(25 January 1882 – 28 March 1941)
"...let us hazard the opinion that for us at this moment the form of fiction most in vogue more often misses than secures the thing we seek. Whether we call it life or spirit, truth or reality, this, the essential thing has moved off, or on, and refuses to be contained any longer in such ill-fitting vestments as we provide. Nevertheless, we go on perseveringly, conscientiously, constructing out two and thirty chapters after a design which more and more ceases to resemble the vision in our minds. So much of the enormous labour of proving the solidity, the likeness of life, of the story is not merely labour thrown away but labour misplaced to the extent of obscuring and blotting out the light of the conception. The writer seems constrained, not by his own free will but by some powerful and unscrupulous tyrant who has him in thrall, to provide a plot, to provide comedy, tragedy, love interest, and an air of probability embalming the whole so impeccable that if all his figures were to come to life they would find themselves dressed down to the last button of their coats in the fashion of the hour. The tyrant is obeyed; the novel is done to a turn. But sometimes, more and more often as time goes by, we suspect a momentary doubt, a spasm of rebellion, as the pages fill themselves in the customary way. Is life like this? Must novels be like this?
Look within and life, it seems, is very far from being "like this". Examine for a moment an ordinary mind on an ordinary day. The mind receives a myriad impressions — trivial, fantastic, evanescent, or engraved with the sharpness of steel. From all sides they come, an incessant shower of innumerable atoms; and as they fall, as they shape themselves into the life of Monday or Tuesday, the accent falls differently from of old; the moment of importance came not here but there; so that, if a writer were a free man and not a slave, if he could write what he chose, not what he must, if he could base his work upon his own feeling and not upon convention, there would be not plot, no comedy, no tragedy, no love interest or catastrophe in the accepted style, and perhaps not a single button sewn on as the Bond Street tailors would have it. Life is not a series of gig lamps symmetrically arranged; life is a luminous halo, a semi-transparent envelope surrounding us from the beginning of consciousness to the end. Is it not the task of the novelist to convey this varying, this unknown and uncircumscribed spirit, whatever aberration or complexity it may display, with as little mixture of the alien and external as possible? We are not pleading merely for courage and sincerity, we are suggesting that the proper stuff of fiction is a little other than custom would have us believe it."
— from Virginia Woolf, Modern Fiction
Look within and life, it seems, is very far from being "like this". Examine for a moment an ordinary mind on an ordinary day. The mind receives a myriad impressions — trivial, fantastic, evanescent, or engraved with the sharpness of steel. From all sides they come, an incessant shower of innumerable atoms; and as they fall, as they shape themselves into the life of Monday or Tuesday, the accent falls differently from of old; the moment of importance came not here but there; so that, if a writer were a free man and not a slave, if he could write what he chose, not what he must, if he could base his work upon his own feeling and not upon convention, there would be not plot, no comedy, no tragedy, no love interest or catastrophe in the accepted style, and perhaps not a single button sewn on as the Bond Street tailors would have it. Life is not a series of gig lamps symmetrically arranged; life is a luminous halo, a semi-transparent envelope surrounding us from the beginning of consciousness to the end. Is it not the task of the novelist to convey this varying, this unknown and uncircumscribed spirit, whatever aberration or complexity it may display, with as little mixture of the alien and external as possible? We are not pleading merely for courage and sincerity, we are suggesting that the proper stuff of fiction is a little other than custom would have us believe it."
— from Virginia Woolf, Modern Fiction
"...hadd kockáztassuk meg azt a véleményt, hogy a jelenleg leginkább dívó regényforma gyakrabban véti el, mint ejti zsákmányul azt, amit keresünk benne. Nevezhetjük akár életnek vagy szellemnek, akár igazságnak vagy valóságnak, ez a valami, a lényeg, fölkerekedett, továbbállt, s nem hajlandó továbbra is olyan rosszul szabott öltözékben feszengeni, mint amilyet mi adtunk rá. De mi azért továbbra is kitartóan, lelkiismeretesen építgetjük a magunk harminckét fejezetét, olyan tervrajz szerint, amely egyre kevésbé hasonlít a bennünk élő elképzeléshez. Óriási munkával bizonyítjuk, hogy a történet két lábbal áll a földön, és hasonlít az élethez, ez azonban nagyrészt nemcsak elfecsérelt munka, hanem oly mértékben káros hatású is, hogy elhomályosíthatja és kiolthatja az eredeti elképzelés fényét.
Az író nem a saját akaratából, hanem egy hatalmas és könyörtelen zsarnoknak engedelmeskedve, aki igába hajtja — arra kényszerül, hogy cselekményt adjon nekünk, komédiával vagy tragédiával szolgáljon, izgalmas szerelmi szálat szőjön, s mindezt oly kifogástalanul vonja be a hihetőség mázával, hogy ha alakjai életre kelnének, láthatnák, hogy az utolsó kabátgombjukig a kor divatja szerint vannak felöltöztetve. A zsarnok akarata érvényesül, s a regényben a legutolsó hajszál is a helyén van. Olykor azonban — s az idő múlásával egyre gyakrabban — pillanatnyi kétely fog el bennünket, föllázadunk, ahogy a lapok a megszokott módon megtelnek: Ilyen lenne az élet? Ilyennek kell lennie a regénynek?
