Pages

September 19, 2011

Italo Calvino

(15 October 1923 – 19 September 1985)

"I, too, feel the need to reread the books I have already read," a third reader says, "but at every rereading I seem to be reading a new book, for the first time. Is it I who keep changing and seeing new things of which I was not previously aware? Or is reading a construction that assumes form, assembling a great number of variables, and therefore something that cannot be repeated twice according to the same pattern? Every time I seek to relive the emotion of a previous reading, I experience different and unexpected impressions, and do not find again those of before. At certain moments it seems to me that between one reading and the next there is a progression: in the sense, for example, of penetrating further into the spirit of the text, or of increasing my critical detachment. At other moments, on the contrary, I seem to retain the memory of the readings of a single book one next to another, enthusiastic or cold or hostile, scattered in time without a perspective, without a thread that ties them together. The conclusion I have reached is that reading is an operation without object; or that its true object is itself. The book is an accessory aid, or even a pretext."

A fourth speaks up: "If you mean to insist on the subjectivity of reading, then I agree with you, but not in the centrifugal sense you attribute to it. Every new book I read comes to be a part of that overall and unitary book that is the sum of my readings. This does not come about without some effort: to compose that general book, each individual book must be transformed, enter into a relationship with the books I have read previously, become their corollary or development or confutation or gloss or reference text. For years I have been coming to this library, and I explore it volume by volume, shelf by shelf, but I could demonstrate to you that I have done nothing but continue the reading of a single book."

"In my case, too, all the books I read are leading to a single book," a fifth reader says, sticking his face out from behind a pile of bound volumes, "but it is a book remote in time, which barely surfaces from my memories. There is a story that for me comes before all other stories and of which all the stories I read seem to carry an echo, immediately lost. In my readings I do nothing but seek that book read in my childhood, but what I remember of it is too little to enable me to find it again."

A sixth reader, who was standing, examining the shelves with his nose in the air, approaches the table. "The moment that counts most for me is the one that precedes reading. At times a title is enough to kindle in me the desire for a book that perhaps does not exist. At times it is the incipit of the book, the first sentences... In other words: if you need little to set the imagination going, I require even less: the promise of reading is enough."

"For me, on the other hand, it is the end that counts," a seventh says, "but the true end, final, concealed in the darkness, the goal to which the book wants to carry you. I also seek openings in reading," he says, nodding toward the man with the bleary eyes, "but my gaze digs between the words to try to discern what is outlined in the distance, in the spaces that extend beyond the words 'the end.' "

[Italo Calvino, If On A Winter's Night A Traveller, translated by William Weaver]

Italo Calvino (1974)
© Sophie Bassouls/Sygma/Corbis

"– Én is szükségesnek érzem, hogy újraolvassam a már elolvasott könyveket mondja a harmadik úr , de minden alkalommal úgy tetszik, először olvasom őket. Vajon én változom egyre, s látom meg azokat a dolgokat, amiket előbb nem vettem észre? Vagy az olvasás szerkezete számos változatból tevődik össze, s egyazon terv szerint sohasem ismétlődhet? Valahányszor újra át akarom élni egy-egy olvasmány izgalmát, merőben más, váratlan benyomások érnek az előzők sehol. Olykor mintha valamiféle fejlődést tapasztalnék két olvasat között: másodjára például jobban behatolok a szöveg szellemébe, vagy kritikusabb vagyok, tartózkodóbb. Máskor viszont úgy tűnik, sikerül megőriznem és sorban fölidéznem ugyanazon könyv többszöri olvasásának az emlékeit: egymás mellett a lelkes, a hűvös vagy éppen ellenséges olvasói érzületemet, noha azok szétszórtak az időben, nem utalnak egymásra, semmi sem köti össze őket. Arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy az olvasás olyan tevékenység, aminek nincsen tárgya; mondhatni, az igazi tárgya önmaga. A könyv járulékos támasz, mankó vagy éppenséggel ürügy.

Megszólal a negyedik: Ha ragaszkodnak ahhoz, hogy az olvasás szubjektív cselekvés, ezzel egyet is érthetek, ám szerintem nem abban a centrifugális értelemben szubjektív, ahogyan önök gondolják. Minden könyv, amit elolvasok, része lesz annak az általános és egyetemes könyvnek, mely olvasmányaim összessége. Ez nem következik be erőfeszítés nélkül: ama legfőbb könyv létrejöttéhez minden egyes könyvnek át kell lényegülnie, kapcsolatba kell kerülnie az előzőleg olvasottakkal, azok folyományává, illetve kifejtésévé, illetve cáfolatává, illetve jegyzetévé, illetve szövegmagyarázatává kell válnia. Évek óta járok ebbe a könyvtárba, átrágtam valamennyi kötetét, polcról polcra, de tanúsíthatom, egész idő alatt egyetlen könyv olvasásában haladtam előre.

Az én olvasmányaim is egyetlen könyv felé mutatnak mondja az ötödik olvasó egy tekintélyes halom kötet mögül , ám az hátul van az időben, alig emlékszem rá. Egy történet, számomra a legelső, megelőzi az összes többit; azok, úgy rémlik, mind emennek a visszhangjai, s el is halnak rögtön. Ha olvasok, azt a gyermekkoromban olvasott könyvet keresem egyre, de aligha találom meg, oly halványak róla az emlékeim. "

A hatodik olvasó eddig a könyvállványok tövében ácsorogva a felsőbb polcokat szemlélte; most odajön az asztalhoz. Számomra az olvasást megelőző perc a legfontosabb. Olykor már a cím is vágyat ébreszt bennem egy olyan könyv után, ami tán nem is létezik. Máskor az incipit, az első mondatok... Egyszóval: ha önöknek nem kell sok ahhoz, hogy a képzeletük meglóduljon, nekem még kevesebbre van szükségem hozzá: elég az olvasás ígérete.

Nekem viszont a befejezés a fontos mondja a hetedik , de az igazi, az utolsó, a sötétben rejtezkedő, vagyis az a végállomás, ahová a könyv el akar vinni minket. Olvasás közben magam is keresem a kémlelőlyukakat mondja a gyulladt szemű úr felé intve , de az én tekintetem azért kutatja a szavak környezetét, hogy segítsem fölfedezni, mi van a távolban, a "Vége" szó után elterülő tartományokban."

_____
Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó, fordította Telegdi Polgár István, p. 315-317
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2011


.