Memory Green / Emlékvirágzás: Kassák Lajos

March 21, 2011

Kassák Lajos

(Hungarian, March 21, 1887 – July 22, 1967)

Tihanyi Lajos: Kassák Lajos portréja, 1918

Költészetem

I.

Mentenem kéne ami menthető
s én csak ülök
súlyosan
akár egy kőtömb
akár az az óriási madár
akit kamaszkoromban megsebeztem és némán vérzett el a füzes árnyékában.
Csendben a világ ismeretlen részének mély csendjében
költeményeimet írom amelyek egyszerre innen és túl vannak az irodalmon
a megszokás törvényein
a hülyék révületén.

Elég volt az ömlesztett szépből

az örökölt effektusokból.
Az én költészetem nem az álmok kusza burjánzásából
hanem a geometria szigorú rendjéből születik
lefejti a gyümölcs héját
megszerkeszti az alaprajzot
térbeállítja a tárgyakat
eltakarítja a múlt romjait
s egy szebb jövendőt ígér.
Íme költészetem valóságlényege
szavaim tartalma
vallomásaim értelmetlennek vélt értelme
tűzeső
és jégcsapok csengése
amik az ellentétek törvénye szerint
egyszerre egymás mellett élnek
és betöltik a világ
ismert
ismeretlen
tájait.

II.

Nemcsak a szív énekel most
nem is csak a nyelv.
Szemem kék vize
fogaim kemény fehére
testem klasszikus szerkezete
szellemem felfoghatatlan anyaga
fejem milliónyi hajszála
kezem tíz ujja
akár egy orkeszter
tíz megszállott tagja
egyszerre cseng
hogy hírt adjanak rólam
a világnak.

Énekelek
a fényben
és árnyékban
mindazokért akik szerencsétlenül születtek
vagy később érte őket a szerencsétlenség
a süketekért
a vakokért
a hitetlenekért
az együgyűség áldozataiért
azokért akik halálba ugranak a hegycsúcsról
s azokért is akik nem mernek előbújni a barlangból.

Úgy énekelek
hogy valaki más
sorsa mélyéről visszhangozza
és képessé váljék rá hogy elinduljon
a part felé
ahol korunk anyaméhe vajúdik
ahol a földbevetett mag csírát fog
ahol a magtár kapuja nem tűri a lakatot
ahol a pásztor nem hagyja cserben nyáját
ahol az ember ráismer embertársára
kezébe veszi
az anyagot
a szerszámot
és megalkotja
élete értelmének
vértől piros
szenvedéstől fekete
jegyeit.

My Poetry

I ought to hurry to save can be saved
but all I do is sit
heavy, like a slab of stone
or like that big bird
I once killed when I was a youngster she bled to death
in the shade of a willow tree wounded and dumb.
In an unknown part of the world in deep silence
I write my poetry which is both customary
and outside the grooves of habit
the adulation of fools.
To hell with pre-manufactured beauty
and inherited hand-me-downs—
my poetry is not the product of hazy dreams
but out of geometry's logical order
it peels off the rind of fruits
arranges the object in space
sweeps away the grabage of the past
and promises a happier future.
This is the essence of my poetry, its truth, this is the content
of my words the meaning of my testimony
some regard as meaningless
my poetry is a fire-fall
and a tinkling of icicles
which due to the law of opposites
fills and evens out
the world's unknown regions.

It's not my heart alone that sings now
neither is it language alone.
The blue tears of my eyes
the white calcium of my teeth
my body's classic frame
the indecipherable convolutions of my mind
the millions of hairs on my head
my hand's ten fingers
ten mesmerized members
of an orchestra playing in unison
to tell the world that I exist.

I sing both in the light and in the dark
for the benefit of all who were born under an adverse
constellation
of came to grief as they got older
for those who can't hear
for those who can't see
for those who have lost their faith
for those possessed by foolishness
for those who commit suicide by leaping from
a mountain top
for those who're too scared to emerge from their caves.

I sing
so that others
may pick up on my tune and echo it
from the depths of their fate
and be fortified
so they can dead in for the shore

I sing wherever the womb of life is in labor
I sing wherever the seed planted in the soil starts to swell
I sing wherever the barn-door doesn't have a padlock
I sing wherever the shepherd doesn't abandon his folck
I sing wherever humans can recognize a brother
who takes matter and tools in his hand

to create signs
scarlet red like blood
black with pain — talking about the meaning of his life

Translation by Adam Makkai