Pillantsunk csak bele, s láthatjuk: az élet nagyon nem "ilyen". Vizsgáljunk csak meg egy pillanatra egy átlagos gondolkodású embert egy átlagos napon. Benyomások miriádjai érkeznek a tudatába, s van köztük jelentéktelen, van fantasztikus, van illékony, és olyan is, amely acélkeményen bevésődik. Áradnak a benyomások mindenfelől, megszámlálhatatlan atom záporozik szakadatlan, s ahogy lehull, ahogy a hétfői vagy keddi nap életévé összeáll, máshová esik a nyomaték, mint annak előtte. A lényeges pillanat nem itt következik be, hanem amott. Tehát ha az író szabad ember lenne, nem pedig rabszolga, ha arról írhatna, amiről szeretne, nem pedig arról, amiről kénytelen, ha a saját érzéseire tudná alapozni a műveit, nem pedig konvenciókra, akkor nem lenne se cselekmény, se komédia, se tragédia, se szerelmi szál, se pedig katasztrófa a megszokott sémák szerint, sőt, talán egyetlen gomb se lenne, amelyet úgy varrtak föl, ahogy a Bond Street-i szabók szokták. Az élet nem szimmetrikusan elhelyezett lámpák sora; az élet sugárzó fénygyűrű, áttetsző burok, mely a tudat kezdetétől a végéig körülvesz bennünket. Vajon nem az-e a regényíró feladata, hogy ezt a változó, ezt az ismeretlen és megfoghatatlan szellemet közvetítse, oly módon, hogy a lehető legkevesebb idegen és külsődleges elem keveredjék bele, akármilyen rendellenességeket és bonyolultságot mutat is föl? Nemcsak bátorságot és őszinteséget követelünk: azt akarjuk jelezni, hogy az anyag, mely szépprózába kívánkozik, kissé már más, mint amihez a hagyományok hozzászoktattak."
Virginia Woolf: A modern próza - részlet, Vajda Tünde fordítása
Az író nem a saját akaratából, hanem egy hatalmas és könyörtelen zsarnoknak engedelmeskedve, aki igába hajtja — arra kényszerül, hogy cselekményt adjon nekünk, komédiával vagy tragédiával szolgáljon, izgalmas szerelmi szálat szőjön, s mindezt oly kifogástalanul vonja be a hihetőség mázával, hogy ha alakjai életre kelnének, láthatnák, hogy az utolsó kabátgombjukig a kor divatja szerint vannak felöltöztetve. A zsarnok akarata érvényesül, s a regényben a legutolsó hajszál is a helyén van. Olykor azonban — s az idő múlásával egyre gyakrabban — pillanatnyi kétely fog el bennünket, föllázadunk, ahogy a lapok a megszokott módon megtelnek: Ilyen lenne az élet? Ilyennek kell lennie a regénynek?
Pillantsunk csak bele, s láthatjuk: az élet nagyon nem "ilyen". Vizsgáljunk csak meg egy pillanatra egy átlagos gondolkodású embert egy átlagos napon. Benyomások miriádjai érkeznek a tudatába, s van köztük jelentéktelen, van fantasztikus, van illékony, és olyan is, amely acélkeményen bevésődik. Áradnak a benyomások mindenfelől, megszámlálhatatlan atom záporozik szakadatlan, s ahogy lehull, ahogy a hétfői vagy keddi nap életévé összeáll, máshová esik a nyomaték, mint annak előtte. A lényeges pillanat nem itt következik be, hanem amott. Tehát ha az író szabad ember lenne, nem pedig rabszolga, ha arról írhatna, amiről szeretne, nem pedig arról, amiről kénytelen, ha a saját érzéseire tudná alapozni a műveit, nem pedig konvenciókra, akkor nem lenne se cselekmény, se komédia, se tragédia, se szerelmi szál, se pedig katasztrófa a megszokott sémák szerint, sőt, talán egyetlen gomb se lenne, amelyet úgy varrtak föl, ahogy a Bond Street-i szabók szokták. Az élet nem szimmetrikusan elhelyezett lámpák sora; az élet sugárzó fénygyűrű, áttetsző burok, mely a tudat kezdetétől a végéig körülvesz bennünket. Vajon nem az-e a regényíró feladata, hogy ezt a változó, ezt az ismeretlen és megfoghatatlan szellemet közvetítse, oly módon, hogy a lehető legkevesebb idegen és külsődleges elem keveredjék bele, akármilyen rendellenességeket és bonyolultságot mutat is föl? Nemcsak bátorságot és őszinteséget követelünk: azt akarjuk jelezni, hogy az anyag, mely szépprózába kívánkozik, kissé már más, mint amihez a hagyományok hozzászoktattak."
Virginia Woolf: A modern próza - részlet, Vajda Tünde fordítása
_____
[In: Virginia Woolf, A pille halála, Esszék, Európa, Budapest, 1980]
[In: Virginia Woolf, A pille halála, Esszék, Európa, Budapest, 1980]
Fotó: George Charles Beresford, 1902 (NPG)
