(Bengali, May 7, 1861 – August 7, 1941). 
Tagore in Japan (1916) by K. Machara, Yokohama
68
None lives for ever, brother, and nothing lasts for long. Keep
that in mind and rejoice.
Our life is not the one old burden, our path is not the one long
journey.
One sole poet has not to sing one aged song.
The flower fades and dies; but he who wears the flower has not to
mourn for it for ever.
Brother, keep that in mind and rejoice.
There must come a full pause to weave perfection into music.
Life droops toward its sunset to be drowned in the golden
shadows.
Love must be called from its play to drink sorrow and be borne to
the heaven of tears.
Brother, keep that in mind and rejoice.
We hasten to gather our flowers lest they are plundered by the
passing winds.
It quickens our blood and brightens our eyes to snatch kisses
that would vanish if we delayed.
Our life is eager, our desires are keen, for time tolls the bell
of parting.
Brother, keep that in mind and rejoice.
There is not time for us to clasp a thing and crush it and fling
it away to the dust.
The hours trip rapidly away, hiding their dreams in their skirts.
Our life is short; it yields but a few days for love.
Were it for work and drudgery it would be endlessly long.
Brother, keep that in mind and rejoice.
Beauty is sweet to us, because she dances to the same fleeting
tune with our lives.
Knowledge is precious to us, because we shall never have time to
complete it.
All is done and finished in the eternal Heaven.
But earth's flowers of illusion are kept eternally fresh by
death.
Brother, keep that in mind and rejoice.
__________ from The Gardener Translated by the author from the original Bengali
Tagore promenade, Balatonfüred, Hungary
via balu1159 (flickr)
68.
Senki sem él, és semmi sem tart örökké, testvér. Gondold meg, és vigadj.
Életünk nem egyetlen ócska rakomány, ösvényünk nem egyetlen hosszú utazás.
Egyetlen költő se énekeljen egyetlen elkoptatott dalt.
A virág elhervad és meghal; de aki viseli, ne búsuljon miatta szüntelen.
Gondold meg, testvér, és vigadj.
A szünetek teljesebbé teszik a dalt.
Napnyugtával hanyatlik az élet, s az alkonyodó ég arany árnyaiba fullad.
Nem játszhat örökké a szerelem sem, innia kell a szomorúság borából, s újraszületnie a könnyben.
Gondold meg, testvér, és vigadj.
Siessünk a virágszedéssel, nehogy a kósza szél raboljon helyettünk.
Pezsdül a vérünk, csillog a szemünk, a csókkal várni nem szabad, ha késünk, elmúlik a pillanat.
Az életünk mohó, sóvárgó vágy emészt: az idő az elválás harangját kongatja.
Gondold meg, testvér, és vigadj.
Nincs időnk keblünkre ölelni egy dolgot, nincs időnk összezúzni és szétszórni a porba.
Az órák, szoknyáik redőibe rejtve álmaikat, gyorsan továbbtopognak.
Oly rövid az életünk; alig néhány napot enged a szerelemre.
Ha mindez csak munka és lélekölő robot lenne, végtelenül hosszúnak tűnne.
Gondold meg, testvér, és vigadj.
Édes a szépség, mert ugyanarra a futó dallamra táncol, mint az életünk.
Becses a tudás, mert kevés az időnk, s örökre befejezetlen marad.
Az örök Égben minden kész és befejezett.
Az ábrándok földi virágait örökké frissen tartja a halál.
Gondold meg, testvér, és vigadj.
Senki sem él, és semmi sem tart örökké, testvér. Gondold meg, és vigadj.
Életünk nem egyetlen ócska rakomány, ösvényünk nem egyetlen hosszú utazás.
Egyetlen költő se énekeljen egyetlen elkoptatott dalt.
A virág elhervad és meghal; de aki viseli, ne búsuljon miatta szüntelen.
Gondold meg, testvér, és vigadj.
A szünetek teljesebbé teszik a dalt.
Napnyugtával hanyatlik az élet, s az alkonyodó ég arany árnyaiba fullad.
Nem játszhat örökké a szerelem sem, innia kell a szomorúság borából, s újraszületnie a könnyben.
Gondold meg, testvér, és vigadj.
Siessünk a virágszedéssel, nehogy a kósza szél raboljon helyettünk.
Pezsdül a vérünk, csillog a szemünk, a csókkal várni nem szabad, ha késünk, elmúlik a pillanat.
Az életünk mohó, sóvárgó vágy emészt: az idő az elválás harangját kongatja.
Gondold meg, testvér, és vigadj.
Nincs időnk keblünkre ölelni egy dolgot, nincs időnk összezúzni és szétszórni a porba.
Az órák, szoknyáik redőibe rejtve álmaikat, gyorsan továbbtopognak.
Oly rövid az életünk; alig néhány napot enged a szerelemre.
Ha mindez csak munka és lélekölő robot lenne, végtelenül hosszúnak tűnne.
Gondold meg, testvér, és vigadj.
Édes a szépség, mert ugyanarra a futó dallamra táncol, mint az életünk.
Becses a tudás, mert kevés az időnk, s örökre befejezetlen marad.
Az örök Égben minden kész és befejezett.
Az ábrándok földi virágait örökké frissen tartja a halál.
Gondold meg, testvér, és vigadj.
_________
R. Tagore: A kertész, részlet, fordította Kopácsy Margit
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979
Self-portrait (gouache on paper)
Private Collection/Archives Charmet/The Bridgeman Art Library ..............................................................................................................................................................................................................................
