INVENTIO POETICA: GRUES ALLOQUITUR,
A DARVAKNAK SZÓL
1
Mindennap jó reggel ezen repültök el
szóldogálván, darvaim!
Reátok néztemben hullnak keservemben
szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem jut eszembe nékem,
megújulnak kínjaim.
2
Látom, utatokot igazítottátok
arra az ország felé,
Azholott az lakik, víg szívemet aki
őmagánál rekeszté.
Valaha énrólam, ki híven szolgáltam,
vallyon emlékezik-é?
3
Bujdosom, mint árva, idegen országba
veszettül, mint szarándok,
Ruhámban sötét színt, szívemben szörnyű kínt
viselek én, úgy gyászlok,
Szárnyam nincs, mint néked, kin mehetnék véled
ahhoz, akit óhajtok.
4
Szárnyad vagyon, repülsz, szinte ott szállsz le, ülsz
földében, hol akarod,
Te szomjúságodot szép forrásból csorgott
tiszta vizével oltod,
Örömem környékét, az ő lakóhelyét:
Paradicsomot látod.
5
De ne siess, kérlek, tőled hadd izenjek
néki rövid beszéddel,
Vagy ha az nem lehet, csak írjam nevemet
mellyedre fel véremmel,
Kin megesmérhesse, hogy csak őérette
tűrök mindent jó kedvvel.
6
Ádjon az jó Isten néki egészséget,
víg és hosszú életet,
Mint mezők virággal, tündökljék sok jókkal,
áldja mindennel őtet;
Nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál,
s keserüljön éngemet!
7
Sok háborúimban, bujdosó voltomban,
midőn darvakat látnék
Szép renden repülni s azfelé halanni,
hol szép Julia laknék,
El-felfohászkodván s utánok kiáltván
tőlük én így izenék.
A DARVAKNAK SZÓL
1
Mindennap jó reggel ezen repültök el
szóldogálván, darvaim!
Reátok néztemben hullnak keservemben
szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem jut eszembe nékem,
megújulnak kínjaim.
2
Látom, utatokot igazítottátok
arra az ország felé,
Azholott az lakik, víg szívemet aki
őmagánál rekeszté.
Valaha énrólam, ki híven szolgáltam,
vallyon emlékezik-é?
3
Bujdosom, mint árva, idegen országba
veszettül, mint szarándok,
Ruhámban sötét színt, szívemben szörnyű kínt
viselek én, úgy gyászlok,
Szárnyam nincs, mint néked, kin mehetnék véled
ahhoz, akit óhajtok.
4
Szárnyad vagyon, repülsz, szinte ott szállsz le, ülsz
földében, hol akarod,
Te szomjúságodot szép forrásból csorgott
tiszta vizével oltod,
Örömem környékét, az ő lakóhelyét:
Paradicsomot látod.
5
De ne siess, kérlek, tőled hadd izenjek
néki rövid beszéddel,
Vagy ha az nem lehet, csak írjam nevemet
mellyedre fel véremmel,
Kin megesmérhesse, hogy csak őérette
tűrök mindent jó kedvvel.
6
Ádjon az jó Isten néki egészséget,
víg és hosszú életet,
Mint mezők virággal, tündökljék sok jókkal,
áldja mindennel őtet;
Nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál,
s keserüljön éngemet!
7
Sok háborúimban, bujdosó voltomban,
midőn darvakat látnék
Szép renden repülni s azfelé halanni,
hol szép Julia laknék,
El-felfohászkodván s utánok kiáltván
tőlük én így izenék.
POETIC INVENTION: TO THE CRANES
Early every day
you fly by this way
calling, calling, my cranes!
As I look at you
from my eyes sorrow
in heavy teardrops rains
and the thought of her
the beloved, the fair
stirs up afresh my pains.
I see that your road
you have directed
away towards the land
which she inhabits
who my good spirits
has stolen, abandoned:
does she ever call
one who was faithful
(I ask myself) to mind?
As an orphan I
in а strange land lie
hid, as а pilgrim lost:
in my clothes dark hues
in my heart great woes
I wear, for mourning dressed:
unlike you I've no
wings on which to go
with you to my dearest.
You have wings, can soar,
land at your pleasure
and settle at your choice
pure water you take
from fair streams to slake
your thirst: the blessed place
where she lives you see
the haunt of г у joy
you behold, paradise.
But please not so fast!
To her be my post
and with а brief word speed
or if that can't be
on your breast let me
write my name in my blood
to show that for her
and none else I bear
all things in cheerful mood.
May the good Lord grant
her all she may want
а long and happy life:
as fields glow with flowers
may bright things be hers
of blessings а full sheaf:
in spring may her ways
be full of roses
though I be full of grief.
In my great trouble
hid in my exile
when I saw cranes flying
in a fair figure
towards where the fair
Julia is lying
prayerfully I sent
this word where they went
I after them crying.
Translation by Keith Bosley and Peter Sherwood
_______
In Quest of the Miracle Stag, The Poetry of Hungary, Ed. by Adam Makkai
.
