Pages

October 20, 2011

Robert Pinsky

(born October 20, 1940)

City Elegies

I. The Day Dreamers


All day all over the city every person
Wanders a different city, sealed intact
And haunted as the abandoned subway stations
Under the city. Where is my alley doorway?

Stone gable, brick escarpment, cliffs of crystal.
Where is my terraced street above the harbor,
Café and hidden workshop, house of love?
Webbed vault, tiled blackness. Where is my park, the path

Through conifers, my iron bench, a shiver
Of ivy and margin birch above the traffic?
A voice. There is a mountain and a wood
Between us — one wrote, lovesick — Where the late

Hunter and the bird have seen us. Aimless at dusk,
Heart muttering like any derelict,
Or working all morning, violent with will,
Where is my garland of lights? My silver rail?


II. Everywhere I Go, There I Am

Hot days of errands and badges, paper, shrill rage
Of sparrows morning and evening. At sunset
A clearing stroll around the square and down
A steep street twisting to the edge of the narrows,

The brick embankment path and the iron rail
The same as always. The water. All through your body
A steady twinkling of ceasing and being, the cells
That die by millions and replicate themselves

So every seven years your substance is new,
But the same score, the same scar making a faint
Crescent along your temple, always fading,
The blood all different but the same from day

To day, the city birds along the harbor
Working the cracks and hedges, the titan moan
Of a tanker blasting and receding, the range
Of noises a fretwork of the bay, the night.

(Robert Pinsky, The figured wheel: new and collected poems, 1966-1996)

Photo: Juliet van Otteren


Városi elégiák
(részlet)

I. Az ábrándozók


Az egész városban minden ember mindig
Más-más városban kóborol, mely lepecsételt, érintetlen és
Kísértetjárta, mint a város alatti elhagyott
Metróállomások. Hol van sikátorom kijárata?

Kőoromzat, téglatöltés, kristályszirt.
Hol van a kikötő fölötti teraszos utcám, a
Kávéház, a rejtőzködő műhely, a szerelem háza?
Pókhálós boltozat, csempézett feketeség. Hol van a

Parkom, a fenyvesen át vezető ösvény, a vaspadom, a
Borostyán rezzenése, a nyírfasövény a forgalom felett?
Egy hang. Hegy és erdő van közöttünk - írta valaki szerelmesen -
Ahol a néhai vadász és egy madár látott meg minket.

Céltalanul az alkonyatban, a szív dadog,
Mint akit elhagytak, vagy dolgozik
Egész délelőtt, megerőszakolja önmagát,
Hol van a fényfüzérem? Ezüst sínpárom?

II. "Akárhova megyek, ott vagyok"

Ügyintézések és okmányok forró napjai, papír,
Reggel, este rikácsoló verebek dühe.
Napnyugtakor megtisztító séta a tér körül
Majd le egy meredek, kanyargós, szűk utcán,

A téglával kirakott ösvény és a vaskorlát
Változatlan. A víz. A létezés és az elmúlás
Folyamatos villogása testedben, a milliónyi
Sejt hal el és születik újra, 

Így minden hetedik évben megújulsz,
Mégis ugyanaz a barázda, ugyanaz a heg idéz
Egyre halványuló félholdat homlokod vonalán,
Másfajta vér és mégis ugyanaz nap mint

Nap, a városi madarak a kikötő repedéseiben és
A sövényen csipegetnek, egy hajókürt óriási
Hörgése zúg fel és halkul el, a zajok
Áthatolnak az öböl díszrácsozatán, az éjszakán.

Gyukics Gábor fordítása


_____
In: Átkelés, Kortárs amerikai költők, 
Nyitott Könyv, Bp., 2007

.