„Megtanultam a zenét, de nem csináltam, s azóta tudással, de irigység nélkül hallgatom. Megtanultam egy sereg tudományt, mesterséget és művészetet, értek hozzájuk, de nem csinálom, s így érdektelenül tudom azokat élvezni. Csak az írásról kell majd leszoknom, s akkor abban is féltékenység nélkül tudok gyönyörködni.”
— Summa Philosophiae Normalis (részlet)
— Summa Philosophiae Normalis (részlet)
Every friendship begins with a vague feeling that we’ve already met somewhere. As if we were brothers a long time ago; rather as if we were twins. Therefore our meeting is just seeing each other again. And when one is separated from his friend, he knows that being apart is just an appearance. Somewhere they remain together just the way they were together before meeting each other. (...)
*
In the human world friendship was and will always be the classical way of life. Friendship steps out of the bewildered irreality of the human being, which they call reality in an unexplainable manner, and solve life in a poetic manner. It is said that love makes you become poetic — often. Friendship makes life itself poetic; life becomes poetry. Poetry disappears from love quickly, because for love everything is just means to unite man and woman, the two biggest opposites of the universe. This poetic relationship is friendship itself. We don’t write poetry, but we live it.
Perhaps Aristotle was thinking of this when saying that the primeval word for community is Philia.
— Hamvas Béla, On Friendship, Translated by Zsolt Sütő *
In the human world friendship was and will always be the classical way of life. Friendship steps out of the bewildered irreality of the human being, which they call reality in an unexplainable manner, and solve life in a poetic manner. It is said that love makes you become poetic — often. Friendship makes life itself poetic; life becomes poetry. Poetry disappears from love quickly, because for love everything is just means to unite man and woman, the two biggest opposites of the universe. This poetic relationship is friendship itself. We don’t write poetry, but we live it.
Perhaps Aristotle was thinking of this when saying that the primeval word for community is Philia.
~
Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.
*
Az emberi világban a barátság a klasszikus életrend formája volt, lesz és marad. A humánum zavaros irrealitásából, amit meg nem magyarázható módon realitásnak hívnak, a barátság kilép, s az életet költői módon oldja meg. Azt mondják, a szerelem költővé tesz. Gyakran. A barátság az életet teszi költőivé és költészetté. A szerelemből a költészet hamar kivész, mert a szerelemnek minden csak eszköz, hogy a világegyetem két legnagyobb ellentétét, a férfit és a nőt egybeolvassza. A barátság maga ez a poétikus kapcsolat. És a verseket nem írjuk, hanem éljük. Lehet, ezt értette Arisztotelész, amikor azt mondta, hogy a közösség ősszava: a Philia.
