Lay your sleeping head, my love,
Human on my faithless arm;
Time and fevers burn away
Individual beauty from
Thoughtful children, and the grave
Proves the child ephemeral:
But in my arms till break of day
Let the living creature lie,
Mortal, guilty, but to me
The entirely beautiful.
Soul and body have no bounds:
To lovers as they lie upon
Her tolerant enchanted slope
In their ordinary swoon,
Grave the vision Venus sends
Of supernatural sympathy,
Universal love and hope;
While an abstract insight wakes
Among the glaciers and the rocks
The hermit’s sensual ecstasy.
Certainty, fidelity
On the stroke of midnight pass
Like vibrations of a bell,
And fashionable madmen raise
Their pedantic boring cry:
Every farthing of the cost,
All the dreaded cards foretell,
Shall be paid, but from this night
Not a whisper, not a thought,
Not a kiss nor look be lost.
Beauty, midnight, vision dies:
Let the winds of dawn that blow
Softly round your dreaming head
Such a day of sweetness show
Eye and knocking heart may bless,
Find the mortal world enough;
Noons of dryness see you fed
By the involuntary powers,
Nights of insult let you pass
Watched by every human love.
[W. H. Auden, As I Walked Out One Eveing: songs, ballads, lullabies, limericks, and other light verse. Vintage Books, 1995]
ALTATÓ
Hajtsd karomra, édesem
alvó, védtelen fejed.
Idő és láz égeti
gyermeteg szépségedet,
és a földnek a gyerek
tiszavirág-életű -
ám karjaimban hajnalig
lélegezzen egy virág,
vétkes és halálra-szánt,
de mindétig gyönyörű.
Lélek s test határtalan:
a szeretőkre, akiket
megbűvölt lankáira dönt
a jólismert önkívület,
Vénusz látomást szakaszt,
csillag-összetartozást,
együtt-izzást és reményt,
míg sziklák és jégmezők
elvont képe rezgi föl
a remete gyönyörét.
Hűség, biztonság, ahogy
kong az éjfél, elriad,
mint ha elzúg a harang;
mennyi divatos bolond
fontoskodik és nyafog:
mindenért fizetni kell,
az összes vészjel erre int,
ám ezen az éjszakán
egy nézés, egy suttogás,
még egy csók se vesszen el.
Szépség, álom, perc halott.
Fújjon a hajnali szél
álmodó fejed köré
olyan édes pirkadást,
melyben áld a szív s a szem,
a múló világ elég,
szomjas délben nyugszanak
az önkénytelen erők,
s bántó éjen őriződ
minden földi szerelem.
Gergely Ágnes fordítása
______
Wystan Hugh Auden válogatott versei, p. 53-54., Kozmosz Könyvek, 1980
Fotó: Yousuf Karsh (1972)
-
