)
ArtDaily: "Taking Shots: The Photography of William S. Burroughs" on view at The Photographers' Gallery
.
No comments:
Post a Comment