Barbu Fundoianu (November 14, 1898 – October 2, 1944)
Man Ray, Portrait de Benjamin Fondane, 1928, photographie (©Man Ray Trust).
HERTA
I
În târg miroase a ploaie, a toamnă şi a fân.
Vântul nisip aduce, fierbinte, în plămân,
şi fetele aşteaptă în uliţa murdară
tăcerea care cade în fiecare seară,
şi factorul, cu gluga pe cap, greoi şi surd.
Căruţe fugărite de ploaie au trecut,
şi liniştea în lucruri de mult mucegăieşte.
În case oameni simpli vorbesc pe ovreieşte.
Gâşte, cu pantofi galbeni, vin lent după-un zaplaz;
auzi cum ploaia stinge fanarele cu gaz,
cum învecheşte frunza în clopote de-aramă –
auzi tăcereA lungă şi gri care e toamnă
şi diligenţa care vine din Dorohoi.
Pustiu, din ses, se urca cirezile de boi,
si cum mugesc, cu capul intors, de parc-ar suge –
cu ochii rosii, cuprins de spaima, muge.
IV
Bătrânii de la casa cea veche ne-au ieşit
în poartă, la grilajul de iederă coclit,
şi-aveau în ochi un zâmbet de iaz, de şes, cuminte.
Îţi mai aduci aminte? Îţi mai aduci aminte?
Livada zvârlea pietre în zarzări şi-n caişi.
Gutuie, după geamuri, cu pielea linsă, îşi
Spuneau cuvinte-n care se-mpreunau piane.
Divanul, ca o pară se înmuia, motane,
şi era bine-n vechiul fotoliu moldovean,
cu frunze de lemn smulse din lustru an de an.
Ne-ascund atât de bine albumele cu clampă
de-alamă, tinereţea! Trecutu-i lângă lampă
şi plină e oglinda cu cute în obraz.
E-aşa de lungă vremea de când nu mai e azi
şi stearpăşi molâie ca o convalescenţă. (...)
HERTA
I
A kisvárosban ősz-szag, esőszag, szénaszag.
A szél szállongó, forró homokkal fojtogat,
a piszkos utcán lányok – félénken előjönnek,
várják a rájuk hulló, a minden-esti csöndet,
várják a csuklyás postást, a roggyant-süketet.
Már elvonultak zápor hajszolta szekerek,
s itt a dolgok nyugalma kedvére penészedhet.
Egyszerű emberek bent zsidóul beszélgetnek.
Libák sárgás saruban kászálódnak elő;
hallani: a gázlánggal mint végez az eső,
hallani rézharangok díszének megvénültét,
s az őszt, e némaságot, véget nem érőt, szürkét,
s a delizsánszot – éppen jön Dorohoi felől.
S egy-egy csoport ökör amint a színre tör,
és felbőg nyújtott szájjal keresvén tán az emlőt –
rémülten, vörös szemmel a kisváros is felbőg.
IV
A vén ház vén lakói kitárták a kaput,
hol a rácson vadszőlő rozsdás indája fut,
s szemük mosolygó volt, mint réti tó csillogása.
Emlékszel még reája? Emlékszel még reája?
Kövek szálltak, barackot, szilvát célba vevők.
Kikent-kifent birsalmák az ablakod előtt
zongora-zengzetű szót váltottak egymás híván.
A kandúrt elringatta lágy körteként a dívány,
s játékszereid voltak az öreg moldvai
karosszékben a csillár letört fa-lombjai.
Rézkapcsos régi album, be híven el is rejted
az ifjúságot! Múltunk töpreng a lámpa mellett,
s arcodról ráncot ráncra gyűjt tükröd untalan.
Az idő is hogy megnyúlt, mióta nem ma van,
s mintegy lábadozásként meddőn és lustán tesped.
Esténként ugyanazt a postakocsit kell lesned,
s a kiszálló zsidók is mindig ugyanazok.
S tudják otthon: New Yorkba mikor mennek hajók,
s hogy a zátonyt vízhordta embercsontok belepték.
Világítótorony gyúl, zsaluk közt ijesztget még,
s vége. A rácsra rozsdás vadszőlő szára fut,
két fiatal kopogtat, s te tárod a kaput.
Szemed csöndes, mosolygó, mint tóvíz csillogása
a puszta síkon ősszel. Emlékszel még reája?
1922
Majtényi Erik fordítása
Esténként ugyanazt a postakocsit kell lesned,
s a kiszálló zsidók is mindig ugyanazok.
S tudják otthon: New Yorkba mikor mennek hajók,
s hogy a zátonyt vízhordta embercsontok belepték.
Világítótorony gyúl, zsaluk közt ijesztget még,
s vége. A rácsra rozsdás vadszőlő szára fut,
két fiatal kopogtat, s te tárod a kaput.
Szemed csöndes, mosolygó, mint tóvíz csillogása
a puszta síkon ősszel. Emlékszel még reája?
1922
Majtényi Erik fordítása
_________
B. Fundoianu: A KÖLTŐ ÉS ÁRNYÉKA, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972
L'album de Benjamin Fondane
.
